ELOWEN

Tudtam, hogy egy vérfarkas keze által fogok meghalni. Tudtam, hogy egy nap a karmaik a bensőmbe vájnak, és megállítják a szívemet.

– Nos, ez felettébb érdekes.

Kinyitom a szemem, és látom, hogy a hercegnő összevont szemöldökkel néz le rám. Karmait visszahúzta, és végigmér, mintha megpróbálna megfejteni valamit.

– Természetesen számítottam rá, hogy közületek, parasztok közül valaki háborgatni fog engem vagy a katonáimat, de arra nem számítottam, hogy pont te leszel az.

– Miért ne én? – kérdezem. A szavak tisztábban jönnek ki a számon, mint vártam.

A hercegnő visszafordul felém, és gúnyosan felhorkan. – Mert gyenge vagy, természetesen. Legalábbis azt hittem, ezzel tisztában vagy, de talán csak egyszerűen ostoba.

Körözni kezd körülöttem. Az egyetlen hang körülöttünk a csizmák kopogása a kavicson. – Gyenge, buta ember – mormogja.

Megáll, amikor újra szembe kerül velem. – Pontosan mit is akartál itt elérni?

Körülnézek, és észreveszem, hogy egy katona mögöttem szorosan fogja Karys karját. A lány szeme tágra nyílt, és csillog a könnyektől. Lenyeltem a gombócot a torkomban.

– Értem már, meg akarod védeni őt.

Visszafordulok a hercegnő felé. Borostyánsárga szemei elszántak és gonoszak. – Még a terved is gyenge volt. Megölhettem volna mindkettőtöket, és már végeztünk is volna – mondja egy csuklómozdulattal.

– Akkor miért nem tetted? – Szavaim alig hallható suttogásnak tűnnek, de a hercegnőnek nem okoz gondot meghallani őket.

Baljós mosoly terül el az arcán. – Mert jobb hasznot tudok hajtani neked. – Egy tökéletesen lakkozott körmével rám mutat. – Ajánlok egy üzletet. Hagyom élni a kis barátnődet, ha velem jössz.

Összehúzom a szemöldököm. – Miért?

A hercegnő megforgatja a szemét, mintha a türelmét tenném próbára. – Apám pár nap múlva arra fogja kényszeríteni a bátyámat, hogy válasszon magának párt, és nekem szükségem van rá, hogy valaki olyat válasszon, mint te. Valakit, aki gyenge.

A hercegnő hátradől, hogy újra kielemezzen. – Emellett gyenge vagy, ami garantálja nekem, hogy azt fogod tenni, amit mondok. Adok egy órát a döntésre.

Felemeli a kezét, mire Kaelent és Joviant elengedik, ők pedig a földre rorogynak. Mellkasuk zihál, de Kaelen ökölbe szorított kézzel a földnek feszül, feltolja magát, és egyenesen felém ront. Egy másodpercre azt hiszem, elszánt tekintetével talán meg akarja támadni a hercegnőt, de nem teszi. Megragadja a felkaromat, és elrángat a hercegnő mellől.

Amikor végre megállunk, már újra a tónál vagyunk, távol a farkasok tekintetétől. Kaelen elkezdi lerúgni a cipőjét. – A vízben nem tudják követni a szagunkat. Át tudunk úszni a szigetre.

– Nem mehetek el. Megölik Karyst.

Kaelen válla megfeszül, ahogy felém fordul. – Nem, ezt nem akarom hallani. Tudom, miért csinálod ezt. Tudom, azt hiszed, az életeddel tartozol azoknak a lányoknak, de nem hagyom. – Kihúzza magát, öklét összeszorítja, és gyötrődő sötétkék szemével fogva tartja a tekintetemet. – Téged nem veszíthetlek el.

A gombóc a torkomban még fojtogatóbbá válik, Kaelen pedig a víz felé húz, amíg el nem érjük a partot. Megpróbálok kiszabadulni a szorításából, és a homokba botlok.

Ekkor látom, hogy Jovian fojtófogással elkapta a bátyámat, és elszorítja a torkát. Kaelen küszködik, hogy kiszabaduljon Jovian szorításából.

– Jovian, állj meg! Megölöd! – Feltápászkodom, és megpróbálom elrángatni Joviant, de hiába. Szilárd, mint egy hegy, és végül a bátyám teste elernyed a szorításában. Ütni kezdem a karját. Barátnak kellene lennie!

Jovian nem törődik velem, lefekteti Kaelent a homokba, távol a víztől. Térdre rogyok mellé.

