CHLOE

Ennek viccnek kell lennie. Vagy legalábbis reméltem, hogy nem az, amire gondolok.

Apám tekintete egyre komolyabbá vált, ahogy felém lépett. – Arra gondoltam, hogy felajánlom neki Penelopét, de ő már mással van, és az Alfakirály talán éktelen haragra gerjedne, ha azt hinné, hogy egy másik férfi nőjét akarjuk rásózni. Ez az oka annak, hogy te vagy az egyetlen választásunk, Chloe. És... fogalmad sincs róla, milyen tökéletes, hogy visszakaptad az arcodat. Eleinte aggódtam, hogy problémáink lesznek azzal, hogy az Alfakirály elfogadjon téged, de most már biztos vagyok benne, hogy el lesz ragadtatva.

– Állj meg – horkantottam fel, és a combomra tettem a kezem. – Kérlek, ne mondd, hogy azért utaztattál ide egészen Bozemanből, hogy közöld velem, feláldozol egy démonnak.

Egyetlen farkas számára sem volt ismeretlen a „Shadowfall” név. Még én is, aki keveset tudtam a falkák ügyeiről, tisztában voltam azzal, milyen veszélyesek, és senki sem akart velük ujjat húzni; sem ebben az életben, sem a következőben.

– Ryder Alfa nem egy démon – mondta apám meglepetten.

– De ő pontosan az. Évekkel ezelőtt te is ugyanezt mondtad.

Ryder Blackwood Alfa volt a legkegyetlenebb ember, akiről valaha hallottam. Azok a történetek, hogyan igázta le az ellenségeit – és néha a barátait is –, nem számítottak újdonságnak a falka számára. Mivel egy olyan családból származott, amelyik kizárólag a legerősebb Alfákat adta, jelenleg ő volt a Shadowfall Alfakirálya, egy férfi, akitől mindenki rettegett, és akivel senki sem akart rossz viszonyba kerülni. Nem tudtam, hogyan néz ki. Soha nem voltam abban a kiváltságos helyzetben, hogy találkozhassak valakivel, mint Ryder Blackwood. Nem mintha valaha is akartam volna.

– Azt beszélik, hogy megölte a saját apját és a testvérét! – emeltem a magasba a kezem. – Hogy várhatod el tőlem, hogy egy ilyen emberrel legyek?

– Ezek puszta feltételezések, Chloe. Különben is, csak egy évig leszel vele.

– Nem kell egy év ahhoz, hogy megölj valakit, apa. Egyetlen perc elég, legfeljebb. De valakinek, mint Ryder, biztos vagyok benne, hogy egy fél is elég lenne. Különben is, miért csak egy évre kell mennem?

Ahogy én tudtam, a Shadowfall falkának Ryder hatalomra jutása óta nem volt Lunája. De ha akar egy Lunát, az nem hosszútávra szólna? Miért csak egy évet kért?

– Őszinten szólva, nem tudom, Chloe.

– És nem is érdekel – vágtam közbe, a szívemhez kúszó fájdalommal. – Csak az érdekel, hogy adj neki egy Lunát, és így levedd a problémát a saját válladról. Nem törődsz a teherrel, amit az enyémre teszel.

A másodperc tört részére csodálkozás villant át az arcán. A Chloe, akit ő ismert, soha nem vitatkozott volna vele. Alázatosan belement volna bármibe, amit csak akart. Nos, maradjunk annyiban, hogy megtanultam az értékemet, amikor rájöttem, mennyire gyönyörű vagyok. Ez a Chloe belefáradt abba, hogy mások dróton rángatott bábja legyen.

Apám elég közel lépett ahhoz, hogy megfogja a kezem. Ezúttal olyan zaklatottnak tűnt, hogy attól féltem, térdre borul.

– Chloe, kérlek. – Egy kicsit megszorította a kezem. – Apádként ez az utolsó dolog, amit kérek tőled. Csak tedd meg ezt értem, egyetlen évre. És ígérem, te teszel majd a legboldogabb apává a világon.

****†

Órákkal később a szobámban – vagyis abban a szobában, ami valaha az enyém volt – álltam, és a tükörképemet bámultam. Egy hosszú, piros ruhát viseltem, a hajam pedig a vállamra omlott. Teljesen felkészültem arra, hogy találkozzam Ryder Alfával, bár legszívesebben a hátam közepére sem kívántam.

Valami nem stimmelt. Hogy csak egyetlen évre akar Lunát... ez sántított. De apám korábban majdnem térdre borulva könyörgött nekem. Nem okozhattam neki csalódást. Ráadásul, mielőtt egybekelt volna a második feleségével, voltak idők, amikor jó volt hozzám.

Próbáltam ellenállni a kísértésnek, ahogy az előttem lévő fiókra meredtem. De siralmasan elbuktam, mégis kinyitottam, és elővettem az ultrahangképet. A szívem teljesen összetört, és régi sebek szakadtak fel.

Ez volt az egyetlen kép a világon, aminek megvolt az az ereje, hogy minden egyes alkalommal végezzen velem, amikor csak ránéztem, mégis olyan volt számomra, mint a kábítószer. Függő lettem, és alig bírtam ki egy órát anélkül, hogy megérintsem. Hogy érezzem.

