1. fejezet: A volt barátomhoz mész feleségül?

– Férjhez megyek!

Pislogtam. – Tessék? Randiztatok?

– Persze, hogy igen, te buta. Tudod, hogy imádok szerelmes lenni. – A húgom, Piper felnevetett.

Ragyogott. Ez volt az első intő jel.

– Ahhoz a sráchoz, akit Trentnek hívnak, és néma G van a nevében? Akivel azon a háromhónapos Los Angeles-i jógatáborban találkoztál?

– Fúj, nem. Trent egy seggfej volt – förmedt rám.

– Ööö, gratulálok, azt hiszem... de ki a szerencsés fickó? (Szerencsétlen, ha őszinte lehetek.)

Piper egy ropogós, zöld és krém színű, ezüst kalligráfiával díszített borítékot nyújtott át.

Átvettem az esküvői meghívót, és széthajtogattam; a rettegés már fészket rakott a tarkómban.

„Szeretettel meghívjuk Piper Thorne és Caleb Mercer esküvőjére.”

A szívem nem egyszerűen elszorult, hanem szabadesésben zuhant át a gyomromon, egyenesen ki a testemből.

– Caleb Mercer – mondtam lassan. – Az én Calebem?

Piper fürgén kikapta a meghívót a remegő ujjaim közül. – Az ÉN Calebem – csicseregte. – Nem őrület? Valahogy minden... a helyére kattant. Tavaly karácsonykor visszajött Valcrestbe, újra egymásra találtunk, és... bumm. Azonnal.

Úgy meredtem a húgomra, mintha nyelveken szólna.

Caleb Mercer a főiskolai volt barátom volt. Aki minden igazi magyarázat nélkül hagyott el. Aki egy SMS-ben szakított velem a születésnapomon.

Az az ex, akit sosem hevertem ki.

Aki pontosan tudta, melyik gombokat kell megnyomnia, és aki pont akkor tűnt el, amikor elkezdtem hinni benne.

– A volt barátomhoz mész feleségül?

Piper a szemét forgatta. – A volt barátod? Egyáltalán kapcsolat volt az? Az a régi fellángolás? Ugyan már, tesó.

Kiszáradt a szám.

Piper felállt a kanapéról, és előlépett, mintha üdvözölni akarna, majd hirtelen megtorpant; orra finom iszonyattal ráncolódott.

– Ó. Nem, nem hiszem, hogy meg tudlak ölelni. Tintás a kezed, és ezt a pulóvert most hoztam el a vegytisztítóból.

Pasztellrózsaszín, csavart mintás pulóvert viselt egy fehér szatén ujjatlan felett, mindezt élére vasalt krémszínű vászonnadrággal és egy olyan balettcipővel párosítva, ami sosem látott még karcolást. Szőke haja tökéletes, alacsony kontyba volt fogva. Minden porcikájából sugárzott a könnyed elegancia.

Én ezzel szemben az ajtóban álltam egy gyűrött, gombos ingben, egy faszénszürke szoknyában, ami alig súrolta a combomat, egy olyan magassarkúban, aminek a sarka az életéért küzdött, a három ujjamat pedig fekete tinta maszatolta össze.

Csak bámultam rá, a döbbenettől megnémulva.

Piper belekortyolt a borába. – Jól vagy? Kicsit sápadtnak tűnsz. Megint a szédülés? Talán hagyd ki a pezsgős koccintást az esküvőn. Utálnám, ha elájulnál az eskü alatt. Az kínos lenne, Haze. Na mindegy, te leszel a főkoszorúslányom. Drukkolj, hogy te kapd el a csokrot. A vőlegényemnek vannak jóképű barátai, akiket talán sikerülne lenyűgöznöd.

Csak meredtem rá.

– Rohamtempóban jöttem el az irodából, letörtem a rohadt tűsarkamat, átmentem három piroson, részeg sofőrökkel küzdöttem, és majdnem összetörtem az Audimat, csak hogy hazaérjek hozzád, Piper. Azt mondtad, vészhelyzet van!

Kortyolás közben megállt.

– Ó... Sajnálom, fogalmam sem volt. Csak azt hittem, azért késel, mert megint elvonta a figyelmedet egy Zara kirakat. – Kuncogott.

– Nem.

