Másnap reggel, ahogy Sophia kilépett a szobájából, a vendégszoba ajtaja a folyosó túloldalán pontosan ugyanabban a pillanatban nyílt ki.

Lucas lépett ki rajta, épp a nyakkendőjét igazgatva.

Felpillantott, és teljesen megdermedt, amikor látta, hogy Sophia már a hálószobájuk ajtajából figyeli őt.

Meglepődés villant át az arcán, és magyarázkodni kezdett. – Tegnap este teljesen maga alatt volt – mondta halkan. – Nem hagyhattam magára.

Sophia tekintete az élénkvörös foltra tévedt a férfi gallérján. Szeme néma megvetéssel telt meg, ahogy arra gondolt, milyen mocskos dolog ez.

Jéghideg nyugalommal mondta: – Nyugi, tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy soha semmi sem történne köztetek, még akkor sem, ha egy szál ruha sem lenne rajtatok.

Szavai elfojtották a kifogást, amit Lucas fel akart hozni. Harag sötétítette el a vonásait. – Gondolj, amit akarsz – csattant fel. – Az érzéseim iránta tisztán testvériek.

Sophia szeme újra a rúzsfoltra tévedt a gallérján. – Szóval, milyen érzés ilyen közel lenni a „húgodhoz”? – kérdezte, hangjából csöpögött a szarkazmus.

Követve a nő pillantását, Lucas meglátta a bizonyítékot, és a bűntudat árnyéka suhant át az arcán.

– Baleset volt – erősködött, hangja feszült volt. – Ne állítsd be olyan mocskosnak.

– Olyan koszos – mormolta a nő, a fejét csóválva. Ahogy a férfi éles levegőt vett, hogy visszavágjon, Sophia hideg mosollyal hozzátette: – Úgy értem, az inged.

A férfi kővé dermedt arccal bámult rá.

Sophia csak hanyagul megvonta a vállát, és otthagyta őt fortyogva a folyosón.

Lent Sophia már a reggelije felénél tartott, amikor a telefonja megrezdült az asztalon. Egy gyors pillantás a képernyőre megerősítette, hogy Helen hívja.

Épp ekkor jelent meg Wendy két további reggeliző tányérral. Sophia felvette a hívást, és egy szándékos mosolyt küldött Wendy felé. – Ilyen korán hív, Westwood asszony.

A célzott mosolytól meghűlt a vér Wendy ereiben, a Westwood asszony említése pedig emlékeztette arra, hogy elárulta Sophiát, amikor jelentett Helennek az előző este. A bűntudattól sújtva majdnem elejtette a tálcát.

Letette a tányérokat az asztalra, és sietve visszavonult a konyha biztonságába.

Halvány, hideg mosoly érintette meg Sophia ajkát, ahogy Helen mérgező hangja betöltötte a fülét.

– Teljességgel modortalan – gúnyolódott Helen. – Mi mást is várhatna az ember valakitől, akinek ilyen közönséges a háttere?

Sophia szeme jéggé változott. – Kövessen vissza bármilyen vérvonalat három generációra, Westwood asszony, és szerény gyökereket fog találni. Ízléstelen dolog megvetni a saját származását.

Helen hirtelen nem talált szavakat.

Bár Lucas szülei mindketten városi gyökerekkel rendelkeztek, a nagyszülei generációja mind vidéken küszködött. Helen szülei még egy tehénistállóban is laktak. Tehát ebből a szempontból Helen semmivel sem volt jobb Sophiánál.

– Ez az éles nyelved az oka annak, hogy az emberek ki nem állhatnak – vágott vissza Helen.

Sophia megvetően forgatta a szemét.

Haragját lenyelve Helen nyugodtabb hangnemet erőltetett magára. – Találkoznunk kell. Van egy dokumentum, amit alá kell írnod.

– Milyen dokumentum?

– Világos lesz, amint ideérsz.

Annyiban hagyva a dolgot, Sophia letette a telefont. Ahogy így tett, meglátta Lucast lejöni a lépcsőn.

Lezuhanyozott és átöltözött, haja tökéletesen be volt lőve, mint egy modellnek a magazinok lapjairól. Be kellett vallania, jó volt ránézni.

„Ezzel a külsővel minden adottsága megvan egy selyemfiú karrierhez” – gondolta Sophia fanyarul.

Önelégült érzés töltötte el Lucast, ahogy a nő szeme rajta időzött. Kihúzta a mellette lévő széket, és leült. – A Paliston Divathét már a küszöbön áll – vetette fel. – Jó alkalom lenne, hogy elutazzunk.

Házasságuk három éve alatt ez volt az első alkalom, hogy ilyesmit javasolt.

Sophia egy csendes hümmögéssel nyugtázta, de nem érzett sem boldogságot, sem várakozást. Annak látta az ajánlatot, ami valójában volt – békejobbnak, amely az árulása utáni bűntudatból fakadt.

A fuvarja nem sokkal reggeli után megérkezett. Felkapva a táskáját, Sophia kilépett az ajtón.

*****

Amikor Sophia megérkezett a kávézóba, Helen már az asztalnál ült és várta őt.

Sophia odalépett, és elfoglalta a szemközti helyet.

