GENEVIEVE

„Minden rendben lesz, anya. Ígérem.”

Mosolyogtam, még ha úgy is éreztem, hogy gátlástalanul hazudok. „A munkám jól fizet, vannak megtakarításaim, hamarosan elintézzük a kemót.”

Erősnek kellett lennem. Mindkettőnk miatt.

Gyengéden felsóhajtott, a szeme csillogott. „Nem szabadna rám pazarolnod az életedet, Genevieve. Még csak huszonkét éves vagy. Élned kellene, táncolnod, szerelembe esned…”

„Hagyd abba.” Egy kósza göndör tincset a füle mögé tűrtem, és megcsókoltam a homlokát. „Te csak ne aggódj semmi miatt. Én gondoskodom rólunk.”

A hangja elhalkult. „Hogy van az apád?”

Az állkapcsom megfeszült.

Persze, hogy nem mert a szemembe nézni. A férfi egyszer sem látogatta meg a diagnózis óta.

„Vasárnap óta nem láttam” – mondtam egykedvűen. „És remélem, nem is fogom. Olyan békés volt minden.”

Kinyitotta a száját – valószínűleg, hogy megint megvédje –, de én felálltam. „Mennem kell dolgozni, anya. Később találkozunk.”

„Köszönöm, hogy mindennap bejösz, kicsim. Nem érdemellek meg.”

„Dehogynem” – mondtam, és megöleltem. „A lányod vagyok. Csak ez számít.”

------

Lointettem egy taxit, bevetődtem a hátsó ülésre, és úgy szorítottam a táskámat, mintha az életem múlna rajta. Benne volt az akta. Az az akta. Amit Alistair Sterling tegnap este úgy vágott az asztalomra, mint egy időzített bombát.

Te is kétszer ellenőriznéd, ha egy ilyen embernek dolgoznál: Diorban életveszélyes, Hugóban szívtelen. Ő az a fajta férfi, aki belép egy szobába, és megváltoztatja a gravitációt. Széles vállak. Borotvaéles állkapocs. Olyan mogyoróbarna szemek, amelyek kettészelnének, ha a szavai még nem tették volna meg.

Minden más nő számára ő egy fantázia. Számomra? Egy rémálom méretre szabott öltönyben.

Két hónapja dolgozom alatta, és esküszöm, arra élvez, hogy megkeseríti az életemet. Lehetetlen határidők, embertelen munkamennyiség, jéghideg pillantások, amelyek magát a poklot is befagyasztanák. És mégsem rúgott ki. Mert akárhogy is akar megtörni, én mindig teljesítek.

Kérdezed, miért nem mondok fel?

Mert nem tehetem. Korábban pincérnő voltam, épphogy csak túléltem. Ez a munka az oka annak, hogy anyámnak ágya van egy kórházban, és nem a padlón fekszik egy lepusztult klinikán. Igen, van diplomám. De a világ nem a potenciált fizeti meg, hanem a kőkemény eredményeket.

A taxi megállt a tornyosuló acél-üveg épület előtt, amelyet immár a pokolnak hívtam. Fizettem, kiszálltam, és vettem egy mély lélegzetet.

Kezdődik a műsor.

------

Abban a másodpercben, ahogy beléptem az irodámba – amelyet csak egy vékony fal választott el Mr. Sterlingétől –, megszólalt a belső telefon.

„Az irodámba. Azonnal.”

Semmi köszönés. Csak az a hang. Éles. Pattogó. Hideg.

„Istenem, adj erőt” – motyogtam, és az ajtajához sétáltam.

Kopogás.

„Jöjjön be.”

Beléptem, és a szokásosnál is egyenesebben álltam. „Jó reggelt, Mr. Sterling. Hívatott?”

Nem nézett fel azonnal. Amikor mégis, a mogyoróbarna szemei úgy tapadtak az enyémekre, mint mesterlövész a célpontra.

„Üljön le” – mondta, minden szótagját átitatta az ingerültség.

Leültem. A csend elnyúlt. Elég hosszan ahhoz, hogy fészkelődni kezdjek. Aztán…

„Legyen a feleségem.”

Pislogtam. Az agyam leblokkolott.

„Micsoda?”

„Ne kényszerítsen rá, hogy ismételjem magam” – mondta simán, mintha nem zúzta volna épp darabokra a valóságot.

És csak így, egy pillanat alatt, a rémálmom közölte, hogy hivatalossá akarja tenni a viszonyunkat.