A kúria már ébren volt, amikor 8-kor felébredt. Összerezzent, amikor meglátta az időt. Sietve lemászott az ágyról, és Angelina szobája felé sietett. Angelinát 7-kor kellett volna felkeltenie, és segítenie neki a reggeli tisztálkodásban. Magában szidta magát, amiért ilyen figyelmetlen volt. Ez volt az első napja, és máris kudarcot vallott.

Megszokta, hogy 6-kor kel, és segít a kertésznek a kert gondozásában az árvaházban. Vajon hiányolja őt az öreg?

Elise feltaszította Angelina szobájának ajtaját, de síri csend fogadta. Angelina sehol sem volt a szobában. Szólította, de nem érkezett válasz – nem mintha számított volna rá.

Talán már ébren van. Biztosan ki fogják rúgni az első napján. Elise a konyha felé sietett, hogy megnézze, ott van-e Angelina. Megkönnyebbülésére Angelina valóban ott volt, az asztal mögött ült és reggelizett.

Éppen elfordult volna a konyhától, amikor Martha észrevette.

„Elise” – szólította Martha, mire a lány megtorpant. Felé fordult, és ideges mosolyt villantott rá. Biztosan azt gondolja róla, hogy felelőtlen – gondolta magában.

„Hová mész? Reggelizz meg” – szólt ki a konyhából. Angelina a szempillái alól sandított rá. Amikor Elise találkozott a tekintetével, a kislány gyorsan visszatért a tányérjához.

„Lezuhanyozhatok előbb?” – kérdezte Elise bátortalanul Marthát.

„Ó, drágám, nem kell kérdezned tőlem, sem engedélyt kérned semmire. Nem én vagyok a főnököd. Csináld, amit akarsz” – árulta el kedvesebb hangon. Rájött, hogy Elise túl naiv és hiszékeny ahhoz, hogy túléljen ebben a manipulatív társadalomban.

Elise elmosolyodott, és visszament a szobájába.

Fürdés után visszatért a konyhába. Angelina már elment az óráira, de Martha még mindig ott volt, és nem volt egyedül.

Elise léptei megtorpantak, amikor furcsa, fojtott hangokat hallott. Belépett, hogy kiderítse, mi az. A lány azonnal megbánta, amint meglátta a jelenetet. Martha a konyhapulton ült, és egy férfit csókolt, aki a lábai között állt. Elise azonnal elfordította a tekintetét. Lábai földbe gyökereztek, arcát mély szégyen öntötte el.

„Elise?” Martha már észrevette őt.

„Sajnálom a zavarást. Már megyek is, folytassák csak” – hadarta, és sarkon fordult.

„Nem. Maradj” – csúszott le Martha a pultról. A férfi megfordult, és ekkor érte a lányt az újabb meglepetés. Mr. Thorne. Adott egy puszit a nő ajkára, mielőtt kisétált volna a konyhából, rámosolyogva Elise-re.

„Én... sajnálom. Nem kellett volna...”

„Semmi baj” – legyintett elutasítóan Martha.

„Ülj le, reggelizz meg” – mondta.

Odatolta elé a tálcát.

„Két éve veszítettem el a férjemet egy balesetben. Azt hittem, soha többé nem találok rá a szerelemre. Azt hittem, végeztem. De Arthur bebizonyította, hogy tévedek. Friss fuvallatként érkezett az életembe” – mosoly futott át az ajkán. Elise szája is mosolyra húzódott.

„Hamarosan hivatalossá tesszük, de addig azt mondta, be kell érnünk a titkos románccal és a lopott csókokkal” – mondta.

Elise arca még mindig égett. Reakciója szórakoztatta és érdekelte Marthát.

„Csókolóztál már valaha, Elise?” – tette fel a kérdést. Elise felnézett rá. Arca most már skarlátvörös volt.

„Csókolóztál már valaha?” – kérdezte újra, élvezve a lány zavarát.

Hevesen megrázta a fejét, még jobban elpirulva. Elise egész életét az árvaház falai között töltötte, ahol csak nők voltak. A kertészen, Catherine nővér titkárán és néhány más alkalmazotton kívül nem ismert más férfit.

„Soha?” Martha nehezen hitte el. Korabeli lányok általában már profik ebben.

„Miért?” – sürgette a nő.

„Catherine nővér mindig azt mondta, hogy egy lány csak a férjével legyen intim, aki az egyetlen igaz lelki társa. Bűn más fiúkkal csókolózni” – magyarázta világosan. Martha megértően bólintott.

„Szóval azt mondod, csak a férjedet fogod megcsókolni, aki egyben a lelki társad is?” – kérdezte. Elise bólintott. Kényelmetlennek találta a beszélgetést.

