Seraphina szemszöge

– Declan Mercer kibaszottul dögös... El kellett jönnöm a buliba, amint megtudtam, hogy itt lesz – kuncogott néhány lány, miközben elsétáltak mellettem.

A bulim turistalátványossággá változott, nem miattam, hanem azért, mert Hamptonsban mindenki Declant akarta látni. Már akkoriban is ő volt a legvonzóbb srác.

És még mindig az.

Talán az a tény, hogy évekre lelépett, felszívódott, majd hirtelen még dögösebben és jóképűbben tért vissza, adta meg neki ezt a titokzatos vonzerőt.

Alistairrel a medencénél volt, és piákat döntött magába.

Egy rakás srác és lány bámulta őket, én pedig a szememet forgatva elsétáltam.

Ez az én bulim volt, bejutottam minden egyetemre, ahová jelentkeztem, jól kellett volna éreznem magam, de miért volt tele a fejem Declannel?

Tegnap este sosem tért vissza az étterembe. Genevieve-vel ment el, és csak akkor láttam újra, amikor besétált vele a buliba.

Már nem számított. Az egész város tudta, hogy Declan egy playboy, és nem tartozik senkihez. Belezúgni vagy bármiben is reménykedni puszta időpocsékolás.

A buli fergeteges volt, a nyaraló minden sarka megtelt.

Elhatározva, hogy jól fogom érezni magam, az italos asztalhoz mentem, és felkaptam egy műanyag pohár gyümölcspuncsot.

– Gratulálok, Seraphina.

Megriadva megfordultam. Egy magas srác állt mellettem, kezében egy pohárral. Kócos sötét haja, élénk mogyoróbarna szeme és szép arca volt.

– Öö... kösz – mondtam pislogva.

– Te ezt iszod? – Bólintott a gyümölcspuncsom felé.

– Miért? Mi a baj vele?

– Semmi. Csak ez gyerekpia. – Felemelte a saját poharát. – Ez itt sokkal jobb.

Fogalmam sem volt, ki ő, de dögös volt. Magas, szikár, széles vállú. Félig kigombolt galléros pólót viselt, és úgy nézett ki, mint aki egy egyetemi diákszövetségi buliba való.

– Bocs, mi... ismerjük egymást? – kérdeztem a fejemet oldalra billentve.

– Tristan vagyok. Alistair barátja. Végzős vagyok a Yale-en. – Belekortyolt az italába, miközben engem figyelt.

– Azzal hencegett, hogy a kishúga vagy tíz suliba bejutott.

Elpirultam. – Nem tízbe. Csak... ötbe, de igen.

– Ötbe? – füttyentett egyet.

– Rendben, okos lány, ezt meg kell kóstolnod. – Nyújtotta a poharát.

Hezitáltam. – Mi ez?

– Egy alkoholos édes koktél.

Felvontam a szemöldökömet. – És ugye nem titokban akarsz megmérgezni?

Drámaian levegő után kapott. – Én? Megmérgezni Alistair húgát? Számít az életem.

Ezen elnevettem magam, és ittam egy kis kortyot.

– Oké... nem rossz – ismertem el.

– Látod? Megmondtam.

Végül órákon át beszélgettünk, és ostoba történeteket mesélt nekem.

Olyan nagyon nevettem, hogy ráöntöttem az italt a ruhámra.

– A francba. – Leneztem a sárga anyagon szétterjedő vörös foltra.

Tristan elvigyorodott. – Tökéletes kifogás.

– Mire?

– A medencére. – A medence felé mutatott, ahol az emberek fröcsköltek, nevettek, és egymást nyomták a víz alá. – Gyere.

Hezitáltam: – Nem is tudom...

– Seraphina – mondta. – Ez a te bulid. Ha te nem érzed jól magad, akkor ki?

Ez meggyőzött. Levetkőztem a bikinimre, a ruhámat egy székre dobtam, és a medencéhez futottam.

Több fiatal is utánam ugrott, a hullámok mindenhová fröcsköltek. Nevettem, a hajam az arcomra tapadt, miközben rugdalkoztam és játszottam Tristannel.

Annyira próbáltam figyelmen kívül hagyni, de a szemem sarkából Genevieve-et és Declant figyeltem.

A lány rajta ült, és nevetett valamin, de a fiú tekintete rajtam pihent. Zordul bámult engem.

