Amikor Veronica megpillantotta Thomast, nem tudta leküzdeni idegességét és a benne bujkáló félelmet, hiszen még élénken élt benne az emlék, hogy alig pár órája árasztotta el Matthew lakását. – Haha. Micsoda véletlen, Mr. Ritter! – üdvözölte Thomast nyájas mosollyal, miközben már elő is kapta a telefonját, sebesen kikeresve Elizabeth számát, hogy írjon neki egy üzenetet. Ám épphogy elküldte az SMS-t, Thomas egy hirtelen mozdulattal kikapta a kezéből a készüléket.

– Mi ennek az értelme, Mr. Ritter? – tett úgy Veronica, mintha fel lenne háborodva.

Thomas, anélkül, hogy akár csak egy pillantást vetett volna a telefonra, átadta azt a mögötte álló testőrnek, majd faarccal invitálta a lányt. – Erre parancsoljon, Miss Murphy. – Ezzel elvezette Veronicát.

Amikor a limuzin ajtaja kinyílt, Veronica lehajolt, hogy beszálljon, ám a jármű belsejében egy csukott szemmel pihenő, félelmetes kisugárzású férfit pillantott meg. A látványtól a szíve majd kiugrott a helyéből. Idegességében nagyot nyelt, és erőltetett, behízelgő mosolyt csalt az arcára. – Úgy hallottam, keresett engem… Matthew fiatalúr.

A férfi lassan felé fordította a fejét, és kinyitotta a szemét, felfedve éles tekintetét. – Nos, hogyan szeretne meghalni? – vetette oda a szavakat, olyan derűs hangnemben, mint egy verőfényes nap.

Veronica fülében azonban ezek a szavak egy diktátor kivégzési parancsaként csengtek. – Hehe. Természetes halállal, öregkoromban, ha lehet. – Bár az arca sugárzott a mosolytól, legbelül átkozta és szidta a férfit.

A férfi, összefont kezét a hasán pihentetve, karcsú ujjával megkocogtatta kézfejét, és hangosan kiadta a parancsot: – Indulás, Thomas.

– Várjunk csak! H-Hová megyünk? – esett pánikba Veronica. A kérdést alig tudta kinyögni, Thomas máris beült, és beindította a limuzint.

Matthew ismét lehunyta a szemét, és nem szólt többet.

Tehetetlenségében a lány Thomasoz fordult. – Hová tartunk, Mr. Ritter?

– A kórházba.

– A kórházba? – Veronica arca elsápadt, szíve hevesen dörömbölt. Amikor eszébe jutott Matthew fenyegetése, hogy kivetetné a méhét, a félelme még inkább elhatalmasodott rajta. Az évek során soha nem félt igazán senkitől, de abban a pillanatban kénytelen volt beismerni, hogy Matthew halálra rémíti. *Ennyi volt. Végem van.*

Reményvesztetten dőlt hátra az ülésen, nem érezve magában elég erőt ahhoz, hogy lerázza magáról a rá nehezedő bajt. Most már csak abban bízhatott, hogy Elizabeth felhívja.

*Csörr, csörr, csörr!* A csengőhang mennydörgésként hasított a kocsi csendjébe. Amikor látta, hogy Matthew felveszi a telefont, Veronica kellemesen meglepődött. Sietve a készülék felé hajolt, és látta, hogy valóban Elizabeth hívja. – Segítsen, asszonyom! Matthew ki akarja vetetni a méhe…

Megpróbált segítségért kiáltani a telefonba, de mielőtt befejezhette volna a mondatot, a férfi megragadta a nyakát, és befogta a száját. – Fogd be, ha élni akarsz! – Matthew gyilkos szándéktól lángoló, éles tekintetet vetett rá, amire Veronica engedelmesen bólintott.

Mindazonáltal, mivel Elizabeth telefonált, már nem kellett félnie.

– Mi az, Nagyi? – kérdezte Matthew, figyelmét a hívásra összpontosítva.

– Hol vagy, te kölyök? Hová viszed Veronicát?

Matthew egy ideig hallgatott.

– Mondj már valamit! Tudd meg, ha bármi baja esik, megölöm magam!

– Nagyi, ő egy senki.

– Nem számít. A benne növekvő gyermek számít! Mit gondolsz, mennyi ideje van még hátra ennek az öregasszonynak? Én csak egy unokát szeretnék a karomban tartani. Senki nem kérte, hogy vedd el feleségül!

– És szerinted miért lenne joga belépni a Kings családba?

– Nem kell feleségül venned, de a babát akarom.

