Öt évvel később.

Y város repülőterén.

Nicole arcát teljesen eltakarta egy napszemüveg és egy arcmaszk. Valójában annyira be volt bugyolálva, hogy úgy nézett ki, mint egy múmia.

Azon tűnődött, hogy vajon a férfi, aki "százszorosan akarta visszafizetni neki", az elmúlt öt évben is tűvé tette-e érte a világot.

Ha nem egy bizonyos valaki megmentéséről lenne szó, sosem kockáztatta volna meg a visszatérést.

Dobogó szívvel húzta előre a bőröndjét, és minél többet gyalogolt, annál jobban felgyorsult a tempója. Eközben a mögötte lévő három apróság követte őt, és apró lábaikkal próbálták tartani a lépést vele.

Hirtelen egy magas hang szólalt meg hangosan és tisztán a háta mögött: – Anya, túl gyorsan mész. Már attól megéhezem, hogy próbálom tartani a lépést! Legszívesebben csokit ennék, muffint, bundáskenyeret és...

– Sss... – Nicole hátranézett, és az ujját az ajkára tette, félve attól, hogy túl nagy figyelmet vonzanak magukra – nem kívánt figyelmet.

A hang egy Maya nevű kislányhoz tartozott. Ő volt Nicole legfiatalabb gyermeke, és ízig-vérig falánk.

– Viselkedj, Maya. Anya majd visz neked valami desszertet később, jó?

Maya szeme felragyogott, és lelkesen bólintott.

Mellette állt Nina, aki Maya tökéletes mása volt. Felnőttes módon megrázta a fejét, és mélyet sóhajtott. – Ha továbbra is ennyit eszel, olyan leszel, mint egy kövér malac! Vigyáznunk kellene a testünkre, Maya.

Maya boldogtalanul pillantott Ninára. – Ne mondd ezt úgy, mintha te nem ennél!

– Azt kóstolásnak hívják. Csak egy falatot eszem!

– Egy falat is számít!

– Nem, nem számít!

– De igen!

– Nem, nem számít! Mondd meg neki, Juan!

Nina nem bírta tovább, és a bátyja segítségét kérte.

Juan a hirtelen jött nehéz helyzetben tanácstalanul vakargatta a fejét.

Mivel Nina és Maya is a húgai voltak, nem tudta, kinek is segítsen.

– Szerintem... mindkettőtöknek igaza van!

Válaszát hallva Nina és Maya is a szemüket forgatták, hangosan horkantottak egyet, majd viharos sebességgel előrevágtáztak.

– Jól van, elég volt, gyerekek. Gyerünk.

Nicole gyengéden megsimogatta Juan fejét, amire a fiú bólintott, és a nyomába eredt.

Hármuk közül Maya volt a legkisebb termetű. Dühöngve és dobbantva lépdelt előre anélkül, hogy nézte volna, hova megy, így véletlenül nekiment egy nő lábának, és hanyatt esett a padlón.

– Mi a fene? Vak vagy?

Maya felnézett a nőre, aki úgy nézett ki, mintha le akarná harapni a fejét.

Ez a hölgy olyan ijesztő.

– Maya! Jól vagy?

Látva, hogy a húgát fellökték, Nina előresietett, és felsegítette Mayát. Aztán végigmérte a nőt.

Bár a nő nagyon szép volt, a nyomába sem érhetett az anyjuknak.

Ráadásul Ninának nem tetszett, hogy milyen goromba, és ez világosan látszott is az arcán.

– Miért nézel így rám? Kérj bocsánatot! – kiabált a nő Ninával.

– Sajnálom, hölgyem! – mondta Maya a maga aranyos hangján, és tágra nyílt, őszinteségtől csillogó szemekkel nézett a nőre.

Nina viszont csak közönyösen meredt a kishúgára. Mit csinál Maya? Miért kért bocsánatot!

– Te is! Kérj tőlem bocsánatot! – parancsolta a nő Ninának fölényes hangon.

Nina azonban rezzenéstelenül meredt rá, és egyetlen szó nélkül állt ott.

– Mi folyik itt?

– Mi a baj?

Egy férfi és egy nő hangja csendült fel egyszerre.

Az egyik hang Nicole-é volt, míg a másik...

A másik hang meglehetősen ismerősnek tűnt Nicole-nak, így ösztönösen felnézett, és a szíve majdnem megállt. Sietve lehajtotta a fejét, és hevesen káromkodott magában.

Ez a férfi az öt évvel ezelőttről! A rohadt életbe, ez Evan Seet!

Milyen szánalmasan kicsi a világ! Nem hiszem el, hogy összefutok vele abban a másodpercben, ahogy beteszem a lábam ebbe az országba!