Elara szemszöge

A sors-társam éppen másnak kéri meg a kezét abban a rózsakertben, amit a saját kezemmel gondoztam. Én pedig mást sem tehetek, csak nézem.

Zarek, az Alfa Király és a nő ajka összeér, és olyan, mintha megállna az idő.

Nem akarom látni, de valahogy mégsem tudok félrenézni. Mintha a tüdőm elfelejtett volna lélegezni, a lábam pedig mozogni.

„NE!!!”

A farkasom, Lyra, gyászosan vonít fel az elmémben.

Bétaként mindig mindent megteszek, hogy teljesítsem az Alfa Király minden parancsát. Ez a romantikus rózsakert tökéletes helyszín ahhoz, hogy az Alfa Király végre véget vessen a magányának, és megkérje annak a nőstényfarkasnak a kezét, aki az EbonGrove falka új Lunája lesz.

De nem én leszek az. Csak visszatartott lélegzettel tudom nézni, ahogy csókolóznak.

Nem én leszek az, hiába mutattam bétaként elég tehetséget ahhoz, hogy előléptessenek „Megbízott Lunává”, és az elmúlt három évben ellássam a Luna feladatait. Hiába volt annyi csodálatos éjszakánk az elmúlt három évben. Hiába vágyom annyira arra, hogy az övé legyek.

Hiába vagyunk sors-társak.

De ezt senki sem tudhatja. Az Alfa Király megkövetelte, hogy ez titok maradjon.

Egy Alfa Királyhoz nemesi származású menyasszony illik, nem egy olyan árva, mint én. Hiába dolgozom bármilyen keményen, hiába kapok bármennyi előléptetést, soha nem leszek nemes. Soha nem leszek elég jó egy királyhoz.

Megpróbálom a szokásos módon megmagyarázni magamnak a dolgokat – bétaként nyugodtnak kell maradnom –, de a valóság az, hogy alig tudom visszafojtani a könnyeimet, miközben fájdalmasan tudatosul bennem a helyzet...

...Az elmúlt három évben Zarek szemében talán csak egy irodai szerető voltam, aki bármikor készen állt széttenni a lábát, ha hívta!

A lábam elé nézek, meg kell próbálnom uralkodni az érzelmeimen. Veszek egy mély lélegzetet, majd udvarias mosollyal az arcomon újra a boldog párra nézek.

„Ez az egész abszurd!” – mondja Lyra a fejemben. Nehezen törődik bele az Alfa Király döntésébe.

„Kérlek, maradj csendben, amíg dolgozom” – emlékeztetem magamban. Szerencsére Lyra elhallgat.

Csendben hátrébb lépek, végre engedelmeskednek a lábaim. Nem tudom, meddig bírom még nézni, ahogy a sors-társam egy másikat csókol.

– Elara – hallom hirtelen az Alfa Király hangját. – Hozd ide a gyűrűt!

Nem vagyok biztos benne, hogy jól hallottam-e. De Zarek elvárón néz rám, és rájövök, hogy számára ez is csak a munkám része. Még ha majdnem belehalok is.

A kert szélén, egy lezárt táskában megtalálom a gyűrűt, és remegő kézzel az Alfa markába adom a dobozt.

– Vexia...

Zarek fél térdre ereszkedik.

– Hozzám jössz feleségül, és elfoglalod méltó helyedet az EbonGrove falka valódi Lunájaként?

Boldog könnyek gördülnek le a nő arcán, és izgatottan igent mond.

Lyra halk, szánalmas vonyítása olyan hangos, hogy elnyomja a falka többi tagjának tapsát.

A fejem lüktetni kezd, elszédülök. Gyorsan a hotel hátsó lépcsője felé veszem az irányt, mert úgy érzem, mindjárt elájulok.

Múltbéli emlékek árasztják el az elmémet. Bizonyos szempontból sosem éreztem úgy, hogy igazán az EbonGrove falkához tartozom.

Hároméves koromban árvultam el, az EbonGrove falka házába fogadtak be, és a falka nemeseinek ellenséges tekintetei előtt nőttem fel, akik méltatlannak tartottak magukhoz. De sosem hagytam, hogy ez megállítson.

Az elhatározásom, hogy bebizonyítsam, tévednek, győzedelmeskedett, és megmutattam a falkának, milyen keményen tudok dolgozni. Senki sem kérdőjelezte meg többé az értékemet.

Senki, kivéve az Alfa Királyt. Zarek megmutatta a nyers igazságot: alacsony származásom miatt nem vagyok méltó hozzá, függetlenül attól, hányszor forrt össze az ajkunk a sötétben, titokban.

– Te vagy Zarek bétája, ugye?

