Felriadok, amikor meghallom, ahogy az ébresztőm csipog az éjjeliszekrényen mellettem. Átnyúlok, és a telefonom után tapogatózom; csukott szemmel is sikerül megtalálnom, és lenyomom a szundit. Áhh, csend. Épp amikor újra elszenderednék, eszembe jut, hogy ma van az első napom az új munkahelyemen, és izgatottan ugrom ki az ágyból. Háromnegyed nyolc volt, és pontban kilencre ott kellett lennem. Elégedetten konstatálva, hogy van elég időm, elvonszolom magam a fürdőszobáig, hogy lezuhanyozzak és elkészüljek.

Fogmosás közben a tükörképemet bámulom. A kialvatlanságtól és a kemény ivászattal töltött hétvégétől véreres szemeimmel úgy festettem, mint valami az Élőhalottak éjszakájából. Egy gőzölgő, forró zuhany és két bögre erős kávé után már egy kicsit jobban éreztem magam. Próbáltam meggyőzni magam, hogy a pillangók a gyomromban nem az idegességtől vannak. Miért lennék ideges? Ezt a munkát álmomban is meg tudom csinálni. Ugh, a pillangók újra felrobbannak a gyomromban a munka gondolatára.

Épp a szempillaspirálomat vittem fel, amikor a hálószobám ajtaja kivágódik, és Elle lép be, nyomában Beatrice-szel. Összerezzenek a behatolástól, és a szempillaspirál bekeni az egész szemhéjamat, tönkretéve a szemhéjfestéket, aminek az eldolgozásával jó tíz percet töltöttem.

– A POKOL hét királyságában merre jártál?! – ordítja Elle, miközben álmosságtól kócos hajjal és tágra nyílt szemekkel mered rám.

– Seraphina, halálra aggódtuk magunkat! Azt hittük, valami szörnyűség történt veled! – dorgál meg Beatrice.

– Jézus Krisztus, a szart is frászba hoztátok bennem. És tönkretettétek a szempillaspirálomat! – zsörtölődöm bosszúsan, miközben előveszek egy fültisztító pálcikát, hogy eltávolítsam a fekete foltot a szemhéjamról.

– Szarj a szempillaspirálra! Hol a faszban voltál egész hétvégén? Azt hittük, hazahoztad azt a dögös srácot, akivel leléptél, de nem voltál itthon – magyarázza Beatrice, odasétálva, hogy leüljön az ágyamra. – Aztán arra gondoltunk, talán felmentél hozzá, és szombaton visszajössz, de nem jelentél meg, és a telefonod is ki volt kapcsolva.

– Van fogalmad róla, mennyire féltünk, hogy valahol egy árokban fekszel arccal lefelé? – teszi hozzá Elle, csípőre téve a kezét, hogy nyomatékosítsa a bosszúságát.

– Erre akkor kellett volna gondolnotok, mielőtt hagytátok, hogy elmenjek egy idegennel. Mi a poklot gondoltatok, amikor hagytátok, hogy lelépjek egy jöttmenttel?

– Úgy tűnt, nagyon is bejöttök egymásnak, és a srác dögös volt, szóval azt hittük, elmentél egy kis numerára – mondja Beatrice vállvonva, és elvigyorodik. – Ha már itt tartunk, milyen volt a numera? Biztos jó volt, ha egész hétvégén nem hagyott elmenni.

– Ó, te jó ég! – Felkapok egy hajkefét, és hozzávágom, amit ő ügyesen kikerül, majd elégedetten elvigyorodik. – Tudjátok, miért nem jöttem haza szombaton. Hadd mondjam el, miért: mert Vegasban voltam.

– Vegasban? – mondják kórusban, én pedig bólintok. – Mint abban a Vegasban...

– Igen! Vegasban, ahogy Las Vegas, Nevada! – Elle Beatrice-re néz, aki tátott szájjal mered rám. – Egy rohadt dologra sem emlékszem. Olyan részeg voltam, hogy valahogy egy magángépen kötöttem ki, ami az Államokba repült.