„És honnan tudnád, mondjuk egy X személyről, hogy ő a lelki társad?” – kérdezte Martha, nem kíváncsiságból, hanem inkább szórakoztatva a lány éretlen életszemléletén.

„Istennek tervei vannak mindannyiunkkal. Meg fogja súgni a maga módján” – vonta meg a vállát és válaszolt.

„Naiv... naiv lány” – rázta meg a fejét Martha, és valamit mormogott az orra alatt. Elise nem hallotta, mit mondott, de örült, hogy a kellemetlen beszélgetés végre véget ért.

….

Angelina a babáival játszott, amikor Elise bement a szobájába, hogy elbeszélgessen vele. Angelina éppen a saját kis jeleneteit játszotta el, és nem vette észre a jelenlétét. Szőke copfjai minden fejrázásnál ide-oda lengtek. A kerekesszékében ülve beszélt a babáihoz.

Elise csendben leült az ágy szélére, és ekkor vette észre a kislány az idegen jelenlétet a szobájában. Felnézett rá, majd azonnal elfordította a tekintetét. Abbahagyta a játékot.

Elise elhatározta, hogy a kezébe veszi az irányítást és elkezdi a beszélgetést.

„Ez a baba olyan gyönyörű” – Elise felvett egyet a babák közül. Angelina nem szólt semmit.

„Ugyanolyan szép haja van, mint neked. Hogy hívják?” Angelina nem válaszolt.

„Rendben, úgy tűnik, még nem adtál neki nevet. Akkor hívjuk Brownie-nak” – javasolta, miközben fésülgette a baba barna haját.

„Fúj, ez egy szörnyű név” – Angelina összehúzta apró arcát az undortól.

„Tényleg? Azt hittem, illik hozzá” – tettette a meglepetést.

„Nem, a neve Anna” – árulta el.

„Anna. Olyan szép név” – Elise rámosolygott. Angelina ajka életében először egy gyermeki mosolyra húzódott.

„Anna a kedvencem Kisto után” – Angelina szeme felcsillant.

Felkapott egy másik babát, és Elise arca elé dugta.

„Ő Kisto. Anna barátja” – magyarázta természetesen. Elise hitetlenkedve nézett rá. A kislány sokat tudott.

„Elsa-t keresi. Kisto segít neki megtalálni.”

„Ki az az Elsa?” – kérdezte Elise zavartan.

„Nem tudod?” – kérdezte a kislány meglepetten. Elise megrázta a fejét.

„Nem láttad a Jégvarázst?”

„Nem” – rázta meg újra a fejét.

„Akkor honnan tudnád? Elsa Anna nővére” – Angelina megforgatta a szemét, mintha egy gyerekkel beszélne. Elise megértően hümmögött.

„Érdekesnek hangzik. Miért nem mesélsz többet Elsáról, Annáról és erről a Kisto srácról?” – vonta fel a szemöldökét várakozón.

„Tudni akarod?” – kérdezte Angelina izgatottan.

„Igen, hercegnő” – Angelina elpirult a becenévtől.

Elise nevetésben tört ki, látva, ahogy a lány rózsaszínre vált. Egy kis tündér volt.

………….

Az egész sajtó odakint tolongott, amikor Kaelen és Siena kijöttek az épületből. A tömeg azonnal megmozdult, és az újságírók elkezdték egymást túlkiabálni a figyelmükért.

A cége nemrég vágott bele a divatiparba, és ma este volt a cége által szervezett divathét első estéje. Siena vonult végig a kifutón, Kaelen pedig ott volt, hogy szurkoljon a „menyasszonyának”. Tanácsadói szerint ez jót tesz a népszerűségnek.

„Uram, mikor házasodnak össze?” – kérdezte az egyik újságíró.

„Meg fogják tudni, ha kitűzzük az időpontot” – válaszolta szárazon. Nem akart a házasságról beszélni.

„Nagyon hamar” – vágott közbe Siena. Ragyogó mosolyt villantott.

„Mit szól a cége újabb szárnyalásához?” – kérdezte valaki. Kaelen elégedett volt a kérdéssel.

„A Vargas Holdings a kiválóságra törekszik. Cégem minden vállalkozása sikeres volt. Biztos vagyok benne, hogy a divatipar is hamarosan felkerül a hódításaink listájára. Az emberek már elkezdték...” – elhallgatott, amikor érezte, hogy egy kéz simogatja a karját. Siena felé fordította a fejét, aki önelégülten mosolyogva a sajtóra, belékapaszkodott. Irritáció lobbant fel benne.

„Mit csinálsz? Vedd le rólam a kezed” – jelentette ki nyersen, nem törődve azzal, hogy az egész média figyeli őket. Sienát váratlanul érte a kijelentése, ahogy mindenki mást is. Hitetlenkedve nézett rá. A férfi kérdőn felvonta a szemöldökét. A nő levette a kezét, miközben az arcát elöntötte a szégyen. De gyorsan összeszedte magát. Régi, vakító mosolya visszatért az ajkára, ezúttal azonban erőltetett volt.

