Genevieve gyomra görcsbe rándult, amikor Mallory önelégült vigyorral az asztalra tette a kártyáit. Az alkoholt okolta... és Mallory elviselhetetlenül visító hangját, ami rávette, hogy beszálljon a kártyapartiba. Alapjáraton jó pókerjátékos volt. Mallory viszont úgy tűnt, hozza a napszemüveges, televíziós pókerbajnokságok szintjét.

– Ez mit jelent? – kérdezte Jada, miközben megigazította a fehér selyemszalagot, ami mindenki tudtára adta, hogy ő a menyasszony.

– Azt jelenti – kezdte Mallory, és csillogó szemmel hátradőlt a székében –, hogy a nővéred jön nekem egy gyűrűvel.

A körülöttük ülő többi nő levegő után kapott. Gen az édesanyja gyűrűjére nézett. Megforgatta a jobb gyűrűsujján, ahol az elmúlt tizennégy év minden egyes napján pihent.

– Mallory, ezt nem teheted. Én vagyok a menyasszony, és a menyasszonyt nem lehet felzaklatni, igaz? – suttogta Jada, tekintete az egymást méregető két nő között cikázott. – Az a gyűrű... az...

Gen felemelte a kezét, hogy megállítsa a húgát, mielőtt túl sokat mondana. – Dupla vagy semmi – provokálta Gen, és már át is nyújtotta a kártyapaklit Jada egyetemi barátnőjének, Lucynak, hogy keverje meg.

Mallory vizslató tekintettel vette szemügyre kifogástalan francia manikűrjét. – Hmmm, nem – jelentette ki azzal az önelégült mosollyal, ami miatt Gennek legszívesebben átnyúlt volna az asztal felett, hogy megfojtsa.

– Ugyan már, Mallory – mondta Lucy, miközben még mindig kevert. – Ez a játék volt az este legizgalmasabb része! – Lucy átnézett Jadára, aki összefonta a karját és duzzogva csücsörített. – Bocs, Jada.

Gen felkuncogott, miközben lehajtott még egy feles tequilát. Nem akarta kimondani, de nem is érthetett volna jobban egyet. Ennek egy lánybúcsúnak kellett volna lennie. Valamelyik belvárosi sztriptízbárban kellett volna lenniük, dollárosokat dobálva, miközben sztriptíztáncosok vodkát nyalnak ki a köldökükből. Ehelyett egy puccos, tesztoszteronszagú bárban ültek a Lower East Side-on. Ha Gen közelebb lakna, ő maga szervezte volna meg az estét, és a húgának férfiak hadát kellett volna elhárítania, nem pedig az ásítozást.

Nem először hordozta körbe a tekintetét a kis bárban, melynek sarkában egy kvartett játszott. A hely szép volt. A régi időket, a szesztilalom korabeli titkos kocsmák hangulatát idézte sötét faborításával, hosszú pultjával és elegáns csaposával. Normális körülmények között Gen el tudta volna képzelni, hogy kiöltözik, és itt találkozik a barátaival egy késő esti beszélgetésre. De egy lánybúcsú? Még a körülöttük lézengő különféle férfiak is depressziósnak tűntek. Legtöbbjük szét volt tetoválva, és kétszer akkorák voltak, mint akikkel Bostonban általában összefutott. Mindannyian sötét öltönyt viseltek, és mintha a gyász felhője nehezedett volna a vállukra.

Gen a pult felé nézett, arra a férfira, aki már abban a pillanatban megragadta a figyelmét, hogy a túlzottan jókedvű hölgykoszorú legvégén belépett. Egyedül ült a pultnál, a körülötte lévő férfiak tisztes távolságot tartottak tőle. Ugyanúgy nézett ki, mint egy órával ezelőtt. Jobb kezével támasztotta meg a fejét, ujjai közt egy égő cigaretta lógott, veszedelmesen közel gyönyörű, dús, barna hajához, ami hátra volt fésülve, leszámítva néhány tincset, melyek a homlokába hullottak. Bal kezével egy félig megivott, borostyánsárga folyadékkal teli poharat forgatott. Testtartása mintha önmagába roskadt volna, és úgy tűnt, az egész testét csak a jobb keze tartja. Amikor ezt a kezét leengedte, hogy beleszívjon a cigarettába, Gen meglepődött, hogy a feje nem csapódott a fa pultnak. A szíve fájdult meg érte.

