8. fejezet: A megtestesült bűn

Brianna

– Igen, ez mind jól hangzik, keményen dolgozom – biztosítottam őt. Zaveri aranyosan elmosolyodott, és a combjára csapott, hogy megdörzsölje.

– Ó, lefogadom, egyáltalán nem aggódom – mondta.

Közelebbről szemügyre véve láttam, hogy van egy finom karika orrpiercingje, és a pólójából meg a rövidnadrágjából kilátszott néhány tetoválás kezdete a karján és a lábán. Valójában nagyon jóképű volt, minél tovább néztem, és kedves is, bár nem vagyok biztos benne, hogy ez miattam vagy a bátyám miatt volt.

– Az ikertestvérem bármelyik pillanatban itt lehet – tájékoztatott minket, én pedig kíváncsian vártam a találkozást.

Csak annyit hallottam róla Bryce-tól, hogy a leendő felesége szexi. Zaveri körbevezetett az üzletben, és mire visszaértünk az elülső helyiségbe, Bryce és Sandra már egy kis kacér beszélgetést folytattak.

Hamvas szőkére festett haja van, ugyanolyan kissé pisze orral, mint a bátyjának. Neki is sötét szemei vannak, amit fekete tusvonallal húzott ki. Magas arccsontjuk van, de neki még több tetoválása van, mint a bátyjának. A ruhájából ítélve mindenhol láttam őket, és ő is nagyon csinos, szóval értettem, miért tetszik a bátyámnak. Sok feltűnő piercingje is van, angel bite és anti-szemöldök piercing, az ajkai pedig kerekdedek, de teltek.

– Hé, ő az? – Azonnal elmosolyodott, amint meglátott.

Nem volt a legmagasabb lány, de néhány centivel magasabb volt nálam. Van egy páva vagy valami hasonló tetoválva közvetlenül a nyakára, amiről azt gondolnád, hogy ront a kinézetén, de nem. Valójában tökéletesen illik a kisugárzásához, és én sosem tudnám így viselni. Ő egy vagány csaj, ezt máris látom.

– Hello – intettem bénán.

– Ömm, köszönöm, hogy itt dolgozhatok – mondtam neki és a bátyjának.

– Bármit ezért az emberért. Ő és a barátja tartanak minket üzletben – viccelődött azon, hogy hányszor jönnek ide tetováltatni.

Nem láttam még a bátyámat félmeztelenül vagy ilyesmi, szóval nem tudom, mennyi tetoválása van, de nem sok volt látható.

– Van több más alkalmazottunk is, de idővel majd megismered őket. Egyelőre azt hiszem, mindent megmutattunk. Sandra, le akarod tisztázni a munkaidejét? Nem vagyok biztos benne, hány órát szeretnél dolgozni – mondta Zaveri, miközben felém fordult a félkörből, amiben az elülső szobában álltunk.

A bátyámra néztem, bár nem tudom, miért. Mindig magam intézem az ügyeimet, de ők folyamatosan az ő jóváhagyását keresték, és véletlenül én is ugyanezt tettem.

– Nem kell túlzásba vinni, jöjjön a legforgalmasabb napjaitokon. – Bryce vállat vont, az ikrek pedig egymásra néztek, mintha valami furcsa iker-telepátiával kommunikálnának.

– Keddek, bár a szombatok mindig a legforgalmasabbak. Csütörtök és szombat a csúcsnapjaink. – A tekintetem a kettőjük között cikázott az egységes válaszuk miatt.

– Jól hangzik, heti három nap munka. – A bátyám oldalba bökött, én pedig csak bólintottam. Szívességet tettek nekem.

– A nyitvatartási időnk délelőtt tizenegytől este hétig tart. Ez mind világos lesz számodra, amikor elkezded foglalni nekünk az időpontokat – tette hozzá Zaveri.

