Sokkal-sokkal később, miután Roman a lépcsőn még egyszer, aztán a hálószobámban kétszer is megdolgozott, és viszonylag rendbe szedtük magunkat – bár még mindig mindenütt az ő illatát hordozom –, Roman az ágyam szélén ül, és engem néz, ahogy elnyúlok ott, elernyedve és kielégülten.

Beszélnünk kell, és tudom, hogy sor kerül rá. Mégis próbálom élvezni ezt a pillanatot, amíg lehet, a vihar előtti csen