– Igen! Csináld a „Hogyan veszítsünk el egy pasit” dolgot! – javasolta Rachel, ugrálva a székében. Lucy és Jada a vállára tették a kezüket, hogy megpróbálják lenyugtatni.

Gen próbált újra a beszélgetésükre koncentrálni. – Mi történik?

– Hmm, ez tetszik – mondta Mallory.

– Mi tetszik? – kérdezte Gen.

Jada felsóhajtott. – Rachel, a maga végtelenül segítőkész módján, azt javasolta, hogy Mallory válasszon ki neked egy pasit, akit hazaviszel.

– Mint a fogadás a „Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt”-ban! – ismételte Rachel.

Gen felnevetett, magára vonva több, hozzájuk legközelebb eső férfi tekintetét. – Ez jó.

– Ezt akarom csinálni – kuncogott Mallory.

– Nem.

Mallory előrehajolt, és kinyújtotta a kezét. – Akkor add ide a gyűrűt.

Gen álla megfeszült, akárcsak az ökle, amelyen édesanyja gyűrűjét viselte. Legszívesebben behúzott volna neki. Nem ez lett volna az első arc, amelyen ott marad édesanyja eljegyzési gyűrűjének nyoma.

– Jól van – szűrte át a fogai között.

Rachel izgatottan tapsolt. – Lássuk, lássuk, kit találhatnánk...

– Őt – mondta Mallory habozás nélkül.

A körülötte lévő nők mind a levegő után kaptak, ahogy követték az ujja irányát. Gen a válla felett hátranézett, és a szíve kihagyott egy ütemet. A pultnál egyedül ülő férfira mutatott. Arra, akiről egész este nem tudta levenni a szemét. Gen elmosolyodott, de rögtön megzabolázta az arckifejezését, ahogy visszanézett Malloryra.

Jada aggódó tekintete leendő sógornőjére siklott. – Mallory, ne. Válassz bárki mást. Nem hagyom...

– Áll az alku – mondta Gen, előrehajolva, és megragadta Mallory kinyújtott kezét. Amikor megpróbálta visszahúzni, Mallory szorosan fogta.

– De ne feledd, ha kikosaraz, enyém a gyűrű – mondta Mallory olyan vészjósló vigyorral, amilyet Gen eddig csak horrorfilmek plakátjain látott.

Gennek sikerült kiszabadítania a kezét. Lehúzta az utolsó felesét, és felállt. Kisimította a ruháját, és derékig érő fekete haját a válla mögé dobta. Jada felpattant a székéből, és megragadta Gen karját, mielőtt megmozdulhatott volna.

– Tudod egyáltalán, ki az? – suttogta, hangja elcsuklott az idegességtől.

– Nem. Valami híresség? – kérdezte Gen, a férfit figyelve, aki még egyet szívott a cigarettájából, mielőtt elnyomta volna a hamutartóban. Sóhajtva felvette a cigarettásdobozát, és az ajkaival húzott ki belőle egy szálat. Az öngyújtója után matatott a zsebében. Ez lesz a tökéletes alkalom.

– Igen, ő...

– Köszönöm, kishúgom, de megoldom. Ne mondd el, csak összezavarna. Mennem kell – mondta Gen, és kiszabadította magát a húga szorításából.

Gen a pult felé sétált, figyelmen kívül hagyva a hátrahagyott nők aggódó suttogását. A célpontja még mindig a zsebeiben kotorászott. Gyorsan áthidalta a távolságot, lepattintva magáról a teremben lévő többi férfi kíváncsi tekintetét. Fellépett a rejtélyes férfi melletti bárszékre, aki úgy tűnt, észre sem veszi a közeledését. Frusztráltan felmordult, miközben a kezét mélyen a jobb zsebébe süllyesztette.