Egy vékony női hang zökkent ki a gondolataimból. – Köszönöm, hogy előkészítetted ezt a tökéletes leánykérést!

Felnézek, és Vexiát látom, a vörös hajú nőstényfarkast, Zarek friss menyasszonyát. A szemei kellemetlen intenzitással méregetnek.

– Ön... – Megpróbálom a legbarátságosabb mosolyomat adni. Megköszörülöm a torkom, és újra megszólalok, igyekezve jó benyomást tenni az új Lunára: – Nagyon szívesen. Igen, Elara vagyok. Én voltam az Alfa Király Megbízott Lunája, elláttam a feladatokat, amíg a falkának nem lett valódi Lunája.

Kezet nyújtok neki üdvözlésképpen. A szeme összeszűkül, ahogy a kezemre néz... az ott undor az arcán?

– Nos, nyilvánvalóan a szolgálataidra többé nincs szükség. És ezt minden téren értem, szakmailag és szexuálisan egyaránt.

Vexia egyértelműen tudott a Zarek és köztem lévő intim kapcsolatról. Ennyit arról, hogy senkinek sem mondta el. A megalázottság érzése égeti a bőrömet, az arcom lángol.

Finom kezével valami olyat pöccint egyenesen az arcomba, amitől összerezzenek.

Elkapom, és néhány pislantás után rájövök, hogy egy bankkártya az.

– Tudod, sosem hittem volna, hogy valakit, akinek ilyen jó hírneve van, meg lehet venni pénzért. Mondtam Zareknak, hogy tízezer dollár is bőven elég lenne, de ő ragaszkodott az egymillióhoz. Vedd el, és tartsd magad szerencsésnek, Béta! – gúnyolódik.

Pénz?! Ezt gondolták? Hogy az egészet a pénzért csináltam?!

– Fogalma sincs, miről beszél – mondom.

– Ó, azt hiszem, felismerem az alacsony származású, aranyásó kurvát, ha látok egyet. – Vexia hangja hideg és kegyetlen.

Miután kiejtette ezt a gonosz megjegyzést, megfordult és elsétált, én pedig ott maradtam a helyemhez gyökerezve a döbbenettől. Nem akartam elhinni, amit hallottam. Amint feleszméltem, sietve követtem a hotelbe.

Zavartság és fájdalom tölti el a mellkasomat. A folyosó sarkánál annyira elkalandoznak a gondolataim, hogy majdnem egyenesen Zarek kemény mellkasának rohanok.

– Sírtál?

Zarek kissé meglepettnek tűnik.

Habozik, hogy megvigasztaljon-e: – ...Ne aggódj, mindig te maradsz a legjobb bétám, ha ettől félsz.

Jól ismerem Zarek hűvös természetét, ez már a tőle telhető legnagyobb vigasz.

Felnyúlok, hogy letöröljek egy legördülő könnycseppet. Valahogy a bankkártya, amit Vexia hozzám vágott, még mindig a kezemben van.

– Nem, csak az, hogy... – kezdem.

Zarek észreveszi a kártyát, és félbeszakít: – Kevés volt a pénz? Erről van szó?!

A szavai úgy találnak el, mint egy golyó. Kék szemei tele vannak csalódottsággal.

Miért?! Mit tettem valaha, ami miatt azt hiszi, hogy ennyire csak a pénz érdekel?

Kinyitom a számat, hogy mondjak valamit, de ő egy másik bankkártyát nyom felém.

– Maradjunk az üzletnél – mondja Zarek. – Vexia egy új nyakláncot szeretne az eljegyzési gyűrűhöz. Menj el az ékszerészhez, add le a rendelést, és ügyelj rá, hogy valami olyat válassz, ami elég elegáns a falka valódi Lunájának.

– És még valami... – teszi hozzá.

Felnézek rá.

– A maradék összeget megtarthatod, arra szükséged van – teszi hozzá.

A kezemben lévő két bankkártyára nézek, és nem tudom elrejteni a tekintetemet, életemben először érzek valódi dühöt.

Mindenáron az orrom alá kell dörgölnie a Vexia iránti szerelmét?

A szerelmem számára csak egy egyszerű üzlet?!

A munka miatt még azt a fájdalmat is elviseltem, hogy én adjam oda neki a gyűrűt. Miért kell így bánnia velem?!

A bennem forrongó düh találkozik a leánykérés megszervezése miatti fáradtsággal, és elszakad nálam a cérna. Nem érdekli, hogy fáj nekem, fáj a farkasomnak végignézni ezt az egészet.

Egyáltalán nem érdekli, mi van velem!

– Nem fogom megtenni! Csináld magad!

Durván az arcához vágom mindkét bankkártyát.

– Mi van?!

Ez egy Alfa Király döbbent hangja, akinek most először szegték meg a parancsát.