Ezúttal kopogok. Nyktos hangja invitál be, én pedig benyitok. Egyedül van a szobájában, egy festőállvány előtt áll, csípőre tett kézzel. Szemöldöke elgondolkodva ráncolódik. Amint meglát, azonnal ellazul az arca.

Gyengéden elmosolyodom. – Szép – mondom a festményre utalva.

Nyktos visszanéz rá, és megvonja a vállát. – Még dolgozni kell rajta – mondja. Rám néz. – Segíthetek valamiben?

– Tulajdonképp