Lisa a szekrényéhez lépett, a legtisztességesebb ruhákat keresve. Amiket eddig látott, annyira szemérmetlenek voltak, hogy ha felvenné őket, alig takarnák a melleit és a combját. Sóhajtott, amikor végre talált egyet: egy kék farmernadrágot és egy egyszerű piros, rövid felsőt.

Rábámult a kezében lévő ruhákra, és tétován felvette őket. A tükör elé állt, és megnézte magát. A nadrág, amit viselt, kiemelte minden domborulatát, és ettől kényelmetlenül érezte magát. Nincs más tisztességes ruha, csak az, ami most rajta van.

A szájába harapott, ahogy tekintete találkozott a faliórával; Alfred azt mondta neki, hogy öt percen belül találkozzon vele a földszinten, és most már 5 percet késett. Ó, Istenem!! Halott vagyok! – gondolta, miközben felhúzta a papucsát, és kiszaladt a szobából, le a lépcsőn.

– Gazdám! – kiáltott oda Alfrednek, amint leért a földszintre. Alfred ülve várta, fekete öltönyben, csuklóján egy drága, több millió dollárt érő arany karórával. Jóképűbb volt, mint valaha. Felállt, szemei haragtól izzottak, ahogy undorral bámult a lányra. Miért lel akkora élvezetet a parancsai megszegésében? Talán szereti, ha megbüntetik? – gondolta Alfred, miközben gyűlölettel a szemében nézte Lisát, majd végül megszólalt.

– Azt mondtam, 3 perc, Lisa – mondta a világ leghalálosabb hangján, és hideg borzongás futott végig a lány gerincén.

– Sajnálom, gazdám – mondta a lány, miközben a szemébe nézett; mindketten gyűlölettel a szemükben bámulták egymást.

Lisa gyorsan lehunyta a szemét és lehajtotta a fejét; tudta, milyen következményekkel jár, ha egyenesen a szemébe néz. Várta, hogy megüsse vagy megbüntesse, de a férfi nem tette, csak bámult rá undorral teli szemekkel. Legszívesebben megfojtotta volna abban a pillanatban, holtan akarta látni, mert annyira undorodott tőle, és mindenre emlékeztette, amit az apja tett vele és a családjával. De nem, nem most. Meg kellett fizettetnie vele mindazt, amit az apja tett. Szenvedést akart okozni neki, amíg a halálért nem könyörög.

Percek teltek el anélkül, hogy Alfred szólt volna valamit. Lisa, kíváncsian azon tűnődve, miért nem üti meg a férfi, kinyitotta a szemét és felemelte a fejét. Tekintete találkozott a világ leggyilkosabb pillantásával és leggyönyörűbb szempárjával.

Szinte elveszett a férfi tekintetében, majd lehajtotta a fejét, és nagyot nyelt, várva, hogy megüsse, ahogy szokta. Újra lehunyta a szemét, ezúttal szorosabban, lélekben felkészülve a fájdalomra, amit kapni fog.

Alfred a karórájára pillantott, és észrevette, hogy elkésik az irodából, mindezt e rabszolga miatt, és meg fogja büntetni, nem most, hanem amikor visszatér. Fontos ügyeket kellett intéznie az irodában. Amióta otthagyta az igazgatótanácsi ülést, nem ment be a céghez.

Azt tervezte, hogy ma elviszi Lisát a cégéhez, de aztán meggondolta magát; nem viszi magával, és az okot csak ő tudta a legjobban.

– Tűnj el – mondta a leghalálosabb hangon, a földre lökte a lányt, majd elhaladt mellette.

Lisa felnyögött a fájdalomtól, ahogy a földre esett. A fájdalom belenyilallt, könnyek égették a szemét, de nem, nem fog sírni, ő ennél erősebb – gondolta, miközben visszaküzdötte a könnyeit.

Felállt a földről, és anélkül, hogy további másodperceket töltött volna ott, Lisa kisétált a nappaliból, és a szobájába ment.

Amint a szobájába ért, halkan felsóhajtott és leült az ágyra; különféle gondolatok árasztották el az elméjét. Napokkal ezelőtt még anyu hercegnője volt, emlékezett rá, hogy senki sem mert gorombán beszélni vele vagy rosszul bánni vele, de ma rabszolga, aki valaki lábai előtt hajlong, és nem akárki, hanem a gazdája lábai előtt. Ó, az élet annyira igazságtalan – gondolta, miközben a könnyei majdnem kicsordultak.

