Andre ajka sokatmondó vigyorra húzódott. Miután ujjai még egy utolsót, hosszan simítottak a bőrömön, elengedett, és hátralépett. – A legközelebbi találkozásig, kis farkas – morogta mély, fülledt hangon.

És ezzel már el is tűnt, engem pedig zavart káoszban hagyott hátra.

Ekkor csapott le egy manikűrözött kéz az asztalomra. Az előttem álló lány gyönyörű volt. Hosszú, egyenes fekete haja a válláig ért, szeme pedig a zöld átható árnyalatában égett.

– Mégis kinek képzeled magad, te ribanc? – köpte a szavakat. Nem ismertem őt. Épp meg akartam szólalni, amikor égő érzést éreztem az arcomon. – Maradj a pokolba is távol Everettől!

– Te nem ismersz engem, de én ismerlek téged – mutatott az ujjával az arcomba. – A nevem Mirabel, és én vagyok Everett barátnője. Nem tudom, milyen játékot játszottál tegnap, de nem lehetsz a társa. Te egy mocskos ómega vagy.

– Te pedig egy rongyrázós ribanc vagy – vágtam vissza, és hallottam a felszisszenéseket az egész osztályteremben. – Nem vagyok a játékszered, és nem az a fajta ember vagyok, akin csak úgy átsétálsz. Ha még egyszer megütsz, gondoskodom róla, hogy megbánd.

Kinyitotta a száját, hogy válaszoljon, amikor hirtelen remegni kezdett a válla. Tudtam, hogy csak megjátssza magát, mert semmi ésszerű oka nem volt a sírásra. Nem értettem a dolgot, amíg egy jelenlétet nem éreztem magam mellett. A tanár, egy középkorú férfi, homlokát ráncolva nézett le rám.

– Ez még csak az első napod, Amara, és már most gondokat okozol – próbáltam megvédeni magam, de ő megállított. – Mirabel a Gamma lánya. Azzal, hogy felzaklatod őt, az iskolát sodrod óriási bajba.

– De én nem csináltam semmit! – kiáltottam fel. – Ő jött oda hozzám, ő ütött meg engem. Kérdezzen meg bárki mást!

Az osztály többi tagja felé fordultam, de mindenki vagy levegőnek nézett, vagy nyíltan hazudott, miszerint Mirabel semmit sem csinált. Az arcom lángolt a felháborodástól, tudva, mibe is sétáltam bele. Ebben az iskolában hierarchia uralkodott, és én a legeslegalján voltam.

– Úgy tűnik, mindenki másképp emlékszik a történetre.

– Azért, mert mindannyian hazudnak. Ő kényszeríti őket hazugságra.

– Ez kezd elfajulni. Menj az igazgatói irodába, Amara – utasított, én pedig már nem is vettem a fáradságot, hogy tiltakozzam. Csak felkaptam a táskámat, és felálltam.

Amikor elmentem Mirabel mellett, megragadta a karomat, és suttogóra fogta a hangját. – Ez az én iskolám, te ribanc, és épp most követted el azt a hibát, hogy az ellenségeddé tettél engem.

– Elég, Mirabel – fordultam meg, és láttam, ahogy Everett az osztályterem ajtajának dől. Mirabel elmosolyodott, és oda akart rohanni hozzá, de ő felemelt kézzel megállította. – Szerintem épp eleget szórakoztál. Ülj le a fenekedre, Amara.

– Megkértem, hogy menjen az igazgatói irodába – kezdte a tanár, de Everett szúrós pillantással fojtotta belé a szót.

– Én meg arra kértem, hogy üljön le. Ez nem olyan ügy, amivel az igazgatót kéne zaklatni.

Egyértelmű hatalmi harc zajlott, és meglepetésemre Everett nyert, mert a tanár gúnyosan felhorkant, és a tábla felé fordult. Én visszanéztem Everettre, azon tűnődve, hogy vajon miért állt ki mellettem már megint.

A szeme egy másodpercig rajtam pihent, majd hirtelen elfordult, és úgy tűnt el, mintha ott sem lett volna.

Nem tudtam mit felelni, főleg, mikor tudtam, hogy teljesen lejáratódtam. Kirohantam az osztályból, figyelmen kívül hagyva a diákok pillantásait. Ez még csak az első napom volt, és máris borzalmasan indult. Nemcsak hogy belekeveredtem egy hülye vitába, és pofont kaptam az egész osztály előtt, de még azt is hagytam Andrenak, hogy felnyúljon a szoknyám alá. Még sosem voltam ennyire csalódott magamban.

EVERETT SZEMSZÖGE

Az ebéd volt a nap legrosszabb órája. Már az is elég baj volt, hogy nap mint nap idiótákkal kellett foglalkoznom, de az még rosszabb, hogy ebédidőben velük kellett ülnöm és hallgatnom, ahogy beszélnek. Mirabelnek volt egy olyan heppje, hogy mindig a szerinte népszerű emberekkel akart egy asztalnál ülni. Velünk volt August – a Béta fia –, akit én egy önelégült seggfejnek tartottam, és néhány barátnője, akiket agyatlan lakájoknak gondoltam, és akik minden parancsát vakon követték.

