Aria szemszöge

Egy nagy kéz ragadta meg a karomat, és elrántott a HR-es szorításából.

Felnéztem, és a szívem majdnem megállt.

Még én sem hittem el, hogy csak úgy megjelent itt. Olyan volt, mint egy álom.

– A-Alfa Grayson – dadogta a HR-es nő, akinek az arca megdermedt a sokktól és a félelemtől.

– Nincs szükségem olyan alkalmazottakra, akik azt hiszik, döntéseket hozhatnak a főnökük helyett – mondta fagyosan, miközben átkarolta a derekamat. – Ha még egyszer ilyet látok, ki van rúgva.

– I-igen, Alfa. Szörnyen sajnálom…

A nő arckifejezése megfizethetetlen volt, de nem voltam olyan hangulatban, hogy élvezzem. Grayson jeges fenyőillata ismét elborított, amitől a testem elgyengült és felforrósodott. A farkasom halkan dorombolni kezdett, sürgetve, hogy dőljek neki a férfinak. De mielőtt megmozdulhattam volna, elengedett.

A csalódottság éles fájdalomként hasított a mellkasomba.

– Jöjjön – mondta röviden, és a privát lift felé indult.

Dobtam egy önelégült pillantást a HR-esre és a döbbent biztonsági őrökre, majd sietve követtem őt.

Lehúzta a kártyáját, és a liftajtók bezárultak. Elindultunk felfelé, az 58. emeletre.

Síri csend honolt. A szívem olyan vadul vert, hogy attól féltem, meghallja. Lopva rá pillantottam – ő csak mereven bámult maga elé, érzelemmentesen, távolságot tartva, mintha bárhol máshol lenne szívesebben, csak itt nem.

Rossz előérzet kavargott a gyomromban.

– Szóval, öhm… mi járatban van ma erre? – törtem meg a csendet.

alkan felsóhajtott. – Tartozom ennek a cégnek.

– Ó, ó… Értem.

Legszívesebben pofán vágtam volna magam.

A kínos csend addig tartott, amíg a lift csilingelve ki nem nyílt. Az 58. emelet egy hatalmas, nyitott tér volt, fülkék és válaszfalak nélkül – csak hatalmas, padlótól mennyezetig érő ablakok és a városra nyíló pazar kilátás.

– Hűha – suttogtam az orrom alatt. Grayson már előttem járt.

Kocogva igyekeztem utolérni, miközben bevezetett egy irodába az emelet túlsó végén. Egy lenyűgöző asszisztensnő becsukta mögöttünk az ajtót, és ismét kettesben maradtunk. A szívem visszaugrott a torkomba.

Lezser mozdulattal kigombolta a zakóját. Elképesztő, hogy még ezt is dögösen csinálta.

– Szóval ragaszkodott hozzá, hogy beszéljen velem? – kérdezte.

Nem kínált hellyel. Még csak közelebb sem lépett. Ez a távolságtartás kicsit fájt.

– Itt dolgoztam egészen egy héttel ezelőttig, amikor megtudtam, hogy indoklás nélkül elbocsátottak… – gyorsan elhadartam neki a történetet, hogyan rúgtak ki. – Ez nyilvánvalóan törvénytelen, számos szempontból… tudna segíteni, hogy visszakapjam az állásomat?

– Sajnos nem – válaszolta, alig habozva.

A szívem, mint a kő, úgy zuhant a mélybe. – Miért nem?

– Utasítom a munkaügyi osztályt, hogy vizsgálják ki, az elbocsátása a megfelelő protokollt követte-e. De ez nem olyasmi, amivel egy vezérigazgató közvetlenül foglalkozik. Valami más?

A munkaügyi osztály?

Az hetekig is eltarthat – nekem pedig nem voltak heteim.

– Nem… maga ezt nem érti – léptem közelebb, remegő hangon. – A nagymamám kórházban van. A számlái minden hónapban őrületesen magasak. Én pedig máris úszom az adósságban… Ha nem tudok pénzt keresni, nem is tudom… Én tényleg, TÉNYLEG rászorulok erre az állásra.

Tudtam, hogy két különböző világból származunk, de az, hogy az életem legkétségbeejtőbb részleteit tártam elé, borzasztóan kiszolgáltatottá tett. Csak reméltem – könyörögtem –, hogy megérti.

De nem így lett.

Szürke szemei érzelemmentesek maradtak.

– Sajnálom, Collins kisasszony – mondta halkan.

Könnyek szöktek a szemembe. Még levegőt sem kaptam.

Csak a számlákra, az adósságra és arra a rakás szarra tudtam gondolni, ami abban a pillanatban rám vár, amint elhagyom ezt az épületet.

– Ha nincs más, az asszisztensem kikíséri – mondta, és az intercom felé nyúlt.

