Nagyon is jól tudom, hiszen tisztában vagyok vele, hány élet forog kockán, ha jelenetet rendezek. Sebastian Alfa megragadja a csípőmet. Lököm le magamról a kezét, és Chloe-t keresem a tekintetemmel. De csak azt látom, hogy egy férfira fonódik, miközben a tánctér közepén smárolnak.

– A barátnőd kicsit el van foglalva a Bétámmal – dorombolja, és az arcát a nyakamba fúrja.

– Szállj le rólam! – förmedek rá, mire ő megpörget, és a mellkasát a hátamnak préseli. Lehelete végigsöpör a nyakamon, én pedig zihálva veszem a levegőt, és fojtom vissza a nyögésemet, amint szikrák futnak végig a bőrömön, amikor a fogait a nyakamnak nyomja, kezei pedig a csípőmet szorítva tartanak magához.

– Ne kísérts, mert ott helyben megjelöllek, ha jelenetet mész rendezni – dorombolja, és érzem, ahogy az ajkai mozognak a bőrömön, felhevülve az érintésétől.

– Most pedig viselkedj. Más szándékkal jöttem ma ide, és a társam megtalálása nem szerepelt köztük, ám a farkasom ragaszkodik hozzá, hogy megtartsalak. Úgyhogy vagy jössz önszántadból, vagy a vállamra vetlek és kiviszlek – morogja.

Borzongás fut végig a gerincemen, a csípőmön szorul a fogása, miközben Lyra, az én kanos kis cafka farkasom arra ösztökél, hogy tegyem azt, amit mond.

– Szóval, mi legyen? Kapálózva és visítva vinnélek ki?

Megfordulok a szorításában, hogy szembenézzek vele.

A mai apai letolás után muszáj volt levezetnem egy keveset az ereimben forrongó dühből, szóval mi számítana az, ha kavarnék egy kicsit az Alfával? Holnap egyszerűen csak visszautasítom, és végleg lezárom a dolgot, és senkinek sem kell meghalnia azért, mert elutasítottam.

Senkinek sem kell tudnia, és a józan eszem ellenére jobban akarok bosszút állni apámon, mint amennyire el akarok menekülni ettől a férfitől. Egész életemet arra pazaroltam, hogy egy olyan pozícióért eddzek, ami soha nem lesz az enyém. Szóval, mi lehetne annál jobb „baszd meg”, mint lefeküdni a legfőbb riválisával?

„Semmi ilyesmit nem fogsz tenni. Ő a miénk” – morogja Lyra a fejemben a puszta gondolatra, hogy visszautasítom őt.

Sebastian Alfa hozzám hajol, és ahelyett, hogy elhúzódnék, élvezem a bőrömön átsuhanó szikrákat; karjaimat a nyaka köré fonom, és még közelebb simulok hozzá.

– Tudtam, hogy nem tudsz ellenállni a vonzásnak – dorombolja, még közelebb hajolva.

Ajkai az enyémeket súrolják, és egy pillanatra eláraszt az illata; az egész testem megfeszül, amikor szorosan magához húz, a nyelve az ajkaim közé hatol, miközben nekem dörgölőzik. Az idő megáll, és küzdök a vággyal, hogy visszahúzzam magamhoz, amikor végre elhúzódik.

Hülye kötelék! – szidom magam.

– Lépjünk le innen? – mondja, megmarkolva a fenekemet.

Ujjai becsúsznak a rajtam lévő rövid ruha szegélye alá. Olyan rövid, hogy apám megfulladna a saját nyálától, ha látná ezt a botrányos öltözéket, amit viselek. Megragadom a kezét a hátsómról, mielőtt ujjai tovább kalandoznának, és fogom a kezét; szemei veszélyesen megvillannak a farkasa jelenlététől e mozdulat láttán.

– Akkor gyere, van egy szobám odafent – mondja nekem, én pedig a számat rágom, mégis, a társam követésére irányuló kényszer, bármennyire is tudom, hogy menekülnöm kellene ettől a férfitől, túlságosan is ellenállhatatlan. A farkasom akarja őt, még ha én nem is. A társa iránti éhsége arra ösztökél, hogy továbbra is kövessem őt.

Őrjöng és vadul vágyik arra, hogy magáénak követelje és megjelölje. Hangosan szűköl a fejemben, és próbálja átvenni az irányítást. A bőröm viszket a vágyától, hogy kiszabaduljon, és úgy tűnik, ő is a saját farkasával küzd, mert abban a pillanatban, hogy belépünk a liftbe és az ajtók bezáródnak, a kezei már rajtam is vannak.

Sebastian Alfa a hűvös fémfalhoz lök, ajkai keményen és éhesen csapnak le az enyémekre. Sóhajtásszerű nyögés hagyja el a számat, amint nyelve az ajkaim közé hatol, és a szám minden centiméterét megízleli, mintha birtokolni akarna.

Ujjai beletúrnak a hajamba, erősen meghúzzák, és hátrafeszítik a fejemet, miközben ajkai csipkedve és nyalogatva haladnak lefelé a nyakamon. Szemfogai végigszántanak a bőrömön, amitől az bizseregni kezd a forróságtól, és megállnak a nyakam tövénél. Szívni kezdi azt a pontot, ahol a jelölésének kellene lennie.

– Sebastian – suttogom, és a hangom inkább nyöszörgésnek hat, mintsem követelésnek, hogy ne süllyessze a fogait az érzékeny húsomba.

Rám sem hederít, csak végighúzza a nyelvét a ponton, én pedig belemarkolok a hajába, és elhúzom az arcát, csak hogy a farkasa sötét, démoni, hideg szemei bámuljanak vissza rám.

Sebastian félmosolyra húzza a száját, nyelve kidugja a fejét tökéletes fogai közül, miközben szemei visszaváltoznak a megszokottan izzó ezüstös színükre. Csábítóan mosolyog, közelebb hajol, és egész testével szorosan hozzám simul.

– Nem jelölhetsz meg – suttogom, küzdve a farkasom ellen, hogy ne törjön a felszínre. De őt nem érdekli. Lyra akarja a társát, és nem számít neki, ki ő; az meg pláne nem érdekli, hogy apánk megöl minket egy ilyen árulásért.

Sebastian felmordul. – Nem félek az apádtól, Victoria. Magamévá foglak tenni. Az enyém vagy – dorombolja, és még közelebb nyomul, amíg már egy cseppnyi hely sem marad köztünk, és nincs hová menekülnöm.

A keze a csípőmtől felcsúszik a torkomig. Ujjai megragadják az állkapcsomat, és oldalra fordítják az arcom. Nyelvével végigsimít a bőrömön.

– Az enyém leszel, és csakis az enyém – suttogja, és beleharap a nyakamba. – Minden tekintetben az enyém. Senki sem fogja merni elvenni tőlem, még az apád sem. És megölöm őket, ha megpróbálják.

Mégsem mennék vele semmire, ha nemet mondanék. Őt egyértelműen nem érdekli, hogy ki az apám, és tudom, hogy a farkasom is engedné. Szóval ahelyett, hogy ellenkeznék, végigfuttatom a kezemet a széles mellkasán, be az inge alá. Megcsodálom a kemény izomvonalak tapintását az ujjbegyeim alatt. Dorombol, nyalogatja a bőrömet, én pedig azért imádkozom, hogy a lift siessen már. Imám meghallgatásra talál, amikor a lift csendül egyet, és az ajtók kinyílnak.

Sebastian bosszúsan felnyög, az ajtókra néz, majd vissza rám, szemei huncutul csillognak, miközben maga után húz a hotelszobája felé.