Valamin kuncogtak, és ez a hang az idegeimre ment. Minden erőmre szükségem volt, hogy ne kérjem meg őket: csak fogják be a kibaszott szájukat. Már a saját ép elméjém megőrzése érdekében kikapcsoltam az agyam, amikor meghallottam egy nevet, ami felkeltette a kíváncsiságomat. Amaráról beszéltek.

– Akkora egy kurva – hallottam Mirabel gúnyos megjegyzését. – Ha azt hiszi, hogy bármi esélye is van Everett-tel, akkor súlyosan téved, ő csak egy ómega söpredék.

– Akkor meg miért érzed magad ennyire fenyegetve tőle? – kérdezte vontatottan August. Feltette a kibaszott lábát az asztalra, és épp egy sültkrumplit evett. Átnyúltam, hogy lökjek rajta, de ő csak bemutatott nekem. – Úgy értem, nem hibáztatlak, elég dögös.

– És ezt pont az a rohadék mondja, aki kórházba juttatta az anyját – vágott vissza Mirabel, és én összevontam a szemöldököm. Erről nem is tudtam.

Kihúztam magam. – Te juttattad kórházba az anyját? – kérdeztem, mire ő vállat vont. – Mégis mi a poklot csináltál?

– Nem csináltam semmit, csak rosszkor voltam rossz helyen, ő pedig mindenáron engem akart hibáztatni. Tényleg azt hiszed, hogy ilyesmit tennék?

Az őszinte igazság az volt, hogy nem tudtam, mit higgyek. August egy rohadék volt, és sok minden kitelt tőle. Ennek kiderítésére az egyetlen mód az lett volna, ha beszélek az apámmal, de nem igazán vártam egy vele való csevejt. Megkérdezné, miért is kutakodok, és ez valószínűleg rávezetné arra, hogy a lány a társam.

Ezen az utolsó gondolaton felhorkantottam. El sem tudtam képzelni apám reakcióját, ha megtudja, hogy egy ómega a társam. Ez volt az évszázad sértése, és én ahelyett, hogy elutasítottam volna, ahogy kellett volna, megtartottam őt. Semmilyen kifogással nem tudtam volna megindokolni ezt apámnak.

– Farkast emlegetnek... – motyogta Mirabel, és tekintetem úgy tapadt Amarára, ahogy belépett a terembe, mint molylepke a lángra.

Cyrusszal volt, nekem pedig felforrt tőle a vérem. Az én társam volt, nem az övé, és neki nincs joga így ölelgetni őt, sem megnevettetni. A lány hátravetette a fejét, és a kezével eltakarta a száját. Gyönyörű volt, rohadtul vaknak kellett lennem ahhoz, hogy ezt ne vegyem észre. Alultáplált volt, és törékenynek tűnt, de ez semmit sem rejtett el a belőle áradó, e világi határokat átlépő szépségéből. Ott bujkált a vonásainak lágyságában, a szeplőkben, amelyek az arcát és az orrát díszítették, az élénkzöld szemében és a vöröses hajában. Mindez a végtelenségig felbosszantott.

– Túlságosan is bámulod – hallottam August gúnyos hangját, és kénytelen voltam elszakítani róla a tekintetem. Mirabel összeszűkült szemekkel figyelt engem. Tudtam, hogy rajtakapott, de nem érdekelt.

Mirabelt jobban elviseltem, mint a legtöbb embert, de ez nem jelentette azt, hogy kedveltem is. Apám mindig is elvárta, hogy őt válasszam társamul, elvégre a Gamma lánya volt. Megtettem a magamét: udvaroltam neki, és megkértem, hogy legyen a barátnőm. Az őszintét megvallva, nem került nagy erőfeszítésbe, tekintve, hogy szinte a nyakamba vetette magát. Ettől függetlenül nem tartoztam neki magyarázattal, így nem is adtam.

– Helyre kell őt tenni – motyogta Mirabel, én pedig megforgattam a szemem. – Nem jöhet csak úgy ide, és nem viselkedhet úgy, mintha közénk tartozna. Emlékeztetnünk kell arra, kicsoda is ő, és hol a helye, mielőtt...

– Hagyd őt – mondtam egyszerűen, és minden tekintet rám szegeződött. Láttam rajtuk, hogy megdöbbentek, mert sosem védtem meg senkit. Mirabelt is a saját sorsára szoktam hagyni. – Folyton azt ismételgeted, hogy nincs a te szinteden, de úgy tűnik, a megszállottja vagy. Hagyd, hogy békében egye meg az ebédjét. Cyrusszal van, és pontosan jól tudod te is, hogy Cyrus majd helyretesz téged.

Hallottam pár kuncogást, de nem érdekelt. Felálltam, és hátranézés nélkül kisétáltam. Szerencsére nem követett, különben elvesztettem volna a maradék józan eszemet. A lelátó alatti, megszokott helyem felé vettem az irányt. Ide szoktam jönni, ha ki akarom szellőztetni a fejemet. Már csak egy órám volt hátra a napból, de abban sem voltam biztos, hogy egyáltalán részt akarok rajta venni. Csak egy kis egyedüllétre volt szükségem, és senki sem tudott erről a helyről. Legalábbis ezt hittem, amíg meg nem hallottam a hangokat.

