Az univerzum biztos azt hiszi, hogy főszereplőhöz illő, acélból font idegeim vannak, mert minden, ami elromolhatott az életemben, az el is romlott. Knightly most már az életem része, és még ha azt is akarnám, hogy eltűnjön, úgy tűnik, cseppet sem érdekli, mit akarok én.

Az ikrek mindketten kiskutyák képeit nézegetik a telefonomon. Megmutattam nekik azt, amelyik nekem tetszett, és nagyon izgatottak. Talán ezt felhasználhatom arra, hogy enyhítsem a csapást, amikor elmondom nekik, hogy van egy apjuk, és ha nem mutatom be őket neki önként, a bíróság fog kötelezni rá. Örülök, hogy túl vagyunk ezen a beszélgetésen. Csak azt nem tudom, hogyan tovább, vagy hogy mennyire akarok megbízni bennük.

– Kimerültnek tűnsz. Ez a harmadik nap – nyújt át nekem Kendra egy pohár bort.

– Mondanom kell neked valamit – mondom, miközben a babáimra nézek. – Róluk, és az A-P-A dologról.

– Ó – mondja, és helyet foglal.

– Ő az – nézek fel rá.

– Ő?

– Knightly, a srác a reptérről.

– Micsoda? – tágra nyílnak a szemei. – Ők Knightly Blake...

– Kenny – sóhajtok fel.

– Te jó ég – köszörüli meg a torkát.

– Összerakta a képet, és találkozni akar velük.

– Mármint, nincs rá semmi bizonyítéka.

– Nem lenne nehéz szereznie – meredek rá. – És a legutolsó dolog, amit akarok, hogy fájdalmassá tegyem ezt. Most már tudja. Semmit sem tehetek azért, hogy megakadályozzam abban, hogy lássa őket, anélkül, hogy az egészből egy PR rémálom válna. Az anyja kiváló ügyvéd az ilyen esetekben. Ő szerezte meg Moon Angelnek a lányai feletti teljes felügyeleti jogot, és Perry Parker minden szarát.

– Anya! – vihog Ayrie. – Káromkodás-persely!

– Bocsánat – mondom, és a táskámért nyúlok. Ez megérte.

– Felhívhatom az apámat – javasolja.

– Nem, minden rendben lesz – rázom a fejem. – Azért mondom el neked, mert ha időt akarnak tölteni az ikrekkel, szeretném, ha te is velük mennél.

– Nem is tudom – mondja szkeptikusan. – Mi van, ha ez nem fog tetszeni nekik? A Blake családról nem épp az a hír járja, hogy nyugis emberek lennének.

– Pontosan. Ezért kérem ezt. Benned bízom a legjobban. Mondhatom nekik, hogy már kifizettem az idődet, és hogy a gyerekek nagyon ragaszkodnak hozzád. Segít majd nekik a beilleszkedésben. Ezek az emberek idegenek.

– Először meg kell kérdezned őt – bólint.

– Van valami, amit nem mondasz el nekem? Ők nem olyanok... – hajolok közelebb. – Mármint nem bűnözők, vagy ilyesmi, igaz? El kell mondanod, mielőtt odaengedem a babáimat.

– Nem – nevet fel. – Csak... Fredrick Blake régivágású. Régi pénzből származnak. Az egész család kiválasztja, hogy mit akar csinálni, az univerzum pedig a lábaik elé teszi. Te ajtókat nyitsz meg előttük azáltal, akivé válsz. Amikor a világ megtudja, hogy ők Blake-ek... soha többé nem lesznek zárt ajtók.

Ez az első pozitív dolog, amit valaha hallottam a Blake családról. Utánuk néztem, és csak ellentmondásokat láttam. Knightly pusztítást végzett. Tessa Blake és a partisztorijai. Aztán ott van Blithe Blake, akit négy évvel ezelőtt öltek meg New Yorkban. Körülbelül ugyanabban az időben, amikor Knightly eljegyzése felbomlott. A róluk szóló kutatás csak rontott a félelmeimen, és megerősítette a szilárd elhatározásomat, hogy nem akarom ezt a férfit a kis manóim közelébe engedni.

