– Nős vagy, te idióta! – kiabálja, a magasba dobva a kezét. – Nem veheted el Victoriát, ha már nős vagy. Vidd el Seraphinát a nagyapádhoz, mutasd be mint a feleségedet, probléma megoldva.

Ó. Ez nekem miért nem jutott eszembe? Házas vagyok.

Ráncolom a homlokom. – Úgy érted, házasok maradunk? – Nathaniel bólint, tágra nyílt kék szemekkel. – Nem menne bele, miért is akarna házas maradni?

Nathaniel hozzám vág egy díszpárnát. – Mert te vagy Julian Declan Sterling, azért. Te vagy a legkeresettebb agglegény az országban... persze csak utánam – mondja viccelődve, mire visszadobom neki a párnát.

Elkeseredetten forgatom a szemem. – Baszd meg, te seggfej. – Nathaniel elkapja a párnát, a könyökével rátámaszkodik, és vigyorog. – Nem érdekli az ilyesmi. Ő egyáltalán nem olyan, mint a többiek; a hírnevem és a pénzem cseppet sem tántorította el.

– Jófej csaj. Csak mondd el neki az igazat, talán sikerül hatni a jóindulatára, megsajnál, és belemegy, hogy segítsen. Ha ez nem jön be, ajánlj fel neki fizetséget, pár milliót, mint valami alibiszolgáltatásért.

Súlyos sóhajjal végigdörzsölöm az arcomat a kezemmel. – Ez elég durván hangzik.

– Inkább elvennéd Victoriát? – Megrázom a fejem, és visszahanyatlok a kanapéra.

– A faszt – káromkodom, a kezemben lévő sörösüveget bámulva. – Legalább Seraphinával szórakoztató együtt lenni, sokkal inkább ragadnék benne a vele való házasságban.

– Csak kérdezd meg tőle – jelenti ki, miközben meghúzza a sörét. – Legrosszabb esetben nemet mond.

– Ó, egészen biztosan nemet fog mondani. Tüzes és makacs, mint az öszvér – motyogom, miközben elgondolkodva kopogtatom az üveg nyakát. Nem árthat megkérdezni. Ahogy Nathaniel mondta, talán megsajnál, és segít nekem. Talán adhatnék neki fizetésemelést? És sokkal szívesebben lennék Seraphina férje, mint Victoriáé, vele legalább szórakoztató az élet. Egész nap megnevettet.

– Tüzes, mi? – kérdezi Nathaniel érdeklődve, felhúzva a szemöldökét. – Jó az ágyban?

Az alsó ajkamba harapok, visszaemlékezve a szenvedélyes éjszakánkra. – Ó, határozottan – mormolom.

Felsóhajtok, és hirtelen megkönnyebbülök. Nem is vettem észre, hogy ez a házassági megállapodás mennyire nyomasztott.

Eljövök Nathanieléktől, és hazaindulok. Nagy nap vár rám holnap, és össze kell szednem magam a prezentáció előtt.

Másnap reggel Seraphina lakóháza előtt ültem, és vártam rá. Tizenöt perce vártam, és még mindig nem jött le. Nők. Sosem fogom megérteni, miért tart nekik egy évig elkészülni bármihez is. Türelmetlenül rátámaszkodom a dudára, pont, amikor kitolja az ajtót, és az autó felé sétál. Hagyom, hogy a tekintetem végigvándoroljon rajta, ahogy felém közeledik. Az a szűk, fekete ceruzaszoknya és a piros szaténblúz, amit visel, minden megfelelő helyen simul a testéhez. Sötét fürtjei laza hullámokban omlanak a hátára, akárcsak azon az éjszakán, amikor megismerkedtünk.

– Jézusom, nyugi már! Felébreszted a szomszédokat – morogja, miközben beszáll az autóba. Nem vagyok büszke magamra, de a tekintetem azonnal a szoknyájára téved, ami combközépig csúszik fel, ahogy leül, és azon kapom magam, hogy formás lábait stírölöm. Hirtelen bevillan a közös vegasi éjszakánk emléke, ahogy azok a lábak körém fonódtak, és egyre mélyebbre húztak.

– Declan!

Pislogok egyet, kizökkenve a gondolataimból, és a napszemüvegemen keresztül rápillantok. – Hm?

Ráncolt homlokkal néz rám: – Megyünk, vagy csak ülünk itt? Az előbb még annyira siettettél.

– Igen, megyünk – mondom, és beállok a forgalomba. – Hogy vagy? Sikerült elintézni a kerekeket?

