Brookhaven.

Egy magányos sziget, melyet a végtelen óceán zárt el a világtól.

E látszólag átlagos sziget mélyén egy titkos és embertelen föld alatti laboratórium rejtőzött.

A vegyszerekkel és csúcstechnológiás berendezésekkel zsúfolt kutatóteremben a lány már nem feküdt a keskeny egyszemélyes ágyon. Csak négy véres bilincs maradt, amelyek az ágy négy sarkán lógtak.

– Vérárny eltűnt!

A lány eltűnése a biztonsági kamerák képernyőin pánikba ejtette a monitort bámuló operátort.

Ennek hallatán az irányítóteremben mindenki arca eltorzult. Tekintetük a képernyőre, a biztonsági kamerák számos apró négyzetére tapadt, amelyek a lányt figyelték, mintha csak egy félelmetes ellenséggel néznének farkasszemet.

Lázasan kutattak a lány nyomai után a biztonsági kamerák megszámlálhatatlan apró négyzetében, de semmi jelét nem találták.

A folyosón heverő őrök, akik ki tudja, mikor terültek el, teljes káoszba taszították őket.

– Azonnal aktiváljátok a biztonsági rendszert, és keressétek meg Vérárnyat! Nem hagyhatjuk meglógni, különben egyikünk sem éli túl!

A rendszert aktiválták. Egy hatalmas, sűrű adatokkal teli kék kivetítés jelent meg a levegőben, mely villódzva egy hatalmas, szétterülő hálóra emlékeztetett.

– Gyorsan, engedjétek ki az NT34-es füstöt! Használjatok bármilyen célravezető módszert az elfogására, kerül, amibe kerül!

A parancs vétele után számos fúvóka bújt elő a masszív falakból, mérgező gázt árasztva magából.

Számtalan gázálarcos, feketébe öltözött fegyveres nyomult előre óvatosan a mérgező gázzal elárasztott laboratóriumban.

Nyakak kitekerésének és csontok roppanásának hangja visszhangzott a füstben, melytől a hideg rázta őket. A sikolyok hirtelen némultak el.

A láthatatlan füst leple alatt holttestek halmozódtak fel.

– Értesítsétek Luke professzort és a csapatát, hogy azonnal menjenek a biztonsági zónába!

– Bzz... – A berendezésekből hirtelen elektromos kisülések pattantak ki.

A következő pillanatban az összes műszer tönkrement. Az elektromos áram megégette a műtőasztalt, szikraesőt zúdítva a levegőbe, és a berendezések égett szagot árasztottak, ami arra késztetett mindenkit, hogy meghátráljon és távol maradjon az asztaltól.

A biztonsági kamerák hálózata teljesen megsemmisült. Az egész laboratórium elvesztette alapvető megfigyelőrendszerét, és megszólalt a riasztó.

Mindenki elborzadt.

A kommunikációs eszköz sürgős jelentést sugárzott: – Az összes professzort és kutatót megölték, Luke professzor pedig eltűnt!

– Vérárny ölhette meg Luke professzort!

– Vonuljunk vissza! Itt senki sem veheti fel a versenyt Vérárnnyal. A gének nagy részét sikeresen kivontuk. Fognunk kell az adatokat és menekülni!

– Döntsünk gyorsan, mielőtt Vérárny rájön!

Az irányítóteremben eluralkodott a káosz. Végül a vezető szólalt meg: – Fogjátok az összes adatot, és azonnal ürítsétek ki a terepet! Készüljetek fel a robbantásra! A feletteseink megparancsolták, hogy amint a génkivonás sikeresen befejeződött, Vérárnyat meg kell ölni.

Ekkor hirtelen hatalmas robajjal berobbantották az irányítóterem fémajtaját.

Az egész laboratórium megremegett, és a robbanás átmenetileg mindenkit megsüketített. A fémszilánkokkal vegyült lángok megrémítették az embereket, akik azonnal a földre vetették magukat és fedezékbe bújtak.

Az ajtó romokban hevert.

A romok közül egy vékony alak lépett elő, tetőtől talpig véresen, olyan aurával, amely akár a világot is elpusztíthatta volna.

Amikor a füst eloszlott, és meglátták az érkezőt, mintha csak egy démont vagy magát a halált látták volna megtestesülni.

– Ő V... Vérárny.

A lány lassan felemelte az arcát. Vérszomjas tekintete az irányítóterem embereire szegeződött, akik a félelemtől moccanni sem mertek.

Hosszú haja szétterült, tekintete hideg volt, mint a penge, és a vértől iszamos, lenyűgöző arca egy halálszellemre emlékeztetett.

Ő volt az a lány, a Vérárny, akiről annyit beszéltek.

A gyilkos, aki uralta a bérgyilkosok világát, aki elől minden más gyilkos kitért, és akitől még a magas rangú tisztviselők is reszkettek a félelemtől.

Könnyedén felemelte a karját, és úgy dobta el a kezében tartott tárgyat, mintha csak szemét lett volna.

Amikor mindenki meglátta, mi gurul a földön, a lábuk úgy megremegett, hogy majdnem összeestek: Luke professzor feje volt az.

