Wyatt

Türelmesen várom, hogy Alyssa visszajöjjön az irodámba, és megadja a válaszát. Nem fogom kirúgni, ha nemet mond. Csak el kell hitetnem vele, hogy megtenném. Mindig megkapom, amit akarok, és most azt akarom, hogy ő jöjjön velem kísérőként. Alyssa aranyos, és egy kicsit kifinomultabb, mint azok a nők, akik általában körülöttem vannak. Nem az én zsánerem, messze nem. Én a vékony, zöld szemű szőkéket szeretem. Neki barna haja van, teltkarcsú és kék szemű. Nem, ő nem abból a társadalmi osztályból származik, mint a családom, de ezzel nem sokan vannak így. A családomnak ezt nem kell tudnia. Fogalmuk sincs róla, hogy az asszisztensem. Udvarias, és ha megfelelően öltöztetem fel, meg tudom győzni őket, hogy ő az. Ez csak egyetlen napra szól. El kell érnem, hogy mindenki leszálljon rólam, és abbahagyják, hogy nőkkel akarjanak összehozni.

Különleges típusú nőre van szükségem. Megvannak a nők, akiket megdugok, de az csak szex. Amikor többre van szükségem, konkrét dolgokat várok el egy partnertől. Az én életstílusom nem mindenkinek való. Nem vagyok nyitott az életemmel kapcsolatban, mert senkinek semmi köze hozzá. Csak az érintettek tudnak róla. Sokat kell bizonyítani ahhoz, hogy beengedjek valakit a világomba. A bizalmat fel kell építeni.

Megnéztem az időt, és észrevettem, hogy mostanra már végeznie kellett volna. Nem kérek sokat. Nem mintha arra kérném, hogy dugjon meg vagy menjen hozzám feleségül. Meg fogom hálálni neki. Fizetek neki, ha azt akarja. Hamarosan kezdem elveszíteni a türelmemet, és az ujjaimmal a mellkasomon dobolok. Két perce van, mielőtt átmegyek az irodájába.

Épp amikor felállnék, mozgást hallok az irodájából, és közeledő lépteket. Talpra ugrom, és az íróasztalom elé állva nekitámaszkodom, karba font kézzel.

Sóhajtva jelenik meg előttem: – Tényleg ki fog rúgni, ha nem megyek magával?

Visszafojtom a félmosolyom, ellököm magam az asztaltól, és felé sétálok. Amikor közel érek, ugyanaz a reakciója, mint korábban. A teste megfeszül, és a légzése egy kicsit nehezebbé válik. Ugyanúgy hatok rá, mint minden más nőre, de Alyssa ezt sosem fogja beismerni.

– Igen – mondom határozottan.

Forgatja a szemeit, az állkapcsom pedig megfeszül. Vannak módszereim az ilyen viselkedés kezelésére; szerencséje, hogy nem az enyém, és nem akarom megdugni.

– Tudja, hogy feljelenthetném ezért, ugye? – fújtat.

Felnevetek: – Igen, de nem fogja megtenni.

– Ezt nem tudhatja. Miért csinálja ezt velem? Bárkit megkérhetett volna innen, hogy menjen el magával. Valaki, aki érdeklődik maga iránt, sokkal jobban el tudná játszani a szerepet, mint én.

– Mindenki érdeklődik irántam, még maga is – mondom magabiztosan.

Gúnyosan felhorkant, és ezúttal a kezem ökölbe szorul. Ó, mennyire szeretném megtanítani neki, hogyan viselkedjen, de nem tehetem. Nem léphetek erre az útra. Nem keverem az üzletet az élvezettel.

– Nem érdeklődöm. Maga a főnököm, semmi több. Nem is kedvelem magát.

Gyorsan a szája elé kapja a kezét. Nem hiszem, hogy ezt hangosan akarta kimondani.

– Tessék? Nem egy kicsit goromba ez? – kérdezem.

Pánikba esik, és ez az egész arcára kiül: – Sajnálom, uram. Nem akartam hangosan kimondani.

Nem zavar. A legtöbb ember nem kedvel engem, és nem is érdekel. Ezt egyelőre a magam javára fordíthatom.

– Jóváteheti, ha eljön az esküvőre – húzódik félmosolyra a szám.

– Van rá bármilyen mód, hogy kibújjak ez alól anélkül, hogy kirúgna?