Cyrus és Amara kuncogva sétáltak be. Előléphettem volna, hogy jelezzem, itt vagyok, de inkább vártam és figyeltem. Egy szadista részem hallani akarta a beszélgetésüket, kínozni akartam magam azzal, hogy megtudjam, vajon mit mond a srác, amitől a lány ennyire tud nevetni.

– Kérlek, mondd, hogy a következő óránk közös lesz – motyogta Amara, mire a fiú szomorú pillantást vetett rá, amitől a lány felnyögött. Ezt a hangot egészen az ágyékomig éreztem. – Nem hiszem, hogy kibírok még egy órát bármelyikükkel is. Mirabel akkora egy ribanc, nem is tudom, Everett hogy bírja elviselni.

– Nem hiszem, hogy különösebben kedvelné – nem járt messze az igazságtól, de ezt soha nem fogom hangosan beismerni. – Különben is, csak ne foglalkozz vele. Nem tehet semmi olyat, amivel kockáztatná a tökéletes iskolai hírnevét, különben az apja megöli. Amúgy meg szerintem több mint képes lennél elbánni vele.

Amara felhorkant. – Egy ómega vagyok, ha esetleg elfelejtetted volna. Nem tudok harcolni, engem soha nem tanítottak, és biztos vagyok benne, hogy ő egész életében profikkal edzett.

Cyrus nem szólt egy szót sem, a lány pedig felsóhajtott. Épp beszélni kezdett, amikor a fiú hirtelen félbeszakította. – Most mennem kell. A diákelnöki poszt sok elfoglaltsággal jár, és el kell intéznem valamit. Csak várj itt, mindjárt visszajövök.

– Mi van, ha valaki idejön?

– Sosem jön ide senki – sietett el, mielőtt a lány bármit is mondhatott volna.

A következő percben csak álltam ott, és azon gondolkodtam, hogy előlépjek-e, vagy maradjak a helyemen. Figyeltem, ahogy fel-alá járkál egy kicsit a tornateremben. Még mindig nem vett észre, különben nem húzta volna ki az ingét a szoknyájából, és nem gombolta volna ki a felső két gombját. Lerogyott az egyik székre, és egy olyan nyögést hallatott, amitől ismét káromkodnom kellett.

A káromkodásomra megdermedt. Tudtam, hogy meghallott, így semmi értelme nem volt tovább rejtőzködni. Amikor előléptem, láttam, hogy megfeszül az egész teste. Arra nézett, ahonnan előbukkantam, és épp újra akarta gombolni az ingét, amikor feltettem a kezem, hogy megállítsam.

– Olyan kényelmesen nézel ki, csak miattam ne hagyd abba – mondtam vontatottan. Az inge tetejéből centiméternyi krémes bőr látszott ki.

Amara alacsony volt, de a megfelelő helyeken mindenhol domborodott. Arckifejezésemet érzelemmentesnek álcáztam, de ez éles ellentétben állt azzal, amit legbelül éreztem. Ha bárki más lett volna, talán rögtön lerohantom, hogy a társammá tegyem, de ő egy ómega volt, és én nem lehettem együtt egy ómegával. Ez nemcsak az imidzsemre, de az Alfaként támasztott igényemre is káros hatással lett volna, és ez többet számított nekem, mint egy ostoba kötelék, amit az istennő még a születésem előtt megalkotott.

– Miért nem jelezted, hogy hallgatózol? – kérdezte.

– Miért nem néztél szét, mielőtt beszélni kezdtél? – vágtam vissza. – Nem az én hibám, hogy nem vagy tisztában a környezeteddel.

Ez határozottan felbosszantotta, mert összefonta a karját a mellkasa előtt. Nem tudta, de ezzel csak még jobban kiemelte a melleit. A farkam megrándult a nadrágomban, de még mindig kikényszerítettem magamból az érzelemmentes arckifejezést. Semmiképp sem akartam a tudtára adni, hogy bármilyen hatással is van rám.

– Hol van a barátnőd? Azt hittem, hozzád van nőve.

– Óvatosan, még azt is hihetem, hogy féltékeny vagy – mondtam vontatottan. Tettem egy lépést felé, a bátorsága pedig egy pillanat alatt szertefoszlott. Láttam az aggodalmat felvillanni a szemében, ahogy megálltam előtte.

Egy gyors mozdulattal szétnyitottam a lábát, és közéjük álltam, a két kezemet pedig az arca mellé támasztottam. Légzése felgyorsult, az én ajkam széle pedig vigyorra húzódott. Ez volt az első valódi érzelem, amit megmutattam neki.

Ajkamat a füléhez eresztettem, és éreztem, ahogy megborzong. Minden önuralmamra szükségem volt ahhoz, hogy ne tépjem le róla a szoknyáját, és ne dugjam meg a lelátóknak dőlve. Már a puszta gondolat is elég volt ahhoz, hogy felnyögjek.