A nap hátralévő részét semmittevéssel töltöttem, és iszonyatosan unatkoztam. Viktornak adtam egy kis szünetet a kötekedésből, és teljesen úgy terveztem, hogy majd folytatom, ha felöltöztem a bulira.

Nem azért öltöztem ki, hogy bárkit is lenyűgözzek, csakis Viktort. Látni akartam, vajon meg tudja-e őrizni érzelemmentes tekintetét, amikor meglátja, mit tervezek felvenni.

Caroline este fél kilenc körül kopogott be a hálószobám ajtaján. Viktor épp akkor lépett be a szobámba, amikor Caroline megérkezett, és a falnak támaszkodott.

"Öhm, ő is itt marad?" – Caroline zavart arckifejezéssel pillantott rám.

Kuncogtam, és megráztam a fejem. "Amíg te itt vagy, addig igen."

"Én nem jelentek veszélyt Arabellára nézve, de te, másrészről..." – Caroline félmosolyra húzta a száját Viktor láttán, akinek a tekintete kizárólag rám szegeződött.

Megforgattam a szemem. Amint a buliba érünk, majd kiszemel magának valami más szegény áldozatot, és békén hagyja a testőrömet. "Gyere már, Caroline, válassz egy ruhát."

Bementünk a hatalmas gardróbszobába, amit ritkán használtam, és én is levettem a ruhámat az egyik állványról.

"Milyen rengeteg ruha." – zihált Caroline, ahogy végighúzta az ujjait minden egyes darabon.

Felkuncogtam. "Az egyik kiváltság. De vannak hátulütői is, tudod."

"Ó, kérlek, imádnék a te helyedben lenni." – sóhajtott Caroline álmodozva.

Megvontam a vállam. "Kívülről mindig jobbnak tűnik."

Caroline felém fordult, és felvonta a szemöldökét. "Ne gyere nekem ezzel a shannonös dumával. Általában ő szokott ilyen mélyenszántó szarságokat mondani."

Félmosolyra húztam a szám. "Talán tanulhatnánk egy-két dolgot Shannontól."

"Száz százalékig igazad van, de meg ne merd mondani neki, hogy ezt mondtam." – Caroline komoran rám szegezte az ujját.

Felnevettem. "Nem is kell, valószínűleg már így is tudja."

"Esküszöm, ő és az anyja valami telepaták vagy ilyesmi. Mindig tudják, mi van az emberrel, anélkül, hogy bárki is mondana nekik valamit." – grimaszolt Caroline, miközben átnézte a ruháimat.

Fogtam egy pántos, fekete magassarkút, és bólintottam. "Ebben igazad van. Én kint leszek a fürdőben, és megcsinálom a sminkemet." Azzal el is hagytam a gardróbot.

Viktor követett a fürdőszobáig, de tartotta a távolságot. Megállt a fürdőszoba előtt, és a falnak dőlt.

Anyám gyakran mondogatta, hogy a csendes embereknek vannak a legérdekesebb gondolataik. A csendes emberek azok, akik olyannak látják a világot, amilyen valójában, és gyakran azonnal átlátnak a hazugságokon. Vajon Viktor is ebbe a kategóriába tartozik?

Bármilyen hiúságnak is hangzott, nem voltam hozzászokva, hogy egyedül csináljak teljes, csillogó sminket. Apám általában egy egész női stábot hívott a kúriába, akik gondoskodtak a hajamról és a sminkemről. Ma este egyszerűre fogtam a dolgot. Húztam egy kis tust egy apró cicás ívvel, majd felkentem némi szempillaspirált. Sosem voltam híve az egész alapozó-korrektor őrületnek. Ez az egész folyamat összezavart, és a végén mindig csak elrontottam.

A hajammal viszont nem tudtam mit kezdeni. Sosem szerettem a puccos feltűzéseket, ezért hagytam, hogy hollófekete hullámokban omoljon le a hátamon.

Felhúztam a ruhámat, és végignéztem magamon a tükörben. A ruha fekete volt és meglehetősen rövid. A csipkeszerű anyag a bőrömhöz simult, és minden görbületemet kiemelte. A nyakkivágás hihetetlenül mély volt, de mégis sikerült teljesen eltakarnia telt melleimet. Végül felvettem a pántos fekete magassarkúmat.

"Dögösek vagyunk." – futott át az elmémen Aela önelégült hangja.

Felkuncogtam, és nem tudtam nem egyetérteni vele. "Határozottan."

"Lássuk, most hogy próbál majd ellenállni nekünk" – kuncogott Aela.

