Semmi kifogásom az ellen, hogy az utolsó párizsi hetünket egész nap együtt töltsük. Amikor hazaérünk, lefertőtlenítem Aizen karmolásait, és ragtapaszokat teszek rájuk. Nem kell sok ahhoz, hogy jobb kedvre derítsem őket. Elég volt annyit mondanom, hogy soha többé nem mennek vissza oda.

Ahogy mindent dobozokba pakolok, hogy elküldjem az új otthonunkba, be kell vallanom, hogy hiányozni fog ez a hely. Itt születtek. Itt küszködtem az első néhány hónapban újdonsült anyaként, amíg nem találkoztam Kendrával. A dadájuk egy álom, amióta csak felvettem. Belement, hogy ide költözzön velem, és több mint izgatott, hogy újra ugyanazon a kontinensen lehet a családjával.

Aizen és Ayrie is itt tették meg az első lépéseiket. Mindketten itt hívtak először Mamának, és most már nagyon szentimentális leszek. Kimegyek a fürdőszobába, hogy a gyerekek ne lássanak sírni. Kendra viszont meglát.

"Ez jót fog tenni neked és nekik is," – emlékeztet. "Nekünk is."

"Tudom. Csak, ez volt az otthonunk olyan sokáig."

"Én nagyon izgatott vagyok Kalifornia miatt," – nevet fel.

"Én is nagyon izgatott vagyok, hogy a gyerekek is látni fogják," – ettől máris sokkal jobban érzem magam.

Elviszem a gyerekeket néhány múzeumba és az Eiffel-toronyhoz egy utolsó alkalommal, hogy elbúcsúzhassunk, és sok képet készítsünk. A repülőutunk alatt nem tudok szabadulni egyfajta idegességtől, valami oknál fogva. Aizen szinte az egészet átalussza, de hozzám hasonlóan Ayrie egyszer sem hunyja le a szemét.

"Mami, most ismét fogunk találkozni a Nagypapával?"

"Öhm," – köszörülöm meg a torkomat, visszaemlékezve, hogyan is sült el, amikor elmondtam apámnak, hogy kétgyerekes anya vagyok anélkül, hogy elárultam volna az apjuk nevét. "Most nem. Oda költözünk. Az lesz az új otthonunk."

"Ezúttal rendes ház lesz?" – kérdezi izgatottan.

"Először egy lakás lesz. Szeretném megtalálni a tökéletes házat. Szeretnél segíteni benne?"

"A tengerparton lesz?" – kérdezi izgatottan. Lehet, hogy említettem, hogy a tengerparton leszünk.

"Szeretnéd, hogy ott legyen?"

"Igen!" – bólogat hevesen. "Sosem voltunk még a tengerparton."

"Elmehetünk ezen a hétvégén, miközben berendezkedünk. Nincs túl messze a lakásunktól."

"Oui, s'il vous plaît," – kuncog, és felmászik az ölembe. "Még mindig franciául kell beszélnünk?"

"Nem, ha nem akarsz. Kaliforniában többnyire mindenki angolul beszél."

"A többiek mit beszélnek?"

"Attól függ, de ahová mi megyünk, azt mondanám, hogy spanyolul."

"Mi nem tudunk spanyolul," – kucorodik hozzám.

"Nem, hát. Te nem," – nevetek.

"Te tudsz?" – kapkod a levegő után.

"Tudok," – bólintok. "És Kenny is."

"Szupercsúcs. Akarom, hogy Kenny megtanítson spanyolul."

"Nem akarod, hogy én tanítsalak?"

"Azt akarom, hogy te találd meg a tökéletes tengerparti házat, Mami. Jobbat, mint Barbie-é," – nevet.

"Jobbat, mint Barbie-é, mi?" – csiklandozom meg. Felkuncog, majd átkarol.

"Szomorú vagy, Mami?" – kérdezi.

"Miért kérdezed ezt?"

"Mert Mrs. Reedly azt mondta, biztos egy szánalmas szar vagy két gyerekkel és férj nélkül."