– Azzal a sráccal? – kérdezi Elle megdöbbent arccal.

– Igen, azzal a sráccal – mondom, miközben felhúzom a csipkés, fekete felsőmet. – És ez még nem is a legrosszabb része, ó, nem, még jobb lesz. Összeadott minket Elvis. Mint ahogy legálisan összeházasodtunk.

Csend.

Tátott szájjal bámulnak rám. – Te... te férjhez mentél? – hebegi Elle, és megrázza a fejét. Bólintok, és felkenem a rúzsomat.

– Szóval, várj, lássuk, jól értettem-e. Találkoztál egy dögös pasival egy klubban, aki elrepített a magángépén Vegasba, és feleségül vett? – Bólintok, mire ő felkuncog, és megvakarja az orrát. – Mondd, hogy legalább lefeküdtél vele!

– Beatrice! – kiáltok fel szemforgatva, és hozzávágok egy üveg primert; az ágyra hanyatlik, és jóízűen felnevet.

– Seraphina. Ki ez a pasi? – kérdezi Elle. Megvonom a vállam, felveszem a kártyáját az asztalról, és átadom neki.

– Fogalmam sincs, ki ő. Csak a nevét tudom, Julian Declan valami.

Elle a kártyát bámulja, és a szeme tágra nyílik. – Ó, Istenem. Seraphina... – zihál, a kezében lévő kártyára meredve, majd rám néz. – Julian Declan Sterling! Ő a férjed?

– Kizárt dolog! – visítja Beatrice talpra ugorva, és kikapja a kártyát Elle kezéből. – Tudtam, hogy ismerős! Ó, te jó ég. Sera, van egyáltalán fogalmad róla, ki ez a pasi?

Megvonom a vállam, és megrázom a fejem, értetlenül bámulva mindkettőjüket. – Nincs, kéne lennie?

– Ööö, igen! – kiáltják mindketten egyszerre, megijesztve engem.

– Pont neked kellene tudnod, Seraphina! Ő egy neves építész, és ráadásul milliárdos! Ő a legdögösebb és legkeresettebb vezérigazgató az országban. Nézd, ő az, igaz? – Megmutat egy fotót a telefonján, én pedig bólintok.

Összeráncolom a homlokom, és hol az egyikükre, hol a másikukra nézek. A fejem kezdett újra megfájdulni. Ezért volt annyira ismerős. Láttam a magazinokban. Ó, basszus. – Igen, ő az.

– Ó, Istenem, te mázlista ribanc! – Beatrice felpattan az ágyamra. – Nemcsak lefeküdtél vele, de egy milliárdoshoz mentél feleségül, Seraphina! – Forgatom a szemem, és felveszem a dzsekimet. – Nem hiszem el!

– Jézusom. Nem bírok veletek. Munkába kell mennem. Nem akarok elkésni az első napomon.

– Ne menj el. Most már gazdag vagy – énekli Beatrice, az ágyamon ugrálva és táncolva.

– Beatrice, takarodj le az ágyamról! Épp most vetettem be. – Megragadom a lábát, meghúzom, mire ő átesik és legurul az ágyról.

– Aú. Azt hiszem, eltörted a seggemet – duzzog, és óvatosan dörzsöli a hátsóhát.

– Mennem kell. Már így is késésben vagyok. Csináld meg a rohadt ágyamat – mondom, a fejéhez vágom a párnámat, és kimegyek a hálószobából.

– Igenis, Mrs. Sterling – kiáltja utánam Beatrice, és kuncog, amikor a bejárati ajtó felé menet bemutatok neki. Most nem is tudok a Declan-fiaskóra gondolni. A fejem teljes káosz, és elég biztos vagyok benne, hogy még mindig kicsit részeg vagyok. A karrieremre kell koncentrálnom, ha valaha is sikeres építész akarok lenni. Jelenleg azt is alig tudom felidézni, hogyan kell leírni a nevemet. Soha többé nem iszom.

