Knightly

– Ennek van értelme – nevetek fel, mert a logikája kikezdhetetlen.

– Esküszöm, nem személyes, Knightly. De ők jelentik nekem a mindenséget. Nekem nem volt jó gyerekkorom, és nem akarom, hogy ők is ezt éljék át. Esküszöm, megengedem, hogy te és az édesanyád akkor lássátok őket, amikor csak akarjátok. Szerintem Aizen számára ez csodálatos lenne. De neki nincs szüksége erre – bök a képernyőre. – Ő egy édes, ártatlan kisfiú, és én mindent megteszek azért, hogy ameddig csak rajtam múlik, az is maradjon. Ayrie is. Neki ugyan az én temperamentumom jutott, de egy igazi tündér.

– Neked van temperamentumod? – nevetek fel. – Nem is látszik.

– Azt hiszed, azzal jutottam oda, ahol tartok, hogy kedves voltam az emberekkel? – gúnyolódik. – Szerencséd van, hogy ilyen szépfiú vagy, gyönyörű zöld szemekkel. Ez az egyetlen gyengém. Olyan szerencsés vagyok, hogy a fiam jó fiú, és nem él vissza ezzel a fegyverrel – mindketten felnevetünk. – Elvégeztethetem azt az apasági tesztet. Már csak azért is, hogy minden kételyt eloszlassak.

– Bennem egy szikrányi sincs – rázom a fejem. – Nem lennék itt, ha lennének kételyeim, Phoebe.

– Semmit sem tudsz rólam – néz fel rám.

– Nagyon jó emberismerő vagyok. Ha bárki más lett volna a helyedben, azonnal megpróbált volna a közelembe férkőzni, amint tudomást szerez a dologról. Másvalaki nem ülne itt velem, miközben amúgy halálra van rémülve.

– Úgy is van – bólint, miközben a kezét nézi. – Tényleg nagyon félek.

– Nincs okod rá. Tőlem legalábbis biztosan nem. Az anyám ellenben már most bababiztossá teszi a házát, és játékokat vásárol – vallom be. A lány felnevet.

Te jó ég, ez a hang volt az, ami magával ragadott, amikor megismerkedtünk. Tovább is sétálhattam volna az a kép után, de a hangja, a nevetése. Ahogy az arca élénkpirosra vált a zavartól. Azon az éjszakán majdnem megszegtem minden ígéretet, amit a családomnak tettem. Megfordult a fejemben, hogy mindent eldobok érte. Most, hogy itt ülök vele, képtelen vagyok megbánni, hogy akkor elsétáltam. Nem tudtam, húzom-e még sokáig. Valószínűleg nem így lett volna, ha megjelölöm. Magammal rántottam volna a mélybe. Minden teljesen másképp alakult volna számunkra.

– Tényleg elég tüzesnek tűnt – emeli rám a tekintetét.

– Ha szeretnéd, ez a ház a tiéd lehet. Már senki sem használja. Mármint, ha házat keresel. Személy szerint úgy gondolom, hogy mérföldekkel jobb, mint Barbie-é – a közelemben akarom tudni.

Valahol, ahol fél szemmel mindig rajtuk tarthatom a figyelmem.

– Ugye a végtelenségig el fogod kényeztetni? – sóhajt fel.

– Ó, igen. Teljesen a fejemre fog nőni, én pedig az égvilágon semmit sem fogok tenni ellene – hagyom helyben.

– Ezt életed végéig bánni fogod – nevet fel. Feláll, és felém fordul. – Azt hiszem, szükségünk van egy rendes bemutatkozásra.

– Rendben – felállok, és lelépek egy lépcsőfokot, hogy egy szemmagasságba kerüljünk.

– Szia, a nevem Phoebe Altaha, és a gyermekeid anyja vagyok – megkönnyebbülten felsóhajt, és felém nyújtja a kezét. – Olyan jó érzés ezt kimondani.

Lenézek a kezére, tudva, hogy ha elfogadom, ha megteremtem ezt a kapcsolatot, egyikünk számára sem lesz visszaút. Ha Perry vagy Violetta itt lennének, biztosan nevetnének. El sem tudom képzelni, mennyit kínozta magát ezzel a titokkal. Bármilyen ártatlan is, tudom, milyen súlyos tud lenni egy hazugság. Én magam is sokat cipelek.

– Knightly Blake – csúsztatom a kezem az övébe.

– Á – hallatja azt a kis nyikkanást, ami ebbe az egész zűrbe sodort. Egy villámcsapásnyi áram fut végig a testemen, és érzem, ahogy a farkasom megmozdul bennem. – Ez fura volt.

– Ez... – dörzsölöm meg a mellkasomat. – Szeretnéd megnézni a házat?

– Öhm, inkább hazamennék. A gyerekeimmel akarok lenni. Tudod, mielőtt komolyra fordulnak a dolgok. Beszélnem kell velük – még egy nem.

– Ha ezt szeretnéd.

– Ezt szeretném – mondja már egy kicsit nyugodtabban.

– Elvezetek a lakásomhoz, és onnan hazamehetsz.

– Igaz, az én autómmal jöttünk – bólint. – Kibaszottul nem hiszem el, hogy beültem egy vadidegen kocsijába. Valahogy mindig eléred, hogy teljesen gyámoltalannak tűnjek.

– Hidd el nekem, amikor azt mondom, senki sem hiszi, hogy gyámoltalan lennél, Angyal. Láttam, mit csináltál abban a párizsi iskolában. A történtek miatt veszítették el a legnagyobb adományaik egy részét.

– Már akkor helyre kellett volna hozniuk a dolgokat, amikor az a kölyök először ráemelte a mocskos kezét a fiamra – gúnyolódik. – Az első két alkalommal semmit sem csináltam, mert Aizen arra kért, hogy hagyjam figyelmen kívül. De kizárt, hogy ezt is annyiban hagytam volna. Basszák meg. Még mindig meglátszanak rajta a nyomok.

Próbálom elrejteni a mosolyt a hülye fejemen, mert te jó ég. Tényleg van temperamentuma. Az arca vörös, és őszintén zaklatottnak tűnik két gyerek verekedése miatt. Bár a gyerekek már csak ilyenek, van benne egy olyan büszkeség, ami felett nem tudok szemet hunyni.

Valaki megfenyegette a kicsinyét, ő pedig úgy reagált, ahogy bármelyik nőstény farkas tette volna. Foggal és körömmel. Szüksége is lesz erre. Még akkor is, ha nem változik át, amikor megjelölöm. A világom megköveteli ezt. Aggaszt, hogyan fog reagálni, amikor elmondom neki az igazat. De az nem, hogy hogyan fog boldogulni benne. Nélkülem is eljutott idáig, és most már nincs egyedül. Bármit megteszek, hogy biztosítsam hármójuk védelmét.

Nincs visszaút. Mindkettőnket tönkretettem, de gondoskodom róla, hogy mindent helyrehozzak. Bármibe is kerüljön.