– Nem halt meg, csak eszméletlen.

Jovian felé fordítom a fejem. – Bízott benned, miért tetted ezt?

– Nem hagyott volna elmenni. Inkább megölette volna magát, mielőtt engedte volna, hogy elmenj a hercegnővel.

Egy pillanatig figyelem Joviant, próbálok kiigazodni rajta, de az arcára csak a komolyság van írva. – Szerinted el kellene mennem a hercegnővel?

Bólint. – A herceg közelébe kell férkőznöd, és aztán megölnöd őt.

A szemem még tágabbra nyílik, úgy érzem, bármelyik pillanatban kigúvadhat a helyéből. – Nekem? És azt mégis hogyan csináljam? Nem hallottad a hercegnőt? Gyenge vagyok. Nem tudok megölni egy vérfarkast, főleg nem a herceget.

A pletykák szerint brutális, gonosz és hideg. Felnőtt férfiak hajtanak fejet előtte félelmükben. Ugyanolyan romlott, mint az apja.

Jovian felhorkan. – A herceg is csak egy férfi. Minden férfi elbizonytalanodik előbb-utóbb, ha egy gyönyörű lány elcsábítja.

– Elcsábítani?

Jovian bólint. – Miután lefeküdtél vele, ő lesz a...

Megdermedek. – Várj csak, én ilyet nem fogok tenni.

Jovian elhúzza a száját, és összevonja a szemöldökét. – A *párja* leszel, jobb, ha beletörődsz már most.

– Ez többről szól, mint rólad vagy akár erről a városról. Ez kihatással lehet az egész világra, és sokkal több lányt menthetnél meg. – Jovian védekezően összefonja a karját. – Szóval igen. Le kell feküdnöd vele. Valószínűleg többször is. A férfiak elveszítik az éberségüket szex közben. Az ösztöneinkre hallgatunk olyankor, nem a logikára. Ezt ki kell használnod.

Ez volt a legtöbb, amit Joviantól valaha hallottam, és csak nyelek a rám zúdított információk hallatán. Eljött az idő, amikor már nincs mit mondani. A kezem a nyakláncomra szorítom, és lehunyom a szemem egy pillanatra.

– Menj.

Bólintok, és fölé hajolok, hogy elmondjam a bátyámnak, mennyire sajnálom, hogy elhagyom, és hogy vissza fogok térni hozzá. Visszafojtom a könnyeimet, amelyek ki akarnak törni, kihúzom magam, és elindulok vissza a városba.

A hercegnő nézi, ahogy felé sétálok.

– Ha veled megyek, békén hagyod a várost?

A hercegnő elmosolyodik, és bólint. – Van más kérésed?

Egy pillanatig mérlegelem a kérdést. – Élelemre és gyógyszerre is szükségük van.

A hercegnő várja, hogy folytassam, de amikor nem teszem, felhúzza a szemöldökét.

– Ez minden? Valami érdekesebbre számítottam. – A hercegnő elfordul, én pedig követem.

A város eltűnik mögöttem, helyét pedig magas tölgyfák veszik át, ameddig a szem ellát. Öten vagyunk az autóban. A kapitány, két őr, a hercegnő és én. A hercegnő higadt, egyetlen gyűrődés sincs az egyenruháján. Ő a tökéletesség mintaképe.

Tekintetemet visszaküldöm az ablakhoz, és nézem, ahogy a fák elmosódnak, miközben nagy sebességgel száguldunk mellettük. Órákon át utazunk, amíg a tölgyfákat fenyők nem váltják fel, és a nap le nem nyugszik.

Kopogás hallatszik a kapitány és a hercegnő közötti válaszfalon.

– Elnézést, Vespera hercegnő!

A hercegnő megforgatja a szemét, és leereszti a paravánt az elöl lévő sofőr és maga között. – Mi az? – kérdezi maró gúnnyal.

A visszapillantó tükörben látom, ahogy egy izzadságcsepp gördül le a kapitány halántékán. – A hidraulikus rendszer kezd túlmelegedni, és...

– Azt akarja mondani, hogy hibázott, kapitány? Különben nem látom, miért lenne ez az én problémám – vág közbe Vespera hercegnő.

A kapitány nyel egyet, ádámcsutkája fel-le ugrál. – Bocsánatát kérem, fenség. Ha a legközelebbi egységnél elvégezzük a javításokat, még éjfél előtt elérhetjük a palotát.

A hercegnő hibátlan bőrét mély ránc barázdálja, a látvány ijesztő. – Melyik egység van a legközelebb?

