Genevieve

A lift ajtaja egy csendes, gyönyörű penthouse-ra nyílt. Nem sokat nézelődtem. Egyenesen az első kanapéhoz mentem, amit megláttam, és leültem. A kezem megállás nélkül remegett. A könnyek ismét előtörtek. Próbáltam letörölni őket, de nem akartak elállni. Nem akartam bajbajutott hölgyként tetszelegni egy idegen előtt. De mit tehettem volna? A mellkasom még mindig annyira fájt a friss árulástól.

Néhány lépésre állt tőlem, és némán figyelt. „Kérsz valamit?” – kérdezte halkan, óvatosan.

Megráztam a fejét. „É-én hamarosan elmegyek. K-köszönöm a segítséget.”

Egy bárszekrényhez sétált, majd egy pohár borral tért vissza. Amikor nem vettem el, leguggolt elém, és az előttem lévő asztalra tette. Mély hangon a szemembe nézett, és azt mondta: „Igyál. Meg fog nyugtatni.”

Felvettem a poharat, ránéztem, és lehajtottam az egészet.

„Még?” – kérdezte. Amikor bólintottam, odahozta az üveget, lecsavarta a kupakját, és töltött még. Kicsit égette és felmelegítette a torkomat, a sírásom pedig csuklássá tompult. Megittam egy újabbat, miközben ő ítélkezés nélkül figyelt, de láttam, ahogy egyszer megfeszül az állkapcsa. Felült a kanapé karfájára.

Egy idő után a forróság szétáradt a testemben, és letompította a mély fájdalom élét. Jobban éreztem magam. Felnéztem rá. Csendben volt, átható tekintettel figyelt. „A vőlegényem megcsalt a mostohanővéremmel – mondtam végül. – Három nap múlva lett volna az esküvőnk, ma pedig rajtakaptam őket szex közben.”

„Nem érdemel meg téged” – morogta állatias hangon.

Összeszorítottam a fogamat, és néhány percig csendben maradtam. Aztán tétovázva megszólaltam: „Szeretnék kérdezni valamit.”

„Kérdezz” – válaszolta rekedtes hangon, és úgy tanulmányozott, mintha az arcom minden vonását az emlékezetébe akarná vésni.

„Elég… elég szép vagyok?”

Egy pillanatra meglepődött. „Szép? Te vagy a leggyönyörűbb nő, akit valaha láttam” – lehelte. Aztán a legbizarrabb dolgot tette. A fülem mögé tűrt egy hajtincset. „Olyan gyönyörű vagy, hogy akár most rögtön le is feküdnék veled.”

Az ajkaim szétnyíltak a meglepetéstől a leplezetlen kaphatóságán. Mintha a tétovázás szó nem létezne a szótárában? Megkérdeztem: „Te csak úgy felkínálod magad szexre az idegeneknek?”

A tekintete még intenzívebbé vált. „Nem, általában az idegenek azok, akik mindig felkínálják magukat nekem. De most életemben először felajánlottam magam valakinek. Kihasználhatod a testemet. Tudod, mint a bosszúszex?”

Elpirultam, és megnyaltam a számat. Véget akartam vetni annak az érzésnek, hogy kihasználnak. Merőn bámult engem, hogy felmérje a reakciómat. Vissza akartam utasítani, noha a bosszúszex gondolata csábító volt.

Ő azonban kitartott mellette: „Hidd el, boldog lennék, ha kihasználnál.”

Még jobban elpirultam, és ráharaptam az alsó ajkamra. Előrehajolt, leguggolt elém, és az ujjával finoman kiszabadította az ajkamat a fogaim fogságából. „Nem fogod megbánni” – mondta, a számat figyelve. Olyan közel volt, hogy a testének hője egyenesen belém hatolt.

A lélegzetem elakadt. Úgy éreztem, mintha hipnotizálna. Mit tesz velem? „Umm…” Fájdalmas, lüktető vágy ébredt a combjaim között. Sebastiannak sosem sikerült ezt a reakciót kiváltania belőlem.

