A hűvös éjszaka csendes és fényűző volt az elnöki lakosztályban.

Caitlin Lewis szemét fekete kendő takarta, apró kezei feszülten és szorongva markolták a lepedőt.

A mellette lévő matrac hirtelen besüllyedt egy ránehezedő, súlyos test alatt.

Érezte, ahogy a férfi kinyújtja a kezét, és Caitlin sietve megragadta a csuklóját.

– Ne nézd meg az arcom!

A férfi mély, delejes hangon szólalt meg: – Nem akarod tudni, kinek adod oda magad először?

Caitlin szíve belesajdult, meleg könnyek csordultak ki a szeméből, miközben megrázta a fejét. – Nem érdekel, ki vagy. Te vagy a megmentőm, köszönöm!

Senkinek sem engedhette meg, hogy megtudja, ki is ő valójában!

Ha kitudódna, hogy a Lewis család legidősebb lánya odáig süllyedt, hogy kétszázezer dollárért eladja magát, mennyi gúnyolódást kellene elviselnie?

Kiszolgáltatottnak és szomorúnak érezte magát, amiért a legféltettebb kincsét egy idegennek kell adnia.

De nem volt más választása. Az édesanyja kórházi ágyon feküdt, és a pénzre várt, ami megmentheti az életét.

Ha nem lett volna az apja hidegsége és a barátja árulása – aki ellopta a részvényeit és kidobta őt –, nem kellett volna ehhez a megoldáshoz folyamodnia.

Halvány, csábító illat töltötte be a levegőt.

A lány tiszta volt, és jó illatú!

A férfi még egy kéréssel állt elő: – Kétmilliót is adhatok, de akarom, hogy szülj nekem egy gyereket. Belemész?

Kétmillióból megmenthetné az édesanyját!

– Belemegyek…

– Jó kislány.

A férfi ajka sármos mosolyra húzódott, és közelebb hajolt.

Nyolc hónappal később, egy éjszaka.

Caitlint az orrfacsaró füstszag riasztotta fel álmából. Kinyitotta a szemét, és lángokat látott az ablakon kívül; hosszú tűznyelvek nyaldosták a keretet, lángra lobbantva a függönyöket.

Tűz!

Felismerve a veszélyt, a hatalmas hasú Caitlin nagy nehezen feltápászkodott, hogy kimeneküljön a szobából.

A földszinti nappali már lángokban állt, sűrű füst gomolygott. Caitlin eltakarta az orrát és a száját, úgy küzdötte előre magát.

A legrosszabb az volt, hogy a villa összes ajtaja és ablaka le volt zárva. Sikerült megtalálnia a vezetékes telefont, de a vonalat már elvágták.

Odakintről halványan ismerős hangokat hallott. – Ha az anyja meghal, az én anyám beházasodik a Lewis családba, és Caitlin talán sosem tudja meg, hogy én is egy Lewis-lány vagyok.

Az unokatestvére, Jasmine valójában az apja vér szerinti lánya?

– Minden, ami az övé volt, már a te kezedben van. Most már semmije sincs!

Ez Scott Gilbert hangja volt?

Ellopta a részvényeit, és összeesküdött Jasmine-nel?

– Locsolj szét még több benzint. Gondoskodj róla, hogy a tűz nagyobbra lángoljon. Az a legjobb, ha ő és az a fattyú a hasában porig égnek.

– Meg kell halnia, csak akkor leszünk igazán biztonságban.

Ők voltak azok. El akarták hallgattatni!

A kaotikus léptek zaja végül elhalt, csak az ordító tűz és a fojtogató füst maradt.

A lángok már a bőrét nyaldosták, és a félelem teljesen eluralkodott rajta.

Arra gondolt, hogy az édesanyja még mindig a kórházban fekszik, nem halhat meg…

Caitlin betörte az ablaküveget, és kétségbeesetten kiáltott segítségért: – Segítség… Tűz… Segítség!

Nem tudta, mennyi idő telt el. A földön fekve Caitlin már alig kapott levegőt.

A válságos pillanatban a villa ajtaját berúgták, és egy idős alak rontott be a pokoli tűzbe. – Kisasszony! Kisasszony!

– Dominic, itt vagyok…

A kétségbeesésében meghallva az öreg komornyik hangját, Caitlin könnyekig hatódott.

Dominic lángoló bútorokat rúgott félre, dacolva a veszéllyel, hogy megtalálja a majdnem megfulladó Caitlint. – Kisasszony, siessen, jöjjön velem…

Dominic segítségével Caitlin a hasát bölcsőként karolva indult az ajtó felé. Épp amikor már majdnem kijutottak, egy gerenda zuhant Caitlin felé.

Ezt látva Dominic kilökte Caitlint az ajtón, maga fogta fel az ütést, és a gerenda alá szorult.

Caitlin feltápászkodott a földről, és hátranézve látta, hogy Dominicot elnyelik a lángok.

Könnyek csordultak ki a szeméből, miközben kínok között felkiáltott: – Dominic! Dominic…

– Fusson, kisasszony… Menjen, amilyen messzire csak tud… Soha ne jöjjön vissza…

– Dominic…

Caitlin szeme vérben forgott, a lángok mindent felemésztettek, nem hagyva mást maguk után, csak egy lángoló poklot.

*

Fél hónappal később, a Vanderbilt Enterprises Group 59. emeleti irodájában.

Sebastian Vanderbilt épp a munkájával volt elfoglalva, amikor az asszisztense, Xavi rontott be a jelentéssel: – Mr. Vanderbilt, az embereink egy koraszülött csecsemőt találtak a villa kapujánál.

– Micsoda?

Senki más nem tudta a villa címét, csak az a lány. Felismerve, mit jelent mindez, Sebastian hirtelen felállt. – Hol van most a baba?

– A csecsemő nagyon gyenge és beteg. Már kórházba küldtem kezelésre.

– A kórházba!

A kórházi inkubátorban Sebastian egy kisfiút látott, aprót és törékenyt, olyan kicsit és imádnivalót. Abban a pillanatban, ahogy meglátta a baba arcát, megenyhült a szíve.

Bár a baba kicsi volt, a vonásai enyhe hasonlóságot mutattak Sebastianéival. Kétség sem fért hozzá, hogy ez a fia.

Kétmilliót fizetett, hogy az a nő, Camellia gyermeket szüljön neki, és a lány beváltotta az ígéretét!

Erre gondolva Sebastian azonnal utasítást adott Xavinak: – Menj, tudnom kell, hol van most a baba anyja. Hozd ide.

– Igenis, uram!

Xavi egy csapatot vezetett a keresésre, és három nappal később egy jelentéssel tért vissza. – Uram, egész New Yorkot átkutattuk, de nem találtunk Camellia nevű nőt. Minden szülészetet is ellenőriztünk, de nincs egyetlen egyező feljegyzés sem.

– Keressék tovább. Meg kell találnom azt a nőt!

Sebastian mélyen ráncolta a homlokát. Hová tűnt, miután életet adott a gyermekének?