Alyssa

Az irodámban vagyok, és próbálok megbizonyosodni arról, hogy minden munkámmal végzek, nehogy a főnökömnek oka legyen bent tartani túlórázni. Az irodám a főnököm, Mr. Sutton irodájából nyílik. Szereti tudni, hogy a közelben vagyok, ha szüksége lenne rám. Az ajtónak nyitva kell maradnia, hacsak nem telefonál, vagy nincs épp női látogatója az irodájában. Hála Istennek, a falak úgy tűnik, hangszigeteltek, mert tudom, mit csinál ott bent azzal a sok nővel. Kicsit kontrollmániás.

A köztünk lévő ajtó hirtelen kinyílik. Sóhajtok, és felkészülök arra, amit akar. Rendkívül követelőző. Emellett egy arrogáns, faragatlan, szívtelen seggfej is. Csak azért maradok, mert élvezem a munkámat, és a fizetés is nagyszerű.

– Alyssa, jöjjön az irodámba! – követeli, minden érzelem nélkül a hangjában.

Bólintok: – Igen, uram!

Visszatűnik a sajátjába. Sóhajtok, felállok, és átmegyek. Megállok az íróasztala előtt, és várom, hogy megszólaljon. Tudom jól, hogy nem szabad kinyitnom a szám, mielőtt ő megtenné. Hátradől a székében, és végigmér gyönyörű barna szemeivel. Igen, ő egy seggfej, de közben olyan pokolian jóképű is. Magas, izmos, gyönyörű mélybarna szemekkel és fekete hajjal. Az állkapcsa tökéletesen faragott, és elbűvölő mosolya van, bár ebből nem sokat látunk. Utálom beismerni, hogy ennyire pokolian jól néz ki. De azért van szemem. Ő egyike azoknak a férfiaknak, akik mellett elhaladva az ember nem tudja megállni, hogy ne pillantson vissza rájuk még egyszer. Magához vonz, és egy pillanatra elfelejted, hogyan kell lélegezni. Nem vagyok belezúgva; az túl klisés lenne, de nem tagadhatom, hogy úgy néz ki, mint egy görög isten.

Ahogy engem bámul, attól kényelmetlenül érzem magam. Nem értem, miért néz rám így. Soha nem szentelt nekem ekkora figyelmet abban az egy évben, mióta itt dolgozom.

Ideges vagyok. A fejem lehajlik, a tekintetem a padlóra szegezem. Nem bírtam tovább az intenzív szemkontaktust.

– Szemeket fel, és rám figyeljen! – parancsolja.

Egy apró nyikkanás hagyja el az ajkamat, és gyorsan felemelem a fejem, hogy visszanézzek rá.

– Mit csinál ezen a hétvégén? – kérdezi.

Remek, dolgoztatni fog a hétvégén. Nincsenek terveim, és utálok hétvégén dolgozni, de dupla bért kapok, ha mégis megteszem. Lehet, hogy egy seggfej, de arról mindig gondoskodik, hogy az alkalmazottait jól megfizessék.

– Semmit, uram. Szüksége van valamire tőlem?

Feláll, megkerüli az asztalt, és nekitámaszkodik az elejének.

– Igen. Szükségem van magára, mint a kísérőmre.

– A m-m-micsodájára? – dadogom ki.

Biztos csak viccel, ugye?

– A kísérőmre. Egy családi esküvőn kell részt vennem ezen a hétvégén. Elegem van abból, hogy az emberek azt kérdezgetik, mikor állapodom már meg, meg ilyesmik. Szóval, eljön velem kísérőként, és a hétvégén úgy tesz, mintha a barátnőm lenne – mondja, majd magabiztosan felém sétál.

– Nem. Rengeteg nője van. Kérje meg valamelyiket! – csattanok fel.

Közelebb lép hozzám, csak centik választják el a testünket. Érzem, ahogy a lehelete melege az arcomat legyezi.

– Egyikük sem alkalmas. Senki nem hinné el, hogy a barátnőim. Maga viszont sokkal visszafogottabb, és olyasvalaki, akit a családom is elfogadna – válaszolja.

Megrázom a fejem: – Nem leszek a kísérője, Mr. Sutton. Nem szeretek hazudni az embereknek.

