Alfred az ágyán feküdt, álmában suttogva. Izzadságcseppek gördültek le a homlokán.

– Kérlek, ne bántsátok anyut!! Kérlek, ne tegyétek ezt anyuval! Apu, kérlek, ne hagyj egyedül! – sírt tízéves önmaga, ahogy látta anyját és apját a vérükben feküdni.

Hirtelen kinyitotta a szemét, és zihált, mint aki épp most futott le egy maratont. Halkan felsóhajtott, és a homlokára tette a kezét; kimerültnek érezte magát.

Felvette a telefonját, és látta, hogy éjfél elmúlt, 12:30 van. Felállt, és bement a fürdőszobába, hogy vegyen egy hideg zuhanyt; muszáj volt megnyugtatnia magát. Kilépett a fürdőből, és lefeküdt az ágyra, próbált aludni egy keveset, de egyszerűen nem ment.

A tizenöt évvel ezelőtti incidens óta álmatlan éjszakái voltak. Tizenöt éve küzdött az álmatlansággal.

Felállt, és kiment a szobájából a dolgozószobájába, hogy elintézzen némi hivatali munkát.

– Főnök! – Kopogást hallott az ajtón. Tudta, hogy Andrew az, a testőre és egyben a legjobb barátja.

– Gyere be – mondta, miközben lecsukta a laptopját, és Andrew belépett. A faliórára pillantott, és látta, hogy reggel 7:00 óra van. „Reggel van” – gondolta.

– Megint nem aludtál az éjjel? – kérdezte Andrew, ahogy felé lépett. Alfred bólintott, és felállt a székből, amin ült. Sóhajtott egyet, Andrew pedig tudta, hogy a barátja fáradt, és nincs kedve beszélgetni.

– Mi legyen a lánnyal, Alfred? Három napja be van zárva abba a szobába étel és víz nélkül. Azt akarod, hogy meghaljon? – kérdezte Andrew. Alfred, aki épp ki akart menni a szobából, megállt, és felé fordult.

– Csak annyit akar, hogy Lisa megfizessen mindenért, amit az apja tett vele. Megfizettet vele mindenért, kamatostul adja vissza mindazt, amit az apja tett vele. Ami a halált illeti: nem, szüksége van rá élve. Még ha a jövőben meg is hal, de nem most, még nem. Meg fog fizetni! – gondolta, miközben egész lényét elöntötte a düh. A bosszúvágy lüktetett a vérében. Szenvedést akar okozni neki.

– Készülj! Mindketten részt veszünk a mai igazgatósági ülésen – mondta, és ezzel kiment a szobából, dühösebben, mint valaha.

– Feltettem neki egy kérdést, ő meg egészen mást válaszolt! Furcsa! – forgatta a szemét Andrew, és kisétált a dolgozószobából.

– Uram! A reggeli kész – mondta egy cseléd Andrewnak, aki a kezével intett, jelezve, hogy nem éhes.

– És Alfred úrral mi legyen? Küldjük fel az ételét a szobájába? – kérdezte a cseléd, mire Andrew gúnyosan felnevetett.

– Ha meg akarsz halni – mondta Andrew, és bement a szobájába, hogy elkészüljön a délelőtt 10-kor kezdődő igazgatósági ülésre.

*********************

Lisa kinyitotta könnyektől homályos szemét, és felfedezte, hogy még mindig az idegen szobában van, de ezúttal a kezei nincsenek megkötözve. Fájdalmat érzett mindenütt, a teste pokolian sajgott. Tudta, hogy elájult, de azt nem, hogy mennyi időre. Felült az ágyon, és körülnézett a kicsi, de ízlésesen berendezett szobában.

– Ó, Istenem!! Mikor jutok ki innen? – kérdezte a semmibe, senkinek sem címezve a szót, miközben fájdalmasan nyögve bámulta a szobát.

Szipogott, ahogy minden eszébe jutott, ami történt. Hogyan ölte meg az anyját a nagybátyja, és hogyan hurcolták el. És aztán az idegen férfi, a fogvatartója... a szexrabszolgájának, a tulajdonának nevezte. Már a gondolattól is hideg borzongás futott végig a gerincén.

Egy ideje már itt van. Az elmúlt három napban nem látta fogvatartóját; akkor látta utoljára, amikor odalépett hozzá, és a leghidegebb szemekkel bámult rá, amiket valaha látott, miközben a combjai felé nyúlt és megütötte. A szexrabszolgájának nevezte.