Kendra épp vizet ivott. Majdnem kiköpte, és köhögni kezdett. Úgy kell visszatartanom a nevetést, mint még soha életemben. Hallok egy-két nevetést az első osztályú váró többi privát részlegéből is. A kis francia akcentusa csak a javát szolgálja.

Mrs. Reedly jelenleg valószínűleg épp azt magyarázza a férjének, hogy beperelte őket egy őrült amerikai nő, együtt az iskolával, amelyik egy másik magánakadémiára helyezte át a fiukat.

"Nem, Ayrie. Nem vagyok szomorú. De ezt a szót soha többé az életedben nem ismételheted meg," – nevetek fel végül.

"Megígérem," – kuncog. "Lefekhetek a Tesim mellé?"

"Igen, odaviszlek," – sóhajtok, és felállok.

Odaviszem hozzá, és betakarom mellette. Őrületes, mennyire hasonlítanak így egymásra. Betakarom őket, és jelzek Kendrának, hogy figyeljen rájuk. Még mindig rákvörös az arca. Feltartja a hüvelykujját. Sosem volt titok. Sosem mondtam senkinek, hogy házas vagyok, és mivel a profilom ennyire nyilvános, az összes anyuka jót nevetett a káromra. Ahogy a munkatársaim egy része is.

A főnököm folyamatosan próbált összehozni fűvel-fával, de a kifutók és a gyerekek mellett őszintén szólva nem volt rá időm. Persze, Kendra sok terhet levett a vállamról, de kizárt dolog volt, hogy egy francia férfival kössek ki. Az apám mindkettőnket levadászott volna.

Megmosom a kezem, és kinyitom az ajtót, hogy visszamenjek a helyemre. A velem szemközti ajtó ugyanakkor nyílik ki, és egy férfi lép ki rajta, mielőtt én megtehetném.

"Elnézést," – mondja udvariasan.

Megáll a szívem, és azonnal csengeni kezd a fülem. Lehunyom a szemem, és megrázom a fejem. Nem. Kibaszottul kizárt dolog, hogy ő az. Csak annyira lépek ki, hogy lássam, ahogy hátrasétál az ikrektől legtávolabbi részleghez, aztán megfordul. Ő az. Szinte rohanok a helyemre.

"Jól vagy?" – kérdezi Kendra, amikor beesek az ülésembe, és felkapok egy takarót, hogy magamra húzzam, mintha attól eltűnhetnék.

"Ez nem történik meg," – suttogom magamnak.

"Ó, szükséged van egy tamponra?" – suttogja.

"Mire?" – kérdezek vissza meglepetten.

"Mit mire?" – kérdezi védekezően. "Miért vagy ennyire bezsongva, Phoebs?"

"Csak úgy," – köszörülöm meg a torkom. Egy üveg vízért nyúlok.

"Phoebe, te remegsz," – teszi a kezét az enyémre. "Történt valami?"

"Nem," – rázom a fejem. Veszek néhány mély lélegzetet. "Csak egy kicsit szédülök."

"Tessék, dőlj hátra. Sápadt vagy."

Kizárt, hogy felismerjen. A gép másik felén van. Nagyon régen volt. Már nincs is hosszú hajam, és másképp öltözködöm. Ugye? Ugye. Te jó ég. Mennyi az esélye annak, hogy ez megtörténik? Másrészről, mennyi volt az esélye annak, ami korábban történt? A kibaszott esélyek mindig egybeesnek. Szar ügy.

"Hoztam neked egy kis szénsavas vizet," – tér vissza Kendra egy kis zöld üveggel.

"Köszönöm," – veszem el.

"Új otthon miatti izgalom?" – kérdezi játékosan.

"Nem, csak a múlt kísértetei," – motyogom.

"Megértem," – ül le velem szembe. El is felejtettem, hogy milyen őrülten jó a hallása.

Az ikrek már ébren vannak, és készen állnak a leszállásra, amikor landolunk.

