CHLOE

– Csak kihasználtál! – zokogtam, és sírva fakadtam a társam előtt, aki épp az imént taszított el magától. – Az, hogy engem választottál társadul, csak egy létra volt számodra a hatalomhoz, Sebastian! A falkád miattam jutott feljebb a ranglétrán! Most, hogy elérted a célod, már nincs szükséged a csúnya lányra, igaz? De egy évvel ezelőtt még hajlandó voltál egybekelni velem!

– Ó, kímélj meg! – Sebastian megforgatta a szemét. – Ne tégy úgy, mintha nem tudtad volna, hogy egy ponton úgyis elhagylak. Várj csak, tényleg azt hitted, hogy téged teszlek meg a falkám Lunájának? Alig bírom elviselni a látványodat, Chloe. Mit vártál, hogyan vigyelek el az Alfa-találkozókra, és hogyan mutassalak be másoknak? Undorító vagy!

– De ezt a sebhelyet nem magamnak csináltam! – sírtam keservesen. – És megígérted, hogy elviszel a legjobb orvosokhoz. Semmit sem tettél ebből, Sebastian! Pedig segíthetett volna!

– Micsoda? Még a saját családodat sem érdekled annyira, hogy orvoshoz vigyenek, és azt hiszed, én megtenném? Fejezd be az álmodozást, Chloe, és takarodj a falkámból!

Könnyek homályosították el a látásomat. Nem ez volt az első alkalom, hogy csúnyának neveztek, de mindig jobban fájt, amikor Sebastian szájából hangzott el.

Tudtam, hogy Sebastian nem érez irántam szerelmet, amikor a családom egy évvel ezelőtt összeboronált vele. Egy éven át úgy éltünk, mint két idegen, annak ellenére, hogy társak voltunk. Még mindig szűz voltam, mivel arra sem tudta rávenni magát, hogy hozzám érjen.

Nem tehettem róla, hogy csúnya vagyok. Gyerekkoromban megégettek egy ezüstalapú billogozóvassal, ami egy hatalmas hegként éktelenkedett az arcom oldalán. Még mindig nem tudtam, ki volt a felelős érte, de a visszautasítás ezen maró érzésével kellett felnőnöm. Még a saját családom is gyűlölt, és szégyenkeztek a külsőm miatt.

De azt hittem, Sebastian más lesz. Azt hittem, szeretni fog. Úgy tűnik, egy olyan világban, ahol a falkavezérek számára a rangok számítanak a leginkább, a megtévesztés elkerülhetetlen.

Dühösen meredtem rá. Igazán szerettem ezt a férfit, és azt kívántam, bárcsak viszonozná az érzéseimet. De most már azt kívánom, bárcsak szenvedne azért, amit velem tett.

– Egy szörnyeteg vagy – szűrtem a fogam között. – És remélem, egy napon megfizetsz ezért.

Hátravetette a fejét, és felnevetett; üres, kongó hang volt. – Elátkozott Chloe, mégis hogyan történne ez meg? Jelenleg én vagyok a harmadik leghatalmasabb Alfa. A falkám előrébb jutott a ranglétrán, míg a te családod alattam áll! Többé semmit sem tehetsz ellenem. Mindig is értéktelen voltál, és az is maradsz!

– Figyelj ide, én már elutasítottalak téged, te pedig elfogadtad. Bár van még hátra egy végső formaság, de ami engem illet, már nem jelentesz számomra semmit. Úgyhogy takarodj az undorító képeddel a falkámból! Nyomban, mielőtt kidobatlak az őrökkel! – Tekintete jéghideg volt, és mielőtt válaszolhattam volna, kisétált.

.........

Miután sikerült összeszednem magam, elhagytam Sebastian falkáját, és úgy döntöttem, hazaindulok – apám falkájához. Nem voltam otthon, mióta átköltöztem Sebastian falkájába, és reméltem, hogy hajlandóak lesznek befogadni.

A családom sosem szeretett igazán. Minden akkor kezdett szétesni, amikor anyám elment – négyéves koromban elhagyott. Apám új társat választott, és hirtelen nem maradt elég ideje rám. Aztán megszereztem a sebhelyemet, és ő még távolságtartóbbá vált.

Az őrök átengedtek a kapun, de amikor becsengettem a társalgóba, a mostohanővérem és az anyja nyitott ajtót. Meglepetésemre nem akartak beengedni.

– Menj vissza Sebastianhoz, és könyörögj neki még egy kicsit, Chloe. Itt nincs hely a számodra – mondta Penelope, miután mindent elmagyaráztam nekik.

Bár megpróbáltam elérni, hogy megsajnáljanak, és megértetni velük, hogy nincs hová mennem, megparancsolták az őröknek, hogy kísérjenek ki.