Ekkor az ajtó kivágódott, és megjelent Ria. Lehet ez a nap még ennél is jobb? – gondolta Lisa.

*********************

*********************

Egy fekete Lamborghini csikorgó fékekkel állt meg a King Építészvállalat előtt. Ez a világ egyik legnagyobb építészeti cége. Az őrök azonnal körbevették az autót, és a dolgozók fejvesztve rohangáltak, biztosítva, hogy minden rendben legyen. Mit várnánk, a főnök megérkezett, és biztosnak kellett lenniük abban, hogy minden a helyén van.

Egy testőr kinyitotta az ajtót, és egy magas alak szállt ki, fekete öltönyt és napszemüveget viselve.

– Megérkezett a vezérigazgató... Ó, te jó ég!! Itt van... a legjóképűbb férfi, akit valaha láttam, itt van. Ó, Istenem!! Érzem, ahogy a szívem hevesen ver!! Annyira hiányzott – suttogták egymásnak a női dolgozók. Nem járt az irodában azóta a nap óta, hogy kiviharzott az igazgatótanácsi ülésről, és most újra itt van, jóképűbben, mint valaha.

Minden őr és dolgozó lehajtotta a fejét, ahogy elhaladt mellettük.

– Üdvözlöm, Alfred úr – mondta a titkára, és lehajtotta a fejét, de ő nem válaszolt.

Alfred belépett a liftbe, hogy felmenjen az irodájába, amely szépen berendezett volt. Halkan felsóhajtott; mennyire hiányzott neki ez az iroda. Ez volt az egyetlen hely, ahol békét érzett. A széke felé sétált, és leült rá. Hirtelen kopogást hallott az ajtón.

– Gyere be – mondta hidegen, és a titkára lépett be, halomnyi aktát tartva a kezében. Amióta Andrew elutazott Terézia nagymamával az országból, Liam, Alfred titkára végezte a titkári és a személyi asszisztensi munkát is.

– Uram, Mr. Connor van itt, hogy lássa önt – mondta a titkár, aki fáradtabbnak tűnt, mint valaha. Egész nap pihenés nélkül dolgozott, és pihenésre volt szüksége.

– Mondd neki, hogy jöjjön be, és tedd le azokat az aktákat a padlóra, később majd magam átnézem őket. Elmehetsz – mondta Alfred egyszerűen, mire a titkára örömében tátva maradt a szájjal.

– Köszönöm, uram – mondta, letette az aktákat a földre, és kisétált az irodából; éppen ekkor egy termetes alak lépett be, aktatáskát tartva a kezében.

– Üdvözöllek, Connor – mondta Alfred, miközben kezet fogott vele, Connor pedig halványan elmosolyodott. Mr. Connor Alfred ügyvédje.

– Helyet foglalhatsz – mondta Alfred, a férfi pedig bólintott, mielőtt leült volna.

– Térjünk egyenesen a tárgyra – mondta Alfred, mire Connor felhorkant, majd kinyitotta az aktatáskáját, elővett néhány papírt, és átadta Alfrednek.

– Ezek a Cranston cégek és a kúriák papírjai – mondta Connor, Alfredre mosolyogva, aki tüzetesen átvizsgálta a papírokat. Boldognak kellett volna lennie, mert ezek az ingatlanok az apja tulajdonai voltak, és visszaszerezte őket, de nem, nem volt boldog; többet akart ezeknél az ingatlanoknál, egyetlen vágya az volt, hogy Lisa megfizessen apja bűneiért.

– Biztos vagy benne, hogy ezek a teljes papírok? – kérdezte Alfred, miközben letette a papírokat az íróasztalra, Connor pedig bólintott. Ekkor Alfred hallotta, hogy megcsörren a telefonja; megnézte a hívóazonosítót, és látta, hogy a magánnyomozója, Stone az.

– Halló, uram.

– Megtalálták már a holttestet? – kérdezte Alfred.

Miután Lisát elvitték, Alfred követelte az anyját is, de Damon azt mondta neki, hogy megölte őt. Ekkor Alfred elküldte az őreit, hogy hozzák el neki a holttestet, csak biztos akart lenni benne, hogy halott, de legnagyobb meglepetésükre, amikor odaértek, nem találták a holttestet. Eltűnt.

– Nem, uram, de találtunk valami mást, ami hasznos lehet.

FOLYT. KÖV.