– Valaki a nyomodban van.

A hang hirtelen felébresztette Nina Summert.

– Ki az? – zihálta hevesen verő szívvel. Felült, és végigpásztázta apró lakását. Nem volt ott senki.

„Talán csak a tegnap éjszakai lázálom része volt” – gondolta. De a hang tisztán csengett, mintha csak egy gyerek suttogott volna a közelében.

„Tényleg kísértetjárta ez a lyuk?” Nina magában káromkodott egyet, majd kinézett az ablakon.

A párkányon ott ült Dagi és Coco – a két mókus, akiket csak Mókus Tesókként ismert meg. Farkuk idegesen rángott, szemük élénken csillogott.

Amint felébredt, ezek a kis bajkeverők tátott szájjal néztek rá, mintha megint nasit kuncsorognának.

Nina azonnal tudta, hogy a Mókus Tesók éhesek. Apró, második emeleti lakása egy hatalmas, öreg fára nézett, és ezek a potyalesők gyakran ugráltak át az ágakról, hogy valami harapnivalót tarháljanak.

Nina megdörzsölte sajgó homlokát, és ellenőrizte a lázát. A láza végre lement. Megkönnyebbülés áradt szét benne.

Nina felkapott néhány reggeli kekszet, és kiosztotta nekik. A nagyobbik és a kisebbik mókus azonnal kikapta a kezéből.

Dagi, a kisebbik, annyi kekszet tömött a pofazacskójába, hogy úgy nézett ki, mint egy két lábon járó szőrgombóc. – Köszi, Nina! – cincogta.

Nina megdermedt; gondolatai cikáztak. „Várjunk. Ez a mókus az imént megszólalt? A láz végleg elvette az eszemet?” Hitetlenkedve a homlokára koppintott.

A mókusok tovább falatoztak és csevegtek. Dagi így csipogott: – Coco, ezeknek a kekszeknek ma olyan finom, tejes illatuk van!

Coco fényes, okos szemeivel aggodalmasan nézett. – De Ninának még magának is alig van elég ennivalója, és most egy gyilkos vadászik rá. Komolyan aggódom.

Dagi abbahagyta a rágcsálást, az arca elkomorodott. – Mit csináljunk most? Kár, hogy nem hívhatjuk a zsarukat.

Nina szíve kihagyott egy ütemet. Találgatni kezdett: „Szóval az a rejtélyes »Valaki a nyomodban van« hang a mókusoktól jött? Ez őrület.”

Közelebb hajolt, és kibökte: – Dagi, Coco, hogy értitek azt, hogy valaki a nyomomban van?

A mókusok megdöbbenve ejtették le a kekszeiket. Dagi szája tökéletes „O” betűt formált. – M-megértesz minket? – dadogta.

Nina bólintott, legalább annyira meglepődve. – Igen, tudom, hogy őrülten hangzik, de a tegnap éjszakai láz után hirtelen mindent értek, amit mondtok.

Ettől kezdve a Mókus Tesók magas hangú csacsogása egyenesen az elméjébe fordítódott, mintha csak az ő nyelvén beszélnének.

– Király! – Dagi fel-le ugrált. – Nina, van egy fickó, aki éjszakánként az épületed körül ólálkodik, és terepszemlét tart.

Coco hozzátette: – A lakásodat figyeli, és olyanokat motyog, hogy »Még egy gyilkosság ebben a hónapban.« Csak akkor megy el, amikor lekapcsolod a villanyt.

Ninát a hideg rázta. „Tanulmányozza a szokásaimat” – gondolta hevesen verő szívvel. – Láttátok, hogy néz ki? – kérdezte remegő hangon.

Coco megvakarta a fejét. – Úgy néz ki, mint az a fickó a plakátokon, amiket a parkban a fákra ragasztottak.

Dagi szeme felragyogott. – Biztosan híres. Mindenhol kint vannak a plakátjai.

Nina gyomra görcsbe rándult. „Plakátok... talán egy körözési plakát?” Sürgetni kezdte őket: – Hol vannak azok a plakátok? Hogy néz ki az a fickó?

Coco letette a kekszét. – Tegnap lecsentem egyet egy fáról, és elrejtettem a fészkemben. Hozom is neked.

Coco visszaszaladt a kis faodújába, és hamarosan elő is bukkant, egy gyűrött, piszkos papírdarabot szorongatva a szájában.

Nina elvette tőle, megfigyelve, mennyire kopott és ráncos. A tetején lévő nagy, vastag betűs „KÖRÖZÉS” felirattól majdnem megrogyott a térde. Pánik lett úrrá rajta.

A plakáton ez állt: [KÖRÖZÉS: Felix Wynn, férfi, 37 éves, körözött szökevény. Többrendbeli brutális gyilkosság gyanúsítottja – rendkívül veszélyes. A rendőrség és az áldozatok családjai 200 000 dollár nyomravezetői díjat ajánlottak fel az elfogását segítő információkért.]

Nina szíve majd’ kiugrott a helyéről. A bőre jéghideggé vált. „Egy szökevény cserkész be” – gondolta a félelemtől remegve.