Félmosollyal válaszoltam nagyképű farkasomnak. "Ó, majd megpróbálja, de ezúttal nem fog sikerülni neki."

Majdnem összerezzentem, amikor Caroline belépett a fürdőszobába, és végigmért.

"A fenébe is, csajszi. Nagyon jól nézel ki." – bólintott Caroline, ajkain apró félmosollyal.

Megforgattam a szemem. "Egész életemben ismertük egymást. Miért hangzol mindig olyan meglepettnek?"

"Mert tudom, hogy a sminktudásod hagy némi kívánnivalót maga után." – kuncogott Caroline.

Játékosan rávillogtam Caroline-ra, és kiléptem a fürdőszobából. Látni akartam Viktor reakcióját, miközben Caroline azzal volt elfoglalva, hogy elkészüljön. Határozottan elrejtette volna a lehetséges reakcióját, ha Caroline is jelen van.

Kiszöktem a fürdőből, és a tekintetem találkozott Viktoréval. A falnak támaszkodva állt, és szexibbnek tűnt, mint valaha.

Fekete maszkja beleolvadt a hosszú ujjú, szénszürke ingébe. A kezét és a csuklóját fekete bőrökesztyű borította. Csokoládébarna haja kócba állt, ami azt a tipikus rosszfiús külsőt kölcsönözte neki. De amit a legvonzóbbnak találtam, az az volt, ahogy obszidián szemei szinte kiugrottak abból, amit viselt. Még a sötét ruhák forgatagában is a szeme volt az első, amit észrevettél rajta.

Megálltam előtte, és az egyik kezemet a csípőmre tettem, miközben feszülten figyeltem a szemét. Oly sokszor megesküdtem volna, hogy valami furcsát láttam megcsillanni sötét tekintete mélyén, de ő szakértője volt annak, hogyan rejtse el.

Éreztem, ahogy egy önelégült mosoly kúszik az arcomra, miközben azért küzdött, hogy a tekintetét az enyémen tartsa. A tekintete forró és lassú volt, és amint a szeme lefelé vándorolt, mintha már nem tudta volna megállítani.

A szeme végigpásztázta a ruhát, amit viseltem, elidőzött a mellkasomon és a csupasz combomon. A szemében kavargó arany pettyek minden információt megadtak nekem, amire szükségem volt. Határozottan kísértésbe esett.

"Nem bír magával" – kuncogott Aela.

Majdnem hátraléptem, amikor a megszokott, vadságot és dominanciát sugárzó aurája életre kelt, és úgy söpört végig rajtam, mint egy cunami. A szeme most már szinte teljesen arany volt, a farkasa alig várta, hogy előbújhasson játszani.

Az agresszív aurája valószínűleg mindenkit megrémített, aki kapcsolatba került vele, de valamilyen oknál fogva engem csak izgatott. Furcsa izgalmat és élvezetet küldött végig a gerincemen, egészen a lábaim közé.

Azon kaptam magam, hogy lépéseket teszek felé, miközben aranysárgával átszőtt tekintete újra az enyémbe kapaszkodott.

Amikor már csak néhány lépésre voltam tőle, éles lélegzetet vett, és elfordította a tekintetét. Éreztem magamban a felgyülemlő frusztrációt. Próbálta lecsillapítani magát.

Lehet, hogy Viktor próbált ellenállni nekem, de a farkasa határozottan nem.

"Miért nem hagyod, hogy előjöjjön és játsszon?" – csücsörítettem az ajkaimmal, a legcsábítóbb hangomat használva. Sosem volt még tapasztalatom a csábításban, de a következő reakciójából ítélve csodálatos munkát végeztem.

Egy mély, figyelmeztető morgás dörgött fel Viktor mellkasából, és az izgalom hullámai továbbra is átjártak. A szeme az enyémbe villant, és ezúttal szinte teljesen arany színű volt.

"Elég." – Mély hangja rekedtesnek és nyersnek hatott, enyhe akcentusa pedig csak hozzáadott ahhoz a torokhanghoz, amit kezdem megkedvelni.

Hátralépett tőlem, és lehunyta a szemét; egész teste megfeszült. Láttam, ahogy az izmai megfeszülnek az inge alatt. Még a maszkon keresztül is láttam, ahogy az állkapcsa megfeszül és elernyed.

Amikor kinyitotta a szemét, azok ismét lumineszcens obszidián színűek voltak. Olyan gyilkos pillantást vetett rám, amit valószínűleg az ellenségeire tartogatott, de a félelem nem volt hajlandó átjárni a testemet.

