Victoria

A klubban hangos a zene, és a vérem zsong a szervezetemben keringő tetemes mennyiségű alkoholtól. Reggel még meg fogom bánni, hogy ennyi Amaretto Sourt ittam, de egyelőre hagyom, hogy az ital tompítsa a fájdalmamat, és annyira ellazítsa a testemet, hogy élvezni tudjam az éjszakát. Gyilkosan nézek ki; olyan testhezálló, szűk ruhát vettem fel, amely alig hagyott valamit a képzeletnek, és minden idomomat megmutatja.

A legjobb barátnőm kuncogott egyet, amikor megragadtam a csípőjét, szorosan magamhoz húztam a testét, és a zene ritmusára ringattam a csípőmet. Chloe feneke hozzám dörgölőzik, én pedig felnevetek. Ritkán járok el, de miután apám kijelentette, hogy nem lép vissza, és nem adja át nekem a falkát, úgy döntöttem, hogy egy nagy „baszd meg”-gel üzenek neki: kihagyom a falkagyűlést, és helyette a klubba menekülök. Esetleg azért is, hogy felszedjek egy vadidegent.

Gondoskodni fogok róla, hogy mindenről tudomást szerezzen. Akarom, hogy legalább annyira dühös legyen, mint én, mert tudom, hogy a haragja miatt megéri majd.

Füstölgök a dühtől, és vissza akarok vágni neki, amit most meg is tettem azzal, hogy nyíltan ellenszegültem, és elmentem bulizni. Tudom, hogy bajba fogok kerülni, és azt fogja hajtogatni, hogy szégyent hoztam rá. De az a tudat, hogy nélkülem – aki a prezentációkat intézi – küszködni fog a gyűlésen, minden büntetést megér.

Az elmúlt két évben minden kifogást megragadott, hogy miért nem vehetem át a falkát.

Ma is ugyanez a vita zajlott le, amikor felhoztam a témát. Ezúttal azonban megmondta az okát: „Nő vagy, nem Alfa.” Én csak pislogtam rá.

Egész életemben edzettem és mintalány voltam. Mindent megtettem, amit kértek tőlem, és mindez a semmiért volt. Szóval, amikor szólt, hogy ne késsek a falkagyűlésről, bojkottáltam azt, és elmentem táncolni.

Ám az elfogyasztott alkohol ellenére is úgy érzem, mintha figyelnének; ez a furcsa, tekinteteket a bőrömön érező érzés arra késztet, hogy körbepillantsak a klubban, vajon kinek a figyelmét keltettem fel. Szemem végigpásztázza a termet, ahol a testek egymáshoz préselődve, lüktetve mozognak a ritmusra, de senkit sem látok, aki egyenesen engem bámulna.

Egészen addig, amíg fel nem nézek a tánctér feletti erkélyre. Ezüstös szemek merednek vissza rám egy férfiról, aki a korlátnak támaszkodik. Néhány másodpercig figyel engem, majd kortyol az italából. Aztán elfordul, visszahúzódik az árnyékba, én pedig megrántom a vállam, mondván, nincs ebben semmi. Mégis miért húz valami ott legbelül, ami miatt folyamatosan fel-felpillantok az erkélyre? Nem tudom megmagyarázni, de van ebben a férfiban valami, ami idegessé tesz.

– Minden rendben, csajszi? – Chloe felém fordul, levendulaszínű haját kisöpri a szeméből, majd közelebb hajol. A fülembe kiált, hangja alig hallatszik a hangos zene mellett.

Bólintok, és újra ráemelem a tekintetem; napbarnított arca kipirult, és csillog az izzadságtól a villogó fények alatti tánctéren, a szorosan egymásnak préselődő testek melegétől. Valami különös oknál fogva a tekintetem néhány pillanat múlva visszavándorol az erkélyre, de a titokzatos férfit már nem látom.

Úgy egy óra múlva befejezem az italomat, és a lábam majd leszakad, miközben megveregetem Chloe vállát.

– Hoznom kell egy italt! – kiáltom neki a hangos zenén át. A bárpult felé biccentek, ő pedig feltartott hüvelykujjal jelez vissza. Ám amint megfordulok, hogy kievickéljek az engem körülzáró tömegből, egy férfimellkasnak ütközöm. Erős kezek ragadják meg a csípőmet, az illata betódul az orromba, és az egész testem megfeszül, amikor megérzem a leheletét a nyakamon.

– Megtaláltalak, kicsi társam – dorombolja a fülembe.

Nyelek egyet, és hátrahúzódom, hogy megnézzem, ki az, de az erkélyen lévő idegen szemeivel találkozom. Csak ide lent jövök rá, hogy egyáltalán nem egy idegen, hanem Sebastian Alfa az Obszidián falkából. Rengeteg történetet és cikket láttam már a férfiról a médiában, de személyesen még sosem találkoztam vele. Apám távol tartott ettől a szörnyetegtől. Elakad a lélegzetem, és hátralépek tőle. És jó okom van rá; ő apám egyik ellensége.

Ideutazott a városba, és a felét felvásárolta. Hónapok óta próbálja elérni, hogy apámat kirúgják a tanácsból, hogy felvásárolhassa az egyetlen még gazdátlan negyedet is, amivel a város felét az irányítása alá vonhatná. Ha nem kapja meg, amit akar, piszkosul játszik, és pokollá teszi az életüket, amíg be nem hódolnak, vagy hirtelen el nem tűnnek. A város az érkezése óta rettegésben él.

– Ne érj hozzám! – förmedek rá.

Könnyek szöknek a szemembe a felháborodástól, hogy ő a társam, miközben az én hülye farkasom próbál a felszínre törni, izgatottan attól, hogy láthatja ezt a szörnyeteget. Az összes ember közül, aki az elrendelt társam lehetne, pont ennek a seggfejnek kell lennie. Apám megöl, ha megtudja. Senki sem akar kapcsolatba kerülni azzal az emberrel, aki tönkretette a békés városunkat, és szankcionált övezetekre osztotta, mert az itt élő falkák hirtelen már nem tudtak kijönni egymással.

Egymást hibáztatták emiatt az előttem álló rohadék miatt. Sebastian Alfa végigsöpört a városon, a hazugságaival megosztotta a falkákat, és majdnem apám falkájába került – az én falkámba! Mégis, amint rágondolok ezekre a szavakra, összerezzenek. Apám nagyon világossá tette, hogy rossz neműnek születtem, és hogy soha nem fogja nekem adni a születési előjogomat. Helyette halogatja a visszavonulását, amíg az öcsém – aki tízéves! – nagykorú nem lesz. Ez egyenesen sértő.

– Na, ne viselkedj így. Nem akarod felhúzni az agyam, főleg, mikor mindenki ilyen jól érzi magát – mondja körbepillantva.