Danielle

LEBÁMULTAM a műszerfalra, és némán könyörögtem, hogy a motorhiba-jelző lámpa hagyja abba a pokoli piros villogást. Hogy hogyan kerültem oda, ahol épp voltam, arról halvány lila gőzöm sem volt, ami egyben azt is jelentette, hogy fogalmam sem volt, hogyan találjam meg az autópálya-felhajtót, hogy hazajussak. "Egy idióta vagy, Dani" – suttogtam hangosan.

Mintha egyenesen az ördögtől kapott volna küldetést, az ezerkilencszázkilencvenkilences Hondám megrázkódott, durrant egyet a kipufogó, majd csigatempóra lassult, ahogy araszoltam előre egy jellegtelen mellékutcán. Felfoghatatlan volt számomra, miért nincsenek Portlandben normálisabb útjelző táblák.

Összerezzentem, amikor a mobilom hirtelen felcsengett az autó csendjében. Anélkül, hogy a képernyőre néztem volna – mert őszintén szólva épp azon voltam, hogy ne patkoljak el egy olyan eldugott helyen, ahol még sosem jártam –, felnyitottam. "Halló" – suttogtam.

"Miért suttogunk?" – suttogott vissza Kim, aki már több mint tíz éve a legjobb barátnőm volt.

Megköszörültem a torkomat, és vettem egy mély levegőt. "Kicsit eltévedtem, és a hülye autóm nem hajlandó tizenkilenc mérföld per óránál gyorsabban menni."

"Szóval, semmi újság a többi naphoz képest" – viccelődött. "Milyen volt a randi?"

"Szarul."

"Mennyire?" – kérdezte.

"Ha varjak vájnák ki a szemgolyóimat, miközben egyenként tépik le a körmeimet, az sokkal élvezetesebb fajta szarság lett volna" – préseltem ki a fogaim között.

"Fúj, sajnálom, édesem" – együttérzett Kim. "Ott maradtál vele vacsorázni?"

"Nem. Túléltem egy italt meg egy előételt, aztán megjátszottam egy telefonhívást. Komolyan mondom, Kimmie, a pasi egy igazi gyökér volt."

"Szóval, az online társkeresés nem neked való?"

"A randizás egyáltalán nem nekem való. Pont."

Kim kuncogott. "Merre jársz?"

"Halvány lila gőzöm sincs" – vallottam be. "Valahol Arbor Lodge-ban, azt hiszem?"

"A szentsit, csajszi, ott nem akarsz eltévedni, amikor már majdnem sötét van."

"Kösz, Nyilvánvaló Kapitány." Előrehajoltam, hogy jobban kilássak a szélvédőn. "Teljesen kihalt minden, és ha az életem múlna rajta, sem találnék egy utcatáblát."

"Mi van körülötted?"

"Semmi." Hunyorogva próbáltam kivenni az előttem pislákoló fényt. A környék erősen ipari és kereskedelmi jellegű volt, így fogalmam sem volt, milyen üzlet lehet nyitva szerda este nyolc után. "Azt hiszem, látok valamit. A francba. Kikészít a kontaktlencsém."

"Húzódj le és vedd ki, te buta. Ott van nálad a szemüveged, ugye?"

"Igen, de nem akarok megállni, Kimmie... mi van, ha nem tudom újra beindítani?"

"Mi van, ha nem látod, hogy minek fogsz nekimenni?"

"Fejezd be ezt a logikus dumát" – morogtam.

Kim felsóhajtott. "Kérlek, Dani, vigyázz magadra. Húzódj le, vedd fel a szemüveged, és hívd fel a bátyádat."

"Jól van. Lehúzódom. Tartsd, kérlek." A járdaszegélyhez kormányoztam az autót, és parkolóállásba tettem a váltót. "Oké. Leteszem és felhívom Elliotot."

"Helyes. Hívj, ha—"

A vonal megszakadt.

"A francba." Hagytam magamnak egy pillanatot, hogy kivegyem a kontaktlencsémet és feltegyem a szemüvegemet, mielőtt az oldalsó tükörbe pillantottam, és újra sebességbe tettem az autót. "Oké, öreglány, kérlek, vigyél el valahova, ahol találok egy telefont." Újra kigördültem az utcára, és talán úgy száz métert haladtam, mielőtt az autóm köhögött és szisszent egyet, a motor pedig leállt. "Oké. Semmi baj" – ismételgettem, mint egy mantrát. "Voltunk már ilyen helyzetben, csajszi. Meg tudod csinálni." Ráindítottam, és bár megforgatta, nem tudtam teljesen beröffenteni a motort. Újra megpróbáltam, sikerült beindítani, de épphogy csak egy kicsit beljebb húzódtam az út szélére, amikor újra leállt... "Nem, nem, nem, nem!" Még egyszer ráindítottam, de még mindig semmi szerencse, így parkolóállásba tettem a váltót.

Felkaptam a táskámat a padlóról, és a telefontöltőm után kutattam, majd miután megtaláltam, bedugtam a szivargyújtóba, reménykedve, hogy lesz benne elég szufla a bátyám felhívásához. Minden létező gombot megnyomtam a telefonomon, hogy újra bekapcsoljam, de az elmúlt hetekben egyre gyorsabban merült, és most már hivatalosan is halott volt. "A fenébe!"

