Naponta tizenöt órás műszakokat húztam le az étteremben, alig maradt időm levegőt venni. Partik és bankettek? Úgy tűnt, mintha egy egészen más világhoz tartoznának – egy olyanhoz, amelynek én sosem lehetek a része.

Csupán egy pincérnő voltam, aki nyakig ült az adósságban, a legtöbb ember szemében egy senki. Ezért amikor az Alfa bejelentette a Párválasztó Próbát, úgy gondoltam, én leszek az egyetlen a falkában, akit ez teljesen hidegen hagy.

Különben is, még ha érdekelt is volna a próba – de nem érdekelt –, nem lett volna időm részt venni rajta. Egyetlen másodpercre sem engedhettem meg magamnak, hogy leálljak a munkával, mivel még mindig fuldokoltam az évekkel ezelőtti kórházi adósságokban, amiket azért vállaltam be, hogy megmentsem a kisbabámat.

– Ó, ez egyszerűen annyira izgalmas! Esélyt kapni, hogy az Alfa párja legyek! Remélem, engem választ!

Ahogy letöröltem az asztalt, és hallgattam két közelben ülő nő beszélgetését, halkan felsóhajtottam. Nem ez volt az első alkalom ma, hogy pontosan ezt a diskurzust hallottam, és nem is az utolsó. Egy köteg borravalót gyűrtem a kötényembe, miközben hallottam a másik barátnő válaszát.

– El sem hiszem, hogy minden eladósorban lévő nőstényt beidéztek a Párválasztó Próbára. De komolyan, szép dolog az Alfától, hogy mindenkit számításba vesz, még a... szerencsétlenebbeket is.

A nő tekintete rám villant, én pedig elvörösödtem.

Errefelé nem volt titok, hogy „munkamániás” pincérnő vagyok, amit az alakváltók világában rossz szemmel néztek. A legtöbb nőstény szívesebben járt szalonokba, vásárolni és partikra, de én minden áldott nap itt voltam és keményen dolgoztam.

A megjegyzés azonban nem zavart túlságosan. Szerettem gondoskodni magamról, és szerettem jobbá tenni a falatozóba betérő vendégeim napját.

Különben is, szó sem lehetett róla, hogy részt vegyek ezen a Párválasztó Próbán. Csak ezek a lányok ezt nem tudták.

– Mindenki úgy gondolja, hogy úgyis Blair Vance-t fogja választani, hiszen a Vance-ek olyan elit család – válaszolta a másik nő egy kézlegyintéssel. – Ez több kapcsolatot jelentene neki.

A beszélgetés elhalkult, ahogy a pult mögé mentem, és újratöltöttem a kávét az egyik törzsvendégünknek, aki morgott egy köszönömöt. Munkatársnőm, Beatrice, rám mosolygott, miközben elhaladt mellettem.

– Tessa Vance, Blair Vance – tűnődött Beatrice az orra alatt. – Mindkettőtöknek ugyanaz a vezetékneve.

– Soha nem hallottam róla. Biztos csak véletlen egybeesés – válaszoltam gyorsan.

Természetesen Timber Hollow ezer mérföldes körzetében mindenki tudta, ki az a Blair Vance. Még a magányos alakváltók is hallottak a mostohanővéremről. A családunk tekintélyes volt, és gyorsan elterjedt a híre, hogy milyen gyönyörű.

Beatrice azonban csak megvonta a vállát, vagy nem akart tovább faggatni, vagy elhitte, amit mondtam. Akárhogy is, hálás voltam, hogy újabb napot tölthetek el úgy, hogy nem hívom fel magamra a figyelmet. Ha bárki megtudná, hogy egy Vance-lány asztalokat szolgál fel... Nos, az sok szemöldököt felvonna, és legalább ennyi kedélyt felborzolna.

Végül is, miért szolgálna fel asztalokat az egyik legismertebb család lánya, hogy kórházi adósságokat fizessen vissza?

Senki sem értené meg, hogy számos oka volt annak, amiért kiléptem a családom árnyékából – olyan dolgok, amiket nem akartam, hogy kitudódjanak.

Fájdalmas dolgok.

Egyáltalán nem érdekelt ez a Párválasztó Próba, sem a mostohanővérem szerepe benne. Azt is szilárdan hittem, hogy ez az Alfa nem fogja Blairt választani menyasszonyának. A Párválasztó Próbáról szóló bejelentésében említést tett a korábbi házasságáról és a hatéves lányáról is – a lánya is a „csomag része” volt, aki vele járt a házassággal, és a róla való gondoskodás az egyik kikötés volt.

