Declan

Fel-alá járkált Seb irodájában. A férfi épp telefonált, pedig még reggel kilenc óra sem volt. Dec ebben a pillanatban bosszús volt, a terve, miszerint ma reggel kéri a válást, füstbe ment. Sera teljesen letaglózta azzal a kérdéssel, hogy babát akar tőle.

„Mi zaklatott fel ennyire?” – kérdezte végre Seb, amikor letette a telefont. A férfi eddig is figyelte, ahogy fel-alá járkál a szobában. „Sera kikelt magából, amikor felhoztad a válást?”

„Nem, nem kértem meg rá” – mormolta.

„Mi? Miért nem? Ez volt a terv” – ráncolta a homlokát Seb.

„Egyszerűen nem tudtam. Tegnap este még boldog volt, kuncogott nekem, aztán ma reggel…” Felsóhajtott. „A gyerekvállalásról kérdezett.”

„Micsoda?!” – Seb most rábámult.

„Igen, pont ez volt az én reakcióm is” – jelentette ki Declan. „Hogyan kérhettem volna válást egy ilyen beszélgetés után? Azt hinné, azért, mert babát akart. Ez így nem helyes, nem vagyok ilyen kegyetlen.”

„Mondod te, de az a lány szerelmes beléd, Declan, magad is ezt mondtad. Te mesélted, hogy a második házassági évfordulótok után teljesen hozzád bújt, és félálomban, kómásan azt mormolta, hogy szeret.”

„Tudom” – mormolta, és a visszaemlékezésnél halvány mosoly jelent meg az arcán. Olyan aranyos volt, hozzábújt, kicsit megpaskolta a mellkasát, halkan felsóhajtott, és álmodozva azt mormolta: „Szeretlek, Dec.” Ő volt az egyetlen, aki Decnek szólíthatta. Mindenki más Declannek vagy Mr. Vance-nek hívta.

„Akkor kellett volna beadnod a válást” – mormolta Seb. „Most meg nézd meg, mibe keverted magad.”

„Akkor még nem álltam rá készen.” Felsóhajtott, és leült a férfi kanapéjára, és valóban nem volt az. Igen, a felesége volt, de ez egy érdekházasság volt, és sosem tekintett rá másképp. „Most kell megkérnem, csak épp ma nem tudtam megtenni úgy, ahogy elterveztem.”

„Nos, minél előbb, annál jobb, ezt te is tudod. Még egy közös megegyezéses válás is, amilyen ez is lesz, hat hetet vesz igénybe, amíg elrendeződik és véglegesítik, szóval azt javaslom, kezdd el megvalósítani a terveidet. Vagy lehet, hogy maga fogja kérni. Tényleg ezt akarod?”

„Nem” – mormolta. „Ennek tőlem kell jönnie” – bólintott. „Ma elintézem a rám eső részt. Tudom, hová álmodik nyaralni. Nem kicsit egyértelmű, hiszen az a hely a képernyővédője, ahová el akar menni.”

„Akkor szervezd meg az utat, az útlevelét te őrzöd, ugye?” – kérdezte Seb.

„Igen, az enyémmel együtt. Mindent elintézek, a repülőjegyeket, a szállást, a túrákat, amikről tudom, hogy részt akar venni rajtuk” – bólintott határozottan. Elhatározta magát.

„Elég nagy erőfeszítés egy válásért, ezt ugye tudod?” Seb megrázta a fejét.

„Mm, én vagyok a jófiú, emlékszel?” Bár most egyáltalán nem érezte magát annak; annak a lánynak nem volt senkije, egy árvaházba dobták, majd a nevelőszülői rendszerben nevelkedett. Meg is lepődött, hogy mennyire kiegyensúlyozott volt. Lerázta magáról a gondolatot, és felállt. „Mikorra készülnek el a papírok?”

„Amint felsorolod, mit akarsz belevenni; még ma megírom, van rá időm, ma amúgy sem kell bíróságra mennem. Mit kap?”

„A házat, amin osztozunk, és négymillió dollár elég lesz. Plusz egy teljesen kifizetett nyaralás az álom úti céljára. Hogy még jobb legyen, első osztályon utazik.” Egy kicsit el akarja kényeztetni, megérdemelte.

„Biztos, hogy így akarod csinálni, Declan? Egyszerűen csak…”

„Nem, ennek így kell lennie. El kell válnunk, csak így látom biztosítottnak, hogy boldog legyen. Meg fogja érteni, hogy a szándékom az, hogy elengedem, hogy a jövőben boldog lehessen.”

„Visszafelé is elsülhet, tudod. Fogadni mernék, hogy a feleségedben van egy kis temperamentum.”

