2. fejezet: Tegyünk tönkre egy esküvőt!

Nem kopogtam az ajtón, hanem dörömböltem.

Victor ajtaja néhány másodperccel később kivágódott, és ott állt ő, egy vakítóan fehér Calvin Klein alsónadrágon kívül semmi másban, alvástól borzas hajjal.

Nem jöttem zavarba. Victor általában meztelenül alszik.

– Szép alsónadrág. Nagyon olyan... spirituális szerzetes energiát sugárzol – mondtam, és beviharzottam.

Victor megdörzsölte a szemét. – Hajnali egy óra van. Megint felgyújtottál valamit?

Belerúgtam az ajtóba, hogy becsukódjon mögöttem, miközben a cipőm sarka végleg megadta magát, és tisztán letört. – Csak az életemet.

Victor felsóhajtott, szó nélkül letérdelt, és a szokásos módon segített kibújni a cipőmből.

– Victor, valami szörnyűséget tettem.

Victor arca komollyá vált. Fürgén az ablakokhoz lépett, kinézett mindkét irányba, majd rácsapta őket, és ezt folytatta az összes többi ablakkal is.

– Mennyire rossz a helyzet? El kell rejtenem egy holttestet, vagy ki kell hoznom téged a börtönből óvadék ellenében? Légy őszinte – mondta.

– A húgom férjhez megy – mondtam kifulladva.

– Ezt nem értem.

– Caleb Mercerhez.

Victor a homlokát ráncolta. – Várj, AHHOZ a Caleb Mercerhez?

Bólintottam.

Szünetet tartott. – A picsába. Megteheti ezt? Nincs valami kódex ez ellen?

– Úgy mondta el, mintha azt jelentené be, hogy partner lett a Vogue-nál. És rohadt pasztellben volt.

Victor magához húzott, és megölelt. – Nagyon sajnálom, drágám. Csinálok pattogatott kukoricát meg fagyit. Megnézzük a Sikolyt, te pedig holnap beteget jelenthetsz az irodában – javasolta.

Drámaian megpördültem, amitől megszédültem. Victor ösztönösen utánam nyúlt, hogy megtámasszon; az egyik keze a derekamra fonódott.

– Hazel, óvatosan. Szédülsz?

Térdre rogytam a konyhája közepén, és összecsaptam a tenyeremet, mintha egy csodáért könyörögnék.

– Kérlek, ne ölj meg. Hazudtam. Nagyon, nagyon rossz dolgot tettem.

Victor hunyorgott. – Mit csináltál?

– Előbb mondd, hogy megbocsátasz.

– Hazel.

– Mondd ki, Victor. Különben sosem állok fel.

Felnyögött. – Rendben. Megbocsátok. Most pedig állj fel, mielőtt fel kellene vennem téged.

Felálltam, leporoltam magam, és kiböktem: – Azt mondtam Pipernek, hogy eljegyeztük egymást.

Victor pislogott. – Mit csináltál?

– Olyan önelégült és ragyogó volt, és úgy integetett a meghívójával, mint valami diszkógömbbel, én meg bepánikoltam. Azt mondtam neki, hogy mindvégig titokban szerelmesek voltunk egymásba.

Végigsimított a kezével az arcán, kifújta a levegőt, és azt mondta: – Azért jelentél meg itt éjfélkor, hogy megkérj, legyek az ál-vőlegényed, mert hazudtál az egész családodnak, csak hogy túlszárnyald a húgodat?

– Igen.

Nekidőlt a pultnak. – Jövő héten Toszkánában kellene lennem. Szexi modellek. Klubok. Bulik. Koktélok. Medenceparti masszázsok. Csodálatos D-kosarak... Tudod, mi szokott történni Toszkánában.

Megrebegtettem a szempillámat. – Attól még kaphatsz modelleket. Csak... keverj bele engem is a képbe.

Rám nézett. – Hazel.

– Victor.

– Nem mondhattad volna... teszem azt, Tobyt a könyvelésről?

– Te vagy az egyetlen, akit ismernek.

– Jogos.

– Minél többet gondolok erre, annál nevetségesebben hangzik – mondta, és végül besétált a konyhába. – Ál-eljegyeztél engem az egész családod előtt, hogy túlszárnyald a húgodat, aki a volt pasidhoz megy feleségül, és most levezetünk Valcrestbe, hogy végigcsináljuk ezt az epikus hazugságot?

Bólintottam.

– Oké, oké, ellenajánlat: neked adom a következő fizetésemet. Csak azt az egyet. És talán a lelkemet is.

Victor felhorkant. – Drágám, a te fizetésedből még a cipőfűzőmre sem futná. Tavaly karácsonykor egy olyan télikabátot vettem neked, ami a lakbéred hatszorosába került.

– És imádom azt a kabátot – mondtam kedvesen. – Látod? Hálás vagyok. Kérlek, Victor... Nem élek túl egy hetet Valcrestben, ha nem vagy mellettem. Szükségem van rád, hogy harcolj a gonosz húgom ellen.

Rám nézett, a tekintete mostanra meglágyult. – Szerencséd, hogy te vagy a legjobb barátom.

– Szeretlek! – visítottam fel.

Victor felsóhajtott. – Mikor indulunk Valcrestbe?