A mostohanővérem annyira gyűlölte a gyerekeket, mint a kertben lévő rovarokat. Sosem jutna túl a próba első szakaszán.

Ekkor megszólalt a csengő, jelezve egy új vendéget. Felnéztem, hogy mosollyal üdvözöljem, de a legjobb barátnőm, Phoebe látványa fogadott, aki tágra nyílt, aggodalmas szemekkel rontott be az ajtón.

Pár hónapja nem láttam Phoebe-t. Egész életemben ő volt a legjobb barátnőm, de úgy döntöttem, jobb, ha minimálisra csökkentem vele a kapcsolatot, hátha a családom megpróbálja követni őt, hogy rám találjanak. Nem mintha próbálták volna. Vagy mintha egyáltalán érdekeltem volna őket.

A szemem elkerekedett. – Pho–

– Mosdó, most – parancsolta üdvözlés helyett. Bármi is volt, komolynak kellett lennie, ha hónapoknyi hallgatás után így viselkedett. Homlokomat ráncolva levetettem a kötényemet, és követtem. Amint a mosdóba értünk, ránk zárta az ajtót.

– Phoebe? Mi a baj? – kérdeztem zavartan.

Vörös fürtjeit összekócolta a szél, kék szemei vörösek és duzzadtak voltak. Sírt. A vállamra tette a kezét, és mély levegőt vett.

– Tess, tudom, hogy rég volt, de kétségbeejtően szükségem van egy szívességre. Egy hatalmasra. Nagyon le leszek kötelezve. – Amikor nem válaszoltam azonnal, csak sokkos állapotban bámultam rá, hozzátette: – Kérlek, Tess.

– Rendben, rendben – mondtam végül. – Miről van szó?

– Kellene, hogy tettess magadnak, és menj el helyettem a Párválasztó Próbákra.

Pislantottam egyet. – Hogy mit kellene tennem?

– Kérlek, Tessa. – Megállt, kissé megborzongott. De egy apró mosoly is megjelent az ajkán. – Én... találkoztam valakivel. Valakivel, akit igazán szeretek. A párommal. De a szüleim nem hagyják jóvá, és be akarnak kényszeríteni a Párválasztó Próbára, hogy jobb pozícióba kerüljenek a falkában!

Könnyek kezdtek patakozni az arcán. A ruhája ujjával törölte le őket. – Kérlek, Tess. Te vagy az egyetlen, akihez fordulhatok. Szükségem van a segítségedre.

– A szüleid egy pillanat alatt rájönnének – mondtam azonnal.

– Igen, de mire rájönnek, a párom és én már messze leszünk. Elhagyjuk a falkát. Már mindent elterveztünk.

– És velem mi lesz? – hallottam magam kérdezni. Természetesen segíteni akartam a barátnőmnek, de ez kockázatos volt. – Ha elkapnak... És különben sem hagyhatom abba a munkát. Ki kell fizetnem azt a kórházi adósságot – tudod jól.

– Te Vance-nek születtél – könyörgött Phoebe –, ami megvéd minden következménytől, és eladósorban lévő nőstény vagy, akinek joga van részt venni. Az Alfa nem fog megbüntetni. És én... fizetni fogok neked.

Egy pillanatig csak álltam ott döbbenten. De aztán megráztam a fejem, ahogy a gondolat, hogy látnom kell a mostohanővéremet, felforgatta a gyomromat. – Nem akarom látni Blairt…

– Ötvenezer dollár.

Phoebe-re meredtem, azon tűnődve, jól hallottam-e. Ötvenezer...

Annyi pénzzel és kamattal tartoztam... ötvenezer dollár mindent megváltoztatna. Még akkor is, ha ez azt jelentette, hogy látnom kell őt, vagy esetleg kapok egy ejnye-bejnyét, amiért átvettem Phoebe helyét.

– J-jó – csúszott ki a számon végül. – Megteszem. Érted.

Phoebe felsikoltott és megölelt. – Köszönöm, köszönöm! Mennem kell – majd beszélünk, ha vége az egésznek –, de tessék. – Egy borítékot nyomott a kezembe. – A meghívóm – tájékoztatott, miközben nyitni kezdte az ajtót. – Légy ott délben. Ne késs el!

