Három héttel azután, hogy Elirát előléptették a személyes szobalányává, Vargo Valerius meglátogatta a Valerius Birtokot.

Vargo hozott néhány aktát Kaelar Valeriustól, hogy átadja őket Zarek Valeriusnak. Kaelar szigorúan megparancsolta Vargónak, hogy azokat kizárólag Zareknak adhatja át személyesen.

De amikor Bram, a komornyik értesítette, hogy Zarek még nincs itthon, Vargo nem tehetett mást, mint hogy megvárta Zarekot.

Így leült a kanapéra, és a telefonján böngészett valamit az interneten.

– Uram, a gyümölcslé – mivel Tessa el volt foglalva a mosogatással, Elira hozta a gyümölcslevet Vargo Valeriusnak. A szobalányok egyikének sem volt túl jó véleménye Vargóról.

Vargo egy züllött sárkány. Nőcsábász és drogfüggő. Amikor meghallott egy női hangot, azonnal abba az irányba kapta a fejét, ahonnan a hangot hallotta.

Amikor észrevette az előtte álló szobalányt a gyümölcsleves pohárral, egy másodpercre elfelejtett lélegezni.

Elira gyönyörű volt. Még úgy is, hogy semmi erőfeszítést nem tett a készülődésre, a szépsége mindenkit magához vonzott. Volt benne egyfajta természetes ragyogás.

Vargót teljesen megbabonázta Elira szépsége. A kínált pohár helyett a lány csuklóját kapta el.

Elira bepánikolt Vargo viselkedésétől.

– Uram, kérem, engedjen el – a fizikai ereje meg sem közelítette a férfiét. Nem tudta kiszabadítani magát, amikor a férfi nem volt hajlandó elengedni.

– Gyönyörű – mondta a lányt nézve, és a másik kezének kézfejével elkezdte simogatni az állkapcsát és a nyakát.

– Uram – mondta hangosan Elira, amikor a férfi tenyere már a mellei oldalán indult lefelé.

Vargo egyáltalán nem reagált a lány küzdelmére. El volt foglalva azzal, hogy bámulta és molesztálta.

Ekkor Vargót állba vágták, amitől a szorítása lecsúszott Eliráról. Vargo elvesztette az egyensúlyát, és a padlóra esett.

Elira Zarekre nézett, aki füstölt a dühtől. Hátralépett Vargótól, és Zarek mögé állt.

– Bá… bá… bátyám – dadogta szánalmasan Vargo.

Zarek leguggolt egy kicsit, és megragadta Vargót a gallérjánál fogva. Most Vargo lábai a levegőben lógtak.

Zarek a saját szemmagasságába húzta Vargót, hogy hangosan és tisztán közölje a figyelmeztetést. Mivel Vargo csak 180 centi magas volt, a lábai elemelkedtek a földtől, amikor Zarek a saját magasságába húzta.

– Ha még egyszer hozzáérsz, megöllek – meredt Zarek Vargóra.

Vargo reszketett a félelemtől a tekintettől, amit Zarek vetett rá. Soha nem látta még Zarekot ennyire dühösnek. Zarek mindig hideg volt, még a fenyegetéseit is jéghidegen közölte. De ez a pillantás, amit most rávetett, fagyos volt. Vargo attól félt, hogy helyben megfagy.

– S… sajnálom, bátyám. Kérlek… kérlek, hagyj békén – könyörgött szánalmasan Vargo.

Zarek elengedte, és Vargo a földre esett, rettegve nézve Zarekre.

– Tűnj el – förmedt rá Zarek.

Vargo hátrált, és szinte kigömbölyödve menekült ki a villából. Halálra volt rémülve.

Zarek Elirára nézett, aki kábultan állt ott.

– Jól vagy? – kérdezte tőle lágyan.

– Igen, jól vagyok – válaszolta a lány, még mindig remegve a félelemtől.

Zarek ott hagyta, és felment az emeletre a szobájába.

Zarek letette az aktákat a dohányzóasztalra, majd kiment, és megállt az erkélyén.

„Mi a pokol történt velem? Miért gurultam így dühbe, amikor megláttam, hogy Vargo Elirához ér? Rendkívül dühös lettem. Az járt a fejemben, hogy megölöm Vargót. Mi történt valójában?” – gondolta zavartan Zarek.

– Uram, a kávéja – Elira átnyújtotta neki a kávét, és szokás szerint elkezdte levenni a zakóját, majd a nyakkendőjét és kigombolni az ingét.

– A többit megcsinálom én – állította meg a lányt, amikor az épp le akarta venni róla az inget.

Elira bólintott, és megfordult, hogy távozzon, de megállt, és újra felé fordult.

– Köszönöm – köszönte meg neki, amit odalent tett érte.

Ha ő nincs, belegondolni is félt, mit tett volna vele a fivére.

A legszomorúbb az egészben az volt, hogy látta az apját alig tíz lábnyira állni tőlük, amikor a lányát molesztálták, de ő nem avatkozott közbe, és meg sem próbálta megvédeni a lányát.

Elira tehetetlenül elveszettnek érezte magát. Az az ember, akit nap mint nap elátkozott, épp most segített rajta.