"Bocsánat?" – csücsörítettem, a szempilláim alól pislogva fel rá, és egy kuncogás szökött ki az ajkaim közül, amikor megforgatta a szemét, és elfordult.

Egy pillanattal később Caroline kilépett a fürdőszobából, és tett előttünk egy fordulatot. Egyre nehezebb volt megállnom, hogy ne forgassam a szemem, amikor Caroline megpróbált Viktorral flörtölni. Mindig önelégültnek éreztem magam, amiért az ő tekintete sosem mozdult el az enyémről.

Caroline egy rövid, rózsaszínű ruhát viselt a hozzá illő rúzzsal. Hosszú, homokszőke haját magas lófarokba fogta.

"Nem mondod meg, hogy nagyon jól nézek ki?" – csücsörített rám.

Kuncogtam, és megforgattam a szemem. "Te is tudod, hogy jól nézel ki."

A duzzogása vigyorrá formálódott. "Igazad van. Lenyűgözően nézek ki."

Felvontam rá a szemöldököm. "Indulhatunk? Vagy egész este itt akarsz maradni és a tükröt bámulni?"

"Készen állok, parancsolgató hercegnő." – Caroline kiöltötte rám a nyelvét, és kivezetett a hálószobámból.

Kiléptünk a házból, és összevontam a szemöldököm, amikor észrevettem, hogy Caroline a saját autója felé sétál.

"Mióta élvezed a vezetést?" – vontam fel rá a szemöldököm, ahogy beült a vezetőülésbe.

Caroline megforgatta a szemét, és beindította az autót. "Mostantól, ribanc!"

Felkuncogtam rajta, eszembe jutott, hogy Caroline-nak hét próbálkozásba és egy rosszul időzített kenőpénzbe került, mire végre átment a forgalmi vizsgán. Ő is azok közé az emberek közé tartozott, akik túlságosan is belemerültek a saját fejükbe és a telefonjukba ahhoz, hogy rendesen vezessenek.

"Ha kinyírsz engem úton a buliba, Viktor szét fogja rúgni a seggedet." – öltöttem ki rá a nyelvem. Viktor arckifejezéséből ítélve, ő teljesen egyetértett az állításommal.

Caroline felhorkant. "Ó, kérlek. Nem vagyok olyan rossz."

"Mondja a lány, aki beletolatott egy rohadt épületbe" – horkant fel Aela.

Félmosolyra húztam a szám. "Hé, nem te voltál az, aki egyszer belehajtott egy épületbe?" Jobb belátásom ellenére beszálltam az anyósülésre, és figyeltem, ahogy Viktor beül hátra.

"Az baleset volt, és te is tudod!" – szidott le Caroline.

"Az egyetlen baleset az volt, hogy épp a telefonján lógott, miközben megtörtént" – forgatta a szemét Aela, én pedig elfojtottam egy kuncogást.

Komoly arccal bólintottam. "Ó, igen, egy baleset."

"Nem tehetek róla, hogy Tyler pont akkor döntött úgy, hogy ír nekem. Mit kellett volna tennem? Ignorálni a srácot?" – Caroline úgy horkant fel, mintha ez lenne a világ legnyilvánvalóbb dolga.

A következő tizenöt percet azzal töltöttük, hogy a főutakon kanyarogtunk. A kezem görcsösen szorította az ajtót, ahogy vezetési tanácsokat osztogattam Caroline-nak.

"Nincs telefonozás." – morogtam, és kikaptam a telefont a kezéből, miközben ő balra kanyarodott.

Caroline horkantott egyet. "Igenis, anyu."

"Borzasztóan vakmerő vagy ahhoz képest, hogy törékeny ember vagy, Caroline." – grimaszoltam rá.

Megvonta a vállát, és egy félmosolyt küldött felém. "A veszély éltet."

"Úgy érted, a vakmerőség éltet." – mutattam rá.

Viktor hátborzongatóan nyugodtnak tűnt a hátsó ülésen, de a szeme folyamatosan rajtam volt. Kíváncsi voltam, vajon csendben pánikol-e Caroline vezetési stílusa miatt.

Akkor sem kérdezősködtem, amikor Caroline elhagyta a fővárosunkat, és akkor sem, amikor rátért egy ismeretlen útra. Egy klubnak tűnő hely előtt álltunk meg. A neonfények kiemelkedtek a sötét utcából, a bentről jövő zene pedig átszüremlött az ajtókon.

"Caroline?" – húztam össze a szemöldököm. "Ez nem egy házibuli."