Próbálok határozott lenni, de az, ahogy lenéz rám a maga több mint száznyolcvan centis magasságából – lévén, hogy én jó pár centivel alacsonyabb vagyok –, megnehezíti a dolgomat. Nagyot nyelek.

– De igen, az lesz – jelenti ki határozottan.

– Nem kényszeríthet arra, hogy a kísérője legyek! Nincs joga megmondani, mit csináljak a munkaidőn kívül! – csattanok fel.

Sötéten felkacag: – Ki gondolta volna, hogy van egy tüzes oldala is, Miss Corbet? De eljön velem ezen a hétvégén, vagy hétfőn már nem kell bejönnie.

Ezt most nem gondolhatja komolyan.

Csípőre teszem a kezem, és dühösen meredek rá: – Ezt nem teheti meg. Nem fenyegethet kirúgással, csak mert nem teszem azt, amit kér.

Félmosolyra húzódik a szája, miközben áthidalja a testünk közötti távolságot. Levegő után kapok, mert még sosem volt ilyen közel hozzám. Olyan jó illata van, amilyen jól néz ki. Ezt nem bírom elviselni.

– De, megtehetem. És épp most tettem meg. A választás az öné. A nap végéig van ideje meghozni a döntését, Miss Corbet – mondja, majd visszamegy, leül az íróasztalához, és a munkájára koncentrál.

Sokkos állapotban állok ott, nem tudva, mit is mondjak.

– Elmehet, Miss Corbet. Hagyja nyitva az ajtót!

Fel sem néz rám. Frusztráltan felnyögök, és visszaviharzom az irodámba. Hallom, ahogy felnevet mögöttem. Semmit sem szeretnék jobban, mint bevágni magam mögött az ajtót, de azzal csak rontanék a helyzetemen. Ezt nem teheti meg! Nem fenyegetőzhet a munkámmal, ugye? Felnyögök, és leülök a székemre.

Nem értem, miért van szüksége arra, hogy vele menjek. Láttam a nőket, akik ki-be járnak az irodájába. Gyönyörűek. Biztos vagyok benne, hogy bármelyikük el tudná játszani a barátnőt arra a napra. Semmi vagyok hozzájuk képest. Egy szürke kisegér vagyok, semmi különös. Nem vagyok a játékszere, akivel kénye-kedve szerint bánhat.

Sóhajtok, és a munkára koncentrálok. Nincs szükségem arra, hogy ez a nap még tovább tartson. Nem engedhetem meg magamnak, hogy ne dolgozzak. Azért spórolok, hogy végre vehessek egy saját lakást ahelyett, hogy bérelnék. Utazni is szeretnék, és ez a munka a tökéletes arra, hogy segítselek eleget keresni ezekhez a dolgokhoz. De vajon tényleg megéri mindez, hogy engednem kell a követeléseinek?

Nem tudom, mit tegyek. Csak két órám van dönteni, mert akkor ér véget a munkaidőm. Szerda van, szóval nem hagyott sok időt. Miért várt az utolsó pillanatig? Vajon az eredeti kísérője az utolsó percben mondta le, és én voltam a legkézenfekvőbb helyettesítő? Bárhogy is legyen, ez egyáltalán nem tetszik!

Hozzászoktam, hogy udvariatlan és parancsolgató, hogy dolgokat követel tőlem, ami a munkát illeti, de ez teljesen más. Ez rengeteg, még egyetlen éjszakára is. Mi lesz, ha a munkatársaim rájönnek? A legkevésbé sem akarom vagy hiányzik nekem, hogy az emberek azt higgyék, a főnökkel fekszem le. Akkor engem fognak irodai ribancként emlegetni, és én nem vágyom erre a címre. Senki sem vágyik ilyen címre. Hogy merészel ilyen helyzetbe hozni? Vannak más nők is, akik itt dolgoznak velem, és boldogan eljátszanák vele a színjátékot, és ágyba is bújnának vele, ha lehetőségük adódna rá. Népszerű férfi, de úgy tűnik, sosem keveri az üzletet az élvezettel, ami amúgy jó dolog.

Az asztalra hajtom a fejem, és magamban felnyögök. Esküszöm, ha nem lenne balszerencsém, semmilyen szerencsém nem lenne.