Négyfogásos vacsorát készítek: Cézár-salátát, baconbe tekert garnélarák előételt, Bélszín Wellingtont párolt kelbimbóval főételként, és key lime pitét desszertnek. Készítek továbbá bruschettát, crostinit, paradicsomfánkot, mini calzone-t, különféle zöldségtálakat mártogatóssal és csokoládés trüffelt a partira. A desszerteket és a zöldségtálakat reggeli és ebéd között fejeztem be, így most kevesebb miatt kellett aggódnom.

Rájövök, hogy Lex tanácsa, miszerint találjam meg a boldogságot a főzésben, segített élvezni ezt a vacsorakészítést. Talán azért, mert a falkámon kívül másokat is kiszolgálok, vagy talán azért, mert különleges ételeket készítek, nem csak a szokásos dolgokat, amiket a falkának szoktam? Akárhogy is, ma nem bánom a munkámat. Büszkeséget érzek miatta.

A vacsoraszervizhez vannak felszolgálók, mivel ez egy hivatalos esemény. Én a konyhában maradok, és gondoskodom róla, hogy minden tányérra kerüljön, és tökéletes állapotban menjen ki az ajtón. Elememben vagyok, ahogy mondani szokás.

Kikukucskálok a konyhából minden fogás felszolgálása után. Úgy tűnik, az emberek igazán élvezik az ételt, ami megkönnyebbülés. Észreveszem, hogy Graham Alfa eléggé berúgott. Caroline Luna folyamatosan elvenné tőle a poharát, de ő újra és újra parancsolja az omegáknak, hogy töltsenek neki. Az étkező különösen zsúfolt, így nem látom jobban Bronx Mason Alfát. Lenora Béta észrevesz, ahogy kikukucskálok a konyhából, kacsint egyet, és feltartja a hüvelykujját. Mosolygok, és intek egy kicsit, mielőtt visszahúzódnék.

Segítek a felszolgálóknak kivinni a partiételeket a bálterem szélén lévő asztalokhoz. Azt is ellenőrzöm, hogy a sarkokban lévő bárok teljesen fel vannak-e töltve. A DJ befejezi a beállást, és színes fények csúszkálnak a padlón. Partilufik és szerpentinek lógnak mindenhonnan. Az első néhány vendég elkezd beszivárogni, ami a végszó számomra, hogy lelépjek a hátsó ajtón.

Szerencsére a vacsorafelszolgálók takarítják ki az étkezőt ma este, ami extra időt ad nekem a kamrák feltöltésére. Felmegyek az emeletre a raktárba, és megpakolom a kocsit. Dúdolgatok magamban, ahogy szobáról szobára járok. Furcsa nyugalmat érzek közben.

– Jó kedved van – mondja Lex.

– Azt hiszem. Bár nem tudom pontosan, miért. A hátam még mindig majd leszakad, és a lábam is kikészül.

– Nos, én örülök, hogy te boldog vagy, legalább egyszer. Ez a változatod elég menő.

– Köszi, Lex. Te sem vagy rossz.

Befejezem a rangsorolt falkatagok szobáinak feltöltését a negyedik és harmadik emeleten. Aztán a második emeletre megyek, ahol a vendéglakosztályok vannak. A takarítószemélyzet kitakarította a szobákat és a fürdőszobákat. Nekem csak a piperecikkeket, a kamratételeket és a hűtőszekrényeket kell feltöltenem.

Gyorsan végzek a szobákkal. Nem felejtem el feltölteni a Béták szobáját több üveg San Pellegrinóval, felfrissíteni a virágokat, és hagyni egy kis sátras kártyát egy kézzel rajzolt mosolygós arccal a teakonyha pultján.

Már majdnem éjfél van, mindenki még mindig a bálteremben bulizza át az éjszakát. Becsukom a Béták lakosztályának ajtaját, és az Alfa lakosztályának ajtaja felé indulok. Ez az utolsó szoba mára. Tudom, hogy ő is a partin lehet, de azért kopogok, biztos, ami biztos. Az ajtóra tapasztom a fülem, és nem hallok választ. Nem vagyok biztos benne, hogy volt-e már a szobában, de ellenőriznem kell, hátha fel kell tölteni valamit. Becsúsztatom a kártyát a nyílásba, és kinyitom az ajtót. A folyosó végéről lépteket hallok.

– Hé, te! Mit csinálsz ott? – kiált egy rekedt hang a folyosó végéről.

Azt feltételezem, hogy egy biztonsági őr, így elkezdem válaszolni, hogy a takarítószemélyzet része vagyok. Mármint, van nálam egy óriási kocsi tele rágcsálnivalókkal és italokkal. Ráadásul alig vagyok százötven centi és még negyven kiló sem. Nem tudom, mekkora fenyegetésnek gondolhat ez a fickó.

