Willa szemszöge

– Jó napot. Van egy foglalásom. Willa Sterling.

A recepciós felnézett rám, majd kissé hátrahőkölt, és végigmért tetőtől talpig. Mélyvörösre rúzsozott ajkai gúnyos mosolyra húzódtak.

– Ugye csak viccel? – gúnyolódott, és a mellette álló nőhöz fordult, akinek hasonló kifejezés ült az arcán.

Pislogtam egyet, és a homlokomat ráncoltam. – Tessék?

A recepciósok ismét olyan pillantást váltottak, amitől a hideg is kirázott. Mi a fene bajuk van? Csak meg akartam kapni a szobám kulcsát, és megvárni a vőlegényemet, Silast.

Néhány óra múlva házasodunk össze. Zártkörű ceremónia lesz, csak ő meg én. És nem fogom hagyni, hogy bárki belerondítson a terveimbe – pláne nem egy pár faragatlan recepciós.

A vörös rúzsos recepciós oldalra döntötte a fejét. – Két órával ezelőtt már bejelentkezett. Ha ez valami tréfa, javaslom, hagyja abba, mielőtt hívom a biztonságiakat.

Összeráncoltam a homlokom. – Micsoda? Én nem jelentkeztem be. – Ideges nevetés hagyta el az ajkamat.

A második recepciós úgy pillantott rám, mintha mérlegelne valamit, majd Vörös Rúzshoz fordult. – Mutasd meg neki.

Vörös Rúzs mogorván meredt rám, de engedelmeskedett. Felém fordította a laptopját, és egy gombra kattintott. Aztán rámutatott valamire.

A bejelentkezési listára.

És tényleg, a nevem ott állt. Willa Sterling.

– Ó – nevettem fel. – Valószínűleg a vőlegényem volt az. Biztos az én nevemen jelentkezett be. Bár elvileg nekem kellett volna előbb ideérnem, ezért lepődtem meg ennyire.

A recepciósok újabb pillantást váltottak. Zavarodottnak tűntek.

– Ez nem jó vicc, hölgyem – szólalt meg a második. – Ön két órával ezelőtt jelentkezett be egy férfival. Onnan tudom, hogy még meg is dicsértem ezt a cuki felsőt, amit visel.

Lenéztem a fehér haspólómra, amelyen a „MENYASSZONY” felirat díszelgett.

Silas vette nekem ezt a felsőt pár napja. Azt mondta, meglátta, és úgy gondolta, tökéletes lesz az esküvő napjára.

– És aztán azt mondta, hogy hamarosan férjhez megy – fejezte be helyette Vörös Rúzs.

Valami nehéz dolog – a szívemmel együtt – a gyomromba zuhant. Valami nem stimmelt.

– Ennek valami félreértésnek kell lennie… – halkultam el.

Mert ez kizárt… Kibaszottul lehetetlen.

– Az nem én voltam – mondtam ezúttal határozottan.

Megint összenéztek, és amikor mindketten felém fordultak, olyasmit láttam az arcukon, ami szánalomra hasonlított.

Egyáltalán nem tetszett ez a tekintet.

Végül Vörös Rúzs felsóhajtott. – Nem tudom, miért, de hiszek magának. – Aztán hátradőlt, hogy keressen valamit.

Egy mágneskártyával bukkant fel. – Remélem, sikerül tisztázniuk a dolgokat – motyogta, magára erőltetve egy mosolyt.

Egész úton felfelé a liftben alig kaptam levegőt.

Ez lehetetlen. Ő sosem tenné…

Nem. Nem mindazok után.

De még ahogy lehúztam a mágneskártyát, hogy kinyissam a szobánk ajtaját, a szívem a torkomban dobogott, és epe tolult fel a nyelőcsövemben.

Az ajtó kinyitása csak beigazolta a félelmeimet.

Az ikertestvérem, Jade a vőlegényemen lovagolt, és hangosan nyögött, ahogy a férfi alulról belé hatolt.

