Amikor Kaelen kilépett a plázából, már azonnal magára vonta a figyelmet, néhányan még füttyögtek és beszólogattak is neki, amitől az arca lángba borult. Folyamatosan csak némán gyilkolta a tekintetével a mellette sétáló barátnőjét, aki látszólag immunis volt a füttyögésekre és a flörtölő megjegyzésekre.

– Tényleg ezt kell viselnem, hogy elmenjek egy buliba? Ha előre megmondod ezt a feltételt, el sem jöttem volna – mondta Kaelen, miközben a ruháját rángatta lefelé.

– Ó, ugyan már, nem látod, hogy bámulnak rád? Kész élvezet téged nézni – kacsintott Tessa, és rácsapott Kaelen fenekére.

Utóbbi meglepetésében zihálni kezdett, és körülnézett, nehogy valaki lássa, mit csinált vele a barátnője egy nyilvános helyen.

– Hol van a kocsid? – kérdezte, átkozva a pillanatot, amikor belement, hogy barátkozzon ezzel a mellette álló, gonosz nőszeméllyel.

Míg Kaelen folyton-folyvást lefelé húzogatta vagy épp ellenőrizte a ruháját, addig Tessa végig hidegvérű maradt. Úgy állt ott, mintha egy modell lenne, akié az egész utca. Egy cseppnyi tétovázás sem volt benne, a legnagyobb magabiztossággal viselte magát. Ha Kaelen a jég volt, akkor Tessa a tűz; kettejük személyisége szöges ellentéte volt egymásnak, mégis legjobb barátnők lettek.

– Beadtam a szervizbe. Tudod, a kocsik meg az ilyesmik... pont olyan, mintha szalonba küldenéd az autódat. Ó, várj, te nem is tudsz vezetni. Kinek is magyarázok – mondta Tessa, hátravetve kivasalt haját.

Kaelen alig várta, hogy beszállhasson egy taxiba, és elmeneküljön a nemkívánatos figyelem elől. Abban a pillanatban, hogy egy taxi megállt előttük, szó szerint beugrott az anyósülésre, meg sem várva a barátnőjét.

– Mit csinálsz?! – sikoltott Tessa, megragadva Kaelen kezét, aki épp a rúzsát dörzsölte le.

– Semmit, csak egy kicsit halványítom. Ez így túl sok nekem – felelte Kaelen, miközben próbálta kiszabadítani a kezét Tessa szorításából.

– Nem, nem teszed. És most hagyd is abba! – forgatta a szemét Tessa.

– Emlékeztess, hogyan is lettünk mi barátok? – vonta össze a szemöldökét Kaelen, a barátnőjére meredve.

– Röviden: te könyörögtél nekem, hogy legyek a barátnőd – válaszolta Tessa egy félmosollyal.

Kaelen hitetlenkedve gúnyosan felnevetett: – Dehogyis!

– De bizony.

Az egész út alatt Kaelen a főiskolai éveikről mesélt, amikor Tessa először ment oda hozzá, és addig üldözte őt, amíg végül barátnők nem lettek.

– Mindig beválik – mondta Tessa, a közelükben lévő klub felé mutatva.

– Micsoda?! – kérdezte Kaelen értetlenül.

– Felhúzlak valami aprósággal, és az eltereli a figyelmedet a pánikodról – felelte Tessa, majd rákacsintott a barátnőjére, és megkérte a sofőrt, hogy álljon meg.

Kaelen túlságosan meg volt döbbenve ahhoz, hogy ezt felfogja; azonban, amikor Tessa megbökte, hogy szálljon ki a taxiból, fegyelmezte az arcát, és úgy tett, ahogy a barátnője mondta.

Egy kétszintes, neonfényekben úszó épülettömb tárult a szemük elé. A körülötte lévő hatalmas parkoló már tele volt autókkal – drága, luxus, tuningolt kocsikkal.