– Két hét múlva.

Beletúrt a kócos hajába. – Remek. Tegyünk tönkre egy esküvőt!

Szinte a karjaiba vetettem magam, úgy fontam köré a karomat és a lábamat, mint egy koala.

– Köszönöm! Tudtam, hogy beleegyezel!

– Igen, ne éld bele magad túlságosan.

Kifújtam a levegőt, és végre megengedtem magamnak, hogy leüljek a kanapéjára.

Victor rám pillantott, majd bement a konyhába.

– Azért még megcsinálom azt a popcornt.

– Tessék?

– És a fagyit is. Mindkettőre szükséged van. Lehetőleg ugyanabban a tálban.

Elmosolyodtam, a szívem túlcsordult. – Te vagy a legjobb ál-vőlegény, akit egy lány csak kívánhat.

Percekkel később tért vissza egy hatalmas tál vajas popcornnal, és egy másikkal, amiben vaníliafagyi volt csokiszósszal és zúzott Oreóval a tetején.

Kezembe nyomott egy kanalat, és ledobta magát mellém.

– Gyerünk – mondta, és átkarolta a vállamat. – Nem hagyhatod, hogy egyedül bújjak oda.

Megráncoltam az orromat. – Csak alsógatya van rajtad.

– És még így is én vagyok a felöltözöttebb ebben a barátságban.

Odafészkeltem magam az oldalához, és felsóhajtottam. – Tényleg megteszed ezt értem?

Victor megcsókolta a fejem búbját. – Amióta megismerkedtünk, folyamatosan megteszek neked dolgokat. Ennek csupán jobbak a rágcsálnivalói.

– Csak ha figyelmen kívül hagyod Pipert.

– Csókolóznunk is kell? – kérdezte Victor.

A gondolat villámcsapásként ért, és másodpercek alatt felpattantam.

– Ó, a fenébe!

Victor gúnyosan elmosolyodott. – Tényleg mindenre gondoltál, csak erre nem?

– Hogy felejthettem el?

– Bocsánat... Azt hitted, hogy az eljegyzett párok pisztolyt formálnak az ujjukkal meg öklöznek a vacsorapartikon? – viccelődött.

– Nos, nem gondoltam, hogy komplett csókolózási stratégiára lesz szükségünk! De most már elképzelem, ahogy kínosan állunk a torta mellett, mint a munkatársak, akik véletlenül mindketten igennel válaszoltak ugyanarra az esküvői meghívóra. – Összerezzentem a képzelgéstől. – Javaslom, hogy gyakoroljunk, Victor.

Lassan közelebb húzódott, mint az antilopot körbejáró oroszlán.

– Gyakoroljunk?

– Igen! Ez egy nyelv-krízis.

Victor felnevetett.

– Egy próbacska – erősködtem. – Egy szimuláció. A tudomány nevében.

– Meg akarsz csókolni... a tudomány nevében?

– Ne csinálj ebből furcsa ügyet.

Victor közvetlenül előttem állt meg.

Már csak alig pár centi távolság volt köztünk, és a levegő hirtelen megváltozott: sűrűbb lett, melegebb, veszélyesebb.

Tekintete a számra villant.

– Rendben, Thorne... Gyakoroljunk – vigyorgott. – De figyelmeztetlek, én amolyan profi vagyok ebben.

Elakadt a lélegzetem, ahogy közelebb hajoltam.

Még közelebb.

A szemem az övébe fonódott. Victor ajkai kissé szétnyíltak...

Ezután hevesen összeszorítottam az orromat a mutató- és hüvelykujjammal, mintha valami bűzt éreznék.

Victor pislogott. Arca a zűrzavar és a döbbenet keverékét tükrözte.

– ...Jól vagy?

Drámaian levegő után kapkodtam, továbbra is befogott orral.

– Túl erős a kölnim?

– Az egód. Megfojt. Meg kellett bizonyosodnom róla, hogy tudok lélegezni, mielőtt meghalnék csók közben – káráltam a nevetésből.

Victor csak meredt rám.

Elengedtem az orromat, és büszkén néztem rá.

– Tényleg azt hitted, hogy ez a tökéletes alkalom egy tréfára? – kérdezte Victor.

– Törvény kötelez rá, hogy hetente egyszer megalázzalak. Tekintsd ezt a heti adagodnak.

Végighúzta a kezét az arcán. – Te vagy a legkaotikusabb ál-menyasszony a bolygón.

– Szívesen.

A film felénél jártunk, amikor Victor felvette a telefonját, és szórakozottan görgetni kezdte.

Éppen annak a közepén tartottam, hogyan kell majd eladnom az egyik vesémet és az autómat, hogy a témához illően nézzek ki, ítélve abból, ahogy Piper túlzottan hangsúlyozta a színeket és az anyagokat az esküvőre, amikor Victor hirtelen elcsendesedett.

Túl csendes lett.

– Mi az? – kérdeztem, és felnéztem rá.

Kifejezéstelen volt az arca, majd felém fordította a képernyőt.

Az Instagram volt az... Pontosabban egy engedélykérés egy privát üzenetre.

– Haze, a volt pasid, aki egyben a sógorod, miért küld nekem üzenetkérést?