VOKAR

Izmaim pattanásig feszülnek, ahogy átviharzom a bázison a nővérem felé. A farkasom is sürget, hogy váltsak alakot. Erebus sem kedveli a nővéremet. A körülöttem lévő katonák hátrahőkölnek, ahogy elhaladok mellettük.

Igen, dühös vagyok. Kibaszottul dühös.

Berontok a házamba, és szembenézek a nővéremmel. – Mi a fenét keres egy ember a bázisomon?

A nővérem rám se hederít, helyet foglal az étkezőasztalnál, és grimaszolva végighúzza a kezét a durva fán, mielőtt lerázza a nem létező port a kezéről, és felém fordul. – Technikailag a bázison kívül van.

Kihúzom magam, és lenézek a nővéremre. – Pontosan tudod, mire gondolok, Vespera.

Vesperát nem hatja meg a királyi aurám. Nemcsak azért, mert a nővérem, hanem azért is, mert ő a hadsereg legfőbb tábornoka. Huszonkét évesen igazi csodagyerek. Én körömszakadtáig küzdöttem mindenért, amit elértem. Huszonnégy évesen lettem a hadsereg legfiatalabb tábornoka, csak hogy egy évvel később a húgom aláássa ezt.

– Mi ez, drága bátyám? Csak nem fél a mi drága trónörökös hercegünk egy puszta embertől?

– Ezüstszaga van, drága húgom. Mi van, ha bántja valamelyik emberemet?

– Akkor az embereid meg is érdemlik – vág vissza.

Amikor a terepjáró megérkezett, csak bosszús voltam. Nem szeretem a meglepetéseket, de amikor az ember kiszállt az autóból, a farkasom megvadult. Egyértelműen ezüstöt rejtegetett a ruhája alatt. Az a tény, hogy őrök védték, még jobban irritált.

– Nem vihetsz be embert a királyságba – emlékeztetem.

Gonosz mosolyt villant, megmutatva éles fogait. – Ezt csak bízd rám, drága bátyám.

Itt már a türelmem végén járok. Nincs hatalmam felette. Ami még rosszabb, magasabb rangban van, mint én. Én vagyok a trónörökös herceg, de ő úgy kezel, mint egy alantas közkatonát.

– Apa nem fog örülni ennek – sziszegem.

– Ó, ő már tudja.

Ökölbe szorítom a kezemet, és próbálom nem mutatni a meglepetésemet. És a vigyorából ítélve ez siralmasan nem sikerül. Nem tudom, mit tervez a nővérem, de mindig megtalálja a módját, hogy rossz színben tüntessen fel apánk előtt. Még gyerekkorunkban is engem büntettek meg azért, amit ő tett.

Erebus nyugtalan, és tovább hajszol az alakváltás felé. Nem tudom, mit fog tenni, ha ez megtörténik, ezért az ajtó felé veszem az irányt, mielőtt a nehezebb úton kellene megtudnom. A királyi család büszke az önuralmára. Szeretem azt hinni, hogy több kontrollal rendelkezem, mint egy átlagos vérfarkas, de a nővérem mindig tudja, melyik gombomat nyomja meg. Eléri, hogy kibaszottul értéktelennek érezzem magam.

Ki kell jutnom innen, mielőtt valami olyat tennék, amit megbánok.

– Ó, Vokar, mielőtt elfelejteném. Apa kéri a jelenlétedet a palotában holnap.

Csikorgatom a fogam, kinyomom az ajtót, és egyenesen az erdő széle felé veszem az irányt. Szinte letépem magamról az egyenruhát. A felsőbbségi egyenruhán annyi gomb van; hangosan felmordulok. Amikor végre meztelen vagyok, könnyebben lélegzem, először azóta, hogy a terepjáró megállt, és megéreztem az ember szagát.

Egy újabb mély lélegzetet veszek, és hagyom, hogy Erebus átvegye az irányítást. A csontjaim ropognak és pattognak. Hatalmas mancsok váltják fel a lábaimat és a karjaimat. Sűrű fekete szőr nő ki a bőrömből, amíg teljesen át nem alakulok. Én vagyok a legnagyobb farkas a királyságban. Emberi testem és királyi státuszom hatással van a farkasom méretére.

A puha földbe fúrom a mancsaimat, és hagyom, hogy a szél átjárja a bundámat. Anyám Vokarnak nevezett el a hollófekete hajam miatt. A farkasomnak ugyanolyan fekete a szőre. Nem csillog a fényben, és árnyékként mozog az erdőben. Amikor először váltottam alakot, az emberek elkezdték Erebusnak hívni.

Erebus mélyebbre hatol az erdőbe. Ősi fenyőfák vesznek körül minket. Néhány lehullott tűlevél szétmorzsolódik a mancsunk alatt. Ez az a hely, ahol a legelégedettebbnek érzem magam. Itt érzem magam erősnek.

Az ezüst erős szaga eléri az orrunkat, és összerezzenünk a szúrós szagtól. A szaglásunk sokkal erősebb farkas alakban. Erebus az orrát a szag felé fordítja, amikor valami más is felkelti a figyelmét. Az ezüst alatt van egy másik illat is. Valami édes, mint a vanília, a puding és a citromfű. Hagyom, hogy Erebus a szag felé vigyen minket, távol a határtól.

