VENUS

Csütörtök reggel volt, és bementem az anyukámhoz, hogy megnézzem, hogy van, és megbizonyosodjak róla, hogy minden rendben vele. Optimizmussal töltött el a kemoterápiája, és hosszú idő óta először nem kellett aggódnom a pénz miatt. Daint nem láttam azóta, hogy kidobtam. Hála az égnek. Még a zárat is lecseréltem az ajtón, hogy újra biztonságban érezzem magam.

Átnyálaztam a szerződést, és sok gondolkodás után úgy döntöttem, aláírom, és még ma leadom, miután meglátogattam anyát. Most a kórházi ágya melletti székben ültem. Aludt, a légzése lágy volt és egyenletes.

– Hé, hétalvó – mormoltam, amikor végre megmozdult.

– Venus? – Nyújtózkodott, és pislogott egyet. – Mióta alszom? Miért nem ébresztettél fel?

– Minden pihenésre szükséged van, amit csak kaphatsz, Anya. – Megfogtam a kezét, és gyengéden megszorítottam. – Hoztam neked a kedvenc mangólevedből. – Letettem az üveget az éjjeliszekrényre. – És... nem voltam benne biztos, hogy lenne-e kedved egy kis muffinhoz, de hoztam párat, a biztonság kedvéért. Remélem, ehetsz ilyesmit. – A mangólé mellé tettem egy kis doboz frissen sült muffint.

– Miért ne ehetnék? – kuncogott halkan. – Nagyon köszönöm. Már kezdett elegem lenni a kórházi kosztból. – Könnyek gyűltek a szemébe, és elmosolyodott.

– Hé, Anya, ne érzékenyülj el a muffinokon – kötekedtem, próbálva oldani a hangulatot.

– Dain? Hallottál felőle? – kérdezte tétovázva. Ez volt a látogatásaimnak az a része, amitől mindig rettegtem.

– Jól van. Billynél volt – hazudtam, és magamra erőltettem egy halvány mosolyt. Az igazság az volt, hogy fogalmam sem volt, hol van, és nem is érdekelt.

– Ó, értem. – A hangjába csalódottság vegyült. Remélte, hogy meglátogatja. Nem fogja.

Az órára pillantottam. – Most már indulok dolgozni. Később találkozunk, rendben? – Lehajoltam, és megcsókoltam az orrát.

– Szeretlek, Venus.

– Én még jobban. – Ezzel el is mentem.

Ideje szembenézni a főnökömmel... a leendő férjemmel, emlékeztettem magam, magamban felkacagva az egésznek az abszurditásán.

Nem volt nagy forgalom, így időben beértem az irodába. Miután bejelentkeztem a recepción, megtudtam, hogy Mr. Sinclair már bent van.

Leültem az asztalomhoz, elrendeztem a dolgaimat, és vettem egy mély lélegzetet, mielőtt bekopogtam volna az ajtaján.

– Szabad.

Beléptem. Hátradőlt a székében, és ugyanazt a pimasz, nemtörődöm arroganciát árasztotta magából, mint mindig.

– Jó reggelt, Mr. Sinclair!

Felpillantott a papírjaiból, a tekintete egy pillanatra végigsiklott rajtam. Megigazítottam a szemüvegemet, és észrevettem, hogy a tekintetével követte a mozdulatot.

– Jó reggelt, Ms. Astor!

– Én, öö... átnéztem a szerződést, és aláírtam. – Átnyújtottam neki a mappát. Kinyitotta, végigfutott az aláírásomon, és röviden bólintott.

– Helyes. Kap majd egy másolatot a szerződésből. Délután pedig benyújtja a felmondását.

Felállt, megkerülte az íróasztalát, és megállt egyenesen előttem. A lélegzetem is elakadt.

– Ahhoz, hogy meggyőzzük az embereket, hogy együtt vagyunk, a külsődnek is tükröznie kell ezt, Venus.

Most mondta ki először a keresztnevemet, és a szájából hallani olyan volt, mintha forró lángnyelvek nyaldosták volna a bőrömet – veszélyes, de mámorító.

Kinyújtotta a kezét, és oldalra simította a hajamat; érintése könnyed volt, mégis parancsoló.

– Teljes átalakításon esik át. Azt hiszem, maguk hölgyek így hívják ezt. Nem mutatkozhatok magával a nyilvánosság előtt, amíg így néz ki.

Seggfej.

– Nem halna bele, ha kedvesebb lenne. Hogyan hitessük el az emberekkel, hogy szerelmesek vagyunk, ha mindig úgy néz rám, mint aki ki nem állhat?

Az ajka megrezzent, de nem szólt semmit. Kezdtem azon tűnődni, hogy nem magával az ördöggel írtam-e alá szerződést.

– Szükségem van rá, hogy ez működjön, Ms. Astor. Bármit megtennék, hogy működjön, beleértve azt is, hogy elviselem magát. Dolgozom rajta. – Nem értettem, miért utált ennyire. Semmit sem ártottam neki.

– Helyes, mert ha belemegyek ebbe magával, kedvesebbnek kell lennie hozzám, hiszen már nem a személyi asszisztense vagyok, hanem a partnere.

Összeszorította a fogát. – Kristálytiszta. – Visszament a helyére. – Connor pár órán belül itt lesz, és ő elintézi a többit. Elmehet, Ms. Astor.

Meg sem mozdultam.

Felvonta az egyik szemöldökét. – Nem fogalmaztam elég világosan?

– De. – Kihúztam magam, a hangom határozottan csengett. – De van itt még valami.

Kíváncsian hátradőlt. – Folytassa.

– Tudom, hogy ez egy álházasság, egy szerződés a látszat kedvéért – mondtam, közelebb lépve az íróasztalához, nem hagyva, hogy megfélemlítsen. – De ön hűséget kért. Azt mondta, hogy minden szempontból úgy kell tekinteniük rám, mint a partnerére.

– Így van.

– Akkor ugyanezt várom el öntől is, Mr. Sinclair – mondtam kedvesen, de határozottan. – Semmi flörtölés. Semmi egyéjszakás kaland. Semmi rejtélyes nők, akik ki-be surrannak a hotelszobákból, amíg házasok vagyunk. Ha magához kötöm magam, még ha csak papíron is, kizárólagosságot várok. Lehet, hogy ez nem szerelem, de a pokolba is, nem fogom hagyni, hogy megalázzanak.

Valami felvillant a szemében – meglepetés, talán még csodálat is –, de gyorsan elrejtette.

– Kizárólagosságot követel tőlem, Ms. Astor? – kérdezte mély, veszélyes hangon.

Nem rezzentem össze. – Igen. Így a tisztességes.

Lassan újra felállt, mint egy ragadozó, akinek felkeltette az érdeklődését a zsákmánya. – Maga nem követelőzhet. Magának volt erre szüksége.

– Mégis – mosolyodtam el önelégülten, és beléptem a személyes terébe –, ön volt az, aki eljött hozzám.

Mélyen a szemembe nézett, a feszültség szinte vágni lehetett közöttünk. – Rendben – mondta végül. – Semmi figyelemelterelés. Senki más. Bírni fogja a hűségemet, amíg én is bírom a magáét.

– Helyes – suttogtam elégedetten. – Akkor megegyeztünk.

– Vigyázzon, mit kíván, Venus – mormolta, és a tekintete szinte a húsomba égett. – Még a végén megkap engem egészen.