Felnézek a sapkám alól a két biztonsági őrre, akik gyorsan felém tartanak. Az egyikük sokkal nagyobb, mint a másik. Észreveszem, hogy nagyon elegánsan van öltözve egy biztonsági őrhöz képest. Valójában ő a legjóképűbb vérfarkas, akit életemben láttam. Valószínűleg majdnem két méter magas, és közel százharminc kiló tömör izom, széles vállakkal. A nyakát és a kézfejét tetoválások borítják. Hátrafésült fekete haja és olíva árnyalatú bőre miatt a zöld szeme olyannak tűnik, mint egy roppanós zöldalma. A másik szemét egy fekete szemfedő takarja. Kávé és étcsokoládé illata tölti meg a levegőt, és földbe gyökerezik a lábam. Lassan feljebb tolom a sapkámat a szememről, épp csak annyira, hogy jobban megnézhessem.

Lex vadul ugrál a fejemben, ahogy a férfi eltolja magát az őrtől. – Ő az! Ő az!

Egyszerre mondjuk ki. – Társ.

Odalép hozzám, és durván az ajtónak lök egy mély morgással. Nem hiszem, hogy felfogja, milyen könnyű vagyok, ahogy egy kicsit túl erősen csapódom a tömör tölgyfának. Mindkét kezét az ajtónak támasztja a vállam két oldalán, megakadályozva a menekülést. Az arcát a nyakamhoz nyomja, és mélyet lélegzik. A szívem majd kiugrik a helyéről. Túlterheltnek érzem magam, és kezd eluralkodni rajtam a pánik. Éreznie kell, hogy gyenge vagyok. Meg fog ölni, még mielőtt az Alfája esélyt kapna rá. A fenébe.

– Bronx Alfa, ez az omega lopni próbál valamit? – kérdezi a biztonsági őr, ahogy közeledik.

– HÁTRÁLJ! – vicsorog rá az őrre, kivillantva hatalmas farkasfogait. Az őr megtorpan.

– Alfa? – kérdezi az őr zavart tekintettel.

Alfa? Várjunk, mi? Alfa. Ez nem lehet igaz.

– AZ ENYÉM! – morogja Bronx Alfa.

A hátam kezd nedves lenni. Ó, a fenébe, nagyon vérzem. Amikor az ajtónak lökött, felszakadt a legtöbb be nem gyógyult korbácsnyom. Most, hogy a kezdeti adrenalin kezd elmúlni, a hátam elkezd égni. Az ajtó a hátam mögött síkosnak érződik. Próbálok nem nyüszíteni. Nem akarom mutatni, hogy gyenge vagyok. Nem akarom, hogy megöljön, amikor épp csak megtaláltam. Kit áltatok? Kizárt, hogy ne tudná máris, hogy egy nyomi vagyok.

– Kas, nem tudlak elég gyorsan gyógyítani. Tarts ki! A hegek megnehezítik. Próbálkozom, de olyan gyengének érzem magam! Túl sok vért veszítünk – nyüszíti Lex. Távolinak tűnik a hangja.

Bronx Alfa válla felett látom Caroline Lunát és Graham Alfát a folyosón rohanni. Nos, Graham Alfa inkább botladozik, mint rohan. Tate Béta, valamint Milo és Lenora Béták közvetlenül mögöttük vannak. A fejem kezd zsongani, szédülök és hányingerem van.

– Kas, mit tettél? Te szemtelen kölyök! – kiabálja Caroline Luna. A hangja távolinak tűnik, pedig most már közvetlenül előttem áll.

Kinyúl, hogy megüssön, de Bronx Alfa felmordul, és elkapja a kezét a levegőben, eltörve a csuklóját. Graham Alfa visszamorog rá. Érzem, ahogy a látásom szélei elsötétülnek. A térdeim kocsonyássá válnak.

Úgy figyelem, mintha álomban lennék. Senkit sem hallok most már, pedig mindannyian kiabálnak. Úgy néznek ki, mintha lassított felvételben mozognának.

Graham Alfa részegen rángatja Caroline Luna karját, visszahúzva őt Bronx Alfától, aki még mindig vicsorog rájuk. A biztonsági őr próbálja szétválasztani őket, miközben Tate Béta próbálja visszahúzni Graham Alfát. Milo és Lenora Béták védekező állást vesznek fel, védve Bronx Alfát. Sam megjelenik Graham Alfa mögött, épp amikor az megrántja Caroline Lunát. A nő felkiált fájdalmában. Sam lendületet vesz, és olyan erővel üti meg Graham Alfát, ahogy csak bírja.

A vér fémes szaga kezdi betölteni a levegőt. Egész testemben remegek. Nem tudom eldönteni, hogy a félelemtől vagy a vérveszteségtől. Nem érzem többé Elexist. Körbenézek, látja-e más is a szagot, de mindannyian egymással vitatkoznak. Lenézek, és rájövök, hogy a vér a lábamon és az ajtón folyik le, nagy cseppekben fröccsenve a padlóra. Vér van a hajamban, ahol az ajtóhoz ér. Megszorítom Bronx Alfa alkarját. Visszanéz rám, és a szeme elkerekedik.

– Segíts – suttogom. Érzem, ahogy lecsúszom az ajtón. Minden elsötétül, mielőtt földet érnék.