Kizárt, hogy újra meglátjuk őt. Legalábbis ezt mondogatom magamnak, miközben leszállunk a gépről, és elindulunk lefelé, hogy felvegyük a csomagjainkat. Ahogy a szerencse hozza, nem látom megint. Felveszem a dolgaimat, és leteszem őket, miközben Kendra arról mesél a gyerekeknek, hogy Kalifornia a világ legmenőbb helye, és hogy neki is ez az első alkalom, hogy itt van.

"Mami, Csokidara!" – kiált fel Ayrie, és elszalad. Felnézek, és látom, hogy a mackója beszorult a szalagon.

"Figyelj rájuk," – szólok Kendrának.

"Megvan," – nevet. A medve kantáros nadrágja beakadt a szalag szélébe, és nem tudom kiszedni.

"Elnézést," – szólok oda, miközben küzdök vele. Már majdnem a szalag végéhez érek, amikor egy kéz kinyúl, és kiakasztja. Hátratántorodom, miközben ellenőrzöm, hogy nem esett-e baja a kisbabám kedvenc macijának. "Nagyon szépen köszönöm. Ez a kisbabám-" Megállok, amikor meglátom őt ott állni. "Kedvenc macija."

"Szívesen," – mosolyog. Összeszórítom az ajkaimat, és bután bólintok. "Ismerjük egymást?" – kérdezi, megállítva engem. "Ismerősnek tűnsz."

"Szar ügy," – köszörülöm meg a torkom.

"Te vagy az," – teszi hozzá halkan. "Az én jó kislányom."

"Bassza meg," – nevetek fel, és megfordulok, hogy szembenézzek vele. "Reménykedtem, hogy nem ismersz fel."

"Ezt kikérem magamnak, Angyal," – vigyorodik el.

"Mami. Megtaláltad," – mutat fel rám Ayrie.

"Micsoda?" – az agyam egy pillanatra lefagy, aztán rájövök, miről beszél, amikor kitépi a macit a kezemből.

"Sajnálom, Csokidara," – mondja, leporolja a kantáros nadrágját, majd szorosan magához öleli.

"Mami, szétjött a pántom," – jön oda hozzám Aizen, és kinyújtja a kézipoggyászát.

"Megmondtam, hogy ne rángasd," – emlékeztetem. Felnevet, és feltartja, hogy meg tudjam csinálni.

"Kettő van," – néz közöttük Knightly. Teljesen megdöbbentnek tűnik.

"Igen, ők a gyerekeim. Aizen és Ayrie," – mondom gondolkodás nélkül. Miért mondtam ezt el neki?

"Te vagy a bácsi a tévéből!" – kiáltja izgatottan Ayrie. Eltakarom a száját, és magamhoz húzom.

"Te jó ég! Ő az, Knightly Blake!" – sikítja valaki.

"Tiszta az anyja, mi?" – lép hátra, és a fejére húzza a kapucniját. "Még látjuk egymást, Phoebe."

"Kenny," – kiáltok oda, és felkapom Ayrie-t.

Kendra felemeli Aizent, és felkapjuk a cuccainkat, próbálva kikerülni a mellettünk elrohanó embereket. Istenem, ez jó mentés volt, kislányom. Emberek rajzanak el mellettünk, miközben próbálunk a pokolba is kijutni onnan. Kiérünk a kijárathoz, ahol a sofőrünk egy táblát tart a levegőben a vezetéknevemmel. Ozasietünk hozzá. Kivezet minket a furgonjához. Két autósülés vár ránk bent. Nem habozom elrejteni az ikreket.

"Ismered Knightly Blake-et?" – kérdezi Kendra, amikor végre elindulunk. "Honnan?"

"Nem akarok róla beszélni," – rázom a fejem, és próbálom visszanyerni a lélegzetemet.

"Ez őrület," – nevet. "Kibaszottul utálom azt a fickót."

"Ezt a szót nem szabad mondani," – szidja le Aizen.

"Igaz," – bólint. "Utálom őt."