Egy teljes percig csak bámulni tudtam. Ott álltam, a táskám halk puffanással a földre esett. Fájt a szám belseje, annyira haraptam. A könnyeim már rég elhomályosították a látásomat.

És észre sem vettek.

„Talán nem tudta” – mondtam magamnak. „Talán azt hitte, Jay én vagyok.”

De még anélkül is, hogy hangosan kimondtam volna ezeket a szavakat, rájöttem, milyen iszonyatosan hülyén hangzanak.

Silas és én még sosem szexeltünk.

– Mmhm, igen. Ez az, bébi – nyögte Jade. – Olyan jól dugsz, kicsim.

Valami eltört bennem, és azt üvöltötte, hogy forduljak meg, csendben menjek el, és soha többé ne mutassam a képemet.

De valami erősebb arra késztetett, hogy maradjak.

Így is tettem.

– Jade…? – Csuklott el a hangom. – Silas?

Egyszerre fordultak felém.

Meglepetés és még valami más villant meg Silas arcán, de eltűnt, mielőtt pisloghattam volna.

Lelőkte magáról a lányt, Jade-nek pedig volt pofája felnyögni: – Komolyan, Sy? Már majdnem elmentem.

Sy?

– Willa – zihálta Silas, ahogy kipattant az ágyból, arra sem véve a fáradságot, hogy eltakarja a farkát. – Esküszöm, azt hittem, te vagy. Én nem…

A karom felé nyúlt, de én hátrahőköltem, és a tekintetem egyetlenegy emberre fókuszált.

Jade-re.

Önelégült vigyor ült az arcán, miközben megigazította kócos haját. – Ó, kérlek, bébi – mondta könnyedén. – Ideje befejezni a színjátékot, nem gondolod? Kezd túl szánalmas lenni.

Silas felé fordult. – Ugyan már. Vicces volt.

– Mi ez… mit csináltok…? – Szóhoz sem jutottam. Megdöbbentem.

Nem úgy tűnt, mintha ez valami első alkalommal elkövetett hiba lett volna. Úgy tűnt, mintha nagyon is jól ismernék egymást.

És ez egyáltalán nem volt lehetséges. Mert én sosem mutattam be Jade-et Silasnek.

Két éve nem is láttam Jade-et.

– Hogy…

Jade élesen felnevetett, ahogy felállt. Ő sem zavartatta magát azzal, hogy eltakarja magát, így mindketten meztelenül álltak előttem.

– Sokkot kap, bébi. Meg kéne szabadítanunk a szenvedésétől, nem igaz? – tűnődött, és odasétált Silashoz.

Aztán magához húzta a férfit, és egyenesen előttem csókolta meg, majd halkan felnyögött és felkuncogott.

Annyira el akartam menni, de a lábam nem mozdult.

Valamiért a padlóhoz gyökerezett.

És egy még elbaszottabb oknál fogva nem tudtam félrenézni. Néztem, ahogy Jade megfogja Silas még mindig kőkemény farkát, és fel-le húzogatja, miközben a tekintetét nem vette le az enyémről.

– T–te azt mondtad… – Küszködtem, hogy formáljam a szavakat. A saját hangomat sem ismertem fel. – Azt mondtad, még nem állsz készen a szexre, Silas – mondtam remegve. – Azt mondtad, megvárod az esküvőt.

Silas hátravetette a fejét és felnevetett, ajkába harapva halkan felnyögött az élvezettől, amit kapott. A térdem megrogyott alattam, és a falba kellett kapaszkodnom, hogy megtartsam magam. – Azt hittem, szeretsz! – mondtam most már hangosabban, érezve, hogy a könnyek végigcsorognak az arcomon.

Jade elengedte Silast, aki tett néhány lépést felém.

És amikor megragadta az állkapcsomat, nem tudtam mozdulni.

– Azt hitted, szeretlek, Willa? Nem. Jay életem szerelme.