"Oké, szóval lehet, hogy füllentettem egy kicsit." – Caroline megforgatta a szemét. "Mindjárt tizennyolc leszel, és még sosem voltál klubban. Ez az egyik legjobb a környéken. Csak próbáld ki a kedvemért?" – Caroline csücsörített, és egy kis mosolyt küldött felém, amikor látta a vonakodást az arcomon.

"Rendben." – sóhajtottam. "De ha apám rájön, téged foglak hibáztatni."

"Csak mondd meg Viktornak, hogy tartsa a száját róla." – kuncogott Caroline, és kiszállt az autóból.

Viktor és én is kipattantunk az autóból, és egy kicsit távolabb álltunk meg, amíg Caroline a kidobóval beszélt.

"Viktor, megtennéd, hogy ezt nem említed meg az apámnak?" – sóhajtottam, a szememmel kérlelve őt.

Viktor tekintete még sötétebbnek tűnt a gyengén megvilágított utcai lámpa alatt. Felhorkant, megforgatta a szemét, de végül bólintott, hogy igen.

"Köszönöm!" – vigyorogtam fel rá. "De itt mindenki más észre fog venni." – ráncoltam a homlokom, hülyének érezve magam, amiért erre nem gondoltam korábban.

Szinte száz százalékig biztos voltam benne, hogy Viktor a maszkja alatt mosolyog. Ha az arca alsó fele is olyan gyönyörű, mint a többi része, biztos voltam benne, hogy elájulnék a félmosolyától.

Némán figyeltem, ahogy benyúl a nadrágzsebébe, és előhúzza az egyik jellegzetes fekete maszkját.

"Jaj, olyan különlegesnek érzem magam, Viktor." – mosolyogtam rá. "Köszönöm!" Visszafojtottam a késztetést, hogy megöleljem, tudva, hogy valószínűleg nem értékelné.

"Előbb vagy utóbb fogja" – szólt közbe Aela.

Viktor felvonta rám a szemöldökét, az a furcsa valami pedig újra megcsillant a szemében.

Felhúztam a maszkot, ami eltakarta az arcom alsó felét. Egy részem önelégültséget érzett, ahogy összeöltöztem Viktorral.

"Jól nézünk ki mellette" – dorombolt elégedetten Aela.

Félmosolyra húztam a szám. "Én is így gondolom."

Bementünk a klubba Caroline-nal, aki nyilvánvalóan lefizette a kidobót ötven dollárral, hogy előreengedjen minket a sorban.

A többszínű fények villogtak, és emberről emberre cikáztak, miközben a basszus miatt a padló úgy vibrált, mintha rezegne.

"Hát, ez elég intenzív" – üvöltöttem túl a zenét.

A klubban alkohol, izzadság és szex szaga terjengett. Nem volt éppen kellemes illat, és az, hogy likán vagyok, csak még inkább felerősítette.

Caroline felrángatott a táncparkettre, miközben Viktor a falnak támaszkodva állt, mindössze néhány méterre tőlünk.

Imádkoztam, hogy a gyerekkori táncóráim felkészítettek a klubbeli táncolásra, de tudtam, hogy ez elég valószínűtlen. Figyeltem, mit csinál Caroline, és szorosan követtem a mozdulatait. Biztos működött, mert éreztem, hogy egy srác mögöttem a csípőmre teszi a kezét. Hogy őszinte legyek, az eddigi kedvenc részem az estéből az volt, amikor Viktor minden idiótát elkergetett, aki hozzám ért.

Egy ponton megálltunk, hogy hozzunk egy-egy italt. Gondoskodtam róla, hogy Caroline lassan igyon, miközben én beértem egy üdítővel. Jó esély volt rá, hogy Viktornak vagy nekem kell hazavezetnem, ha Caroline túl sokat iszik.

Visszamentünk a táncparkettre, és ott folytattuk, ahol abbahagytuk. Addig táncoltunk, amíg meg nem fájdult a lábam és az izmaim is égtek. Bár nem élveztem, hogy idegen emberek ilyen közel vannak hozzám, a színes fényeket és a táncot határozottan élveztem.

Egy ponton a dal megváltozott, és egy csomó ember tódult be a táncparkettre. Szem elől tévesztettem Viktort, és egy pillanatra bepánikoltam.

Hagytam magam ellazulni, amikor eszembe jutottak a nagybátyám szavai. Tudtam, hogy ez nem jelentett teljes garanciát, de ő magabiztos volt afelől, hogy a területünk biztonságos.