Néhányan már smároltak, ahol csak találtak maguknak egy kis helyet, míg mások arra vártak, hogy a bandájuk csatlakozzon hozzájuk. Bár Kaelen és Tessa a húszas éveik közepén jártak, a körülöttük lévő fiatal tömeg miatt Kaelen úgy érezte, nem illik ide. Ez azonban messze állt a valóságtól. Mivel naiv volt, észre sem vette, milyen pillantásokat kapnak, bárhová is mentek. A fiatal tömeg, amely miatt kívülállónak érezte magát, csak a klub előtt létezett, ahol megpróbálták meghamisítani a korukat, hogy bejuthassanak.

Kaelen nézőpontja azonban abban a pillanatban megváltozott, ahogy beléptek a klubba.

A bent lévő tömeg egyáltalán nem hasonlított a kintiekre. A klub felső szintjén fülkék sorakoztak, amelyekben számos öltönyös férfi ült csoportokban, akik vagy a szabadidejüket élvezték, vagy a vendégeiket, ügyfeleiket szórakoztatták. Mivel a hely, különösen a felső szinten lévő fülkék, félhomályos vagy nagyrészt sötét volt, Kaelen nem tudta kivenni az arcokat.

Ha Kaelen rövidnek érezte a ruháját, most valósággal apácának tűnt, amikor körülnézett az alulöltözött nők között. A gondolatmenetét az szakította meg, hogy Tessa megragadta a csuklóját, és a hangos zenében túl kellett kiabálnia azt.

– Menjünk a pulthoz! Onnan belátjuk az egész klubot – kiabálta Tessa, miközben Kaelent húzta maga után, de Kaelen megállította.

– Én nem iszom, tudod jól – húzta össze a száját Kaelen.

– Tudom, de sosem mondtam, hogy igyál is, nem igaz? – felelte Tessa felemelt hangon.

Kaelen tiltakozás nélkül ment vele, és utat kellett törniük maguknak a táncoló tömegben. Hamarosan találtak is egy helyet, letelepedtek, alkoholmentes koktélokat rendeltek, és élvezték a felpörgetett atmoszférát. Ez azonban Kaelen számára csak pár percig tartott. A klubban pattanásig feszült az energia, de ugyanez nem mondható el Kaelenről, aki elzárkózott a tömegtől. Bár ott volt vele Tessa, aki belemerült a körülöttük lévő férfiakról szóló pajkos csevegésbe, az ő szeme másról mesélt: szomorúságról. Bézs színű, testhezálló ruhájában és merész, vörös ajkaival kész csábítónak tűnt; bár apró termetű volt, mégis volt benne valami izgalmas.

A munkával el tudta terelni a gondolatait a válóperes ügyéről, de amikor az elméje tétlen volt, a válás emléke bosszúszomjasan tért vissza. Kaelen hol a poharát forgatta, hol a ruháját piszkálta, hogy elterelje a figyelmét.

– Esküszöm, ha nem hagyod abba a ruhád rángatását, megadom a számodat egy itt lévő random pasinak – kellett figyelmeztetnie őt Tessának.

Mi van, ha ilyennek lát engem? Nem fog örülni, – gondolta Kaelen

Voktor a természetéből fakadóan egy birtokló ősember volt, aki mindig elvesztette a hidegvérét, ha bármilyen srác rá is nézett Kaelenre, vagy, ami még rosszabb, hozzáért. És az a gondolat, hogy ebben a szexi ruhában még több figyelmet kapott, hirtelen felidézte ezt benne.

– Kaelen, el kell engedned őt – szakította félbe a gondolatait Tessa.

Tessa megfigyelte, ahogy Kaelen csak szorongatja az italát, és gondolatban valahol messze jár. Ő volt az egyetlen barátnője, aki a főiskolás éveik óta ismerte, és aki végignézte a küzdelmét a házasságával és a démoni férjével, Voktorral.

Kaelen a rá jellemző mosollyal, melyben a bánat csillant meg, így válaszolt: – Ő már elhagyott engem. Tehetek még egyáltalán valamit? – ezzel egyetlen hajtásra kiitta az italát.