A hideg végigfutott Lisa végtagjain. Még soha senki szemében nem látott ilyen nyers gyűlöletet.

Alfred annyira gyűlölte őt.

Látta, érezte, érzékelte, de amit egyszerűen nem tudott felfogni, az az volt, hogy miért gyűlöli őt ennyire.

Hirtelen a homlokára tette a kezét, és felnyögött a fájdalomtól. A feje pokolian hasogatott. Felállt az ágyról, körülnézett, és megpillantott egy ajtót, amely a fürdőszobába vezetett, így bement, hogy megfürödjön.

Ahogy kilépett a fürdőszobából, azonnal összetalálkozott egy cseléddel, aki a szobát takarította.

– Áhh! – sikoltotta a cseléd ijedtében, amikor meglátta.

– Te... – elhallgatott, és Lisát bámulta. „Ő az a lány, akit Andrew úr hozott három napja” – gondolta a cseléd.

– Megijesztettél – mondta a cseléd, és gyilkos pillantást vetett rá. Motyogott valamit, és lehajtotta a fejét: – Sajnálom.

„Hmph. Kíváncsi vagyok, miért hozta ide Andrew úr, hiszen gyönyörű. Várjunk csak, mi az a folt az arcán és a testén? Tegnap este megverték?” – gondolta a cseléd furcsán méregetve Lisát, amitől a lány kényelmetlenül érezte magát.

– Kérlek, honnan szerezhetnék ruhát, amit felvehetnék? – kérdezte a cselédet feszengve.

– Nézd meg a szekrényt – mondta a cseléd, és kiment a szobából.

– Várj! – szólt Lisa, de a lány már kint volt. Sóhajtott, a szekrényhez lépett, és kinyitotta. Különféle ruhák voltak benne, méghozzá női ruhák. „Vajon kié ez a szoba?” – gondolta, miközben kivett egy vörös köntöst, és felvette.

Eljött a szekrénytől, fáradtan leült az ágyra, és hirtelen sírva fakadt. „Bárcsak anya itt lenne” – gondolta, ahogy letörölte a könnyeit, és hirtelen egy gondolat villant az agyába. Meg kell szöknie innen. Ha nem szökik meg, akkor halott.

Felállt az ágyról, az ajtóhoz lépett, és kinyitotta. Kilépett a szobából, becsukta az ajtót, és lábujjhegyen elindult a lépcső felé, de ekkor egy cseléd meglátta, és azonnal ráüvöltött, amitől földbe gyökerezett a lába.

– Mit próbálsz csinálni? Szökni próbálsz? – üvöltötte a cseléd, és Lisa azonnal ledermedt. A cselédre bámult, próbált könyörögni neki. Már a sírás határán volt.

– Én... én... – dadogta.

– Hmmm – hümmögött a cseléd, odalépett hozzá, gúnyosan felhorkant, majd hirtelen lekevert egy pofont a bal arcára, amitől Lisa megtántorodott, és a földre esett.

– Kérlek, én... én... – fakadt sírva, a cseléd pedig nevetésben tört ki. Lisa olyan gyengének érezte magát. Ez nem ő volt. Még csak harcolni sem tudott, és kiállni magáért. Szomorúság söpört végig rajta.

– Gyenge kis senki – mondta a cseléd, és otthagyta, majd lement a földszintre, hogy felhívja Alfredot. Alfred azonnal felvette.

– Halló, uram – mondta a cseléd.

– Mit akarsz? – kérdezte Alfred, aki már tudta, ki beszél, jéghideg hangon.

– A lány, akit Andrew úr hozott, szökni próbált, de elkaptam – mondta, mire Alfred azonnal bontotta a vonalat.

– Mi van?? Letette anélkül, hogy egy szót is szólt volna hozzám? – motyogta szomorúan a cseléd, akinek Ria volt a neve.

Már egy éve dolgozott Alfrednak szobalányként, de a férfi észre sem vette, bármennyire is próbálta felhívni magára a figyelmet. Aztán pár napja hoztak egy teljesen idegent a házba, és ez dühítette.

Letette a telefont az asztalra, és épp fel akart menni az emeletre, amikor hallotta, hogy az ajtó teljes erőből kicsapódik. Alfred volt az.

Hideg futkosott Ria hátán, amint meglátta a férfi arckifejezését. Nagyon dühös volt.

„Ennek nem lesz jó vége” – gondolta Ria, ahogy Alfred felsietett a lépcsőn Lisa szobájához.