Egy könnycsepp hullott ki a szememből, ahogy végighúztam az ujjam a képeken, amelyek a méhben lévő meg nem született babák körvonalait ábrázolták.

Öt év, és még mindig a legjobb dolog, ami valaha történt velem. És a legrosszabb is. De én inkább abba a ténybe akartam kapaszkodni, hogy ez volt a legjobb.

Annyira fájt bámulni őket, de nem tudtam abbahagyni.

Az ajtómat nyitni próbáló hang szakította meg a gondolataimat. Visszazökkentem a valóságba, és gyorsan elrejtettem a képet. Jó előre gondoskodtam róla, hogy kulcsra zárjam az ajtót, mert nem akartam, hogy bárki is meglásson a fényképpel.

Kinyitva az ajtót, a tajtékzó Penelopét találtam ott.

– Hogyan szabadultál meg a sebhelyedtől? – A hangja zengett a felháborodástól. – És mi is pontosan a terved? Azt akarod, hogy mindenki lássa a gyönyörű énedet, ugye?

Megforgattam a szemem, korábbi fájdalmam átmenetileg szertefoszlott. – Kérlek, ne mondd, hogy azért kopogtattál az ajtómon, hogy azon nyafogj, milyen jól nézek ki. Miért, tényleg azt hitted, hogy örökké olyan visszataszító maradok?

A tekintete még jegesebbé vált. – Nos, csak hogy tudd, ez semmin sem változtat közted és Sebastian között. Hamarosan itt lesz, mindketten elmentek a templomba, és befejezitek a szakítást.

Azonnal megvilágosodtam. Ó, nem.

– Várj – pislogtam egyet. – Te és Sebastian?

Diadalmas mosoly játszott az ajkán. – Évekkel ezelőtt nem működtek a dolgok közöttünk. De most már kész engem választani.

Nos, Sebastian tényleg mekkora egy szemétláda.

– Ugh, csalódást okozol, Penelope. A maradékomat eszed? – cöccögtem. – Figyelembe véve, hogy mindig is te tartottad magad a szépnek, jobbat vártam tőled.

Egy feszült, gyilkos pillantás kíséretében húzta össze a szemöldökét. Kinyitotta a száját, hogy mondjon valamit, de a szavába vágtam. – Nem kell aggódnod. Végeztem Sebastiannal, és alig várom, hogy teljesen lezárjam vele a dolgokat. – Rábecsuktam az ajtót az arcára.

......

Nem sokkal később apámmal a Shadowfall birtokra érkeztünk az egyik luxusautójával. A falka, amely köztudottan a legnagyobb és leggazdagabb volt, éppoly lenyűgöző volt, mint ahogy az emberek beszélték.

Elvakított a látvány, és egy pillanatig el sem hittem, hogy itt leszek Luna.

Kiszállva az autóból, néhány cseléd az egyik épületbe vezetett minket apámmal, míg az őrei kint maradtak.

A Nagy Luna – Ryder anyja – a tágas nappaliban várta az érkezésünket.

– Alistair! Nagyon örülök, hogy eljöttél – mondta a Luna, miközben szemében csak nyomokban volt felfedezhető némi derű.

– Üdvözlöm, Luna – hajtottam fejet.

Meglepetten mért végig. – Ő a lányod? – kérdezte apámtól. – Nos, a Holdistennő áldja meg, gyönyörű!

Nem tudtam visszafogni a mosolyomat.

Eleanor Luna a maga idejében félelmetes Luna volt. Vasmarokkal uralkodott néhai férje oldalán, és mindenkit elpusztított, aki keresztezni merte az útját. Mindig is vágytam rá, hogy megismerjem.

– Kérlek, gyertek, üljetek le, amíg Ryder Alfára várunk. Hamarosan csatlakozik hozzánk – mutatta a kanapét.

Az ő értelmezésében a „hamarosan” majdnem egy órával későbbet jelentett. Apám és én már teljesen kimerültünk, és folyamatosan az ajtót bámultuk, azon tűnődve, mennyi időbe telik még, mire megérkezik az Alfa. Nem volt tisztában vele, hogy vendégei lesznek? Hogy jön az... új Lunája?

Egy ponton Eleanor dühösnek tűnt, és kiment. Amikor visszatért, megnyugtatott minket, hogy hamarosan itt lesz.

És valóban meg is érkezett.

A levegő azon a másodpercen megváltozott a szobában, ahogy az ajtó kinyílt, és feltárult egy férfi alakja, mögötte két másikkal.

A Luna megkönnyebbülten felsóhajtott, miközben felállt. Apám és én is követtük a példáját.

Könnyű volt kiszúrni, ki volt az Alfa, hiszen a másik két férfi a két oldalán haladt. De abban a pillanatban, ahogy tisztán megláttam az arcát, a világom darabokra hullott.

Nem. Nem.

A rémület markolt a mellkasomba, addig szorítva azt, amíg bele nem fájdult. Ennek valami beteg, kifacsart viccnek kell lennie. Mert mégis, a Holdistennő nevében, hogy bámulhattam épp annak a férfinak az arcába, aki öt évvel ezelőtt tönkretett engem?