– Még azt sem tudjuk, van-e egyáltalán gyerek.

– Akkor várj. Két hónap múlva vizsgáltasd meg. De ha addig akár csak egy ujjal is hozzáérsz, a falba verem a fejem, és megyek a nagyapád után!

Matthew szóhoz sem jutott.

– Add a telefont Veronicának – utasította Elizabeth.

A férfi vonakodva ráncolta a homlokát, és megszorította a kezében tartott készüléket. *Milyen drogot adott ez a szajha a nagyinak?* Egy pillanatnyi habozás után lazított a fogásán Veronicán, kihangosította a telefont, és átadta neki.

– Veronica? – kiáltotta Elizabeth.

Miközben Veronica a férfi érintésétől beszennyezett száját törölgette a ruhaujjával, az arcán ülő düh finom vigyorrá változott. – Asszonyom?

– Ó, Veronica. Mit tettek veled?

Veronica dicsekvő tekintettel fordult Matthew felé, és felvonta a szemöldökét, mintha megnyerte volna a csatát. Röviddel ezután eltüntette a vigyort, és zokogni kezdett. – Hüpp-hüpp! Asszonyom, Matthew azt mondta, elvisz a kórházba, és kiveteti a méhemet. Hüpp! Annyira félek, asszonyom!

Látva az arckifejezésének azonnali megváltozását, amely még egy elit színésznőnél is ügyesebb volt, Matthew összehúzta a szemét, és még bosszúsabbnak érezte magát. Ha nem lett volna Elizabeth parancsa, a két kezével fojtotta volna meg az előtte álló nőt.

– Jaj, ne sírj… Ne aggódj. Már móresre tanítottam. Soha többé nem fog bántani, rendben?

– Rendben, bízom önben, asszonyom. D-De…

– De mi?

– Matthew… Elkobozta a telefonomat.

– Jaj, az a kölyök! Tényleg kezd elszemtelenedni. Minden rendben, Veronica. Hagyd abba a sírást, jó? Szólj nekem, ha legközelebb bármi hülyeséggel próbálkozik, rendben?

Bár Elizabeth csak három napot töltött Veronicával, lenyűgözte a lány éles elméje, intelligenciája és szorgalma. Ő lett volna a tökéletes lány. Sajnos egyetlen hibája a hétköznapi, talán nem túl vonzó külseje volt. Személy szerint Elizabeth nem tartotta csúnyának. Sőt, úgy vélte, Veronica alkalmas társ lenne az életre. Sajnos a külseje nem tudta elvarázsolni Matthew szívét, ami így akadályává vált a házasságuknak.

– Értettem. Köszönöm, asszonyom.

– Bármikor. Most visszaadná a telefont Matthew-nak?

– Ühüm! – hümmögte válaszként Veronica, és visszaadta a telefont Matthew-nak.

A férfi kikapcsolta a kihangosítót, és a füléhez emelte a készüléket. – Nagyi?

– Ó, már azt hittem, elfelejtetted, hogy a nagyanyád vagyok. Milyen merész lettél, mi? Olyan merész, hogy még az én szavamnak is ellenszegülsz? Olyan merész, hogy kórházba küldöd Veronicát, hogy kivegyék a méhét? Kinek képzeled te magad, Istennek?

Elizabeth dühösen folytatta: – Azonnal add vissza a telefont Veronicának! Mostantól minden nap videóhívással fogom keresni. Ha csak a jelét is érzem rajta a boldogtalanságnak, kezdheted szervezni a temetést!

– Nagym… – *Bíp, bíp…* Mielőtt Matthew bármit is mondhatott volna, Elizabeth már letette. A férfi felbőszülve akkorát szorított a telefonon, hogy az ujjai megreccsentek. Nyilvánvalóan dühöngött, haragja vetekedett a legpusztítóbb viharéval.

Eközben Veronica figyelte őt, szorgalmasan tanulmányozva minden mozdulatát. Látva, mennyire ingerült, azonnal tudta, hogy Elizabeth bizonyára figyelmeztette: ne kínozza őt tovább. Ennek felismerése végtelen megkönnyebbüléssel töltötte el.

– Add vissza a telefonját.

– Igen, Matthew fiatalúr.

Miközben Thomas vezetett, előhúzta Veronica telefonját, és visszaadta neki.

– Köszönöm. – A lány megköszönte az asszisztensnek. Épphogy megragadta a készüléket, az azonnal csörögni kezdett, és a kijelzőn a „Madam Elizabeth” név villogott. Ahogy a lány a telefonjára nézett, Matthew is észrevette a hívót.