Öt perccel kezdés előtt érek be a munkahelyemre. Kérlek, ne is kérdezzétek, milyen gyorsan hajtottam, hogy időben odaérjek, mert jó pár gyorshajtási bírságra számítok a postán.

– Seraphina. – Megfordulok, amikor meghallom a nevem, és meglátom a lányt, aki múltkor fogadott, amikor bent voltam. Penelope, azt hiszem, így hívják.

– Penelope vagyok. Ha készen állsz, hadd vezesselek körbe először, utána pedig átnézhetjük Mr. Sterling mai beosztását.

– Igen, persze. Jól hangzik. – Követem őt az üvegajtókon keresztül, és átsétálunk egy egyterű irodán, tele elegáns boxokkal, és csúcskategóriás számítógépekkel, melyekhez két-két monitor tartozik a tervek rajzolásához.

– Szóval, ez a te asztalod, és azt már tudod, merre van Mr. Sterling irodája. – Mosolyogva bólintok, miközben a tekintetemmel befogadom az irodát, ő pedig továbbra is megállás nélkül magyaráz a férfi beosztásáról. – Nagyon különc, és szereti a dolgokat egy bizonyos módon. Például a kávéját feketén kéri, sovány tejjel a mellé, és reggel háromnegyed nyolckor ott kell lennie az asztalán. Füstölt lazacos, szezámmagos bagelt eszik zsírmentes krémsajttal minden reggel nyolc órakor, vallásos áhítattal.

– Világos.

– Kiváló. Egy kis hasznos tanács: rengeteget dolgozik, szinte éjjel-nappal. Szóval gyakran elég morcos, mert fáradt. Ha látod, hogy meglazítja a nyakkendőjét és dörzsöli a halántékát, az azt jelenti, hogy dühös; maradj távol tőle, hacsak nem hívat. Ha igen, akkor ne beszélj. Tapasztalataim szerint a bólogatás segít. Ne lépj be az irodájába kopogás nélkül; várd meg, amíg int, hogy bemehetsz. Érthető?

Rápillantok az üres irodára, és nyelek egyet. Jaj, fiúk, ez a férfi egy igazi elmebetegnek hangzik. Biztos nagy élmény lesz neki dolgozni. Visszakövetem Penelopét a nyitott irodába. – Nos, azt hiszem, nagyjából megértetted a munka lényegét. Biztos vagyok benne, hogy remekül ki fogtok jönni egymással. Hamarosan végez a megbeszélésén, aztán átmehetünk, és bemutatlak neki – magyarázza Penelope, miközben elsétálunk a konyhai részleghez, ahol a kávégépek, az italokkal megrakott hűtők, és a rágcsálnivalókkal teli polcok vannak. Legalább a dolgozóikra odafigyelnek.

Épp a karamellás lattémat élveztem, és az embereket figyeltem, amikor Penelope odapattogott. – Végzett a megbeszélésén. Menjünk, és ismerkedjetek meg. – Bólintok, és követem őt az irodán keresztül a vezérigazgató irodája felé. Nagyon összezavart, valahányszor azt mondta, hogy „bemutatlak”, mintha nem is találkoztam volna vele az interjún. Talán elfelejtette.

Besétálunk az irodába, ahol az interjúm volt az ezüstrókával. A falon lévő festmény megragadta a figyelmemet, és épp azt csodáltam, amikor épphogy csak meghallottam, hogy Penelope kimondja a nevem. – Mr. Sterling, ő az új vezetői asszisztense, Seraphina. – Megpördülök, és ránézek. Először a tekintetünk találkozik. Hagyom, hogy a tekintetem végigvándoroljon rajta, és a szívem a gyomromba zuhan.

– Te.