– A déli határ, hercegnő.

A ránc lassan eltűnik, és pajkos csillogás gyúl a szemében. – Nagyon jól van, ha muszáj. Ott állunk meg éjszakára – mondja a hercegnő teátrális sóhajjal.

Egy pillanatra arra számítok, hogy a hercegnő ott helyben elrendeli a kivégzését, de a megbocsátó hangneme meglep.

– Szeretné, ha értesítenénk Vokar tábornokot az érkezéséről?

– Nem, az szükségtelen. Biztos vagyok benne, hogy Vokar tábornok örülni fog nekünk. – A hangja higadt, szája sarkában apró, baljós mosoly bujkál, miközben bezárja a válaszfalat.

————

Azt mondani, hogy a tábornok örül nekünk, határozottan hazugság lenne. Valamiféle kis faluba érkeztünk. Egy tucatnyi kis téglaépület vesz körül egy nagyobb központi épületet. Több katona szalad felénk a kerítés mentén.

Mennydörgő morgás zúdul fel körülöttünk, hideg borzongást hagyva a hátamon. – Mi ennek az értelme? – vakkantja a tábornok a kapitánynak.

Esküszöm, a kapitány éppen úgy reszket, mint én. A tábornok a többi férfi fölé magasodik. A válla szélesebb, mint a többi vérfarkasé. A tábornok éppen ellenkező módon tűnik ki a tömegből, mint én. Haja hollófekete, mintha taszítaná a fényt, borostyánsárga szeme pedig úgy ég, mint a fényes aranylángok. Valószínűleg puszta kézzel ki tudná préselni az életet a kapitányból.

Megremegtem, amikor a tábornok felém fordította a szemét, és vicsorított. Éreztem, ahogy a morgása megremegteti a véremet, a gyomrom pedig görcsbe rándult. Egy másodpercre azt hittem, elhányom magam, ahogy tett egy lépést felém.

– Nos, nos, Vokar *tábornok*, ez nem valami szép fogadtatás a tiszttársaiddal szemben – mondja Vespera hercegnő, miközben kiszáll az autóból, és a félelmetes tábornok felé lép.

A tábornok a hercegnőre fordítja a figyelmét. – Takarodj a bázisomról! – A hangjában lévő jeges hideg vetekszik a hercegnőével.

A szemem tágra nyílik a hangnem hallatán, amit a tábornok egy hercegnővel szemben megenged magának. A hercegnő csak egy édes mosolyt villant felé, amiről nem is hittem volna, hogy képes rá, és kétlem, hogy őszinte. – Tudod jól, hogy ez nem így működik, *tábornok* – mondja, és elviharzik mellette a faluszerű bázis belsejébe.

A tábornok fogcsikorgatva hagyja elmenni. Azt hiszem, a hercegnő egyszerűen élvezi mások kínzását a saját örömére. Tekintete visszatér rám, és még dühödtebben éget, mint korábban; ösztönösen teszek egy lépést hátra, de az őrök megállítanak.

– Az ember kint marad.

A kapitány meghajol. – Természetesen, Vokar herceg.

A levegő megfogyatkozik körülöttem, a mellkasom zihálni kezd.

*Herceg? Úgy érti, a trónörökös herceg?*

Nem tudom elhinni, hogy Jovian azt gondolta, meg tudom ölni ezt a hegyomlásnyi embert. Kétlem, hogy bármi is képes lenne megsebesíteni őt. A tábornok biztosan több mint két méter magas, és legalább kétszer akkora, mint én.

Visszatuszkolnak az autóba, és a szűk tér falai rám zárulnak. Nem emlékszem, miért is vagyok itt. Miért vagyok vérfarkasokkal körülvéve? Nem tudom megtenni, ember vagyok. Nem vagyok elég erős, hogy megvédjem magam.

*Meg fognak ölni. El kell mennem. Menjek innen.*

A túlélés zsigeri vágya azt sikoltja, hogy fussak. Emlékszem a folyóra, amin pár mérfölddel ezelőtt keltünk át. A vízben nem tudják követni a szagomat. Megpróbálok egy mély lélegzetet venni, hogy lecsillapítsam zakatoló szívemet.

Csak egy őr van az autón kívül. Ha lapulok, talán be tudok futni az erdőbe. Rámarkolok a nyakláncomra, és imádkozom, hogy anyám vigyázzon rám. Olyan lassan nyitom ki az ajtót, amennyire csak tudom. Ügyelek rá, hogy egy hangot se adjak ki.

Aztán futásnak eredek.