Aria szemszöge

– Az a csekk egyértelműen jelent valamit – erősködött May.

– Ugyan már. Nem kezdjük ezt újra – sóhajtottam.

– Ha nem jössz be neki, akkor miért adta neked azt a csekket? Valószínűleg látta, hogy sírsz, és nem bírta elviselni. Határozottan vissza kellene menned, és újra találkoznod vele.

– Nem – zártam le a témát azonnal. – Volt egy tökéletes, mesébe illő találkozásom egy gazdag agglegénnyel. Ennyi épp elég. Nem fogok visszamenni, hogy újra megalázzam magam.

– De…

– Hé, ti ketten! – kiáltotta az üzletvezető a folyosó másik végéről. – Kevesebb duma, több munka!

Egymásra forgattuk a szemünket, és visszatértünk a leltározáshoz.

May segített megszerezni ezt a munkát a szupermarketben.

Egy nagyvállalat alá tartozó lánc része volt, így a fizetés és a juttatások nem voltak rosszak. May még mindig úgy gondolta, hogy ez rangon aluli valakinek, akinek olyan diplomája van, mint nekem, de őszintén szólva én csak hálás voltam, hogy van munkám.

Miután végeztünk a részlegünkkel, az üzletvezető elvándorolt, hogy valaki mással ordibáljon, May pedig visszasunnyogott hozzám.

– Csak képzeld el – vigyorgott. – Ráírhatnál pár milliót arra az üres csekkre, és… BUMM! Azonnali gazdag élet.

– Nem fogom ezt tenni.

– Persze, hogy nem. Túl rendes vagy – mormogta félig elismerően, félig korholóan. – Szóval? Mit fogsz ráírni?

Habozta.

Eleinte tényleg fontolgattam, hogy az ing árát írom rá. 19.99 volt. Mert a méltóságom láthatóan még mindig azt hiszi, hogy ez számít.

De legyünk őszinték, Grayson nem csak a szakadt pólót fizette vissza, különben egyszerűen odadobott volna egy húszdollárost az asszisztensének.

Talán… rosszul érezte magát, amiért elvesztettem az állásomat is.

– Azt az összeget fogom ráírni, amit végkielégítésként kellett volna kapnom – vallottam be végül.

May szeme elkerekedett. – Csak annyit?!

– Tudom, hogy nem sok, de ez az, amit valójában megérdemlek. És fedezné két havi számlámat.

May felsóhajtott, és úgy nézett rám, mintha én lennék a világ legnagyobb idiótája. De már döntöttem.

Csak a lehető leggyorsabban magam mögött akartam hagyni ezt a zűrzavart. Még mindig le akartam tépni Jace önelégült képét, de jelenleg a túlélés volt a legjobb bosszú.

6 órával később végre befejeztük a műszakot, kimerülten és sajgó tagokkal.

Mindenki más kijelentkezhetett, de én nem. Önként jelentkeztem éjszakai műszakra és zárásra.

A személyzet tagjai ásítozva távoztak egyesével, beleértve Mayt is. Végül egyedül maradtam a hatalmas áruházban.

És most jön a nagy titok…

Valójában most itt éltem.

Ezt senki sem tudta, még May sem.

Ő azt hitte, találtam egy új lakást és elköltöztem, de egyszerűen nem zaklathattam őt tovább. A lakótársai kezdtek idegesek lenni, amiért kisajátítom a nappalit és a rezsit.

Saját lakást bérelni pedig jelenleg teljesen meghaladta a kereteimet.

Így hát a szupermarketben maradtam.

Éjjel bezártam az üzletet, kora reggel pedig kinyitottam. A köztes 5-6 órában a kabátomból ágyat vetettem, és a padlón aludtam a hűtött részleg közelében.

Ne kérdezzék, miért nem alhatok a személyzeti pihenőben. Az a szoba túl meleg volt légkondi nélkül. A fagyasztó mellett legalább hűvös volt.

