„Szegény menyasszony. Már órák óta áll ott, és várja a vőlegényt” – hallottam egy nő suttogó hangját.

„Tényleg olyan szomorú. El sem tudom képzelni, mennyire el lehet keseredve” – válaszolta egy másik nő fojtott hangon.

„Szerintetek a vőlegény cserbenhagyta?” – suttogta halkan egy férfi.

„Az túl szomorú lenne. Kérlek, ne is mondj ilyet…” – felelte egy másik nő, hangjában őszintének tűnő bánattal.

Szótlanul álltam az oltár előtt egy fehér menyasszonyi ruhában, amely túlságosan is elegáns volt az ízlésemhez, és túlságosan is nehéz a kényelmemhez. A túlságosan magas sarkú cipő, amit viseltem, kezdte feltörni a lábamat, és a lábszáram is megfájdult a hosszas egyhelyben állástól. Már századjára – vagy valami ilyesmi, mert már elvesztettem a fonalat – szorítottam ökölbe, majd lazítottam ki a kezemet.

A ruha hosszú ujjú, karomat befedő flitteres csipkeanyaga viszketett, de ez senkit sem érdekelt. Nem én választottam ezt a ruhát. Soha nem találkoztam a vőlegényemmel. Egy másik férfiba voltam szerelmes. És legfőképpen: egyáltalán nem akartam férjhez menni.

Igen. Engem, Malissa Maxfordot egy érdekházasságba kényszerítenek a világ legnagyobb maffiaszindikátusának örökösével.

Hideg volt a fehér márványtemplomban; én mégis kényelmetlenül izzadtam. Nem tudom, mióta állhattam már itt, csak arra várva, hogy a leendő férjem megérkezzen. Legalább pár órája lehetett már, és mindenki más is kezdett nyugtalanná és feszültté válni.

Ha ez egy olyan esküvő lett volna, amire vágyom, biztosan halálra aggódom magam amiatt, hogy a vőlegény nem jelent meg. Az igazság azonban az, hogy egyáltalán nem érdekelt, ha sosem jön el. Sőt, valójában mindannyiunknak az lenne a legjobb, ha sosem mutatkozna. Akkor az esküvőt lefújnák, és a nagymamámmal visszatérhetnénk a megszokott, békés életünkhöz.

Oldalra pillantottam, és láttam a törékeny, nagyon beteg nagymamámat egy kerekesszékben ülni, közvetlenül mögötte egy ápolónővel. Bárcsak hamar véget érne ez az esküvő, vagy akármi is ez, hogy visszatérhessen a kórházba pihenni. A nagymamám nagyon idős volt, és nemrégiben megtudtam, hogy nagyon beteg is. Az orvosok nem tudták megmondani, mennyi ideje van még hátra, de még az én laikus szememmel is láttam, hogy nem sok.

„Hol van a vőlegény?” – kérdezte egy férfi fojtott hangon.

„Jó kérdés. Már majdnem három órája várunk…” – válaszolta egy másik férfi, majd ásítottott egyet.

„Psszt… maradjatok csöndben. A főnök megöl titeket, ha meghallja” – sziszegte egy harmadik férfi a másik kettőnek.

„Megtalálta már valaki?” – kérdezte egy újabb hang komolyan.

„Már kiküldtem egy csomó embert az osztagomból. Nem tarthat sokáig…” – válaszolta valaki más, de nem sok meggyőződést éreztem a hangjában.

„Ne bámuld a főnököt. Megöl, ha meglátja, hogy bámulod…” – sziszegte az egyik férfi.

„Így van. Határozottan nincs jó kedvében” – mondta egy másik felsóhajtva.

„Mit csinál az az átkozott fia?” – suttogta egy másik alig hallhatóan.

„Pontosan, az ő esküvője van, és még csak itt sincs…” – helyeselt egy másik férfi.

„Ez a kölyök fogja átvenni az irányítást az apja után? Micsoda rohadt vicc…” – szólalt meg egy idős férfi.

„Ne ilyen hangosan, a főnök meghallja…” – mondta sietve a mellette álló férfi.