– Nos, ha így is lett volna, most jól jönne, mert tudod, hogy eléggé finnyás vagyok a színeket, árnyalatokat és anyagokat illetően – fecsegett tovább.

Most rajtam volt a sor, hogy a szememet forgassam. – Hallgatom.

– Zöld. De nem a hétköznapi... kicsit intenzívebb – magyarázta.

– Úgy érted, smaragdzöld? – kérdeztem egykedvűen.

– Nem egyszerűen smaragdzöld, oké? Istenem, úgy nézek ki, mint aki valami konfekciót hord? Nem. Inkább olyan... mintha az irigységnek és a királyi fenségnek lenne egy botrányos szerelemgyereke. Képzelj el egy sűrű erdőt, ami csendes ítélkezéssel csillog. Gazdag. Fenséges. De egyben hozzám-ne-érj éles is. Nem pávakék. Nem moha. Nem jáde. És semmiképp sem az a zavaros plázazöld, amit azokban az akciós turkálókban találsz, ahonnan a te napi szettjeid származnak. Ez az árnyalat azt mondja: „Igen, megérkeztem, és nem, nem érdekel, hogy bámulsz”.

Tátva maradt a szám.

– Az a smaragd, Pipes – vitatkoztam.

– Nem, nem az. Az a szar túl snassz. És az anyag? Selyem. Gazdag selyem. Megengedheted magadnak, Haze? Te leszel a főkoszorúslányom, elég szalonképesen kell kinézned ahhoz, hogy eljátszd a szerepet. Ne hozd a Walmartos turkálós cuccaidat az eseményemre.

Valami elpattant bennem.

Ha így akarsz játszani, akkor játsszunk, húgocskám.

– Hozhatok kísérőt?

Felnézett a telefonjából. – Évek óta nem volt egy normális kapcsolatod. Mégis kit hoznál?

Megemeltem az államat. – Valójában nekem is van egy nagy hírem... titokban akartam tartani, de most már? Annyira mégsem.

– Előléptettek a munkahelyeden?

– Eljegyeztek.

Piper félrenyelte a kortyot. – Téged?

Sugároztam. – Igen, én is férjhez megyek.

Piper olyan arcot vágott, mintha a bora hirtelen megkeseredett volna. – Ez hatalmas hír. És ki a bátor jelentkező?

– Victor Sterling. Tudod, a legjobb barátom. Pénzügyi területen dolgozik – hazudtam pislogás nélkül.

Piper felvonta a szemöldökét. – Victor? Aki mindig írogat neked a családi vacsorák alatt, és karácsonykor szivarokat küld apának? Az a Victor?

Erőltetett mosolyt préseltem az arcomra. – Pontosan ő. Titokban tartottuk. Nem akartuk senki elől ellopni a show-t.

Piper pislogott. – Hmm. Úgy értem... jó neked. Nem gondoltam, hogy te vagy a kapcsolatfüggő típus, de hát tessék. Biztos van valami a levegőben.

– Biztos.

A konyha felé fordultam, hogy fogjak egy pohár vizet, az ujjaim pont annyira remegtek, hogy a pohár a csaphoz koccant.

– De, ööö, egyelőre még ne szóljunk a családnak. Még dolgozunk az időzítésen. Tudod, Victor mindig elfoglalt, és tizenkét hónap alatt csak két szabadságot tud kivenni, én meg állandóan meetingeket foglalok le és beosztásokat kezelek. Nem akarjuk, hogy maga alá temessen minket az egész folyamat. Megérted, ugye?

Piper felállt, és felkapta a táskáját; ugyanazzal a derűs mosollyal az arcán indult az ajtó felé.

– Kristálytisztán – mondta olyan hangon, mint a teában olvadó kockacukor. – Vettem. Szeretlek, tesó.

És azzal elment. Hátrahagyva a parfümjét... és a káoszt.

A telefonom azonnal rezegni kezdett a táskámban. Miután percekig kotorásztam, végre megtaláltam, és egy visítás kíséretében majdnem azonnal elejtettem.

Piper kinyitotta a nagy száját, és a génállományunkból szó szerint mindenkinek elmondta, hogy férjhez megyek.

A családi csoportos csevegés felizzott. Anya, apa, a nővérünk, Nora, Martha néni, Helen néni, Wyatt nagybácsi... Szó szerint mindenki, aki még pelenkában látott engem!

A fenébe!

Figyelmeztetnem kell Victort.