Seraphina rám pillant, és vállat von. – Igen. Valaki ma este jön, és felteszi az újakat – magyarázza, én pedig bólintok. – Köszönöm, hogy felajánlottad a segítséged. Pocsék hangulatban voltam. Remélem, nem tűntem udvariatlannak. – Rám néz, én pedig megrázom a fejem.

– Egyáltalán nem – hessegetem el a bocsánatkérését. – Őszintén szólva én is kiborultam volna, ha valaki lelpoja az összes kereket a kocsimról. Bejelentetted? – Seraphina megrázza a fejét, mire én a homlokomat ráncolom: – Miért nem?

Felsóhajt, és kinéz az ablakon: – Mi értelme? Aligha ez az évszázad bűnténye. Bosszantó, persze, de azt hiszem, a rendőrségnek sokkal fontosabb ügyekkel kell foglalkoznia, mint az én ellopott gumijaim. – Elmosolyodom, és megrázom a fejem.

– Így is lehet nézni.

Seraphina felsóhajt, és elsimítja a hajat csinos arcából: – Mostanában semmi sem jön össze, ez tényleg egészen bizarr.

Elmosolyodom, és rápillantok, mielőtt újra az utat nézném. – Ó, ismerős érzés. De mindig meg kell próbálni pozitívnak maradni, mert sosem tudhatod, mikor fordul meg a szerencséd. – Seraphina röviden rám néz, és bólint. – Talán hamarabb, mint gondolnád.

– Kétlem – mondja alig hallható suttogással. Az ügyvédi irodáig hátralévő huszonöt perces utat a munkabeosztásom átbeszélésével töltjük.

– A fél hármas megbeszélése tizenöt perccel csúszik. Mr. Cohen járata késik Belgiumból; a sofőrje dobott nekem egy e-mailt korábban. – Bólintok, miközben besétálunk az irodába, és Alistair — az ügyvédünk — üdvözöl minket.

– Jó reggelt, Mr. Sterling, Mrs. Sterling! – Figyelem Seraphina reakcióját, amikor Alistair a férjezett nevén szólítja. Feszesen elmosolyodik, elfogadja a felé nyújtott kezet, és leül az asztalhoz. – Nos, Mr. Sterling, elkészítettem a papírokat a váláshoz. Már csak az aláírásukra van szükségem, és indíthatom is a folyamatot. – Seraphina bólint, felveszi a tollat, és aláírja a papírokat. Odatartja nekem a tollat, én pedig elveszem, és az előttem lévő iratokat bámulom.

– Declan? – Felemelem a tekintetem, és Seraphinára nézek. – Írd alá a papírokat!

– Alistair, magunkra hagyna minket egy pillanatra, kérem? – Seraphina végignézi, ahogy feláll és kimegy a szobából, majd újra rám néz.

– Mi a baj? – kérdezi, és óvatosan méreget.

– Seraphina. Van egy ajánlatom a számodra.

Még jobban ráncolja a homlokát: – Egy ajánlatod?

Lassan bólintok, és állom a tekintetét: – Igen, egy ajánlatom.

– Oké...

– Mi lenne, ha nem válnánk el? – vetem fel; ő csak üres tekintettel bámul rám, majd hirtelen elneveti magát.

– Nagyon vicces, Declan. Fejezd be a hülyéskedést, és írd alá a papírokat, hogy elmehessünk innen. – Amikor meg sem mozdulok, hogy aláírjam az iratokat, a mosolya lassan lehervad. – Ugye nem... várj, te ezt komolyan gondolod?!

– Halálosan.

– Halálosan? Mégis hogy érted ezt, Declan? Megbeszéltük, hogy elválunk. Miről beszélsz te itt? – fakad ki, és felpattan a székből.

Felsóhajtok, leteszem a tollat, és figyelem, ahogy gyilkos pillantásokat vet felém. – Csak azt javaslom, hogy maradjunk házasok még egy kis ideig.

Seraphina abbahagyja a járkálást, és dühösen néz le rám: – Én pedig azt javaslom, hogy váljunk el – most azonnal.

– Seraphina, csak hallgass meg egy másodpercre. Lehetetlen helyzetbe kerültem, és szükségem van a segítségedre – magyarázom, mire a tekintete némileg megenyhül. – Az apám egy olyan nőhöz akar hozzáadni, akit nem szeretek, cserébe az ő és a nagyapám vállalati részvényeiért. – Felsóhajtok, és felállok. – A nagyapám halálos beteg, és már nincs sok hátra az életéből. Az utolsó kívánsága az, hogy lássa az elsőszülött unokáját megnősülni, mielőtt meghal. Ha nem teszem meg, a részvényeit az unokatestvéremnek, Gideonnak adja, aki egy abszolút idióta, és mindent tönkre fog tenni, amit olyan kemény munkával felépítettem a cégnél.