Helen szó nélkül felé csúsztatott egy dokumentumot. – A válási papírok – mondta. – Lucas aláírta őket.

Sophia nem tűnt meglepettnek, mivel tudta, hogy Helen talál majd módot arra, hogy kényszerítse a távozásra, miután megtudta a meddőségi diagnózist.

Széthajtotta a válási papírokat, és ott volt – Lucas aláírása már ott várakozott az alján.

Szeme elidőzött a férfi nevén, mielőtt átfutotta volna a dokumentum többi részét, hidegen megakadva a záradékon, amely szerint „semmivel sem távozik”.

Keserű mosoly érintette meg Sophia ajkát, ahogy visszadobta a papírokat az asztalra. – 150 millió dollár – mondta hűvösen. – Ez az áram az aláírásért.

Helen döbbenten meredt rá. – Elment az eszed? Vagy elfelejtetted, hogy meddő vagy? Ez több mint elég ok egy férfinak, hogy eldobja a feleségét.

Sophia szeme sem rebbent. – 200 millió.

Helen azt tervezte, hogy nincstelenül küldi el Sophiát, de kezdte felismerni, hogy ez nem lesz olyan egyszerű.

Helen egy pillanatig döbbenten bámult. Hihetetlennek tartotta, hogy miután három év alatt nem sikerült örököst produkálnia, Sophiának van képe vagyont követelni. – Ez színtiszta zsarolás – csattant fel.

Hideg mosoly érintette meg Sophia ajkát. – Ahogy gondolja. Ha nem fizet, kibírom az életet a fiával még egy darabig. Biztos vagyok benne, hogy mindannak a fele, amit birtokol, jelentősen többet ér 200 milliónál.

A megjegyzéstől Helen vére forrni kezdett. Gondolatban minden általa ismert trágár szóval elátkozta Sophiát.

De arra gondolva, hogy végre kiteheti ezt a „meddő” nőt a Westwood családból, lenyelte a dühét, és beleegyezett Sophia feltételeibe.

Helen elintézte, hogy az első 50 milliót azonnal átutalják. A fennmaradó 150 milliót jogi megállapodás biztosította, amely a válás hivatalos bejegyzésének pillanatában válik esedékessé.

A pénzügyi kérdést aláírásaikkal rendezve, Sophia habozás nélkül felvette a tollat, és aláírta a válókeresetet.

Helen becsúsztatta az aláírt dokumentumokat a mappájába. – Lucas még nem tud erről – figyelmeztette határozott hangon. – A zökkenőmentes folyamat érdekében fenn kell tartanod a látszatot – a birtokon laksz és bejársz dolgozni – a kötelező türelmi idő alatt.

– Már nem dolgozom ott – közölte vele Sophia.

A terhessége még elég korai szakaszban volt ahhoz, hogy eltitkolja, de a reggeli rosszullétek bármelyik pillanatban elárulhatják. Az utolsó dolog, amire szüksége volt, hogy valaki felfedezze a titkát.

– Ne feledkezz meg a 150 millióról – vágott vissza Helen, Sophia saját követelését fordítva ellene.

Sophia lehunyta a szemét, ahogy mérlegelte a lehetőségeit. A pénz túl jelentős volt ahhoz, hogy visszautasítsa. – Rendben – mondta végül. – Visszamegyek.

Még egy hónap, ennyire volt szüksége. Aztán végre mindörökre kizárhatja Lucast és az egész családját az életéből.

Abban a pillanatban, hogy Sophia kilépett a kávézóból, átutalta az első részletet – 50 milliót – Annabelle-nek.

A telefonja azonnal megrezdült Annabelle hívásától.

– Aranyat találtál? – töltötte be a fülét Annabelle izgatott hangja. – Honnan került elő ez a vagyon?

– A válási egyezségből – válaszolta Sophia lapos hangon.

Éles levegővétel hallatszott a telefonból. – Tényleg elválsz tőle? – kérdezte Annabelle, hangja remegett a döbbenettől.

– Természetesen – válaszolta Sophia kurtán.

Sophia tudta, hogy a legokosabb dolog, amit tehet, ha befekteti a pénzét, ezért megkérte Annabelle-t, hogy kezelje a befektetéseket.

Annabelle nagybátyja, egy Richard Sterling nevű kockázati tőkebefektető még fiatalon nevet szerzett magának Wallintonban, és most helyet foglalt a Vagyonlistán.

Nagybátyja útmutatásával Annabelle-nek jó érzéke volt a sikeres befektetésekhez. Egy ilyen nyereséges vállalkozás finanszírozta Sophia luxuslakását is.

– Teljesen biztos vagy ebben, Sophie? – kérdezte Annabelle. – Nincs visszaút. Tényleg készen állsz arra, hogy mindent elengedj?

A forgalmas utca tömegében állva Sophia furcsán elszigeteltnek érezte magát a körülötte lévő zajtól és mozgástól.

Bár büszke volt rá, hogy logikus gondolkodású, most elborították az érzelmek. Könnyek gyűltek a szemébe, ahogy váratlan fájdalom szorította össze a szívét.

– Továb kell lépnem, Annabelle – mondta Sophia halkan, elhatározva, hogy anélkül néz szembe a jövővel, hogy a múlton rágódna.