Ma éjjel különösen kimerült voltam. Az üzletvezető túl sok nehéz rekeszt cipeltetett velünk, lányokkal. Másodpercek alatt elaludtam a padlón.

Úgy tűnt, mintha csak 5 perce aludtam volna. Még az ébresztőm sem szólalt meg.

Arra riadtam fel, hogy valaki sikoltozik:

– …ÚRISTEN! Mi a fészkes fenét művelsz?!

Félig alva, hirtelen felültem.

És megdermedtem.

Előttem egy egész csoport ember állt. Köztük az üzletvezető és több öltönyös fickó. Mindannyian tágra nyílt szemekkel bámultak rám.

Én pedig csak egy atlétatrikóban és rövidnadrágban voltam. Félmeztelenül.

Ó, ISTENEM.

Mi a fene… Már reggel van?!

Miért nem hallottam az ébresztőt?

Kapartam, hogy magamra rángassam a ruháimat, a kezem remegett.

A bámészkodás nem szűnt meg. Sőt, egyre tolakodóbbá vált.

– Aria Collins! Mi a faszt csinálsz?! – rontott oda az üzletvezető és üvöltött. – Félmeztelenül szundikálsz a kibaszott üzletemben?! Valami rohadt szexuális perverz vagy?!

Az arcom céklavörös lett. – Nem! Én… Én csak ideiglenesen itt maradtam…

– Ideiglenesen?! – ordította, szemei kidülledtek. – Én alkalmazottat vettem fel, nem egy kibaszott önkényes lakásfoglalót! Mennyi vizet és áramot használtál el ingyen?! Ételt is loptál?!

– Nem, esküszöm! Mindent lekapcsolok, amikor végzek, nem használom a vizet, hacsak nem muszáj… És mindenért fizettem, amit ettem!

A könnyek elhomályosították a látásomat, ahogy próbáltam magyarázkodni, de ő nem figyelt. A nyála az arcomra fröccsent, ahogy vicsorgott.

– Minden napok közül – pont azt a napot kellett választanod a táborozásra, amikor a vállalatiak megjelennek a tökéletes üzletemben. Te mocskos, undorító kis…

– Aria Collins?

Egy új hang szólított a nevemen. Az egyik öltönyös férfitól jött.

Felnéztem. És a szívem a mélybe zuhant.

Istenem, ismertem ezt a pasast. Azt hiszem, Jonathan a neve. Egy volt munkatársam az Apextől.

– A szentségit, tényleg te vagy az – vigyorgott meglepetten, felhúzva a szemöldökét. – Először majdnem meg sem ismertelek.

– Te… mit keresel itt? – dadogtam.

– Az Apex tulajdonában van ez a szupermarketlánc. Ma helyszíni szemlét tartunk – mondta gúnyos mosollyal, szeme a csupasz lábaimon legeltetve. – Ember! A legtöbben a padlóra kerülnek, miután kirúgták őket az Apextől, de te gyorsabban zuhansz, mint bárki más.

– Dolgozom. Tisztességesen megélek – mondtam remegő hangon. – Nincs ebben semmi szégyen.

– Ó, tényleg? – gúnyolódott. – A munkád része, hogy félmeztelenül fetrengsz a földön? Mi ez, valami új kurva-trükk?

Az öltönyösök röhögésben törtek ki. Dühös könnyeim a hullás szélén álltak.

– Nagyon sajnálom, uram. Azonnal kirúgom – nyögte az üzletvezető.

– Várjunk csak – vontatta a szót Jonathan vigyorogva. – Ezt a csajszit azért rúgták ki az Apextől, mert elszúrt egy hétjegyű üzletet. Jobb lenne ellenőrizni a leltárt. Lehet, hogy lop.

Felforrt bennem a düh. – Tudod, hogy ez hazugság! Jace találta ki az egészet. Soha egyetlen hibát sem vétettem a munkában…

– Ó, kérlek – vágott közbe. – Mindenki tudja a szakmában, hogyan basztad el. Jace annyira szégyellte magát, hogy minden ügyféltől bocsánatot kellett kérnie miattad.