Túlélési ösztönei bekapcsoltak. Felkapta a telefonját, hogy tárcsázza a 911-et. Keze remegett, ahogy a legutóbbi hívások között az „Alex” név fölött lebegett az ujja.

Alex Summer volt a legidősebb a legendás Summer családban, Nina „bátyja”, amióta csak az eszét tudta.

A tengerentúlról nemrég hazatért Alex már most a Jelasburgi Rendőrkapitányság jól ismert bűnügyi nyomozóprofesszora volt. Hivatalosan különleges tanácsadóként dolgozott, olyan erőforrásokhoz férve hozzá, amilyenekről a legtöbben csak álmodhatnak.

Nina tudta, hogy Alex vezeti a hajtóvadászatot Felix, a sorozatgyilkos után. Ha felhívja őt, a Summer család legjobb testőrei és a város kiemelt bűncselekményekkel foglalkozó csapata azonnal mellette teremhetne.

Alex azonban még csak ki sem hagyta csöngeni a hívást. Kinyomta a telefont, és egy jéghideg üzenetet küldött neki: [Hagyj békén. Még azt sem vagy hajlandó beismerni, amit tettél. Soha többé nem fogadlak vissza a Summer családba.]

Éles fájdalom hasított Nina mellkasába.

Egy hónappal ezelőtt megjelent egy Claire Summer nevű lány egy DNS-teszttel, amely mindent romba döntött: a Summer család 22 éven át a rossz örökösnőt nevelte. Nina csak egy helyettesítő volt.

A Summer család állatgyógyászatból gazdagodott meg, és egy hatalmas állatkórház-láncot üzemeltetett. Ninát a szülei gyerekkorától fogva keményen hajszolták, a legjobb állatorvosi egyetemeket megcélozva, és az időbeosztását különórákkal zsúfolták tele.

Az apja, Charles Summer kíméletlen volt. Ha nem ő lett az első, gondolkodás nélkül kihajította a hörcsögét a házból.

Nina sosem engedhette ki a kezéből az irányítást. Már gyerekként is folyamatosan stresszelt, a legjobb jegyekért gürcölt. A 20. születésnapja előtt már élvonalbeli állatorvos volt, és a család legújabb vakcinaprojektjét, a MancsVédőt irányította.

Amikor az igazi örökösnő visszatért, a Summer család nem akarta azonnal kidobni Ninát. De két hete Claire eltörte a lábát, és azzal vádolta meg Ninát, hogy ő lökte le a lépcsőn.

A Summer család éktelen haragra gerjedt. Alex szóhoz sem hagyta jutni Ninát; még aznap délután kihajította a bőröndjét az utcára.

Nina felsóhajtott; teljesen átfagyottnak és összetörtnek érezte magát legbelül. Nem tudta elhinni, hogy a családja ennyire vak és ostoba legyen, hogy bedőljön Claire átlátszó kifogásának.

Mivel Alex megszakította vele a kapcsolatot, Nina megpróbált neki üzenetet írni a körözött szökevényről. De amikor a küldés gombra bökött, látta, hogy végleg letiltották.

„Mindegy. Bármit mondok, úgysem hat rájuk” – gondolta Nina kimerülten. Mivel nem volt más választása, tárcsázta a 911-et.

Egy örökkévalóságnak tűnt, mire valaki végre felvette – egy fiatal, kedves hangú diszpécser. – 911, mi a vészhelyzet?

– Jó napot, azt hiszem, az imént láttam Felixet, a körözött szökevényt, az épületem körül ólálkodni – mondta Nina idegesen, gyorsan megadva a címét és az emeletet. – Úgy méregette a helyet, mintha valami rosszban sántikálna.

A diszpécser hangja azonnal felélénkült. – Köszönjük a bejelentést! Rögtön riasztjuk az egységeket. Elkérhetném a nevét és az elérhetőségét?

Miután letette a telefont, Nina nagyot sóhajtva megkönnyebbült. „Legalább a diszpécser ébernek tűnt” – gondolta.

A telefonjára pillantott; már este hat óra volt; gyakorlatilag átaludta az egész napot. A gyomra megkordult, de az szóba sem jöhetett, hogy kilépjen az utcára.

Nina rákeresett Felix elkövetési módszereire – nem követett semmilyen időrendet, és nem félt fényes nappal sem lecsapni. Ha most összefutna vele, az olyan lenne, mintha egyenesen besétálna a csapdába.

– Nina, ne idegeskedj – mondta Coco, észrevéve a feszültségét. Apró mancsával megkocogtatta a vállát. – Lenyomtam Dagit, hogy őrködjön odalent. Ha bármilyen gyanús alak felbukkan, szól nekünk.

Nina szíve ellágyult. „Ki gondolta volna, hogy két mókus fogja fedezni a hátamat?” – mosolyodott el, és odadobott Cocónak még egy kekszet. – Köszi, srácok!

Néhány perccel később a telefonja váratlanul megcsörrent. Alex neve villant fel a képernyőn.

Felvette, és a férfi hangja szinte felrobbant a vonalban. – Hát, nézz csak magadra, Nina. Nem veszem fel a telefonjaidat, erre te fogod magad, és teszel egy kamu rendőrségi bejelentést?