„Hmm, én még sosem láttam” – rázta meg a fejét. „Túl aranyos ahhoz, hogy kiabáljon, sikoltozzon és dühöngjön. Valószínűleg csak bámulni fog rám, és azt mormolja majd: »rendben, hol vannak a papírok«.” Vagyis legalábbis ebben reménykedett. „Nem akarok ebből nagy jelenetet, tartsuk csendben, és tartsuk távol a sajtótól.”

„Szóval, mikor fogod megtenni? Te magad adod át a papírokat? Vagy én legyek a rosszfiú a jó természetű, szerető feleséged szemében?” – mormolta Seb.

„Megértem, hogy nem tetszik, Seb, de nem folytathatjuk így a házasságunkat. Ez nem helyes, és ezt te is tudod. Soha nem fogom tudni azt mondani neki, hogy viszontszeretem, szóval ideje elválni.” Így folytatta: „Ha holnapra mindent előkészítesz, akkor mindketten elmegyünk a Belvedere birtokra, és én megmondom neki, hogy el akarok válni, te pedig, barátom, átadhatod neki a papírokat.”

„Hurrá. Én nem állok az útjába, ha megpróbál lekeverni neked egyet.”

„Nem fog” – jelentette ki Dec, és tényleg nem. Nem olyan nő volt.

„Amikor összetörik a szívét, még az is lehet. Reggelre előkészítem őket. A legjobb lesz, ha még azelőtt aláírod, hogy odamennénk, így még aznap be is nyújthatom, hogy a hathetes várakozás azonnal megkezdődjön.”

Dec bólintott, és elindult a saját irodájába. Hosszú és dühítően frusztráló napnak nézett elébe, és ezt tudta is. Az elméjét azok a szavak fogják elterelni, amiket a nő ma reggel kiejtett a száján. Egy baba, babát akart tőle egy érdekházasságban. Nem lenne helyes gyereket szülni egy olyan házasságba, amilyen az övék.

Szóval nem, nemhogy babát nem vállal vele, de még el is válik tőle, hogy biztosan megértse őt. A napot azzal töltötte, hogy repülőjegyeket és szállást intézett, ellenőrizte a környékbeli túrákat, és többet le is foglalt: egy borvidéki túrát, egy hőlégballonozást, lovaglást a tengerparton. Egy vacsorával egybekötött sétahajózást egy szép jachton, és egy wellness-napot; a legjobb szállodákat foglalta le, és gondoskodott a luxustranszferekről.

Csupa olyan dolgot, amiről a saját anyjával beszélgetett, és mindazt, amiről az anyja mondta, hogy meg kellene tennie a nővel: „Vidd el a feleséged nyaralni, fiam, legyen romantikus, kapcsolódjatok ki, élvezzétek egymást.” Tudta, mit jelent ez. Azt akarta, hogy csináljon gyereket a feleségének. „Gyertek haza úgy, hogy már terhes”, erre célzott.

Végignézte a listát, és kinyomtatta az útitervet. Elég terjedelmes volt, egy teljes hónapos olaszországi nyaralás. Ez biztosan nagyon fog tetszeni neki, látni fogja, hogy vette a fáradtságot, és olyasmit ad neki, ami érdekli; az álom úti célját. A három év alatt, amióta házasok, a nő egyszer sem volt nyaralni, az ő időbeosztása ezt eléggé megakadályozta. Mindig voltak rendezvényei, akár üzleti, akár jótékonysági céllal, itt, más államokban, vagy akár külföldön.

Összeállította az egészet, majd kivette az útlevelét a széfből, és átlapozta. Két üzleti úton volt vele, és kíméletlenül ágyba vitte azokon a napokon, amiket együtt töltöttek. A felesége gyönyörű volt, és olyan mosolya volt, ami bármelyik férfi szívét képes lett volna megolvasztani. Pontosan ezért volt szüksége a válásra.

Azt akarta, hogy a nő igazán boldog legyen, és ez a szerződéses házasságukban, ami tele volt szabályokkal és kikötésekkel – amiket azért vezetett be, hogy megvédje őt és saját magát is – nem lehetséges. Nem mintha ez úgy tűnt volna, hogy segített megvédeni, hiszen a nőnek mégis sikerült beleszeretnie. Ideje volt véget vetni ennek a látszatházasságnak a boldogság és az elégedettség érdekében.

Nem fog neki tetszeni, össze fog törni a szíve, de így lesz a legjobb. Nem maradhatott ebben a szerződéses házasságban, ha nem tudja megadni neki azt, amire igazán vágyik, márpedig nem tudta.