Még Alistair sem tűnt úgy, hogy érdekli a dolog, pedig néha túlságosan is védelmező volt; túlságosan lefoglalta, hogy két lánnyal flörtölt a pezsgőfürdőnél.

Kijöttem a medencéből, Tristan pedig mögém lépett, és játékosan felemelt.

A tömeg nevetett és ujjongott, miközben menyasszonyként a karjában vitt be a házba.

A teste meleg volt, és halványan kölni meg alkohol illata áradt belőle.

Felértünk az emeleti szobámba, és óvatosan letett, még mindig vigyorogva.

– Köszi – mondtam, és lesimítottam a vizes hajat az arcomról.

– Nincs mit. – A tekintete a szokásosnál egy másodperccel tovább időzött rajtam.

Felkaptam egy törölközőt, és megtörölgettem a karomat. Ő az ajtónak támaszkodott, és figyelt.

– Jól nézel ki, amikor nevetsz – mondta halkan.

– Tényleg? – kérdeztem kissé kifulladva.

Bólintott. – Igen. – Közelebb lépett. – Szabad?

Az arca centikre volt az enyémtől, az ajkai nyitva voltak, ahogy magához húzott. A mellkasom megemelkedett és lesüllyedt, és aznap este először, én is akartam.

Közelebb hajoltam, a kezem súrolta az ingét, magam felé húzva őt.

Az ajkaink majdnem összeértek...

Az ajtó kivágódott, és Declan ökle Tristan állkapcsán csattant.

Tristan megtántorodott, nekiütközött a komódomnak, fellökött egy képkeretet, és az arcához kapott. – Mi a fene!

Declan ott állt, a szeme dühösen villámlott.

– Declan!

Tristan felnyögött.

– Elment az eszed?

Declan újra közelebb lépett. – Hagyd abba! – kiáltottam, a szívem hevesen vert, de ő olyan dühösnek tűnt.

– Declan! – Magamat lökve közéjük álltam, a tenyeremet a mellkasának feszítve.

Tristan ajka vérzett. A kézfejével letörölte, miközben dühösen meredt Declanre, aki két másodpercre volt attól, hogy ismét rátámadjon.

– Megöllek, ha még egyszer a közelében látlak – esküdözött.

– Tristan, kérlek, csak menj el! – Pillantottam rá kétségbeesetten.

Tajtékzott a dühtől, de sarkon fordult, és kiviharzott, bevágva maga mögött az ajtót.

– Mi a fene bajod van neked?

Bevágta az ajtót, és a falhoz szegezett.

– Ki a fene mondta, hogy megcsókolhatod őt? – morogta.

– Túl fiatal vagy ahhoz, hogy így szórakozz.

– Túl fiatal? – köptem a szavakat, forróság öntötte el az arcomat.

– Elment az eszed? Kapd be, Declan,

Te csókoltál meg. Kétszer is!

A tekintete egy pillanatra megremegett, majd közelebb hajolt.

– Az más volt – csattant fel.

– Más? Ó, persze.

Ha te vagy az, akkor minden rendben. De ha valaki más, akkor hirtelen gyerek vagyok, aki nem tudja, mit csinál?

A kezei ökölbe szorultak az oldalánál. – Te ezt nem érted.

– Nem, te nem érted! – megremegett a hangom.

– Tegnap Genevieve-vel mentél el. Láttam, ahogy megcsókoltad a parkolóban.

Mi a faszért érdekel téged, hogy én kivel vagyok?

A szeme egy töredékmásodpercre tágra nyílt.

– Declan, évek óta nem láttalak, aztán hirtelen visszajössz, és úgy viselkedsz, mint a házőrző kutyám.

Mondd meg. Miért?

Miért számít neked, hogy Tristan vagy bárki más megcsókol-e engem? Ha én akarom? Nem te vagy a kibaszott szülőm!

A keze a fejem mellett a falnak csapódott, amitől összerezzentem.

– Féltékeny vagy, amiért Genevieve-vel mentem el? – kérdezte a kirohanásom után.

– Menj tőlem – csaptam a vállára, majd elindultam kifelé.

Minden, amit mondtam, kárba veszett. Míg én forrtam a dühtől, őt csak az érdekelte, hogy féltékeny vagyok-e.