Seraphina megrázza a fejét. – Declan, elment az eszed? Arról beszélsz, hogy hazudni akarsz a családodnak. Egy haldokló embernek. Szó sem lehet róla.

– Nem vehetem feleségül Victoriát. Egyszerűen nem az a típusú lány, akivel el tudnám képzelni, hogy megállapodjak. Nem nekem való – magyarázom, mire ő közömbösen vállat von.

– Miben különbözik ez attól, amit mi csináltunk? Mi sem jövünk ki éppen fényesen. Csak vedd el, kapd meg a részvényeidet, aztán válj el tőle. – Frusztráltan felsóhajtok, és megrázom a fejem.

– Seraphina, nem érted. Ez a lány tízéves korunk óta a megszállottam; gondolod, hogy el fog válni tőlem, miután éveket várt arra, hogy megkössön? Kibaszottul esélytelen.

– Declan, hallod te egyáltalán, hogy mit kérsz tőlem? Azt kéred, maradjak a feleséged, hogy hazudjak és kavarjak. Nem is ismerlek – jelenti ki, és újra járkálni kezd. Megragadom a karját, és magam felé húzom.

– Fizetek neked – böfögöm ki magamból.

Seraphina zöld szeme tágra nyílik, és ha a tekintettel ölni lehetne, már vagy két méter mélyen feküdnék a föld alatt. – Mit csinálsz? – sziszegi, hangjában egyértelmű bosszúsággal. – Ha azt hiszed, csak mert lefeküdtem veled, most tartozom neked valamivel, akkor nagyon tévedsz. Kapd be te, és a munkád is, te arrogáns disznó – veti oda hevesen, és kitépi a karját a szorításomból.

– Nem! Krisztusra, Seraphina, nem erről van szó. Tekints rá üzleti megállapodásként. Mondd meg az áradat; a pénz nem számít. – Seraphina megdöbbent arccal lép hátra. Egy pillanatra fájdalom csillan a szemében, mielőtt újra felváltaná a düh.

– Mégis kinek képzeled magad?! Sajnálom, hogy csalódást kell okoznom, Mr. Sterling, de nem vagyok eladó! A pénzeden sok mindent megvehetsz, de engem nem. – Megpróbál kikerülni, de elállom az útját. – Állj félre az utamból! – köpi oda dühösen.

– Jézusom, Seraphina, kérlek, csak hallgass meg. Nem megvenni akarlak, és az utolsó dolog, amit tenni akarnék, hogy megsértselek – magyarázom, és lemondóan felsóhajtok. – Nem kérném, ha nem lennék elkeseredve. Te vagy az egyetlen reményem, hogy megússzam ezt az elrendezett házasságot – mondom kérlelően, mire ő megnyalja a száját, és beletúr a hajába, még mindig forrongva a dühtől. – Tudom, hogy szükséged van a pénzre. Vannak kifizetetlen diákhiteleid. – Rám pördül, és dühösen méreget. – A háttérellenőrzésed során derült ki. Kifizetheted őket, és befejezheted a diplomádat. Hadd segítsek.

– Nem kell a segítséged! Egy millió lány van odakint, aki gondolkodás nélkül hozzád menne feleségül, válassz ki egyet közülük – mondja, miközben felkapja a blézerét és a táskáját.

– Nem őket akarom. – Seraphina forgatja a szemét, és megpróbál átfurakodni rajtam, hogy kimenjen, de megállítom. – Téged akarlak. – Lassan felemeli a tekintetét, és a szemünk találkozik.

– Julian? – Mindketten szétugrunk, amikor meghallom a nevem. Megfordulok, és meglátom az apámat ott állni. Basszameg.

– Apa?

– Mi folyik itt? – kérdezi, és szkeptikusan váltogatja a tekintetét Seraphina és köztem. – Mi ez a kiabálás? – Seraphina rám néz, és megigazítja a szoknyáját. – Mit kerestek ti itt mindketten? – Átpillantok Seraphinára, és nem is tudom, mi ütött belém, de átkarolom a derekát, és magamhoz szorítom.

– Apa, szeretném hivatalosan is bemutatni neked a feleségemet... Seraphinát.