Elira még mindig őt bámulta, elveszve a gondolataiban.

Zarek észrevette a távolba révedő tekintetét, és csettintett az ujjaival az arca előtt, hogy felhívja magára a figyelmet.

– Ennyire jóképű vagyok? Képtelen vagy levenni rólam a szemed? – kötekedett Elirával.

Elira életében először kényelmetlenül elpirult előtte.

– Én… – próbálta megmagyarázni, de nem találta a megfelelő szavakat.

– Semmi baj, tisztában vagyok a vonzerőmmel – folytatta a kötekedést a férfi.

Elira egy „te tényleg így gondolod?” pillantással meredt rá.

De Zarek úgy tett, mintha nem venné észre, ahogy szokta.

– Fenevad – suttogta, ezúttal azonban a hangjában volt egy csipetnyi csodálat.

Zarek észrevette ezt, és elrejtette a mosolyát.

– Ma ne készíts nekem vacsorát. Elmegyek itthonról – közölte Zarek.

– Rendben – válaszolta a lány, és magára hagyta.

Zarek még sokáig állt ott egyedül, képtelen kitörölni az elméjéből a képet, ahogy Vargo Elirát molesztálta.

„Miért vagy rám ilyen hatással, Elira?” – gondolta tehetetlenül.

Másrészt Vargo még mindig azon gondolkodott, milyen gyönyörű Elira.

Elővette a telefonját a zsebéből, és felhívta az egyik őrt, akit az anyja helyezett el a Valerius Birtokon, hogy kémkedjen Zarek után.

– Uram – köszöntötte a hívás Vargót a vonal másik végén.

– Teljes körű információra van szükségem arról a szobalányról, akihez ma hozzáértem. A nevére, a fotójára, arra, hogy honnan jött, mindenre. Ne mondd el anyámnak, hogy mi történt ma. Később utalok neked egy kis pénzt – követelte Vargo.

– Igen, uram – egyezett bele az őr, és továbbított mindent, amit Eliráról tudott. Még titokban egy fotót is készített róla.

Vargo megkapta a kért információkat. Átutalt némi pénzt az őrnek.

Elirára nézett, aki éppen takarított valamit. Az arca tisztán látszott, a tekintetét pedig lesütötte.

– Az ágyamba viszlek, és tönkreteszlek, amíg meg nem unlak, Elira – fogadta meg.

Ezután Vargo egy másik számot tárcsázott. Ez egy olyan személy száma volt, aki a vörös sárkány klánhoz tartozott. A vörös sárkányokat maffiának tartják, akik drogokkal, szexkereskedelemmel, fegyverekkel és egyebekkel foglalkoznak. A narancssárga sárkányok a legerősebb klán. A zöld sárkányok ősiek, és ők a könyvelők.

– Régen beszéltünk, Vargo. Úgy hallottam, félsz a bátyádtól – gúnyolódott Vargón a másik személy.

Vargo ökle rászorult az autója kormánykerekére.

– Semmi közöd hozzá – csattant fel Vargo.

– Rendben, ahogy akarod – a vörös sárkányok is féltek Zarektől. Tudták, hogy ha provokálják Zarekot, ő könnyedén végez velük.

– Küldöm egy lány adatait. Amint elfogjátok, küldjétek el hozzám. Visszaadom őt, miután végeztem. Szobalány a Valerius Birtokon. Először csaljátok ki a villából, aztán raboljátok el – parancsolta Vargo.

– Ne vonj be minket semmibe, ami a Valerius Birtokhoz köthető. Nem akarjuk, hogy a bátyád a nyakunkra másszon – mondta a vörös sárkány.

– Ezt majd mondd azután, hogy megnézted a lányt. Most küldöm a fotóját és az adatait – ezzel Vargo megszakította a hívást.

Gruz a vörös sárkányok vezetője. Ő volt az, aki az imént beszélt Vargóval. Ránézett arra a lányra, akinek a fotóját Vargo épp most küldte át neki. Ámulattal nézte.

– Látom, miért olyan kétségbeesett Vargo, hogy megkapja. Abszolút gyönyörű – mondta magának Gruz.

– Lorn – hívta Gruz a másodparancsnokát.

– Igen, uram – kérdezte a főnökét Lorn.

Gruz megmutatta neki a lány képét, és Lorn is le volt nyűgözve.

– Mondd, hogy utánamegyünk – mondta Lorn, a hangja telt volt kéjjel.

– Jelenleg a Valerius Birtokon van – fedte fel Gruz.

Lorn azonnal elsápadt.

– Ez nem jó ötlet – mondta Lorn Gruznak.

– Tudom. De ő csak egy szobalány ott. Elküldöm neked a nagyanyja számát. Hallgasd le azt a vonalat, és hívd fel szomszédként, vagy ilyesmi. Mondd el neki, hogy a nagyanyja beteg, és gyorsan el kell jönnie – tervezte Gruz.

Lorn elvigyorodott.

Amíg távol van a Valerius Birtoktól, addig nem lehet baj, gondolta Lorn.

– Rajta vagyok, főnök – tisztelgett, és elment.