Savage szemszöge.

Bámulok a mézszínű szemekbe, melyek a kislányhoz tartoznak, aki Angel kezét fogja. A szívem megáll, és a térdem elgyengül, ahogy visszanéz rám. Érzem, ahogy könnyek gyűlnek a szemembe, ahogy felnéz az anyjára, és kéri, hogy vegye fel. Angel szeretetteljesen rámosolyog, felveszi, és a csípőjére ülteti.

A lányom. Basszus, van egy lányom. Figyelem, ahogy a kis fejét az anyja vállára hajtja, de nem veszi le róla a szemét. Szégyenlős.

– Angel. – Nyögöm ki, ahogy felém sétál. A szemem a kis szépségen tartom, ahogy engem figyel. Rámosolygok, de ő elrejti az arcát. A szívem összeszorul. Nem tudja, ki vagyok.

– Savage. – A hangneme minden, csak nem barátságos. Nem úgy, ahogy régen a nevemet mondta. Nem, az a hangnem már rég a múlté, és ez az én hibám.

– Kérsz egy italt? – kérdezi, én pedig megrázom a fejem, ahogy a pulthoz lép és egy üdítőt kér. Ez kínos. Észreveszem, hogy a kislányom engem les, rámosolygok, de újra elbújik. Felkacagok rajta. Jó kislány, sose állj szóba idegenekkel. Még akkor sem, ha nem kellene idegennek lennem számára, de az vagyok. Ez a gondolat belém hasít. Elvitte a gyerekemet, és nem állt szándékában, hogy valaha is tudjak róla.

– Leüljünk? – Bólintok, ahogy elhalad mellettem a bokszhoz és leül. Az ölépbe ülteti a lányunkat, miközben a pultosnő játékokat hoz neki.

– Köszi Coral. Később beszélünk. – mondja, elküldve őt, és mi csak egymást nézzük. A feszültség tapintható.

– Mi a neve? – Megtöröm a kínos farkasszemet. Angel az ajkába harap és rám néz.

– Rebel Carlotta Moretti. Nemrég múlt két éves. – mondja, én pedig bólintok neki. Ízlelgetem a nevét a nyelvemen: Rebel. Felnéz az anyjára, miután meghallotta a nevét.

– Le. – mondja, és a lelkem elhagyja a testemet, hallgatva az ártatlan kis hangját. Angel felkacag és megpuszilja a fejét.

– Most nem, kicsim. Hamarosan, oké? – mondja neki olyan lágyan, és Rebel bólint a kis fejével, és visszatér a játékhoz.

– Szóval, hogy vagy?

– Nem azért vagyok itt, hogy bájcsevegjek veled, Savage. Hogy tudtad meg? Mármint, meglep, hogy egyáltalán itt vagy. – Sziszegi oda. Megborzongok a tekintetétől.

– Amikor elszöktél, anyád és apád vészhelyzeti gyűlést hívott össze. Tudták, hogy terhes vagy, és hogy miért futottál el. Azokat a képeket is elküldték nekik. Sajnálom, hogy nem hittem neked, Angel. – Felhorkan, elnéz, rázza a fejét, miközben szívja a fogát, és tudom, hogy sokat kell még vezekelnem.

– Igen, nos, miért is hitted volna? Most már nem számít. Ami történt, megtörtént. Hogy van a nőci? – kérdezi, én pedig megmerevedem és megrázom a fejem. Én okoztam ezt a kárt, és helyre kell hoznom.

– Nincs senkim. Visszavontam az igényemet rá, miután kompromittáló helyzetben találtam. Soha nem volt terhes. – Forgatja a szemét és elfojt egy nevetést.

– Ne, tényleg, megdöbbentő. – mondja gúnyosan, miközben issza az üdítőjét.

– Figyelj, tudom, hagyd a stílust. El kellett volna mondanod nekem, de ehelyett elmenekültél és távol tartottad tőlem! – förmedek rá, amitől nyugodtan leteszi a poharat, én pedig nyelek egyet, ahogy engem figyel.

– Mit akarsz, Savage? – kérdezi úgy, mintha unna engem, amiről tudom, hogy nem igaz. Azt hiszi, játszhatja a keményet, de én ismerem őt. Tudom, hogy nem ilyen. Angel kedves, szelíd, szerető. Ő a legtisztább ember, akit ismemek. Így ilyennek látni őt olyan, mint egy tőrdöfés a szívembe.

– Mindketten jöttök vissza velem. Én, Ryder „Savage” Jackson, a Princes of Darkness MC elnöke, magaménak követellek titeket. – A szeme elkerekedik, mielőtt hangosan felnevetne, rázva a fejét. Letörli a könnyeit a szeméből, és Rebel is nevet. A hang gyönyörű. Rebel tapsol, mert az anyukája nevet.