A palotát körülvevő föld hatalmas és folyamatosan tágul. Ritkán megyek a határon túlra, mivel nincs rá szükségem. Az én feladatom a határ menti csapatok vezetése, hogy szavatoljam a polgárok biztonságát. Megakadályozzuk a kóborok szökését és az emberek bejutását a királyságba. A királyság sok falkára oszlik, mindegyiknek egy Alfa a vezetője. De minden falka a királyság határain belül esik, és az Alfa Király joghatósága alá tartozik. Az apám, Korax király alá.

Az emberlány a távolban bolyong. Kétségbeesetten kutat maga körül és maga mögött. Megbotlik egy lehullott faágban. Erebus felhorkan, szórakoztatja az ember ügyetlensége. Én csak azt gondolom, hogy ostoba.

Tartjuk a távolságot, hogy a lány ne láthasson minket. Ami nem is olyan nehéz. Az emberek látása pocsék, és olyan lassúak.

– Hol van az a *fészkes* folyó?

*„Most komolyan kicenzúrázta magát?”* – kérdezi Erebus.

Egyetértően morgok, majd megrázom a fejem. A folyó körülbelül tíz mérföldre van innen, ő pedig az ellenkező irányba megy. Kezdem érteni, Vespera miért nem aggódik, hogy ez a lány bárkit is bántani fog. Ha ez a lány meg tudná támadni bármelyik katonámat, az az ő hibájuk lenne.

*„Így kellene vennie a levegőt? Talán megsérült”* – kérdezi Erebus.

*„Miért érdekel ez téged?”* – vágok vissza.

A lány zihál, mintha mindjárt elájulna.

*„Ember, talán csak túl gyenge a járáshoz”* – teszem hozzá.

Mégis tovább megy, Erebus pedig követi. A lány apró, és a tempója gyötrelmesen lassú. Megforgatom a szemem, amikor a lány megint megbotlik. Ezúttal térdre esik, és ott is marad. A nap lement, és az erdő sötétedni kezd. A lány már biztosan órák óta gyalogol. Az erdő viszonylag csendes, leszámítva az ember szipogását.

Erebus közelebb megy, hogy jobban szemügyre vegye, és nem tetszik nekem ez az újdonsült kíváncsisága. Levelek zizegnek a mancsunk alatt, a lány pedig felnéz.

– Mi volt ez? Ki van ott? – Hatalmas szürke szemei úgy fénylenek, mint az ezüst, amit magánál hord, és meglepő mélységük van. Fehér haja megcsillan a fogyatkozó fényben.

Erebus tesz egy lépést előre, én pedig visszahúzom.

*„Mit csinálsz?”* – morgok.

Rám morog, amiért megállítottam. A hang megvibrál a levegőben. A lány elakad a lélegzete, és hátrafelé kúszik, amikor meglát minket az árnyékban. Tekintete a megtörtségből rémületté válik.

*„Nézd meg, mit tettél!”* – morog Erebus.

Rámordulok a farkasomra.

A lány még nehezebben kezdi venni a levegőt, mozdulatai pedig elgyengülnek.

*„Talán meghal”* – mondja Erebus aggódó hangon.

Kilép a fényre, és egy éles sikoly hasít a dobhártyámba.

*„Mi a fene.”*

Erebus szűköl, és a mancsaival eltakarja a fülét. A sikoly elhal, és amikor felnézünk, a lány mozdulatlanul fekszik a fűben.

*„Meghalt?”* – kérdezi Erebus.

*„Honnan kellene tudnom?”*

Elfordulok a lánytól, miközben visszaveszem az irányítást a testem felett. Erebust a háttérbe szorítom.

*„Nem hagyhatjuk itt”* – mondja Erebus.

*„Dehogynem.”*

Erebus fájdalmasan szűköl, ahogy magára hagyjuk a lányt. Nem érdekel, ha itt pusztul el. Végül is csak egy ember. Semmit sem jelent nekünk. Gyorsabban törtetek át a fák között. Szomorú szűkölése nem szűnik meg, lüktető fejfájást okozva nekem. Rámorgok, hogy hallgasson el. Nem bírom kezelni az érzelmeit, mert rám kényszeríti őket, és olyankor minden kibaszott ok nélkül szomorúságot érzek.

*„Jól van.”* – Visszafordulok oda, ahol a lány fekszik, és könnyedén újra felveszem a szagát. Az orromat fintorgatom az ezüst miatt. Komolyan nem értem, mit eszik ezen az emberen.

Az ember nem mozdult, még mindig élettelenül fekszik a fűben.

*„Hmm, talán tényleg meghalt”* – tűnődöm el hangosan.

*„Magunkkal kellene vinnünk.”*

*„Miért bírod őt egyáltalán?”* – kérdezem.

*„Jó az illata.”* – Hogy bizonyítsa igazát, az orrát a lány gyomrához nyomja. A vanília, a puding és a citromfű illata felerősödik. És nem tudok mást tenni, egyet kell értenem a farkasommal. Kibaszottul olyan illata van, mint egy desszertnek. Az illata valami mélyet mozgat meg a gyomromban. Orrunk a nyakához ér, és mindketten felszisszenünk, amikor az ezüst megégeti a bőrünket.

*A nyaklánca ezüst* – mondja Erebus.

Morgok egyet. A kék üveg medál kicsúszik a pulóveréből, és a nyaka gödrébe hullik, szabaddá téve az ezüstláncot, amihez rögzítve van.