– Őszintén szólva, nem hiszem, hogy itt kellene lenned napi nyolc órát anélkül, hogy halálra unnád magad. Azzal, amit csináltatni fogunk veled, szerintem az egytől hétig terjedő időszak a legjobb neked – mondta Sandra, a bátyja pedig rá nézett, majd a bátyámra, végül rám.

– Hacsak nincs szükséged az órákra a pénz miatt; ha nem, akkor igaza van. Nem kell itt lenned egész idő alatt – értett egyet vele, és a bátyám bólintott.

Olyan volt, mint egy üzleti tranzakció, de nekem mindez teljesen megfelelt. Nem akartam, hogy elhavazzanak munkával, élni is szerettem volna itt, most, hogy úgy éreztem, megtehetem. Olyan sok éven át keményen dolgoztam, halálra hajtottam magam az iskolában és a munkában is az elmúlt években, és előtte egy olyan munkából tartottam fenn magam, amire nem voltam büszke, miközben egy olyan sráccal éltem, aki nem volt jó hozzám. Hosszú küzdelem volt, de talán most végre fellélegezhetek. Bryce azt mondta, neki van elég mindkettőnknek, mondta, hogy pihenhetek. Nem emlékszem, mikor hallottam utoljára ilyesmit, jól esett.

– Nos, mivel ma hétfő van, feltételezem, azt akarjátok, hogy holnap kezdjek? – Tértem a lényegre, és amikor bólintottak, elrendeztük a dolgokat, és még pár percet csevegtünk velük. Most már egy tetoválószalonban dolgozom, milyen érdekes.

Egyedül maradtam Callan házában, miután a bátyám kirakott. Nem tudom, hová megy, de mindig házon kívül volt, ahogy Callan is. Úgy döntöttem, hogy az estét kínai kajával, egy pohár vörösborral és a Szex és New Yorkkal töltöm az óriási síkképernyős tévé előtt ebben a hatalmas nappaliban. A lábamat magam alá húztam a kanapén, miközben a hosszú szárú borospoharat a combomon egyensúlyoztam.

Hangosan nevettem, de a nevetésem elhalt, amikor rájöttem, hogy a lift csengett, ami azt jelentette, hogy valaki bejött. Hátranéztem az előtér felé, és megmerevedtem. Callan épp akkor lépett be az előtérbe sötét öltönyben és fehér ingben, nyakkendő nélkül. A mobiltelefonján volt, így először nem nézett fel, de amint megérezte a jelenlétemet, a szeme felpattant, és elkapta az enyémet. Az a sok sötét haj a fején, a ráncolt szemöldök, a szempillák és a szakáll; olyan volt, mintha árnyékot vetnének a jóképű arcára és csuklyát a ragyogó, hálószobás tekintetére. Nem hiszem, hogy egy férfi kinézhetne ennél kiválóbban. Ha a Sátán szobrász lenne, Callan Haroldot valóban a megtestesült bűnből faragta volna ki.

Még akkor is, amikor megtorpant, a tartása magas és büszke, határozott és magabiztos maradt. Visszacsúsztatta a telefonját a zsebébe, a cipője koppant, ahogy megtette azt a néhány szükséges lépést, hogy beljebb jöjjön a szobába.

– Szia – nyögtem ki, a szeme végigsiklott rajtam, majd a dohányzóasztalán, amit elborított néhány ételes doboz. Nagyot nyeltem.

– Nyugodtan ehetsz – ajánlottam fel; tett egy, majd még két lépést felém, és ez volt a legközelebbi, amennyire valaha is került hozzám. Néhány lábnyira volt, velem szemben, ahelyett, hogy a lépcső felé ment volna, ahogy gondoltam.

– Egy ötezer dolláros bort párosítasz ötszáz dolláros étellel? – Mély hangja olyan volt, mint a méz a kavicson. A szemem elkerekedett, és lenéztem a combomon lévő pohárra.

– Ennyibe kerül? – elborzadtam, de ő nem reagált.

Csak nézett rám ugyanazzal a kőkemény arckifejezéssel, és ez hihetetlenül idegessé, de egyben hihetetlenül bűntudatossá is tett.