A legegyszerűbb ruhát vettem fel, amit a szekrényemben találtam: egy halványkék sifonruhát, aminek a szegélye térd alá ért, hozzá pedig egyszerű fehér lapos talpú cipőt. Nem akartam felhívni magamra az Alfa figyelmét, ha egyáltalán volt rá parányi esély is, hogy érdeklődne irántam. A sminkemet egyszerűre fogtam, nem emeltem ki telt ajkaimat vagy szürke szemeimet, hosszú, sötét hajamat pedig kontyba fogtam a tarkómon.

A jelenlegi kinézetemmel biztosan nem keltettem feltűnést a többi nőhöz képest. De nem is akartam feltűnést kelteni. Csak el akartam vegyülni, amíg véget nem ér a próba, aztán megkaphatom a pénzemet.

Mély levegőt vettem, miközben átsétáltam az Alfa kastélyának hatalmas, díszes elefántcsontszínű ajtóin. – Ön Phoebe Wells? – kérdezte a bejáratnál álló megtermett őr.

Bólintottam, és idegesen harapdáltam a számat, de ő intett, hogy menjek tovább. A vállam ellazult. A szoba, ahová intett, már zsúfolásig megtelt más lányokkal.

Úgy tűnt, én érkeztem utoljára, de szerencsére senki sem nézett felém.

Pont ahogy gondoltam, hasonlóan voltak öltözve, mint én, de a szoknyájuk valamivel rövidebb volt. A legtöbbjüknek tökéletesen beszárított haja és sokkal több sminkje volt, de erre is számítottam. Leszegett fejjel kerestem egy széket a szoba sarkában, hálát adva, hogy ilyen sokan vannak itt. Így sokkal könnyebb lesz észrevétlennek maradni.

Leeresztett szempilláim alól pillantottam fel, és láttam Blairt a szoba túlsó felén, amint az egyik barátnőjével csevegett.

Szerencsére nem vett észre, de elámultam azon, hogy pontosan ugyanúgy néz ki, mint azon a napon, amikor elmentem. Semmi sem változott rajta, és úgy tűnt, egy percet sem veszített az alvásából a történtek miatt.

Nem mintha meglepődtem volna. Figyeltem, hogyan köti le a többi lány figyelmét, királynőként bűvölve el közönségét. Örültem, hogy ezt teszi, mert ez azt jelentette, hogy nagyobb eséllyel csúszom át észrevétlenül ezen a Párválasztó Próbán anélkül, hogy ezek a lányok rám emelnék a tekintetüket.

És remélhetőleg az Alfa is átsiklik felettem, és gyors távozást biztosít, ami közelebb visz a terveimhez, amiket azutánra tartogattam, hogy befejezem ezt a komédiát, és Phoebe odaadja a pénzt.

Hirtelen mozgolódás támadt a szobában, félbeszakítva gondolataimat.

A megtermett őr lépett be. – Bemutatom Gideon Thorne Alfát! – dörögte.

A lányok, akik ültek, felálltak. A többiek riszálták magukat, ahogy az Alfa belépett az ajtón, egymás között sutyorogva és kuncogva, de én leszegtem a fejem, és maradtam a sarokban.

A kilátást is eltakarták előlem a lányok, így csak egy pillanatra láttam meg egy hatalmas, izmos bicepszet, amikor az Alfa belépett, mielőtt újra lefelé néztem volna, kezeimet a ruhámba fonva.

Egy percig járkált körbe, egy szót sem szólva. Olyan csend volt a szobában, hogy egy gombostű leejtését is meg lehetett volna hallani, kivéve a cipőjének kopogását a márványpadlón.

Aztán: – Mindenki távozzon. Kivéve téged.

Megkönnyebbülten engedtem ki a visszatartott lélegzetemet. Nos, elég gyorsan választott valakit. Ami azt jelentette, hogy mehetek haza.

Zavart és csalódott morajlás közepette az előttem álló lányok kiszivárogtak a szobából, én pedig felálltam, hogy tegyem ugyanezt. De ahogy végigpásztáztam a szobát, a gyomrom elfacsarodott. Valami nem volt rendben.

Az összes lány elment.

Felemeltem a fejem, és találkoztam az Alfa, Gideon jeges tekintetével.

Tátott szájjal bámultam rá. – Én!?