Alyssa

Borzasztóan bosszús vagyok, ahogy elhagyom az épületet. Nemet kellett volna mondanom neki, de az azt jelentette volna, hogy munkanélkülivé válok. Vállaltam volna a kockázatot és nemet mondok, ha tudom, hogy két éjszakáról van szó. El sem hiszem, hogy egy hotelszobán kell osztoznom vele. Kínos és kényelmetlen lesz.

A lakásomig tartó séta pont az, amire szükségem van. A friss levegő jót fog tenni. Foghatnék egy taxit is, de nem tart sokáig a séta, kábé tíz perc. Az autóm a szerelőnél van, és csak ezért nem azzal jöttem ma.

Csak arra vágyom, hogy hazaérjek, átöltözzem a pizsamámba, rendeljek egy pizzát, és igyak egy pohár bort. Lazítanom kell, és fel kell készítenem magam erre a hétvégére. Hogy ezt hogyan fogom megtenni, azt nem tudom. Sóhajtok. Hogy sikerült ekkora pácba kevernem magam? Nem, nem magamat hibáztatom. A seggfej főnökömet hibáztatom, aki azt hiszi, körülötte forog a világ. Valószínűleg legtöbbször így is van, de én nem hagyom, hogy részévé váljak ennek a világnak. Mi főnök és asszisztens vagyunk; meg kell húzni a határokat.

Fogalmam sincs, hol lesz az esküvő. Több kérdést kellett volna feltennem. Holnap remélhetőleg elmondja, amit tudnom kell. Rettegek a vásárlástól. Utálom. Számomra a világ egyik legunalmasabb dolga. Borzalmas gazdag ember lennék. Séta közben bedugom a fülhallgatómat, hogy zenét hallgassak. A zene mindig megnyugtat. Dúdolok magamban, és inkább elmerülök a fejemben lévő világban, minthogy azon gondolkodjak, mi történt az irodában.

Pikk-pakk visszaérek a lakásomba. Először is lerakom a cuccaimat, és a hálószobába megyek, hogy átöltözzem valami pizsamába, kibontom a hajam, és letörlöm a sminkemet. Sokkal jobban érzem magam. Megrendelem a pizzát, és töltök egy nagy pohár fehérbort. Általában csak egy kis pohárral iszom, ha másnap dolgoznom kell, de ma este, a történtek után szükségem van egy kicsit többre. Lehúzom az összes redőnyt, és egy takaróval bekuckózom a kanapéra. Ma este már nem tervezem elhagyni a lakást.

Keresek valami néznivalót, amíg várom, hogy megérkezzen a pizzám és a mozzarella rudaim. Farkaséhes vagyok. Ma nem ebédeltem, hacsak egy nagy kávé nem számít ebédnek. Élvezem a boromat, amíg meg nem érkezik az étel. Nem tarthat sokáig. A hely nincs messze tőlem, és a szolgáltatás nagyszerű. Útban hazafelé be is ugorhattam volna, de ma este ehhez sem volt kedvem.

Húsz perccel később a kaputelefon hangja csendül fel a lakásomban. Elővettem a pénzt a pénztárcámból, meg annyit, hogy borravalót is adjak. A szokásos srácom hozza. A bejárati ajtómnál vártam rá.

– Jó estét, Alyssa – köszön.

– Jó estét, Jason. Milyen az estéd? – mosolygok.

– Nem rossz. Sok volt a munka, szóval gyorsan telik az idő. Milyen volt a munkanapod?

– Az mindig jó. Én is örülök, hogy vége – nevetek.

Átadja az ételt, és fizetek. Elköszönünk, majd éjszakára bezárom az ajtót, és leülök megenni a pizzámat. Még egy egész szeletet sem bírok megenni, amikor kopognak a bejárati ajtómon. Ki a fene az? Nem várok senkit. A barátaim szóltak volna, ha jönnek meglátogatni.

Benézek a kémlelőnyíláson. Egyedül élek; óvatosnak kell lennem, amikor ajtót nyitok. Felnyögök, amikor meglátom, ki az. Mit akar? Honnan tudja egyáltalán a címemet? Neki dolgozom, és biztos vagyok benne, hogy minden benne van az aktámban, de bele kellett volna néznie?