Előrerohantam, és a kezére szorítottam a tenyeremet, mielőtt bárkit is behívhatott volna.

Egész teste megfeszült – de nem húzódott el. Csak lenézett rám. Közelebb léptem, és felbillentettem a fejemet. Szürke szemei elsötétültek, mint a távolban gyülekező vihar.

Fenyőillata ismét körbefont, sűrűn és mámorítóan. Nekünk, vérfarkasoknak csak akkor erősödik fel az illatunk, ha harcolunk, vagy ha szexuálisan izgalmi állapotba kerülünk. Rohadtul nyilvánvaló volt, melyik esetről van szó.

– Egyértelműen érez valamit irántam – suttogtam.

Nem szólt semmit. A mellkasára tettem a kezem, és éreztem a szívverését. Az övé is versenyfutásban volt. A légzése is felületesebbé vált.

– Mit művel, Collins kisasszony? – kérdezte feszülten. – Próbálja behízelegni magát egy állásba?

– Azt tehet, amit csak akar – mélyedtem a szemébe. – Nem fogom megállítani.

Az ádámcsutkája megrezzent. Istenem, meg akartam nyalni.

És… nos, meg is tettem.

Felemelkedtem, és rányomtam az ajkamat. Morgás szakadt fel belőle.

A következő pillanatban már az íróasztalára szorított. Szétnyitott lábaim között állt, egyik kezével a fejem mellett támaszkodott. Felnyüszítettem, és összeszorítottam a combjaimat – a forróság szinte elviselhetetlen volt közöttük. Pont, mint az autója hátsó ülésén.

A keze lecsúszott az asztalról a torkomra. Olyan nagy volt a tenyere, hogy valószínűleg egyetlen mozdulattal ki tudta volna törni a nyakamat, ha akarja.

– Nem kéne kísértenie, Collins kisasszony.

A teste a combjaimnak feszült – határozottan éreztem a hatást, amit kiváltottam belőle.

– Miért? – suttogtam, megnyalva a számat. – Mert az önuralma nem olyan erős, mint hitte?

– Mert nem dugok szüzekkel.

Mi a fészkes fene???

A következő pillanatban már el is húzódott. Vörös arccal, tágra nyílt szemekkel tápászkodtam le az asztalról.

– Mit mondott az imént?! – csattantam fel. – Miért… Hogy a pokolba tudja egyáltalán…?

– Tudom, kicsoda maga. És tudok a húgom férjével való kapcsolatáról is.

És abban a pillanatban minden a helyére kattant.

Jace volt az.

Az a rohadék nemcsak, hogy dobott, de még jártatta is a száját a szüzességemről mindenkinek, beleértve Graysont is.

A megaláztatás hullámként csapott át rajtam.

– Jace egy kibaszott seggfej – vágtam rá remegve.

Grayson vállat vont. – Nyilvánvalóan. De Brielle kedveli őt. És ő most már családtag. Sajnálom, de egyszerűen nem folyhatok ebbe bele.

Lemásztam az asztaláról; egész testemben vörös voltam és remegtem.

Nem akart engem. És a húga meg Jace pártjára állt.

Olyan átkozottul hülye voltam, hogy azt hittem, az az egy csók az autóban tényleg jelentett valamit. De az isten szerelmére, hiszen ő Grayson Hart. Bárkit megkaphat, akit csak akar.

– Biztos vagyok benne, hogy nagyon rátermett munkaerő, Collins kisasszony. De ha elcsábít, az nem lendíti előre a karrierjét. Minden jót kívánok.

Végül megnyomta az intercom gombját. Az asszisztense megjelent az ajtóban, várva, hogy távozzak.

– Viszlát – suttogtam anélkül, hogy visszanéztem volna. Nem akartam, hogy észrevegye a hulló könnyeimet.

Kábultan sétáltam ki az irodából, és úgy mentem le a lifttel, mint egy szellem. Az elmédben a számlák, az adósság és Grayson jéghideg tekintete kavargott viharként. Most már kétségbeesetten szükségem volt egy új állásra.

– Collins kisasszony!

Megfordultam, és láttam, hogy az asszisztense siet utánam, egy borítékot szorongatva.

– Alfa Grayson kérte, hogy ezt adjam át önnek – mondta, és a kezembe nyomta.

– Mi ez? – Miért nem adta oda korábban?

– Nem mondta. Talán megtudja, ha kinyitja.

Rejtélyes mosolyt küldött felém, majd távozott.

Kinyitottam a borítékot. Először egy kitöltetlen csekk csúszott ki belőle – a sokktól bennrekedt a lélegzetem.

Aztán találtam egy összegyűrt cetlit. A kézírása volt, kapkodó és rendezetlen.

"Még nem fizettem ki az ingedet. Remélem, minden rendbe jön, Aria. Maradj erős. – Grayson"