– Hűha! Menjünk, és égessük fel a táncparkettet! – mondta Kaelen vidámnak tűnő hangon.

Tessa megforgatta a szemét a kudarcba fulladt próbálkozásán, de engedett a barátnőjének, és csatlakozott hozzá a táncparketten.

A helyi DJ trance zenét játszott. Kaelen eleinte habozott, de hamarosan hagyta, hogy a klub energiája a hatalmába kerítse. A testét a ritmusra ringatta, és csábítóan mozgatta a csípőjét. Elveszve a mámorban, hagyta, hogy a zene lassan elmossa a bánatát. Karjait a magasba emelte, finoman végigsimította rajtuk a kezét, miközben érzékien riszálta a csípőjét. Érezte a forróságot maga körül, észrevette, hogy fiúk közelednek felé, de ez cseppet sem zavarta. Lehunyva a szemét, teljesen átadta magát a zenének, hagyva, hogy a lüktető ütemek átáramoljanak az erein, és elsöpörjék a kísértő múltját. Minden egyes ütemmel úgy érezte, az elméje újra lejátssza előtte a múltat, és ő egyenként engedte el az emlékeit.

– Kérlek, hallgass meg! Nem tudok nélküled élni.

– Ne nevettess már, Kaelen – gúnyolódott a férfi.

– Voktor, bármit megteszek, csak kérlek, ne hagyj el!

– Bármit?

– Igen, bármit, kérlek, szeretlek téged.

– Akkor vetesd el ezt a gyereket – mondta a férfi minden lelkiismeret-furdalás nélkül.

– Mi van, most már nem szeretsz? – kérdezte, amikor Kaelen túlságosan meg volt döbbenve ahhoz, hogy válaszoljon, és egyenesen a lány sokkos arcába bámult.

– Vagy a gyerek, vagy én. Te döntesz.

Hirtelen mintha elhallgatott volna a zene. Hangos szóváltás hallatszott valahonnan a pult közeléből, amelyet úgy terveztek, mintha nem is a klub része, hanem egy földalatti szint lenne. Kaelen kinyitotta a szemét, és ugyanezt a zavart arckifejezést látta barátnője arcán is. Ezután poharak csörömpölése hallatszott, és a tömeg figyelme hirtelen a hangos zaj felé fordult. Ütlegelés hangja szűrődött ki, mintha valakit folyamatosan vertek volna. Amikor Kaelen és Tessa észrevették, hogy a tömeg a pultot és a táncparkettet elválasztó korlát körül kezd gyülekezni, azonnal odasiettek, hogy megnézzék a felfordulás okát.

Kaelen dühös hangokat hallott, melyeket nyögések követtek. Bár a klub elcsendesedett, néhány lelkes néző a mobiltelefonjával rögzíteni kezdte a csetepatét. Férfihangokat lehetett kivenni, akik vadul ordibáltak, majd olyan hangok jöttek, mintha valakit megütöttek volna. Az ösztönei hirtelen maguktól a legmagasabb fokú riadókészültségbe kapcsoltak, ami mintha összezavarta volna.

Miért lettem hirtelen ennyire rémült? – gondolta, miközben barátnőjével együtt sebesen lépkedett.

Át kellett verekedniük magukat a tömegen, hogy tiszta rálátásuk legyen, és amikor sikerült, egy férfi hátát pillantották meg, aki ráhajolt egy srácra, megragadta a gallérját, és folyamatosan ütötte. Néhány férfi megpróbálta felhúzni és szétválasztani a párost, de a férfi, mintha csak egy démon szállta volna meg, egyik ütést a másik után vitte be. A földön fekvő srác próbálta védeni magát, és néhány kidobónak is közbe kellett avatkoznia a megmentésére. Hirtelen Kaelen alsó szemhéja remegni kezdett, akár egy rossz ómen. Még mindig próbálta felfogni a helyzetet, amikor az ordítozás felerősödött, és sokan kezdtek el egyszerre beszélni. Ideje sem volt felfogni a látottakat, amikor hirtelen meghallotta, ahogy az ütlegelő férfi felüvölt: – Te kurafia, hogy merészeled? Ő AZ ÉN FELESÉGEM!