A levágott fej a földön gurult, és mindenütt vércsíkot húzott maga után. A fejen lévő két tágra nyílt szemnek esélye sem volt lezárulni, csak mereven bámult rájuk. A látványtól mindenkire fojtogató érzés telepedett.

A vezető végül magához tért, remegő kézzel elővett egy fekete detonátort, és fenyegetőzni kezdett: – V... Vérárny, ültettünk egy chipet az agyadba. Ha felrobbantom, harminc másodperc alatt hamuvá válsz. Jobb, ha nem csinálsz semmi meggondolatlanságot!

A lány jéghideg hangja lassan csendült fel: – Harminc másodperc épp elég ahhoz, hogy mindannyiótokkal végezzek.

– Mi csak parancsot teljesítünk! Sötét Árny akarta, hogy ezt tegyük. Minden tartozásnak megvan a maga adósa. Kérlek, engedj el minket! – Mindenki azonnal kegyelemért könyörgött, amint látták, hogy Vérárnyat csöppet sem félemlítették meg.

Sötét Árny?

A lány hangosan felnevetett, és gyűlölettel teli, vérszomjas szemeiben a gúny szikrája csillant fel.

A Sötét Árny, a világ legnagyobb és leghatalmasabb bérgyilkos szervezete, amely brutális kiképzési módszereivel egyik elszánt gyilkost képezte ki a másik után.

És ő, Vérárny, közéjük tartozott.

Másoktól eltérően ő volt az egyetlen, akit a Sötét Árny még csecsemőkorában magához vett. Ő lett az egész Bérgyilkos szervezet legfiatalabb, egyben legtehetségesebb tanítványa.

Tizenhárom évnyi abnormális, embertelen kiképzés után tizennégy évesen kezdte el vállalni a legextrémebb küldetéseket egymás után.

Tizenhét évesen a "Vérárny" kódnév alatt megszerezte az első helyet a világ bérgyilkosainak listáján, egy olyan pozíciót, amelyet senki sem tudott elvitatni tőle.

Hatéves csúcsbérgyilkosi karrierje során sorra döntötte meg a megdönthetetlennek hitt rekordokat, és számtalan félelmetes személyazonossággal rendelkezett. Legyőzhetetlenségével legendás mítosszá vált a Sötét Árnyban és a Bérgyilkosok világában egyaránt.

Még a szervezet visszavonult veteránjai sem értek fel hozzá. Tehetségét mindenki irigyelte.

Erejét látva a szervezet rettegni kezdett tőle, és a halálát akarták.

A szervezet ki akarta vonni a génjeit, hogy klónozzanak egy másikat, vagy akár számtalan Vérárnyat, akik a helyébe léphetnek és szolgálhatják a szervezetet.

Nem kényszerítették, hogy idejöjjön, önszántából érkezett.

Hálából a szervezet éveken át tartó gondoskodásáért, hajlandó volt átadni génjei egy részét, hogy megerősítse a szervezetet.

Arra azonban nem számított, hogy az összes génjét ki akarják vonni, pontos másolatot klónoznak róla, majd megölik, hogy kiiktassanak minden jövőbeli fenyegetést.

Vérárny önkéntelenül is megrázta a fejét.

Bár elég erős volt ahhoz, hogy a saját lábán is megálljon, és sem vagyonban, sem hatalomban nem szenvedett hiányt, sosem volt hűtlen a szervezethez.

Nem gondolta volna, hogy rémisztő fejlődési üteme arra sarkallja a szervezetet, hogy kihasználják, majd megöljék.

Erre gondolva Vérárny gúnyosan elmosolyodott önmagán.

A szervezet gyermekkora óta arra intette, hogy ne legyenek érzései. De végül mégis a saját emberei felé irányult az együttérzése, és ők meg is sebezték emiatt.

Nem tudta megállni, hogy fel ne sóhajtson: – Azok, akik a hidegvérű kegyetlenséget a végletekig fokozzák, még mindig a szervezet emberei.

Vérárny figyelme egy pillanatra elkalandozott. A vezető meglátta a lehetőséget, és csendben megnyomta a kezében lévő detonátort. Aztán hátrálni kezdett.

Vérárny észrevette a mozdulatát. Egyetlen pillantásával olyan pánikba ejtette a vezetőt, hogy az majdnem megdermedt.

A lány egy tapodtat sem mozdult, de mindenki elborzadt tekintetének kereszttüzében ő is elővett egy detonátort.

– Felismeritek ezt a detonátort? Luke professzor elárulta nekem, hogy száz font TNT-t ástatok el a laboratóriumban.

– Akkor menjünk együtt a pokolba!

Jéghideg hangjától mindenkinek végigfutott a hideg a hátán.

Mindenki megrémült tekintete előtt megnyomta a gombot.

A vezető ekkor már bánta, hogy nem iktatta ki azonnal, és ostoba módon abban reménykedett, hogy elfoghatják, és folytathatják a teljes genetikai állományának kivonását.

Egy fülsiketítő robbanást követően lángok csaptak a magasba, és a bűnös sziget az óceán fenekére süllyedt, magával rántva a lányt is, aki számtalan diadalt aratott az életben.