– Vodka-tonikot – mondta a várakozó csaposnak. A férfi bólintott és elment. Gen a tőle jobbra ülő férfira pillantott, aki úgy tűnt, feladta az öngyújtója keresését, és ehelyett szúrós szemmel meredt az italra, amit most szorosan a két tenyere között tartott. – Tűzre van szükséged? – kérdezte óvatosan.

A férfi lehunyta a szemét, és hátrahajtotta a fejét, megmutatva ádámcsutkáját és nyakának inait, melyek sötét szakállában tűntek el.

– Kurvára, igen – nyögte fel, a hang majdnem annyira szexuálisan csengett, hogy Gen lábai önkéntelenül is összeszorultak.

Gen előhúzta az öngyújtóját a táskájából. Felvette a cigarettát a pultról, meggyújtotta, majd a középső és a mutatóujja között tartva felé nyújtotta. Elfintorodott a végén lévő rúzsának piros vonalát látva. A férfi feje előrebukott, és szó nélkül elvette a cigarettát. Hosszút, mélyet szívott belőle. Keze tompán a pultra hullott, miközben az orrán keresztül fújta ki a füstöt.

Kinyitotta a szemét, és lemeredt a kezében lévő cigarettára. Felemelte és megforgatta, hogy lássa az ajkai teljes körvonalát. Gen visszatartotta a lélegzetét, amikor a férfi oldalra pillantott rá, tekintetét azonnal Gen ajkai vonzották. A lány a férfi fürkésző pillantása alatt résnyire nyitotta őket. Végre láthatta a férfi teljes arcát, és megdöbbentette annak szépsége.

A lágy, barna szemeket vastag, fekete szempillák keretezték, és egy éles, egyértelműen már néhányszor eltört orr választotta el őket egymástól. Ajkai vastagok voltak, és puhának tűntek, ahogy az alsó ajkát a fogai közé húzta. Félrenézett, mielőtt a tekintete Genéig vándorolt volna, megakadályozva ezzel, hogy a lány bármit is leolvasson róluk.

– Csapnivaló pókerjátékos vagy – jegyezte meg a rejtélyes férfi, mielőtt újra beleszívott volna a cigarettába. A hangja mélyebb bariton volt, mint várta, és enyhe olasz akcentussal beszélt, mintha sok időt töltött volna az országban. Gen jobban ráült a bárszékre, hogy a lábai ne rogyjanak meg a hang hallatán.

– Tessék?

A fejével az őket feszülten figyelő nők asztala felé bökött. – Amikor rosszra fordult a lapjárásod, minden az arcodra volt írva.

– Figyeltél, mi? – kérdezte, remélve, hogy hangja flörtölőnek hat.

– Abban a pillanatban, ahogy beléptél – vallotta be. Kiitta a maradék whiskey-jét, és füttyentett a csaposnak, aki azonnal egy újat tett elé. – Hol van a vodka-tonikja? – morogta a Rejtélyes Férfi. A csapos dadogva mentegetőzött, majd mintha a semmiből varázsolta volna elő Gen italát.

– Köszönöm – motyogta Gen.

– Szóval mit veszítettél? – kérdezte a férfi.

– Még semmit – válaszolta a lány, és belekortyolt az italába.

A Rejtélyes Férfi felkuncogott. – Mallory Carmichael nem engedi el ilyen könnyen az áldozatait. Tartozol neki valamivel.

– Ismered?

– Sajnos.

Gen az ujjaival dobolt a pulton, és a válla felett hátranézett. Mallory hátradőlve ült a székében, arcán pofátlan, vigyorgó kifejezéssel. Jada idegesen kopogott az ujjaival, miközben Rachel a vállát masszírozta.

– Téged – válaszolta végül Gen.

A Rejtélyes Férfi felhorkant. – Mi van velem?

Gen vett egy mély lélegzetet. – Dupla vagy semmi. Vagy hazamegyek veled, vagy elveszítem anyám gyűrűjét.