ARON

Túl késő…

A csontjaimban érzem, még mielőtt a gondolat megformálódna. Úgy csapódik belém, mint egy rohadt teherautó, és olyan egyértelmű, hogy biztos vagyok benne: ha nem lennék e falak között, már a déli falkaterületeken rohannék keresztül.

Egyik pillanatban még lélegzem. A következőben pedig – eltűnt. Semmi. Nem érzek mást, csak a hiányát. Mintha egyszerűen köddé vált volna. Megdermedek.

A