– Két tűz közé kerültem. Nagyon félek – vallom be.

– Minden rendben lesz, Anya – áll fel Aizen, és odajön hozzám. Apró karjait körém fonja. Ayrie felmászik a kanapéra, és az ölembe ül.

– Én tudok szupernagyot rúgni – mondja, a fejét a mellkasomra hajtva. – És Icy tud olyat harapni, hogy az nagyon fájjon.

– Ugye meg fogtok védeni? – mosolyodom el.

– Igen – ölel meg szorosan Aizen. – Mitől félsz?

– Attól, hogy milyen gyorsan változnak a dolgok.

– Új ház – bólint Ayrie.

– Új színezők – teszi hozzá Aizen. Így hívja a vázlataimat.

– Így van. Csak egy kicsit ijesztő – ölelem meg őket.

– Visszamegyünk az iskolába?

– Igen, dolgozom az ügyön. Ti lesztek az elsők, akik megtudják, ha megtörténik.

– Óóó – nyögi mindkettő.

Nevetek, és elengedem őket, amikor elkezdenek fészkelődni. Aizen felveszi a telefonomat, és visszaadja nekem. Mindketten a szobájuk felé futnak, így egyszerűen leteszem az asztalra.

– Mondott neked valamit? – kérdezi Kendra.

– Hogy részt akar venni az életükben, és hogy nem akarja megnehezíteni a dolgokat annál is jobban, mint amilyenek már amúgy is.

– Hiszel neki?

– Lényegében nincs más választásom – iszom ki a boromat.

– Kérsz még egyet?

– Nem, jól vagyok. Gondolkodnom kell ezen.

– Semmi mást nem mondott?

– Például mit?

– Mármint, most tudta meg, hogy van két gyereke. Azt hinném, hogy végtelen kérdése lenne... néhány vádaskodás. Nem is tudom. A titkokból mindig ilyen dolgok fakadnak.

– Én is gondoltam erre – bólintok. – Szerintem később több is lesz. Most még mindketten csak be vagyunk pánikolva. Beszéljünk valami másról.

– Oké. Ó, mondtam a bátyámnak, hogy itt vagyunk, és megkérdezte, nincs-e kedvünk megebédelni vele.

– Hogy van Ruin? – kérdezem.

– Ismered őt. Mindig csak a munka – vigyorog.

– Persze, megkérem Cevint, hogy intézze el.

– Holnap délben. A te ebédszünetedben mehetünk – int a kezével.

– Rendben – egyezem bele. – Lemosdatom a gyerekeket, és felkészítem őket a lefekvésre. Vedd ki az estét magadnak.

– Köszönöm. Úgy lesz – veszi el az üres borospoharamat.

Szólok az ikreknek, hogy ideje fürdeni, és elmegyek kinyitni a csapot. Látom, hogy a habfürdőjük elfogyott. Kidobom a flakont, és a kamra felé veszem az irányt. Ahogy sétálok vissza a szobájukhoz, meghallom, ahogy Kendra nevet.

– Azonnal ide kell jönnöd, Ruin. Nem, nem érted. Arra vártunk, hogy Alfa Blake hibázzon. Sosem gondoltam volna, hogy ez a ribanc ennyire hasznos lesz – a gyomrom görcsbe rándul. – Ők Knight gyerekei. Annak a kibaszott kóbor rohadéknak. Szedd össze a csapatod! Apa meg fog őrülni.

Gyakorlatilag berohanok a hálószobába.

– Hajvágásra van szükséged – nevet Aizen, miközben Ayrie hajával játszik. A kislány elüti a kezét, miközben próbálja levenni a pólóját.

– Várjatok, várjatok – mondom. Megállítom őket, és magunkra zárom az ajtót. – Vegyétek vissza a ruháitokat!

– Mi lesz a fürdéssel? – kérdezi Ayrie.

– Az most várhat. Vegyétek vissza a ruháitokat – kapkodok a telefonom után. Az asztalon van. Basszameg. – Maradjatok itt. Ruhák maradnak. Én meg megyek a telefonomért, jó?