Az üzletvezető megragadta a csuklómat. – Akkor határozottan lopsz ebből az áruházból is. Ennyi volt. Mész a börtönbe. Ha rájövök, mit vittél el, mindent vissza kell fizetned!

A szívem majd kiugrott a mellkasomból.

Egy pillanatig sem kételkedtem benne, hogy az üzletvezető kitalál valamit, amit nem loptam el, pont úgy, ahogy Jace bemártott korábban. Az olyan alakoknak, mint ők, ez nem nehéz.

De nem mehetek börtönbe.

A nagymamámnak nincs senkije rajtam kívül. Nem hagyhatom magára.

Tudtam, mit kell tennem.

A bennem lakozó farkas a következő pillanatban felszínre tört. Rávicsorogtam az üzletvezetőre, kiszabadítottam a karomat, és futásnak eredtem.

– Állítsák meg! – kiáltotta valaki mögöttem.

Fogalmam sem volt, hová megyek. Csak futottam, a kurva életbe. Kétségbeesetten és rémülten.

Az ajtónál egyenesen beleütköztem valakibe, aki épp befelé jött.

– El az Alfától! – ugatott rá egy testőr.

Pánikban tántorodtam hátra. De egy nagy kéz elkapta a csuklómat, és megtartott.

– Aria?

Felnéztem, még mindig önkéntelenül remegve.

Istenem, tényleg ő az! Nem hittem el, hogy itt van.

Grayson szemöldöke szorosan összerándult, ahogy végigmért. Aztán gyorsan kigombolta a kabátját, és betakart vele, elfedve félmeztelen testemet.

– Minden rendben – hangja mély volt, a düh félreismerhetetlen jeleivel.

A megkönnyebbüléstől az ingébe kapaszkodtam, levegőért kapkodva.

De akárhogy is próbáltam, úgy tűnt, egyáltalán nem kapok levegőt. Könnyek patakzottak az arcomon.

– Pánikrohama van – mondta egy nő a közelben. – Alfa, ha szabadna…

Némán imádkoztam hozzá, hogy ne adjon át másnak. És nem is tette.

– Nem kell, Nova. Velem marad – utasította el. – Aria. Lélegezz.

Pánikolt léptek visszhangoztak mögöttünk. Jonathan hangja csendült fel, döbbenten:

– Alfa Grayson! M-Mi folyik itt?!

– Nova – mondta Grayson hideg, veszélyes hangon. – Maradj itt. Ne engedj el senkit.

– Igen, Alfa.

Úgy kapott fel, mintha semmi súlyom nem lenne, egyik karja a lábam alatt, a másikkal a hátamat tartotta. Ösztönösen a nyaka köré fontam a karomat.

Aztán átvitt a megdöbbent tömegen, be az üzletbe, és keresett egy privát helyiséget.

– Itt biztonságban vagy – mondta, miután becsukta az ajtót.

Ekkor tört el nálam a mécses. Hangosan zokogni kezdtem.

Félelem, szégyen, pánik – minden kiömlött belőlem egy zavaros, tehetetlen áradatban.

Úgy szorítottam a csuklóját, mintha az lenne az egyetlen dolog, ami visszatart a széteséstől. Nem húzódott el.

Tíz percig egyfolytában sírtam. Ő megvárta, amíg a zokogásom elcsendesedik.

– Kö-köszönöm… Már jobban vagyok – szipogtam végül.

A hüvelykujjával letörölt egy könnycseppet az arcomról. Megborzongtam attól, ahogyan a bőrömhöz ért.

– Mindig zűrös állapotban vagy, amikor rád találok – mondta. – Miért van ez?

– Nem tudom… A sors? – csuklottam el.

Sötét kuncogást hallatott. – Ez nem jó.

– M-Miért? – Nem állt szándékomban állandóan nyomorultnak lenni.

A hangja halk volt, érdes és feszült.

– Mert egyre nehezebb és nehezebb így itt hagynom téged – mondta.