Az orrcimpái megremegtek, ahogy egy pillanatig még kutatón vizslatta az arcom. „Nem érek hozzád, hacsak te is nem akarod” – mondta feszülten.

Lehajtottam még egy korty bort, majd bólintottam: „Rendben!” Azt hiszem, a bor beszélt belőlem.

A vállai ellazultak, mintha eddig rengeteg feszültséget fojtott volna magába. Felállt, az egyik karját a térdhajlatom alá, a másikat a hátam mögé csúsztatta, és úgy emelt fel, mintha egy grammot sem nyomnék. Zihálva fontam a karomat a nyaka köré. Közelről még gyönyörűbb volt. Furcsamód biztonságos érzés volt, hogy ő visz a karjaiban. Egy tökéletesen berendezett hálószobába vitt.

Letett az ágy szélére, és egy lépést hátrált, teret hagyva nekem. „Bármikor abbahagyhatjuk – mondta, mintha hihetetlen önuralomra lett volna szüksége hozzá. – Csak egy szavadba kerül.”

A kezeimre néztem, majd rá. Felálltam, és a ruhám cipzárjához nyúltam. Az ujjaim ügyetlenkedtek. Odalépett, és anélkül, hogy a bőrömet érintette volna, lehúzta a cipzárt. A ruha a padlóra csúszott. Ott álltam egy egyszerű fehérneműben, és elöntött a szégyenlősség.

A lélegzete elakadt, ahogy végigmért. „Isteni vagy – mondta, mintha minden szavát komolyan gondolná. – Senkinek sem kell bizonyítanod semmit.”

Kifújtam egy levegőt, amiről nem is tudtam, hogy visszatartottam. Olyan nyugalommal mozgott, amire szükségem volt, rövid, határozott mondatokkal beszélve hozzám, amelyek azt sugallták, hogy biztonságban vagyok, és hogy a döntés az én kezemben van. Amikor megcsókolt, nem sietett. Várt, hogy viszonozzam. Amikor megtettem, elmélyítette a csókot, de mindig engedte, hogy én irányítsak.

Levette a ruháit, és amikor végül meztelenül lefeküdtünk, újra megállt. „Még mindig biztos vagy benne?”

„Igen” – mondtam, miközben az ujjaimat végighúztam a tetovált testén. Egy farkast ábrázoló tetoválás volt a mellkasán, amelyből indák kanyarogtak egészen a válláig és a karjáig. Istennek biztosan sok időbe telt, mire megalkotta ezt a remekművet.

Az arcomat a kezei közé fogta, és megcsókolt. Amikor az ajkai az enyémhez értek, a világ mintha eltűnt volna. A lélegzetem elakadt, a szívem hevesen vert, ahogy a forróság szétáradt bennem. A szája olyan kétségbeesetten és éhesen mozgott az enyémen, hogy beleremegtem, mintha nem tudna betelni velem. Éreztem, hogy teljesen elolvadok a karjaiban, az ujjaim szorosan kapaszkodtak belé. Az íze édes volt és mámorító, elfeledtetett velem mindent, kivéve a köztünk lévő tüzet. A csókja minden másodperccel mélyebbre és mélyebbre húzott magába, míg végül már azt sem tudtam, hol érek véget én, és hol kezdődik ő. Tiszta, mindent felemésztő szenvedély volt.

Lefelé vándorolt a melleimhez, és durván beszívta a mellbimbóimat. A testem olyan intenzív szükséglettől zsongott, hogy felsírtam. „Olyan gyönyörű vagy” – suttogta áhítattal. Lejjebb, egyre lejjebb csúszott, és megcsókolta a köldökömet.

„Ah!” – nyögtem fel.

Végigment a nőiességemig, és hosszú pillanatokig csak bámulta. Aztán forró levegőt lehelt rá, és szétválasztotta az ajkaimat.