Öt évszázaddal ezelőtt a lycaonok a létezés csúcsát jelentették.

Holdfényben alakot öltöttek, az árnyak közt vért ittak, és szabadon jártak a halandók között. Ezek a kortalan és önuralommal teli ragadozók menedéket kínáltak a nagy hegyen túl mindazoknak, akik azt keresték. A félelemre méltósággal válaszoltak, a béke kedvéért visszafogva mérhetetlen erejüket.

Aztán eljött a Fogyatkozás Éjszakája.

Az emberek, épp az a faj, amelynek menedéket nyújtottak, lecsaptak. Gyáva, kiszámított mészárlás volt, amikor a lycaonok a legsebezhetőbbek voltak. Alaric nagykirály, akit sarokba szorítottak, miközben vérző népét védelmezte, végül szabadjára engedte a benne lakozó szörnyeteget. Teljesen megvadult. A megmentőből éber rémálom lett, egy olyan megállíthatatlan mészárosgép, hogy saját túlélő fajtársainak kellett őt egy áthatolhatatlan ketrecbe zárniuk a föld alá.

Az árulás darabokra zúzta a lycaonok hitét. Ha az emberek szörnyetegeket akartak, hát szörnyeket kapnak. A túlélők keblükre ölelték a sötétséget, és úgy viselték szörnyeteg mivoltukat, mint egy gyűlöletben kovácsolt koronát.

Ám a kozmosz egyensúlyt követel. Röviddel a mészárlás után egy rejtélyes járvány söpört végig az emberi királyságokon. A férfiak szenvedtek, majd felépültek, de a vírus megtizedelte a női populációt. Halálos ítéletté vált a nők számára. Az a kevés, aki túlélte – vagy ezután született –, már nem számított embernek; fizetőeszközök lettek. Értékesek, ritkák és teljességgel kárhozottak.

Apák árverezték el a lányaikat tenyészfarmoknak. Nemesurak cseréltek el lányokat szövetségekért. Még a legmagasabb rangú hercegnők sem voltak biztonságban egy nőkre éhező társadalom csikorgó fogaitól. Nőnek születni annyit tett, mint prédának születni.

***

EMBEREK FÖLDJE: NAVARRE KIRÁLYSÁG.

– Ez egy… kislány, Fenség.

A földalatti kamrában réz és izzadság szaga terjengett. Garret herceg teljesen megmerevedett. Keze, amely még mindig kimerült felesége, Pandora nedves homlokán nyugodott, hevesen remegni kezdett.

– Mondd még egyszer! – Garret hangja rekedt, tompa suttogás volt. Imádkozott a Fényistenségekhez, hogy a fáradt udvari gyógyító csupán vak legyen.

Az öregember lesütötte a szemét, és megfordította karjában a kis, vércsíkos pólyát. – A gyermek leány, hercegem.

Pandora kimerült arca eltorzult a puszta rettegéstől. Az ágyneműbe kapaszkodott, és megpróbált felülni, hogy maga is lássa a parányi arcot. – Nem. Nem, az istenek nem lehetnek ilyen kegyetlenek. Csak még egyet ne! – Mellkasa zihált, torkából nyers, rekedtes zokogás szakadt fel, miközben arcát Garret mellkasába fúrta.

Garret úgy érezte, mintha a padló hamuvá vált volna a csizmája alatt. Elsőszülöttje, Aurelia, még négyéves sem volt, de Tiberius király – a saját zsarnok fivére – már fogadta a szomszédos Corvus királyság ajánlatait, hogy eladja a kisgyermeket háborús alapokért. Két lány. Az istenek két lánnyal verték meg egy olyan világban, amely csontig rágja majd őket.

Pandora hirtelen felkapta a fejét, szeme tágra nyílt és lázasan égett. – Ő egy fiú.

A gyógyító hátrahőkölt. – Őrültség. Nem rejtegetheti–

– Ha kell, addig kötözöm a mellkasát, amíg levegőt sem kap! Megtanítom kardot forgatni és úgy káromkodni, mint egy részeg! – vicsorogta halkan Pandora, anyai ösztöne valami halálossá élesedett. – Kudarcot vallottam az első gyermekem megvédésében. A másodiknál nem fogok. Tiberius király egy fiú unokaöcsöt fog látni, vagy nem lát mást, csak a holttestünket.

Garret a fészkelődő csecsemőre meredt. Ez árulás volt. Egy mindennapos séta a nyaktiló élén.

– A neve Emery – jelentette ki Garret, és olyan gyilkos pillantással fordult a gyógyító felé, amely halált ígért, ha egyetlen szó is kiszivárog. – Emery Galilea Evenstone. És a fiam ma éjjel egészségesen jött a világra.