Éreztem, hogy egy kéz fonódik a karom köré, és hátrakaptam a fejem, hogy egy újabb seggfejet zavarjak el. Legnagyobb meglepetésemre csak Caroline volt az.

"Arabella, el kell mennünk!" – Caroline pánikoltnak tűnt.

Összehúztam a szemöldököm, a tekintetemmel Viktort kerestem. "Mi történik, Caroline?" – förmedtem rá, a hangom csengett a félelemtől.

Éreztem, ahogy az adrenalin kezd szétáradni az ereimben, és próbáltam nem bepánikolni.

"Vannak itt valami férfiak. Tudják, hogy ki vagy, téged keresnek." – zihálta Caroline, úgy hangzott, mintha kifogyott volna a levegőből.

Még a testemhez tapadó vékony izzadságréteg ellenére is jéghidegnek éreztem magam.

"Hogy jöttek rá, ki vagyok, Caroline?" – csattantam fel, megragadtam a vállát, és arra kényszerítettem, hogy rám nézzen.

Könnyek gyűltek a szemébe, és láttam rajta, hogy kezd teljesen kikészülni. "Nem tudom! Nem tudom!" A hangja egyre magasabb lett, miközben a könnyek már azzal fenyegettek, hogy kicsordulnak a szeméből.

"Meg kell találnunk Viktort, és el kell tűnnünk innen." – morogtam, a tekintetemmel a tömeget pásztázva.

A tekintetem összekapcsolódott egy furcsa férfival, aki a klub túlsó felén állt. Még a dübörgő zene és a villogó fények ellenére is egyenesen egymásra meredtünk.

Elborzadva néztem, ahogy a magasba emel valamit, és egyenesen az arcomra szegezi.

"Feküdj le!" – próbáltam túlkiabálni a zenét. Megragadtam Caroline vállát, és a padlóra rántottam, pont abban a pillanatban, amikor egy fegyver eldördült.

A dübörgő zene, ami korábban olyan vidámnak tűnt, most úgy hangzott, mint valami techno temetési induló.

Az emberek pánikba estek a fegyver hangjától, és minden irányba futni kezdtek. Felpattantam a padlóról, és körülnéztem Caroline vagy Viktor után. Egyiket sem lehetett látni sehol.

"El kell vezetnünk őket ezektől az emberektől, Arabella" – üvöltötte Aela hangja a pánik áztatta agyamban.

A férfi, akivel korábban szemeztem, most sokkal közelebb volt, a tömegen keresztül nyomult felém. Hátrahőköltem tőle, és olyan gyorsan furakodtam át a kétségbeesett embereken, ahogy csak tudtam.

Ahelyett, hogy a bejárati ajtók felé indultam volna, a klub hátsó része felé futottam. Imádkoztam, hogy legyen valahol egy elérhető hátsó ajtó.

Az ujjaim végigsiklottak a mosdók ajtaján, amíg meg nem pillantottam a pár méterre lévő piros EXIT táblát. Nem hezitáltam, az ajtó felé rohantam, és átvetettem magam rajta.

Egy csúszós sikátorba botlottam ki. A húgy és a szemét szaga marta az orromat.

A drótkerítés hidegen feszült a hátamnak, a szememmel a klub oldalát és a sikátor bejáratát pásztáztam.

Végül is ezt akartam, nem igaz? El akartam vezetni őket mindenki mástól, hogy mindenkit biztonságban tudjak a bántódástól. Csakhogy nem volt tervem arra az esetre, ha eljönnek értem. Esélyem sem volt rá, hogy egyszerre több férfival vagy, ami még rosszabb, likánnal küzdjek meg.

Négy alak tűnt fel a sikátor bejáratánál, és a szívem majdnem megállt. Halványan ki tudtam venni, hogy mind a négy férfinak hosszú, bozontos haja volt.

"Aela, mit tegyek?" – A hangom át volt itatva félelemmel.

Aela elnémult egy pillanatra. "Harcolunk, Arabella. Együtt."

Éreztem, ahogy az ereje átárad rajtam, és megfeszültem, várva a pillanatot, hogy lecsapjak.

A túlélési esélyeim alacsonyak voltak, ha fegyverük van. A farkasölő golyók kínzóan fájdalmas halálhoz vezetnének, de nem tudnék elszámolni a lelkiismeretemmel, ha meg sem próbálnám.

Éreztem a saját hatalmam auráját magam körül. Apám Alfa Király vére, és az őseié, lüktetett az ereimben.

Az utolsó gondolat, ami átfutott a fejemen, Viktor arca volt.