– Ó, Savage, Savage, Savage. Szép próbálkozás. Látod, nem tarthatsz ránk igényt. Moretti vagyok, és ez felülírja bármit is, amit épp próbáltál tenni. Apám tudja, hogy nem az apám? Anyám tudja, hogy te vagy az oka annak, hogy elmenekültem? Az oka, hogy az egyetlen lánya elszökött? – Most én nevetek rajta, amitől azonnal elhallgat, és engem figyel.

– Utálom közölni veled, hercegnő, de igen, tudják. Kaptam egy verést és egy szép heget a lábamra a golyótól, amit belém eresztett. Azt is tudják, hogy megtaláltalak titeket. Te, Angel Maria Moretti, jössz velem. Akkor is, ha rugdalózva és sikítozva kell elrángatnalak. Túl sokáig menekültél, hercegnő. Ideje hazajönni. – A szeme elkerekedik, én pedig vigyorgok, mint egy önelégült pöcs. Most már nincs menekvés.

– Rendben, visszamegyünk. De a lábamat nem teszem be a klubházadba. Hazamegyek vele, és elintézhetjük a láthatást. Nem fogom engedni, hogy a klubod vagy az ottani nők közelében legyen. Elfogadod vagy sem, Ryder. Mert onnan nézve, ahol én ülök, szerencsés vagy, hogy élsz – mondja, én pedig hangosan felnevetek ezen. Ó, ember, nem érti.

– Mi vicces? Ezek a feltételek. Mi semmik vagyunk, Ryder, és soha nem is leszünk többé. Ez róla szól, és csakis róla. Nem érdekel a személyed vagy a klubod. Ő a prioritásom, és ha azt mondom, nem lehet a klubod és a ribancok közelében, akkor az úgy is lesz, vagy most elsétálhatsz, és elfelejtheted, hogy valaha is láttad őt. – Sziszegi oda, én pedig abbahagyom a nevetést, és rá morogok.

– Magaménak nyilvánítottalak titeket, szóval sajnálom, hogy közölnöm kell, Angel, de mindketten jöttök vissza velem, és ez végleges. Anyád és apád tudnak erről. Két nap múlva találkoznak ott velünk. Szóval törődj bele. Nem a klubházban fogsz lakni. Megvan a saját házad, készen arra, hogy mindketten beköltözzetek. Igen, gyorsan lépnek, és ezt te is tudod – mondom neki, ő pedig feláll Rebellel a karjában.

Lereszeget rám, mielőtt a tekintete mosolyba váltana.

– Igen, ti tényleg gyorsan léptek. Neked nem volt tököd véget vetni a kapcsolatnak velem, mielőtt tökig benne voltál, magadénak nyilvánítva valami klubribancot, aki átvert egy kamu terhességgel és rólam készült ocsmány photoshopolt képekkel. Viszlát, Ryder, nem megyek sehova a fajtáddal. – Megfordul és kisétál a bárból. Rebel integet a kis kezével felém az anyja válla felett, én pedig visszaintegetek, kacsintva neki egyet.

Nem szabadul meg tőlem olyan könnyen. Akár tetszik neki, akár nem, én mindig megkapom, amit akarok. Ó, Angel, fogalmad sincs, kivel játszol, hercegnő.

Előhúzom a telefont a zsebemből, és tárcsázom az egyetlen embert, aki jobb belátásra bírja őt, és ő gyűlölni fog érte, de be kell vetnem a nagyágyúkat, hogy megszelídítsem. Soha nem volt ilyen, és tudom, hogy ezt már mondtam. Most vad és makacs. Úgy viselkedik, mint egy elkényeztetett kis gazdag lány.

– Adj neki időt, bármit is tettél, adj neki időt. Soha nem viselkedett még így. – Mondja a pultosnő, miközben felszedi az üres poharat és a játékokat. Bólintok, miközben az ajtót figyelem.

– Kérlek, mondd, hogy hazajön.

– Makacs, és visszautasította. Keményen játszik.

– Hagyd csak rám. – A hívás véget ér, én pedig sóhajtok, mielőtt zsebre vágom a telefont, és kisétálok a motoromhoz. Látom az autóját, ahogy az otthona irányába hajt. Átvetem a lábam a motoron, felveszem a sisakom, és beindítom.

Visszatérve Solomon klubházába, besétálok, és Blaze ott vár rám, a pultnál ülve. A klubribancok járkálnak körbe, takarítanak és csevegnek a tagok barátnőivel.

– Szóval, hadd találjam ki. Elküldött a picsába? – mondja nevetve, ahogy a szájához emeli az üveget.

– Van egy lányom, Blaze. Gyönyörű. A neve Rebel. – Kiköpi a sört mindenhova.

– Basszus! – Igen, basszus, valóban.