Mindig is a család szégyenfoltjának tartottak, és örültek, amikor elmentem Sebastian falkájába. Most pedig nem akarták, hogy visszatérjek.

.........

Estére már egy bárban ültem, a kedvenc bárban – az Üvöltő Farkasban. Itt olyan erős italokat kevertek, amiktől még egy farkas is lerészegedett, és nem kellett amiatt aggódni, hogy felismernek és elítélnek, mivel minden vendég maszkot viselt.

Évek óta ez volt a kedvenc bárom. Ha az emberek látnák az arcomat, azt hinnék, azért részegszem le, mert csúnya vagyok.

„Túl csúnya vagy.” Oly sokszor hallottam már ezeket a szavakat, hogy álmomból felkeltve is hibátlanul el tudtam volna szavalni őket.

De legfőképpen Sebastian árulása sebzett meg mélyen. Még fájdalmasabb volt, hogy semmit sem tehettem ellene. A falkája most már nagyon hatalmas volt, én pedig egy csúnya, elutasított lány voltam, akinek még családja sem maradt, ahová visszatérhetne. Senkinek sem kellenék soha. Mi értelme volt az életnek?

Felhajtottam az italom maradékát, és épp fel akartam állni, amikor a semmiből megszólalt valaki: – Még egy pohárral a hölgynek, kérem!

Meglepődve fordultam meg, és láttam, hogy egy férfi foglal helyet mellettem. A csapos bólintott, és töltött egy újabb italt.

Meglepődve ráncoltam a homlokom, miközben az újonnan érkezőre néztem. Nem láttam az arcát, mivel hozzám hasonlóan maszkot viselt, de a megjelenésében volt valami, ami elárulta, hogy kifinomult ember.

Tom Ford öltönyt és Rolex órát viselt. Egy átlagos farkas nem engedhette meg magának ezeket a dolgokat.

– Egy ideje már egyedül jársz ide inni – mondta, amivel meglepett.

A hangja... Megnyugtató volt, és lehetetlen volt figyelmen kívül hagyni.

Lesütöttem a szemem, kissé elszégyellve magam. Mégis honnan tudná? – Nem tudom, miről beszélsz.

– A maszkod. – Biccentett az álla hegyével felém. – Soha nem cserélted le.

Ó. – Ezek szerint te is sokat jársz ide.

– Igen. Nem igazán üti meg a mércémet, de ez a kedvenc helyem. Szeretem, ha senki sem ítélkezik felettem.

A csapos visszatért az italommal. Megköszöntem az idegennek, mielőtt belekortyoltam volna a poharamba.

– Ahogy elnézem, valami bánt téged. Engem is. Szóval, miért nem kötünk egy alkut, hölgyem? Érezzük jól magunkat éjszaka, és reggel váljanak el útjaink?

Döbbenten néztem rá. Egy egyéjszakás kalandot ajánlott!

– De t–te nem is ismersz engem – motyogtam félénken.

– Nincs is rá szükségem. Ez csupán a szórakozásról szól.

Volt valami a beszédstílusában. Látszott rajta, hogy olyan férfi, aki nem törődik mások érzéseivel, és csak az hajtja, hogy megkapja, amit akar.

– Bár figyelmeztetnem kell – cöccögött. – Hosszú éjszaka lesz. Vannak... problémáim azzal, hogy egy nőben menjek el. Sohasem jutok a csúcsra. Szóval, ahogy mondtam, pusztán csak a szórakozás kedvéért csinálom.

Tessék? Nem tud elélvezni az együttlét során? De hát úgy hallottam, az a legjobb része. Hogyan is élvezhetné az intim együttlétet, ha még sosem ment el egy nővel? Már a gondolata is szomorú volt.

Bármennyire abszurdnak is hangzott, egy részem mégis kísértésbe esett. Mindig is kíváncsi voltam az intim együttlétre. A sebhelyem miatt soha senkinek sem tetszettem, még a társamnak – az ex-társamnak – sem.

Az idegen hosszas győzködése után elgondolkodtam a dolgon.

– Fent hagyhatjuk a maszkot? *Ugyanúgy gyűlölni fogsz, mint a többiek, ha meglátod, milyen csúnya vagyok.*

– Persze. – Megvonta a vállát. – Kívánságod parancs, hercegnőm.

Hercegnőm? A gyomrom görcsbe rándult.

Ó, nem. Nem tudta, hogy úgy nézek ki, mint egy szörnyeteg. Ha tudná, elmenekülne, mint a többiek.

Legszívesebben sírtam volna. Néha tényleg azt kívántam, bárcsak úgy bánnának velem, mint egy „hercegnővel”.