– Bazdmeg, megöllek, engedjetek el! – a hangszínben volt valami gyilkos csengés, ami miatt hidegrázás futott végig a gerincén.

Zihálva visszatartotta a lélegzetét, mivel túlságosan is jól ismerte ezt a hangot és a mögötte húzódó haragot. Akkor zökkent ki a gondolataiból, amikor egy asztal a földre borult, és amikor felemelte a tekintetét, egy dühös fekete szempárral találkozott, amely gyilkos indulattal meredt rá.

Két férfi tartotta őt, de abban a pillanatban, hogy a szeme összekapcsolódott Kaelen barna szempárjával, erőnek erejével ellökte őket magától.

– Elvetettem a babát, pontosan úgy, ahogy kérted. Hogy lehetsz ennyire szószegő? – Kaelen a férfi karjába kapaszkodott.

– Sohasem mondtam, hogy nem fogok elválni tőled – mosolygott rá gúnyosan, és lerázta magáról a lány kezét.

Ez volt az utolsó alkalom, hogy Kaelen látta őt.

– VOKTOR! – nem tudta abbahagyni a nevének suttogását.

A térde remegni kezdett, és a gyenge lábai majdnem cserbenhagyták, de Tessa a segítségére sietett, és megtartotta. Az ő arcára is ugyanaz a rémült arckifejezés ült ki, mint Kaelenére.

A düh, amit Kaelen a férfi szemében látott, meghátrálásra késztette, és a következő pillanatban futásnak eredt, hogy megmentse magát, mielőtt a barna szemekben ígért harag elnyelhetné.

Miért van ő itt? Miért nem jelent meg ma a bírósági tárgyaláson, ha a városban volt?

Az ösztönei azt súgták, hogy fusson, és ő engedelmeskedett, nem is törődve azzal, milyen irányba tart. Amikor magához tért, rájött, hogy az egyik mosdóban van. Egyetlen pillantás a tükörképére a földbe gyökereztette a lábát.

Egy hevesen remegő nő tükörképe nézett vissza rá, akinek az arca könnyáztatta volt, bár ezt egészen idáig észre sem vette. Remegő kezét a szájára szorította, hogy elfojtsa a nyöszörgését.

Ennyi hónap után is ilyen hatással van rám, – gondolta.

A mellette álló lány együttérző pillantást vetett rá, Kaelen pedig gyorsan elkapta a tekintetét, és remegő kézzel megnyitotta a vízcsapot. Azonban megrezzent, amikor meghallotta, hogy valaki felsikolt.

– Ki a fasz vagy te? Ez a női mosdó, te seggfej!

Mielőtt Kaelen felfoghatta volna, ki sikoltott, vagy kivel kiabál az a lány, durván megrántották az alkarját, és ugyanazzal a dühös szempárral találta szembe magát.

Megdermedt, amikor rájött, hogy Voktor követte őt a mosdóba.

Csak dühöt látott a férfi szemében, aki tetőtől talpig végigmérte őt, és komor arckifejezése még sötétebbé vált, amikor észrevette a testhezálló ruháját. Orrcimpái úgy tágultak ki, mint egy dühös bikának.

– Mit a faszt keresel te itt?

– Mi a poklot viselsz? – üvöltötte Voktor, miközben durván megragadta az alkarját, amitől Kaelen összerezzent.

– Kérlek… – nyelt egyet félelmében, és folytatta –, kérlek, fájdalmat okozol.

Nem tudta, vajon örülnie kellene-e annak, hogy két év után újra látja, vagy rettegnie kellene a haragjától, akárcsak régen.

A mosdóban lévő nők kiabálni és panaszkodni kezdtek a betolakodó miatt. Kaelent ez aggasztotta a legkevésbé, mivel jóval nagyobb problémákat kellett megoldania, és a következő pillanatban érezte, ahogy durván kirángatják a mosdóból.