Veszek egy mély levegőt, és kinyitom az ajtót. Meglepve látom hétköznapi ruhában: farmerban és egy kapucnis pulóverben. Hozzászoktam, hogy minden nap öltönyt visel. Jól áll neki. Csak félig hagyom nyitva az ajtót.

– Mr. Sutton, mit keres a lakásomban?

Palástolom a bosszúságomat. Nem tetszik, hogy bejelentés nélkül csak úgy megjelenik itt. Nincs hozzá joga. A munkán kívüli életemnek nem szabadna a főnökömmel ütköznie.

Végigmér, félmosolyra húzza a száját, meglöki az ajtót, és hívatlanul besétál a lakásomba. Forgatom a szemeimet, és becsukom magam mögött az ajtót. Besétál a nappaliba. Én gyorsan követem.

– Miért eszel ilyen szemetet? – kérdezi, a pizzámra mutatva.

– Tessék? Semmi baj nincs a pizzával. Mit akar?

Felém fordul, és megrázza a fejét: – Jobban járnál, ha magadnak készítenéd el. Azok a dolgok, amiket beletesznek, nem tesznek jót neked. Jobban is vigyázhatnál magadra.

– Az étkezési szokásaimhoz semmi köze. Igenis vigyázok magamra. Csak arról van szó, hogy hetente egyszer kényeztetem magam. És ismétlem, ehhez semmi köze. Mit akar? – csattanok fel.

A türelmem fogytán van. Minden tőlem telhetőt megteszek, hogy ne veszítsem el a fejem. Igen, munkaidőn kívül vagyunk, de ő egy percig sem habozna kirúgni engem, ha munkaidőn kívül kiabálnék vele.

– Unatkoztam. El akartam jönni, és megbeszélni az esküvő részleteit. Egy húron kell pendülnünk.

– Nem várhatott volna holnapig? – sóhajtok.

Megrázza a fejét: – Nem. A tettek embere vagyok. Ha valamit meg kell tenni, a lehető leghamarabb megteszem.

– Rendben, megbeszélhetjük, de közben a vacsorámat fogom enni – mondom határozottan.

– Vagy kidobhatom a kukába, és rávehetlek, hogy valami egészségesebbet egyél – mosolyog gúnyosan.

– Ha hozzáérsz a pizzámhoz, tökön rúglak! Az, hogy mit kezdek az életemmel, rohadtul nem tartozik rád. A főnököm vagy, nem az apám vagy a barátom – szűröm a fogam között.

Általában nyugodt ember vagyok, de valami Wyattben ma este nagyon idegesít.

Látom, hogy Wyatt megragadja a kanapém szélét, és az állkapcsa megfeszül.

– Valószínűleg nem lennél ilyen pimasz, ha az enyém lennél – morgalmazza.

Bámul rám, a szeme sötétebb, mint amit megszoktam tőle. Úgy néz rám, mint valami átkozott vadállat, aki csak arra vár, hogy lecsapjon gyanútlan prédájára. Nagyot nyelek, és a szívem hevesen ver a mellkasomban.

Mi a fene? Mi történik most? Kinyitom a szám, hogy megszólaljak, de nem jön ki hang a torkomon.

Wyatt ajkai félmosolyra húzódnak: – Szóhoz sem jutsz?

Össze kell szednem magam. Lerázom magamról az érzést: – Nem. Bosszús vagyok.

– Biztos vagyok benne, hogy túl fogod tenni magad rajta. Most pedig beszélnünk kell az esküvőről.

Egyszerűen csak átsiklik afölött, ami az imént történt? Valószínűleg ez a legjobb. Nem tudom, mi volt ez, és inkább nem is akarom megtudni.

– Rendben. Mondjon el mindent, amit tudnom kell – mondom, egy mosolyt magamra erőltetve.

Biztos vagyok benne, hogy nem lehet olyan nehéz belemenni a játékba. Nem lehet túl sok részlet, amit meg kell jegyeznem.