„Bárcsak a bátyja még élne…” – folytatta az öregember nem sokat törődve a figyelmeztetéssel.

„Beszéljük meg ezt később. Remélem, hamarosan felbukkan… ez a rohadt templom jéghideg” – mondta az egyik férfi, és én ennél jobban nem is érthettem volna egyet. Ők legalább öltönyt viseltek, az én karomat viszont csak vékony, átlátszó csipke fedte.

Az előttem álló idős pap sápadtnak és feszültnek tűnt a történtek miatt. Szegény öreg, vajon mit követett el, hogy ezt érdemelte? Ugyanolyan régóta állt egy helyben, mint én, és az ő korában már biztosan majd’ leszakadt a lába.

„Ööö… talán el kellene halasztanunk…” – javasolta az idős pap bizonytalanul, vékony hangon.

„Pofa be, öreg! Arcon lőlek!” – ordította torka szakadtából az egész esküvői kálvária mögött álló kitervelő.

Úristen… az ott egy fegyver? Egy fegyver, ugye? Ugye igazi?

Szemem tágra nyílt a döbbenettől, és azt kívántam, bárcsak köddé válhatnék erről a helyről. Biztosan csak egy rossz álomban ragadtam, próbáltam meggyőzni magam, miközben lehunytam a szemem. A testem reszketett a félelemtől. Odanéztem a nagymamámra. Hála az égnek, nem kapott szívrohamot a sokktól.

Kinyitottam a szemem, és a legrosszabb rémálmom igazolódott be. Ez tényleg megtörtént, nem álmodtam. A valóság az volt, hogy a legbefolyásosabb maffiafőnök fegyvert fogott az öreg papra. A maffiavezér, aki beleerőltetett ebbe az érdekházasságba, vörös volt a képébe toluló vértől, és odáig süllyedt, hogy fegyverrel fenyegesse a papot.

A Torex maffiabanda rossz hír volt. Amikor a főnök elárulta nekem Hayden keresztnevét, a vezetéknevét már nem is kellett megkérdeznem. Ha ő a Torex banda örököse, akkor a vezetékneve egyszerűen: Torex.

A pletykák szerint a Torex családot alapító férfi a saját vezetéknevét is Torexre változtatta, és a bandát is így nevezte el. A Torex család minden tagjának és emberének állítólag van egy farkastetoválás valahol a testén. Mint mondtam, nem tudtam, hogy ez a pletyka igaz-e vagy sem.

A Torex banda világhírű volt, és a törvények felett állt. Üzleteik és gonosztetteik még egy olyan átlagember számára is közismertek voltak, mint amilyen én vagyok, akinek semmi köze a maffiához. Üzleti hálózatuk több kontinensen és országon átívelt, és számos iparágban érdekeltek voltak. Némelyik vállalkozásuk kifelé legális és sikeres konglomerátumként működött, míg mások teljesen a sötétben maradtak.

Nyilvánvalóan nem tudtam mindent az üzleteikről, de amit én – vagy bármelyik átlagos ember, akinek van szeme és füle – tudhattam, az az volt, hogy érdekeltségeik vannak a turizmusban, az egészségügyben és a szórakoztatóiparban. Plusz mindaz a sötét és illegális dolog, amiben egy maffiabandának benne kell lennie: emberkereskedelem, drogok, kaszinók, fegyverkereskedelem, és a többi.

Őszintén szólva, soha nem találtak bizonyítékot az illegális tevékenységeikre, de valószínűleg pontosan így tudtak a törvények felett élni: lefizették a törvény őreit.

Függetlenül attól, hogy a pletykák igazak voltak-e vagy sem, a Torex és minden tagja rosszat jelentett. És úgy adódott, hogy éppen most vagyok a felesége egynek közülük, ráadásul nem másnak, mint a Torex család következő örökösének. Nem tudtam, hová sodor az élet, de legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy ide.

Nos, feltéve, ha a szóban forgó vőlegény egyáltalán valaha is megjelenik, amiért én nagyon is imádkoztam, hogy ne tegye…

--Folytatása következik…