Nem vagyok az a fajta, aki zsarolással éri el, amit akar, de a kísérőm az utolsó pillanatban mondta le, és rohadtul nincs kedvem egy másik megfelelő személyt keresgélni.

Megrázom a fejem: – Nincs. Ha ez megnyugtatja, fizetek magának tízezer dollárt – javaslom.

– Most komolyan mondja? Mi vagyok én, valami átkozott prosti? – csattan fel.

Felkacagok: – Túldramatizálja a helyzetet. A prostik pénzért szexelnek. Én arra kérem, hogy legyen az esküvői kísérőm. Hatalmas különbség.

– Nem, nem fogadom el az átkozott pénzét! Elmegyek, de soha többé ne kérjen tőlem ilyesmit. Ha mégis, fel fogom jelenteni. Magának kell vennie nekem egy ruhát, mert én nem a saját zsebemből fogom kifizetni, főleg úgy, hogy el se akarok menni – vágja oda dühösen.

Nem vagyok hozzászokva, hogy ilyen tüzes legyen. Abban az egy évben, amióta nekem dolgozik, félénk volt, és mindent megcsinált, amit mondtam neki. Utálom beismerni, de ez felizgat. Nem, állj. Nem szeretem a pimasz fruskákat.

– Ez így igazságos. Holnap ebédidőben elmehetünk vásárolni. Valószínűleg meg kellene említenem, hogy ez egy két éjszakás dolog. Túl késő lesz visszavezetni, mire az esküvő véget ér – mosolygok.

– Micsoda? Remélem, két szobát tervez foglalni, mert én nem maradok egy szobában magával – nyavalyog.

Félmosolyra húzom a szám: – Miért nem? Fél, hogy túlzottan kísértésbe esne?

Ismét megforgatja a szemét, és hátralép tőlem egy pár lépést: – Nem. Megmondtam, hogy nem érdeklődöm maga iránt. Még csak nem is vonzónak tartom. Csak nem akarok egy nyamvadt szobán osztozni a főnökömmel. Maga a nap is épp elég rossz lesz, hogy olyasmit kell csinálnom, amit nem akarok, nemhogy még egy szobán is osztoznom kelljen magával.

– Kénytelen lesz. Az üdülő teltházas az esküvő miatt. Én alszom a kanapén. Magáé lehet az ágy.

Nem hazugság. A szobák mind megteltek az esküvői vendégekkel. Nem játszom valami játékot, amiben úgy teszek, mintha nem lennének szabad szobák, hogy kikényszerítsem a közelséget. Nem vagyok valami hős azokban a nyálas romantikus regényekben, aki kétségbeesetten vágyik a nő figyelmére.

– Rendben! Jön nekem eggyel! – kiáltja.

– Tudja, hogy kirúghatom, ugye? – kérdezem.

– Megpróbálhatja, de pokollá tenném az életét, ha megtenné – mondja magabiztosan.

Úgy tűnik, Alyssának sokkal több oldala van, mint amit valaha is el tudtam volna képzelni. Kíváncsi vagyok, mit tudok még meg róla ezen a hétvégén.

– Egyikünk sem fog győztesen kikerülni ebből, úgyhogy abba kellene hagynunk. Most már hazamehet. Holnap sűrű napunk lesz, és szombaton reggel hatkor indulnunk kell. Egyszerűbb lesz, ha eljön, és ott alszik nálam péntek este, így nem kell kitérőt tennem, hogy felvegyem.

Megrázza a fejét: – Nem. Nem alszom magánál. Ez egy olyan határ, amit nem vagyok hajlandó átlépni. Vagy felvesz, vagy nem megyek – jelenti ki határozottan.

Istenem, de dühítő!

– Rendben. Felveszem – sóhajtom, és beadom a derekam. Nem engedhetem, hogy meggondolja magát.

– Jó. Most pedig hazamegyek.

Sarkon fordul, visszamegy az irodájába, összeszedi a holmiját, és anélkül távozik, hogy egyetlen szót is szólna még. Dühös rám, és jogosan. Épp most fenyegettem meg, hogy kirúgom, ha nem segít nekem. Én is dühös lennék magamra. Ahogy mondtam, mindig megkapom, amit akarok, és ez alól még Alyssa sem kivétel, akárhogy is szeretné azt hinni, hogy igen.