A kormányra hajtottam a fejem, és egy percig csak sajnáltam magam, miközben elképzeltem a hatórás híradó főcímét: "Fiatal nőt gyilkoltak meg, miután lerobbant az autója Portland egyik zűrös környékén. Különösen meglepő, hiszen a helyi rendőrségi elitből származik. Csak egy újabb statisztikai adat? Nagyon úgy fest."

Nem vagyok benne teljesen biztos, meddig ülhettem a halott autómban a saját meggyilkolásomat és halálomat képzelegve, de egy kopogás az ablakomon ijedt nyikkanást váltott ki belőlem. Kinéztem, és egy elképesztően jóképű férfit láttam, aki szexi mosollyal az arcán hajolt le hozzám. Magas volt, sötét hajú és kék szemű, az arca pedig csakis gyönyörűként volt leírható. Eléggé hasonlított Charlie Hunnamre, csak dús szakállal és orrkarikával. Olyan koptatott farmert viselt, amit mintha egyenesen ráöntöttek volna, és egy fehér, szorosan illeszkedő termópólót, ami egy kicsit túlságosan is jól kiemelte izmos mellkasát, amitől a szívem hevesebben kezdett verni, és elakadt a lélegzetem. A szerelést egy fekete bőrdzseki tette teljessé, ami megkoronázta a pokolian szexi megjelenését.

Félig letekertem az ablakot... csak nem ölhet meg, ha csak az ujjait tudja bedugni, ugye?

"Eltévedtél, drágám?" – kérdezte.

A hangja végigsimított rajtam, és fészkelődni kezdtem az ülésemen, miközben próbáltam nem felsóhajtani a finom déli akcentusa hallatán. "Öhm, igen. Egy kicsit."

"Nem a legjobb környék ahhoz, hogy egy szép lány eltévedjen errefelé." Felegyenesedett, és összefonta a karját. "Jön érted valaki?"

Szorosan behunytam a szemem, és megráztam a fejem. "Mind az autóm, mind a telefonom halott. Szóval, ez egy kőkemény nem."

"Rendben. Miért nem jössz velem?"

"Nem, köszönöm, megleszek."

Újra elmosolyodott. "Édesem, a klubom telepe pont itt van a sarok után. Szólok néhány testvéremnek, hogy tolják be a kocsidat a parkolóba, ahol biztonságban lesz, és holnap meg is tudjuk neked javítani. Te addig bejöhetsz a hidegről, és vagy telefonálsz, vagy én hazaviszlek."

Az ajkamba haraptam, és mérlegeltem a lehetőségeimet. Annak a biztos valószínűsége, hogy reggelre éhen halok és megfagyok, vagy annak az esélye, hogy a legjóképűbb férfi, akit valaha láttam, meggyilkol – nagyjából csak ezekre jutottam.

"Senki sem fog bántani, ha emiatt aggódsz" – ígérte.

"Bárcsak megnyugtatna, amit mondasz" – vallottam be. "Mármint, vajon hány nő ment már el egy magas, szívdöglesztő férfival azért, mert a pasi azt mondta, nem fogja bántani őket, aztán mégis meggyilkolták őket? Szuperül meggyilkolva. Soha nem tudjuk meg, igaz? Mert halottak. Mármint halott-halottak, nem kicsit halottak, hanem nagyon halottak."

A szája egy pillanatig megrezzent, mielőtt nevetésben tört volna ki. "Van benne valami, drágám, de ha velem vagy, senki sem fog hozzád érni."

"Téged is beleértve?"

Elkomolyodott, de a szeme még mindig vidáman csillogott. "Ha ezt akarod."

Visszatekertem az ablakot, felkaptam a táskámat és a kulcsaimat. Az volt az érzésem, hogy még meg fogom bánni ezt a hirtelen bizalmat, amit iránta éreztem, de nem igazán volt más választásom, minthogy hagyjam, hogy segítsen, így kinyitottam az ajtót és kiszálltam az autóból.

Megtartotta nekem az ajtót, és bevágta, amint a járdára léptem. Bezártam, mielőtt becsukta, nem mintha számított volna... senki sem lopna el egy olyan tragacsot, mint az enyém, ráadásul semmi értékeset nem tartottam benne.

A szél felerősödött, mióta kijöttem az étteremből, így szorosabbra húztam magamon a kabátomat, miközben elindultunk az utcán. "Amúgy Danielle vagyok. Öhm, tulajdonképpen Dani."

"Booker."

"Örvendek, Mr. Booker."

"Csak Booker."

"Ó. Oké."

Elmosolyodott.

"Említetted a klubod telepét." Összeráncoltam a homlokom. "Milyen telepet?"

"Ez itt a roncs- és vontatótelepünk. Vannak más vállalkozásaink is más helyszíneken" – mondta homályosan. "Bármit, aminek motorja van, el tudunk vontatni, meg tudunk javítani vagy meg tudunk építeni."

Bólintottam. "És azt mondtad, »klub«. Gondolom, nem valami varróklub, ugye?"

Booker elmosolyodott. "Motoros klub."

Megálltam. Beletelt egy percbe, mire rájött, hogy már nem vagyok mellette, ami lehetővé tette számomra, hogy részben megnézzem a dzsekije hátulját. Valamilyen Dogs. Dogs of Wonder, a Csodák Kutyái? Nem, az nem stimmel... egy kőkemény motoros srác hátán nem a Csodák Kutyái virítana.