– Kovar, kérlek, ne bántsd őt! – szólalt meg hirtelen Vance, és ezzel kizökkentette Kovot a révületéből.

Kov odalépett hozzá, és gyomorszájon rúgta a férfit. Már épp elege volt a nyavalygásából.

– Hagyd abba! – sikoltott Elara, vagyis Ellie.

– Psszt... kicsim, jól vagyok. – Vance feltápászkodott, és átölelte a lányt. Ó, milyen megható, gondolta Kov. Egy mákszemnyi szánalmat sem érzett a férfi iránt.

– Mivel jó kedvemben vagyok, ajánlok egy üzletet – mondta Kov, miközben a szeme le sem vette a lány testéről a tekintetét.

– Ü... üzletet? – kérdezte Vance.

– Igen, egy üzletet, ami mindkettőnknek előnyös. Adok még öt hónapot, hogy összeszedd a pénzt, kamatmentesen – jelentette be Kov.

– Tényleg? Ó, köszönöm, Kovar... – kezdte a férfi, de Kov felemelte a kezét, hogy elhallgattassa.

– HA nekem adod őt. – Mutatott a lányra.

Vance úgy festett, mintha még tízszer gyomorszájon vágták volna. – Ez... ez nem lehetséges! Ő a lányom; ezt nem teheted, Kovar! – kiáltotta.

Hah, ez az öreg tényleg azt hiszi, hogy érdekel? Micsoda vicc, gondolta Kov.

– Vagy ez, vagy most azonnal golyót eresztek beléd. Akkor amúgy is az én kegyelmemre lesz utalva. Ha elfogadod az alkut, életben maradsz, és visszakapod őt, amint kifizetted a tartozást – mondta Kov. – Tekints rá úgy, mint egy ideiglenes megállapodásra. Ő a fedezet. Én nem szoktam megszegni a szavamat, szóval visszakapod őt, amint megkaptam a pénzt.

– Apa, miért mond ilyeneket? Kik ezek az emberek? – sírt fel Elara.

Úgy tűnik, ez az édes kis angyal nem tudja, mekkora féreg az apja. Nos, hamarosan rá fog jönni, gondolta Kov, miközben Vance arcát figyelte. A férfi komolyan fontolgatta, hogy bérbe adja a lányát a saját életéért cserébe. Kov nem hitte volna, hogy tényleg belemegy ebbe a röhejes egyezségbe. Úgy látszik, Vance többre értékeli a drága életét, mint a lányát.

– Meg... megígéred, hogy nem bántod őt, ha beleegyezem? – kérdezte. Ostoba fattyú.

– Nos, biztosan jól fogunk szórakozni ketten. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem, de az én védelmem alatt nem esik bántódása – ígérte Kov.

– Mi... mit értesz szórakozás alatt? – Vance hangja megremegett.

– Ezt tényleg meg kell kérdezned? – vigyorgott Kov.

– Kovar, ez nem valami játék. Ez a lányom élete, ő nem egy játékszer. Nem tehetsz vele azt, amit akarsz – tiltakozott Vance.

– Ez csak rajtad múlik, öreg. Ha inkább a halált választod, örömmel meghúzom a ravaszt. Csak szólj – mondta Kov, és újra Vance-re szegezte a fegyvert.

– Jól van – sóhajtott Vance. – Viheted őt. Amilyen hamar csak tudom, összeszedem a pénzt. De kérlek, megígéred, hogy visszaadod őt nekem?

– Ahogy mondtam, szavamat adom rá – felelte Kov.

Kov elvigyorodott, ahogy elképzelte, amint birtokba veszi a lány meztelen testét. Mégiscsak remek év lesz ez.

– NEM! Mit beszélsz? Nem küldhetsz el ezzel az emberrel! – sikoltotta Elara. Kov utasította az embereit, hogy vigyék el. – Apa, kérlek! – kiáltásai elhalkultak, ahogy a két férfi kivitte az utcára.

– Kérlek, ne bánjatok vele durván. Ő... fiatalon veszítette el az anyját. Egyedül neveltem fel, és ő... ő naiv, sok mindent nem ért még – zokogott Vance.

Miféle tizenkilenc éves nem érti a dolgokat? Vance egy dobozban nevelte fel, vagy valami baj van ezzel a lánnyal? Gondolta Kov, majdnem rá fog jönni.

– Tartogasd a sirámaidat másnak, öreg – meredt rá Kov. – A kis baba miatt meg ne aggódj. Mindenre megtanítom majd – mondta, és kegyetlenül elmosolyodott.

Vance a padlón fekve sírt. Úgy érezte, apaként megbukott. Elara volt mindenije, és hagyta, hogy kicsússzon a kezei közül. Hagyta, hogy egy kíméletlen maffiavezér vigye el, minden ember közül éppen ő! Tudta, hogy Kovar nem ismer kegyelmet. Mi lesz a lánnyal? Bárcsak ne játszotta volna el az összes pénzét.

Kovar a lányt nézte, aki most az autóban szorongott közte és az egyik embere között. A szemei vörösek és duzzadtak voltak, de végre abbahagyta a sírást.

A lány keze után nyúlt, de az elrántotta. – Ne érj hozzám! – kiáltotta.

– Azt hiszem, nem érted, mi történik, babám. Mostantól az enyém vagy. Legalább öt hónapig, szóval nem vagy abban a helyzetben, hogy elutasíts. A drága apád kötötte velem ezt az egyezséget, szóval ha haragudnod kell valakire, haragudj rá – vigyorgott, és rákacsintott.

– Az... az csak azért volt, mert megfenyegetted, hogy megölöd! – vágta rá a lány homlokát ráncolva.

Kov felé fordult, megragadta az állát, és kényszerítette, hogy a szemébe nézzen. – Ha rólam lett volna szó, én sosem engedtelek volna el, még akkor sem, ha az életembe kerül – mondta mély, rekedtes hangon. Átható kék szemei a lányéba fúródtak. Az idegesen fészkelődni kezdett.

– Ha pénzről és üzletről van szó, nem szórakozom, baszd meg. Elvett tőlem valamit, én pedig elvettem tőle valamit cserébe. Kvittek vagyunk – mondta Kov.

– De... – Elara tovább akart vitatkozni.

– De mi? Van neked annyi pénzed? – kérdezte a férfi.

– Nincs – mondta halkan a lány, és lesütötte a szemét.

– Hát akkor. Úgy látom, nincs más választásod, mint azt tenni, amit mondok. Most pedig elég a vitából, és élvezd az utat – mondta. A lány az út hátralévő részében már nem szólt semmit.

Végül megérkeztek a villájához.

Mindenhol jó, de legjobb otthon, gondolta Kov. Még sosem hozott lányt a házába, szerette különválasztani őket a magánéletétől. De annyira akarta Ellie-t, hogy hirtelen felindulásból magával hozta. Most fogalma sem volt, hol tarthatná máshol.

De egy dolgot biztosan tudott. Alig várta, hogy ma éjjel rátehesse a kezét.