……………

2 hónappal később

„Tedd a fehér rózsát középre. Igen, pontosan úgy” – segített Angelinának virágcsokrot készíteni. Vasárnap volt, és a templomba készültek. Ez rutinná vált náluk. Minden vasárnap meglátogatták a közeli templomot, imádkoztak és virágot vittek.

Elise és Angelina közötti kötelék az elmúlt hónapokban csak erősödött. Mindenki észrevette a pozitív változásokat, amiket Elise hozott Angelina életébe. A kislány kezdett megnyílni és gyakran mosolygott.

Angelina az árnyéka lett, mindenhová követte. Martha és a többiek már azzal ugratták őket, hogy Angelina Elise mini változatává kezd válni.

Volt azonban egy nagy különbség közöttük: míg Elise alapvetően szelíd volt, Angelinában volt egy jó adag csintalanság. Imádott csínyeket elkövetni a személyzeten. Kedvenc célpontja Mr. Thorne volt; attól kezdve, hogy arcot rajzolt a kopasz fejére, amíg aludt, egészen odáig, hogy sós sütivel etette, sosem hagyott ki egyetlen alkalmat sem.

„Eli, neked melyik a kedvenc virágod?” – kérdezte Angelina, miközben szalagot tekert a virágok köré.

„A kedvenc virágom a fehér rózsa” – válaszolta, miközben a saját csokrát kötözte.

„Miért?” – Angelina apró szemöldöke összeráncolódott, ahogy felnézett rá.

„Mert a nyugalom érzését hozza el nekem” – válaszolta.

„Nyugayom?” – Angelina szemöldöke még jobban összehúzódott. A lány halkan elnevette magát a kislány imádnivaló ártatlanságán.

„Tudod, mit jelképez a fehér rózsa, Hercegnő?” Angelina azonnal megrázta a fejét.

„A békét és a reményt, a lélek tisztaságát” – bökött játékosan az orrára. Angelina megdörzsölte az orrát.

„Neked mi a kedvenc virágod?” – kérdezte a lány.

Angelina szemérmesen elvigyorodott, és azt felelte: „Fehér rózsa.” Elise nevetett a válaszon.

…………

„Don, megtaláltuk a tartózkodási helyüket.”

„Que?” Szorosan a füléhez nyomta a telefont, de nem hallotta rendesen a mögötte megkötözött férfi folyamatos ordítozása miatt. Távolabb lépett, hogy tisztábban halljon, de a bastardo nem hagyta abba. Néhányszor figyelmen kívül hagyta a zajt.

„Déjame ir, Por favor” – üvöltött újra eszelősen a véráztatta férfi, kétségbeesetten rángatva a kötelékeit. (Engedj el, kérlek.)

„Que dolor en el culo” – káromkodott az orra alatt bosszúsan. Kaelen felemelte a fegyvert, és anélkül, hogy a férfi irányába nézett volna, meghúzta a ravaszt. A lövés a férfi szívén hatolt át, örökre elnémítva őt. (Micsoda púp a háton.)

„Most beszélj” – parancsolta, amikor a raktárban halotti csend lett.

„Megtaláltuk azoknak az embereit, akik rátámadtak Dorianre.”

„Hol?” Előhalászott egy cigarettát a zsebéből, az ajkai közé szorította. Kivette az öngyújtót a nadrágzsebéből, és rágyújtott.

„Tegnap látták őket Londonban.”

Hosszút szívott a cigarettájába.

„Az embereim próbálják bemérni a pontos helyzetüket. Egy szállodában húzták meg magukat” – magyarázta az ember. Kaelen sóhajtva fújta ki a füstöt.

„Mennyi ideig tart még bemérni azokat a szemeteket?” – kérdezte ingerülten. Nem vár el mást az embereitől, csak tökéletességet.

„Nem sokáig, főnök. Csak néhány óra. Mi a parancs számunkra?” – kérdezte a férfi. Kaelen kifújta a füstöt.

„Ne nyúljatok hozzájuk. Ők az én zsákmányaim” – fenyegető csillogás villant a szemében. A bosszúvágy teljes erővel lobbant fel benne.

„Holnap Londonba utazom” – tette hozzá.

„Nagyon jó, főnök” – mondta a férfi. Kaelen megszakította a hívást és visszatette a telefont a zsebébe.

Kilépett a raktárból, nem törődve a mögötte fekvő holttesttel. Még egy slukkot szívott, a semmibe bámulva.

Itt az ideje benyújtani a számlát – gondolta magában, mielőtt az ajka ördögi vigyorra húzódott volna.